A valóságot a buddhizmusban úgy nevezik, hogy dharma (szanszkrit) vagy dhamma (páli). Ez a kifejezés, amely fogalmi keretet nyújt az indiai vallásokban, a buddhizmusban a fizikai törvényekre vonatkozik, ahogyan a dolgok valójában vannak (jatha-bhuta). Gautama Buddha tanításai ezen keresztül mutatják meg a kiutat a szenvedésből (dukkha), amely a valóság tudatosságának kifejlesztését (lásd tudatosság) jelenti. A buddhizmus célja feltárni az egyén által valóságnak vélt és a dolgok valós állapota közötti különbözőséget. Ezt nevezik a helyes szemlélet kifejlesztésének (páli: szamma ditthi). A buddhista tanításokban ez fontos előfeltétele a mentális egészségnek és a jólétnek.
A buddhizmusban magasan fejlett filozófia foglalkozik a valóság természetével. Az egyik alapvető tanítás szerint a világegyetemet felépítő minden összetett dolog (szankhára) ideiglenes állapotú (páli: aniccsa), pillanatról pillanatra keletkezik és múlik el, emiatt konkrét önazonosságtól mentes (átman). A más dolgoktól való független létezés hiánya (anatta) komoly következményeket von maga után a szenvedést okozó feltételektől való megszabadulás lehetőségével kapcsolatban. Ezt az elméletet tartalmazza a függő keletkezés tana.
A buddhizmus történetében a legtöbb tudós és filozófus a forma (anyag) üresség (súnjatá) természetével foglalkozott, amely a jelenségek múló és függő természetéhez egy érdekes kiegészítést tesz. A buddhizmusban a valóság a projekció egy formája, amely a karmikus magok (szakharák) gyümölcse (vipáka). Ennek az illúziónak a pontos természetéről viták folynak a különböző buddhista iskolák között. Például:
Egyes iskolák zavarosnak tartják a „valóság” valótlanságának koncepcióját. Úgy vélik, hogy a látszólagos valóság valóban illúzió csupán, de nem olyan értelemben, hogy az valótlan vagy fantázia, hanem az észlelésünk és az előfeltételezéseink félrevezetnek és azt gondoljuk, hogy a minket alkotó elemektől függetlenek vagyunk. A buddhista gondolkodás szerint a valóságot a karma megnyilvánulásaként jellemzik. Más iskolák (például dzogcsen) szerint a vélt valóság valóban nem valós. Egy kortárs tudós szerint „valós értelemben minden, amit látunk életünk során olyan mint egy nagy álom [...]”.Chögyal Namkhai Norbu Dream Yoga And The Practice Of Natural Light Michael Katz (szerk.), Snow Lion Publications, Ithaca, NY, ISBN 1−55939−007−7, pp. 42, 46, 48, 96, 105.
A valóság a buddhista szútrákban A buddhista szútrák nagy terjedelemben foglalkoznak a valóság fogalmával, amely két nagy területet érintenek — a függő keletkezés tanát (pratítja-szamutpáda) és az ok-okozat tanát (karma és vipáka) — és amelyek a fizikai és a spirituális törvényeket hivatottak egy világképbe tömöríteni. Nincs ugyan egyetlen fő erő, amely a világegyetemet mozgatná - a dolgoknak nincs kezdete, se vége.
Buddha az elmélettel szemben a gyakorlatot részesítette előnyben. Karel Werner szerint A tapasztalás ... ösvényét a korai buddhizmusban dolgozták ki legjobban. Ehhez képest a tanok kevésbé voltak fontosak. Gautama Buddha amennyire lehetséges volt kerülte a végső igazsággal kapcsolatos tanok felállítását, azért, hogy megkímélje követőit attól, hogy azt higgyék, hogy a végső megértés történhet az ehhez hasonló elméletek fogalmi értésén vagy esetleg vak hiten keresztül.Karel Werner, Mysticism and Indian Spirituality. In Karel Werner, ed., The Yogi and the Mystic. Curzon Press, 1989, 27. o.
A buddhizmusban tagadják a teremtő isten létezését, mint Brahman vagy az Ábrahámi Isten. Életünkben a létezés átmeneti tényezőinek eredményeit tapasztaljuk, amelyek egymástól függenek. Buddha szerint "[a] világ ok-okozat által létezik, mindent az ok-okozat hoz létre és ugyanez van hatással minden lényre is. Ahogy a csapszeg rögzíti a szekér kerekét a tengelyhez, úgy vannak a lények is rögzítve a létezéshez." (Szutta-nipáta 654)
Objektív fogalomként is tekinthetünk az állandótlanság és az éntelenség koncepciójára. Például ha dekonstruálunk egy összetett dolgot, mondjuk egy lótusz virágot, láthatjuk, hogy a virágot egyetlen „virág elem” sem alkotja, csupán föld, táplálékok, fotoszintetikus energia, esővíz és egyéb entitások, amelyek táplálják és növesztik a virágot. Ez az összes tényező, a Gyémánt szútra szerint, együttesen alkotja a „virágot”. Más szóval, nincs semmilyen esszencia, amely a semmiből lépne fel és amely egyedi és személyes lenne. Ugyanígy nem létezik olyan emberi lélek, amely a fizikai test halála után létezne, vagy amelyet a halálkor meg lehetne különböztetni, hiszen nincs semmi megkülönböztethető. A relatív valóság (például a vélt valóság) abból a hitünkből származik, hogy különbözünk a világ egyéb dolgaitól. Egyes buddhista iskola gondolkodásában a legvégső vagy abszolút igazság az, hogy a dolgok egymással szoros kapcsolatban állnak. A szék és a virág annyiban tekinthetők egynek, hogy mindkettő „nem-szék” és „nem-virág” elemekből áll, ráadásul mindkettőt ugyanazon elemek építik fel.
A mahájána Gyémánt szútrában több olyan rész van, amely a következő képletet tartalmazza: A nem A, ezért A-t úgy nevezzük, hogy A.
Kapcsolódó szócikkek Buddha-természet Kálacsakra Klésák (buddhizmus) Maháparinirvána-szútra Nirvána Szimulált valóság Súnjatá Tathágatagarbha
Jegyzetek
Kategória:Buddhista filozófia Kategória:Tibeti buddhizmus