Címvédő Kihívó center|Anatolij Karpov|140px center|Viktor Korcsnoj|140px Anatolij Karpov Viktor Korcsnoj 6 2
Az 1978-as sakkvilágbajnokság győztese Az 1978/80-as világbajnokjelölti verseny győztese Élő-pontszáma: 2725(világranglista 1. helyezett) Élő-pontszáma: 2665(világranglista 2. helyezett)
Az 1981-es sakkvilágbajnokság versenysorozata zónaversenyekből, zónaközi döntőkből, a világbajnokjelöltek párosmérkőzéses rendszerű egyenes kieséses versenyéből és a világbajnoki döntőből állt. A döntő a világbajnokjelöltek versenyén sorban másodszor is győzedelmeskedő, a Szovjetunióból 1976-ban emigrált, svájci színekben induló Viktor Korcsnoj és az akkori világbajnok szovjet Anatolij Karpov között zajlott az olaszországi Meranóban, 1981. október 1. – november 19. között.
A mérkőzésen Karpov győzött 6–2 arányban (10 döntetlen mellett), ezzel másodszor is megvédte Korcsnojjal szemben a világbajnoki címét.
Előzmények A sakkvilágbajnoki címet Anatolij Karpov 1975-ben a világbajnokjelölti versenysorozat megnyerése után a döntőben játék nélkül szerezte meg, miután az akkor regnáló világbajnok Bobby Fischer olyan követelményeket támasztott a párosmérkőzés lebonyolításával szemben, amit a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) csak részben tudott elfogadni. Fischer a FIDE feltételeit nem fogadta el, és nem állt ki a mérkőzésre, ezért a szövetség megvonta tőle a világbajnoki címet, és Karpovnak adományozta azt. Az 1978-as világbajnoki döntőben Viktor Korcsnoj ellen 6–5 arányban győzött (21 döntetlen mellett), és megvédte világbajnoki címét.
A zónaversenyek Az 1978/81-es sakkvilágbajnoki ciklusban 12 zónán belül zajlottak a versenyek.
1. zóna Amszterdam (Hollandia) 1978. novemberben Amszterdamban rendezték az 1. európai zóna versenyét, amelyet az angol Miles és a holland Timman nyert meg holtversenyben, amellyel kvalifikálták magukat a zónaközi versenyre.
2. zóna Barcelona (Spanyolország) Az európai 2. zóna versenyét 1979. májusban Barcelonában rendezték. A 22 résztvevőt két 11 fős csoportba sorolták, majd mindkét csoportból az első négy helyezett jutott tovább a nyolcfős döntőbe, ahonnan az első két helyezett szerzett kvalifikációt a zónaközi versenyre. A versenyt a nyugatnémet Hübner nyerte az izraeli Grünfeld előtt. Ebből a zónából a harmadik helyezett izraeli Kagan mint tartalék visszalépések miatt később részt vehetett a zónaközi versenyen.
3. zóna Varsó (Lengyelország) Az európai zóna harmadik versenyére 1979. januárban Varsóban került sor. A 20 résztvevőt a 2. zónához hasonlóan két csoportba sorolták, amelyekből az első négy-négy helyezett jutott tovább a fináléba. Az első helyen a magyar Ribli Zoltán végzett, a 2–5. helyen négyes holtverseny alakult ki a magyar Sax Gyula és Adorján András, a román Gheorghiu és a csehszlovák Smejkal között. Mind az öten részt vehettek a zónaközi versenyen.
4. zóna Lvov (Szovjetunió) A szovjet zóna versenyére 1978. áprilisban Lvovban került sor. A versenyt Balasov nyerte Vaganjan előtt, a 3–5. helyen holtverseny alakult ki Ceskovszkij, Romanyisin és Kuzmin között. A zónaközi versenyen végül mind az öten elinduhattak, amelyre rajtuk kívül még több szovjet versenyző is kvalifikálta magát a korább világbajnokjelölti ciklusban elért eredménye alapján.
5. zóna Pasadena, az Egyesült Államok bajnoksága Az 1978. júniusban rendezett 26. USA-bajnokság egyúttal a világbajnokság zónaversenyének számított, amelyről három versenyző juthatott tovább. A győzelmet Kavalek szerezte meg Tarjan előtt, a 3–4. helyen holtverseny alakult ki Samkovics és Mednis között. A kettejük rájátszását Samkovics nyerte, de Kavalek visszalépése miatt Mednis is kvalifikációt szerzett a zónaközi versenyre.
6. zóna Toronto (Kanada) Az 1978. augusztusban rendezett Kanada-bajnokság egyben zónaversenynek számított, amelyről egy versenyző juthatott tovább. A győzelmet Jean Hébert szerezte meg.
7. zóna Cuenza és Iberra (Ecuador) A közép-amerikai zóna versenyére 1978. júliusban Ecuadorban, két csoportban, Cuenza és Iberra városában került sor. A 26 indulót Élő-pontszám alapján két egyenlő erősségű csoportba osztották, és mindkét csoportból az első helyezett juthatott tovább a zónaközi versenyre. Az egyik csoportban a győzelmet a kubai Guillermo Garcia, a másikban is kubai versenyző, Hernandez szerezte meg.
8. zóna Tramandaí (Brazília) Az 1978. szeptember–októberben rendezett dél-amerikai zónaversenyről három versenyző juthatott tovább. Az első helyen a brazil Trois végzett az argentin Bronstein és a brazil van Riemsdyk előtt. Ők hárman kvalifikálták magukat a zónaközi versenyre.
9. zóna Teherán (Irán) A nyugat-ázsiai zóna versenyét 1978. augusztusban rendezték Teheránban. A versenyt az iráni Harandi nyerte, és ezzel kvalifikációt szerzett a zónaközi versenyre.
10. zóna Itoo A délkelet-Ázsiát és Óceániát magába foglaló 10. zóna versenyének Itoo adott otthont 1978. februárban. A versenyről ketten juthattak tovább a zónaközi döntőbe. Ez a holtversenyben győztes két Fülöp-szigeteki versenyzőnek, Torrénak és Rodrigueznek sikerült.
11. és 12. zóna Praia de Rocha (Portugália) A Földközi-tenger partvidékét és Afrikát magába foglaló 11. és 12. zóna versenyét összevonva rendezték 1978. novemberben a portugáliai Praia da Rochában. A versenyről három plusz egy versenyző (az új 12. zóna legjobb versenyzője) szerezhetett kvalifikációt a zónaközi versenyre. Az élen három jugoszláv versenyző, Velimirović, Ljubojević és Ivkov végzett, míg a 12. zónából a legjobb eredményt a tunéziai Bouaziz érte el. Ők négyen szereztek jogot a zónaközi versenyen indulásra.
Az 1979-es zónaközi versenyek Két zónaközi versenyre került sor, amelyekre a zónaversenyeken kvalifikációt szerzetteken kívül indulásra jogosultak az előző világbajnoki versenysorozatban a világbajnokjelöltek párosmérkőzéses szakaszába jutott versenyzők.A világbajnokjelöltek versenyének döntőjébe jutott két versenyző közvetlenül a következő világbajnokjelölti verseny párosmérkőzéses szakaszában történő indulásra szerzett jogosultságot.
A két zónaközi versenyről az első három-három helyezett jutott tovább a párosmérkőzéses szakaszba.
Zónaközi verseny, Riga, 1979. szeptember–október {| class="wikitable" |+ Zónaközi verseny, Riga (1979) |- ! !!Versenyző!!Ország !! Élő-p.!! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! 9 !! 10 !! 11 !! 12 !! 13 !! 14 !! 15 !! 16 !! 17 !! 18 !! Pont !! S–BA holtverseny eldöntésére szolgáló Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontérték. |- style="background:#ccffcc;" | 1 || align=left|Mihail Tal|| || 2615 || - || 1 || ½ || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 14 || |- style="background:#ccffcc;" | 2 || align=left|Lev Polugajevszkij|| || 2625 || 0 || - || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 0 || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 11½ || |- style="background:#ccffcc;" | 3 || align=left|Adorján András|| || 2525 || ½ || ½ || - || ½ || 0 || 0 || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || 11 || 85.75 |- | 4 || align=left|Ribli Zoltán|| || 2595 || ½ || ½ || ½ || - || 0 || 1 || 0 || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 11 || 84.75 |- | 5 || align=left|Oleg Romanyisin|| || 2560 || 0 || 0 || 1 || 1 || - || ½ || 1 || 0 || ½ || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || ½ || 10½ || 83.00 |- | 6 || align=left|Florin Gheorghiu|| || 2540 || 0 || ½ || 1 || 0 || ½ || - || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 0 || 1 || 10½ || 79.75 |- | 7 || align=left|Bent Larsen|| || 2620 || ½ || 0 || 0 || 1 || 0 || ½ || - || 0 || ½ || 1 || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || 10 || |- | 8 || align=left|Gennagyij Kuzmin|| || 2565 || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || 0 || 1 || - || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || 0 || 1 || 9 || 71.00 |- | 9 || align=left|Vitalij Ceskovszkij|| || 2560 || 0 || 1 || 0 || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || - || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || ½ || 9 || 67.50 |- | 10 || align=left|Tony Miles|| || 2560 || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || 1 || - || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 9 || 59.25 |- | 11 || align=left|James Tarjan|| || 2525 || 0 || ½ || ½ || ½ || 0 || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || - || 0 || 1 || 0 || 0 || 1 || ½ || 1 || 8 || |- | 12 || align=left|Yehuda Gruenfeld|| || 2430 || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || ½ || ½ || ½ || 1 || - || 0 || 0 || 1 || 1 || ½ || 1 || 7½ || |- | 13 || align=left|Ljubomir Ljubojević|| || 2590 || 0 || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || ½ || ½ || ½ || 0 || 0 || 1 || - || 1 || ½ || ½ || 1 || 0 || 6½ || |- | 14 || align=left|Herman Claudius van Riemsdijk|| || 2435 || ½ || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 1 || 1 || 0 || - || ½ || ½ || ½ || 0 || 5½ || 46.25 |- | 15 || align=left|Slim Bouaziz|| || 2420 || ½ || 0 || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || 1 || 0 || ½ || ½ || - || 0 || 1 || 1 || 5½ || 40.75 |- | 16 || align=left|Edmar Mednis|| || 2510 || 0 || ½ || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || - || ½ || 1 || 5½ || 39.00 |- | 17 || align=left|Francisco Trois|| || 2415 || 0 || 0 || 0 || 0 || 0 || 1 || ½ || 1 || 0 || 0 || ½ || ½ || 0 || ½ || 0 || ½ || - || ½ || 5 || |- | 18 || align=left|Ruben Rodriguez|| || 2370 || 0 || 0 || ½ || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || ½ || 0 || 0 || 0 || 1 || 1 || 0 || 0 || ½ || - || 4 ||
A 3. helyen holtversenyben végzett két magyar versenyző közötti rájátszás eredménye 3–3 lett, és az eredeti verseny Sonneborn–Berger-számítása alapján Adorján András jutott tovább.
Zónaközi verseny, Rio de Janeiro, 1979. szeptember–október {| class="wikitable" |+ Zónaközi verseny, Rio de Janeiro (1979) |- ! !!Versenyző!!Ország !! Élő-p.!! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7 !! 8 !! 9 !! 10 !! 11 !! 12 !! 13 !! 14 !! 15 !! 16 !! 17 !! 18 !! Pont !! S–B |- style="background:#ccffcc;" | 1 || align=left|Portisch Lajos|| || 2640 || - || ½ || ½ || ½ || 0 || 1 || 1 || 0 || 1 || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 1 || 0 || 11½ || 93.00 |- style="background:#ccffcc;" | 2 || align=left|Tigran Petroszján|| || 2610 || ½ || - || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 11½ || 92.25 |- style="background:#ccffcc;" | 3 || align=left|Robert Hübner|| || 2595 || ½ || ½ || - || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 0 || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 1 || 1 || 11½ || 92.00 |- | 4 || align=left|Jan Timman|| || 2625 || ½ || ½ || ½ || - || ½ || ½ || 0 || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || 1 || 11 || |- | 5 || align=left|Jaime Sunye Neto|| || 2375 || 1 || ½ || 0 || ½ || - || 0 || 1 || 0 || 0 || ½ || 1 || 1 || ½ || 1 || 1 || ½ || ½ || ½ || 9½ || 77.75 |- | 6 || align=left|Borislav Ivkov|| || 2525 || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || - || ½ || 1 || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || 9½ || 76.00 |- | 7 || align=left|Jurij Balasov|| || 2600 || 0 || ½ || 0 || 1 || 0 || ½ || - || ½ || 1 || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || 1 || ½ || ½ || 1 || 9 || 71.25 |- | 8 || align=left|Eugenio Torre|| || 2520 || 1 || ½ || 0 || 0 || 1 || 0 || ½ || - || 0 || 0 || ½ || ½ || 1 || ½ || 1 || 1 || 1 || ½ || 9 || 70.00 |- | 9 || align=left|Sax Gyula|| || 2590 || 0 || 0 || ½ || 0 || 1 || ½ || 0 || 1 || - || ½ || ½ || 1 || 0 || 1 || 0 || 1 || 1 || 1 || 9 || 68.00 |- | 10 || align=left|Leonid Shamkovich|| || 2495 || ½ || ½ || 0 || ½ || ½ || 0 || ½ || 1 || ½ || - || 1 || ½ || 1 || 1 || 0 || 0 || ½ || ½ || 8½ || 71.75 |- | 11 || align=left|Jan Smejkal|| || 2560 || ½ || ½ || 1 || 0 || 0 || ½ || ½ || ½ || ½ || 0 || - || ½ || 1 || 0 || ½ || 1 || 1 || ½ || 8½ || 68.75 |- | 12 || align=left|Rafael Vaganjan|| || 2570 || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || ½ || ½ || ½ || 0 || ½ || ½ || - || 0 || 1 || 1 || 1 || ½ || 1 || 8 || |- | 13 || align=left|Guillermo Garcia Gonzales|| || 2490 || 0 || 0 || ½ || ½ || ½ || ½ || ½ || 0 || 1 || 0 || 0 || 1 || - || 1 || 0 || ½ || 1 || ½ || 7½ || 59.50 |- | 14 || align=left|Dragoljub Velimirović|| || 2515 || 0 || ½ || ½ || 0 || 0 || ½ || ½ || ½ || 0 || 0 || 1 || 0 || 0 || - || 1 || 1 || 1 || 1 || 7½ || 55.25 |-