Anna Katharina Seidel (Berlin, 1938. július 31. – San Francisco, 1991. szeptember 29.; kínai neve pinjin hangsúlyjelekkel: Suǒ Ān; magyar népszerű: Szo An; kínaiul: 索安) német sinológus.

Élete és munkássága Anna Seidel a család harmadik, legkisebb gyermeke volt. A második világháború idején apja, aki repülőgépmérnök volt, sokat kockáztatva, müncheni otthonukba bújtatta a család zsidó barátját.

Seidel először a Lajos–Miksa Egyetemen kezdte el sinológiai tanulmányait (1958–1960), majd átkerült a Hamburgi Egyetemre. Kifejezetten a kínai vallások tanulmányozása miatt Párizsba utazott, ahol két kiváló, Németországból kivándorolt professzornál, Maxime Kaltenmarktól és Rolf A. Steintől tanult. 1968-ban szerzett doktori fokozatot a La divinisation de Lao-tseu dans le taoisme des Han című disszertációjával. 1969-ben Seidelt beválasztották a Han tekinthető úttörő tanulmányt a területen. 1969-ben, Seidelt beválasztották az École française d'Extrême-Orient tagjai közé és Japán régi fővárosába, Kiotóba küldték, ahol ] és küldték, ahol örökre letelepedett.

1978-ban vendégprofesszorként tanított a Hawaii Egyetemen, majd 1988-ban a Kaliforniai Egyetemen. Élete során többször utasított vissza jövedelmező állásokat amerikai egyetemeken.

1985-ben megalapította a Cahiers d’Extrême-Asie című folyóiratot, amely máig a kelet-ázsiai vallások egyik jelentős szaklapjának számít.

Seidel ízig-vérig világpolgárnak számított: német származású és neveltetésű francia állampolgár, aki Japánban élt és kutatott, szerte a világban tanított. Szakterülete mindvégig a taoizmus kutatása maradt. A témában tervezett nagy összegző műve halála miatt befejezetlen maradt.

Főbb művei La divinisation de Lao Tseu dans le taoïsme des Han, 1969 The Image of the Perfect Ruler in Early Taoist Messianism: Lao-tzu and Li Hung. History of Religions 9.2/3 (1969-1970): 216-247. Buying One's Way to Heaven: The Celestial Treasury in Chinese Religions. History of Religions 17.3/4 (1978): 419-431. Imperial Treasures and Taoist Sacraments: Taoist Roots in the Apocrypha. In Tantric and Taoist Studies. Bruxelles, 1983 Taoist Messianism. Numen, Volume 31.2 (1984): 161-174.

Hivatkozások Megjegyzések

Források

Irodalom Lothar von Falkenhausen: Anna Katharina Seidel (1938-1991). Journal of Asian Studies, 1992. vol. 51:242–243. Robert Duquenne: In Memoriam: Anna Seidel (1938-1991)

Fordítás

További információk

Kategória:Német sinológusok Kategória:1938-ban született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek