Földi László (Eger, 1956. november 13. –) magyar ezredes, a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének hírszerző tisztje, majd az Információs Hivatal műveleti igazgatója.

Életrajza Édesapja, dr. Földi Pál filozófia szakos főiskolai tanárként ment nyugdíjba.

Kora ifjúságában is nagy társadalmi aktivitást tanúsított, környezetének vezéregyénisége volt. Iskolájában úttörővezető, majd gimnáziumi, főiskolai (Ho Si Minh Főiskola) KISZ-bizottsági vezető volt. Utóbbi posztján jó barátja, Csintalan Sándor volt az utódja. Magyar-történelem szakos tanári diplomájának megszerzése után a Belügyminisztérium hírszerzéséhez (III/I csoportfőnökség) került, ahol az MSZMP tagja, majd alapszervezeti titkár lett.

Közvetlen főnöke, Kocsis Kálmán utasítására már 1988-ban megkezdte a várható rendszerváltozás utáni időkre gondolva a hírszerzés új koncepcióinak kidolgozását.

A rendszerváltás után a megújuló hírszerzésnél töretlenül folytatódott a karrierje. A 90-es évek elején osztályvezetőként kidolgozott egy koncepciót a hírszerzés új irányairól és eljuttatta azt az új kormányzat illetékeseinek, Boross Péternek, illetve Gálszécsy Andrásnak, akkori munkahelyi vezetői tudomása nélkül.

A megújult hírszerzés főigazgatója Kocsis Kálmán lett, a harmincas éveiben járó Földi László pedig hamarosan a műveleti igazgató, azaz a hírszerzés tényleges operatív tevékenységének közvetlen irányítója. Ezután kihelyezték a washingtoni magyar nagykövetségre összekötőnek az amerikai társszervekkel, valamint diplomáciai tapasztalatok, kapcsolatok szerzése céljából, mert Kocsis Kálmán benne látta lehetséges utódját.

1996 őszén azonban a Nyírfa-ügy miatt a baloldali kormány eltávolította Kocsis Kálmánt az IH éléről és hamarosan, 1997 tavaszán Földi Lászlónak is távoznia kellett. Az MSZP értékelése szerint ugyanis az IH belföldön is folytatott hírszerző tevékenységet, állítása szerint az orosz maffia ellen, és ennek során adatokat gyűjtöttek az MSZP, mint akkori kormánypárt egy sor képviselőjéről.

A Nyírfa-ügy előzménye az Információs Hivatal 1996. november 14-én meginduló belső vizsgálata volt, melynek lezárását követően Nikolits István, Horn Gyula titkosszolgálati minisztere bejelentette, titkosszolgálati eszközökkel figyeltek meg egyes politikusokat. Földit és társait perbe fogták. 1999 márciusában megszületett a jogerős ítélet: a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa Földit bűncselekmény hiányában mentette fel a jogosulatlan adatkezelés vádja alól és bizonyítottság hiányában az államtitoksértés vádja alól.Nyírfa-dosszié K-monitor

1998 után, a Fidesz-kormány idején Földi László a Defend őrző-védő biztonsági vállalat élére került. A kis cégből hamarosan – a Fidesz-kormány támogatásával, állami megrendelések révén – milliárdos forgalmú nagyvállalat lett.

A 2002-es újabb kormányváltás után Földi László távozott a vállalat éléről, mivel arra számított, hogy az ő személye miatt az új kormány azt úgyis bedarálja, és meg akarta védeni a 2400 dolgozójuk munkahelyét. A vállalat élén Csintalan Sándor követte őt.

2002-ben Földi László memoár-kötetet publikált az Alexandra kiadónál addigi életéről. Titkosszolgálati szakértőként azóta rendszeresen nyilatkozik és publikál.Földi: „Rendet kell tenni a saját káoszunkban a menekültügyben” ATV.hu, 2015. szeptember 2.Földi László (titkosszolgálati szakértő) az Echo TV-n Youtube, 2015. október 1.A Note on the Great Migrations in the 21st Century Hungarianreview, 2015. június 16. 2014 novemberében a netadó elleni tüntetésekről kifejtette, hogy véleménye szerint jól szervezett és külföldről finanszírozott akció volt.Gyanús tervek a kormánybuktatásra Magyar Hírlap, 2014. november 19. A 2015-ös menekültválsággal kapcsolatban is úgy fogalmazott, hogy ez egy szervezett támadás része, ami mögött amerikai érdekek is állhatnak, és hogy „ez egy háború”.Földi László: a népvándorlás egy háború, amely taktikai, stratégiai lépésekre épül alfahir.hu, 2015. augusztus 17.Amerikai érdek is lehet Európa meggyengítése a menekülthullámmal Mandiner, 2015. június 10.

2017 augusztusában Tarlós István főpolgármester biztonságpolitikai szakértője lett, amely minőségében a fővárosi közületi működésben szerinte előforduló tudatos szabotázsakciókról nyilatkozott egy interjúban.Sumák ősz Demokrata, 2017. augusztus 30. Miután azonban többször nyilatkozott migránsügyben is kritizálható módon, novemberre Tarlós menesztette a megbízatásából.

Ellentmondások a személye körül 2017 augusztusában adott interjújában újabb összeesküvés-elméletekhez hasonló véleményeket közölt.Európai háborút vizionál Tarlós jobbkeze és tanácsadója HVG, 2017. augusztus 30.

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki, amikor Földi László az Echo TV 2017. szeptember 29-i Informátor című műsorában a következőképpen nyilatkozott a menekülteket segítő magyar civil szervezetekről:Videó a YouTube-on

Az eset után Tarlós István főpolgármester – akinek biztonságpolitikai szakértője volt – kilátásba helyezte a menesztését.Tarlós: Ha Földi még egyszer megszólal migránsügyben, elköszönünk egymástól HVG, 2017. október 11. Ez meg is történt: miután Földi ismét nyilatkozott a migrációról, ahol maga is utalt rá, hogy ez egyfajta felmondás, Tarlós közölte, hogy 2017. november 30-án megszűnik Földi munkaviszonya a fővárosi önkormányzatnál.Eldőlt: Tarlós kirúgja Földit HVG, 2017. november 6.

2021. február 7-én a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette, hogy az interneten tudatos támadás folyik a társadalom alapértékei ellen és emiatt az internetet le kellene kapcsolni.Botos Tamás - Földi László: Tudatos támadás folyik a normalitás ellen, le kell kapcsolni az internetet (444.hu, 2021.02.07.)

2026. szeptember 9-én nyilatkozott a Vadhajtások nevű oldalnak, ahol hazaárulónak nevezte a Magyar-kormányt, miután az orosz nagykövetség 10, kémkedéssel vádolt munkatársát kiutasították.

Művei A Földi; Alexandra, Pécs, 2002 Migráció. Gondolatok Európa védelméről; Kárpátia Stúdió, Köröstárkány–Kápolnásnyék, 2016 Háború; Kárpátia Stúdió, Köröstarkány-Kápolnásnyék, 2019

Jegyzetek

Források

További információk Földi és a Defend – Magyar Narancs Földi: A politika uralja a titkosszolgálatokat Földi a 2014 őszi tüntetésekről – hazaárulás Videointerjú Földi Lászlóval az MTV-ben Innen az Óperencián. Interjúk a nemzetstratégiáról. Molnár Pál kérdéseire válaszol Bod Péter Ákos, Borbély Imre, Boross Péter, Földi László, Makovecz Imre, Pecze Zoltán, Szerencsés Zsolt; Windsor Klub, Bp., 1998 (A Windsor Klub könyvei)

Kategória:Magyarország hírszerzői Kategória:MSZMP-tagok Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Egriek