bélyegkép|200px|jobbra|Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele Mikó István (Budapest, 1950. október 22. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, színházigazgató, zeneszerző, érdemes és kiváló művész, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.

Élete bélyeg|263px|Márai Enikő társaságában az Egyetemi Színpadon, 1973-ban bélyegkép|150px|jobbra|Emléktábla az egykori Ádám söröző falán Édesapja Mikó Zoltán könyvtáros volt, édesanyja Bokor Jolán tanítónő; anyai nagyapja, Bokor Kálmán szintén tanító volt.

Már 1962-ben, 12 évesen kislemezen énekelt a Tavasz, nyár, ősz című dalban, Sennyei Vera, Bilicsi Tivadar, Záray Márta és Vámosi János társaságában.https://www.discogs.com/Various-Tavasz-Nyár-Ősz-Nagymami-Kérek-Egy-Autogrammot/release/6096909 1969–1973 között a Kaláka alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja volt. A Kisvárdai Várszínház egyik alapítója. 2003 óta a Turay Ida Színház színésze, rendezője és szakmai igazgatója. 2004 és 2007 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 2008-tól a Soproni Petőfi Színház, és a Turay Ida Színház művésze. Vendégművészként játszott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a Karinthy Színházban, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, és a Pécsi Harmadik Színházban is. Tagja a Mindhalálig Beatles nevű együttesnek, népszerű szinkronszínész, állandó szinkronszerepei közé tartozik Robin Williams, a Disney-féle Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, Dzsini a Disney Aladdinjából, vagy a magyar A nagy ho-ho-horgász rajzfilm jól ismert kukaca.

1988-tól a Pastoral együttessel is dolgozott, melyben Ő hegedűn játszott. "Mikó István és a Pastoral" névvel fellépésekkel járták az országot.

1988-ban jelent meg nagylemeze: SLPM 16762. A „Miko® csendül fel a régi nóta” című korongon néhány saját szerzeménye is szerepel. Ezek közül az egyik legismertebb a Szenes Iván szövegére írt „A magam erejéből lettem senki” című dal.

Magánélete Feleségétől, Deák Évától két fia született: Bálint (1979) és Dániel (1984). Élettársa Szabó Anikó színésznő. Budapesten, a Pasaréten él.

Színházi szerepei bélyegkép|150px|jobbra|Kulka Jánossal a Panthelin mester című előadáson 1979-benA Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 269;A Színházi adattárban a legtöbb bemutatóval regisztrált művész. (Színész: 196; rendező: 48; szerző: 13; dalszöveg: 5; zeneszerző: 3; koreográfus, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg: 1-1) ugyanitt negyvenhét felvételen is látható.2017 júliusi 18-i lekérdezés Darab Szerep Színház Bemutató Forrás A Diófák tere avagy Szólj anyádnak, jöjjön ki! F. Szabó Béla polgármester Szigligeti Színház 2004. november 12. https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/a-diofak-tere-avagy-szolj-anyadnak-jojjon-ki/directing-8555 A Faun maurice Morris Turay Ida Színház 2008. november 22. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19147&kr=A_10_%3D%22Faun%2C%20A%22 A Kék madár Kutya Thália Színház 1984. február 10. A kölyök Ciacco, a kerítő Kisvárdai Várszínház 1984. július 19. A kölyök Chaplin, csavargó Arizona Színház 1992. december 18. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=1644A padlás Lámpás szellem, 670 éves Vörösmarty színház 1993.nov.07. Referencia nem elérhető. A Nagymama Tódorka Szilárd, tanár Turay Ida Színház 2005. február 26. A Notre Dame-i toronyőr Quasimodo, a Notre Dame harangozója Hevesi Sándor Színház 1989. március 22. A Patikus, avagy orvos is lehet tisztességes Agapito, nagyothalló patikus Andrássy Pódium 2002. június 20. A Peleskei nótárius Peleskei nótárius Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza 2001. október 13. A Primadonna Gróf Gósy Frigyes, Aranyos Elek Madách Színház 2002. november 9. Az Évszázadnál hosszabb ez a nap Rajmáli-aga, a költő Thália Színház 1983. április 8. A Revizor Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester Szigligeti Színház 2007. április 21. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=14243&kr=A_10_%3D%22revizor%2C%20A%22 A Revizor Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester Vörösmarty Színház 2008. december 19. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19236&kr=A_10_%3D%22revizor%2C%20A%22 A rózsa neve Abbo apát Szigligeti Színház 2005. szeptember 23. http://www.port.hu/a_rozsa_neve/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=9427 A szabin nők elrablása Rettegi Fridolin Turay Ida Színház 2008. május 10. A szabin nők elrablása Rettegi Fridolin Soproni Petőfi Színház 2008. szeptember 20. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19317&kr=A_10_%3D%22Szabin%20n%C5%91k%20elrabl%C3%A1sa%2C%20A%22 A Víg özvegy Nyegus, írnok Budapesti Operettszínház 1988. március 18. A Víg özvegy Báró Zéta Mirkó nagykövet Budapesti Operettszínház 2007. december 13. A Zongora Mühlstadt Arthur, gabonabizományos Soproni Petőfi Színház 2000. november 18. Az apostol Mesélő Soproni Petőfi Színház 1999. március 13. Ábel Bolha, a kutya; Gáspár bácsi Soproni Petőfi Színház 2000. szeptember 30. Ármány és szerelem Miller, a muzsikus, városi zenész Soproni Petőfi Színház 2002. január 26. Aszfaltmuzsikusok Otto Brommel, hegedűs Turay Ida Színház 2012. november 17. Az első sírásó A költő hangja Soproni Petőfi Színház 1995. május 6. Az Operaház Fantomja Monsieur André, operaigazgató Madách Színház 2003. június 1. Az Utolsó hősszerelmes Barney Cashman Thália Színház 1992. február 19. Balfácánt vacsorára Francois Jászai Mari Színház 2007. március 16. Balfácánt vacsorára Francois Turay Ida Színház 2011. február 5. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=23045 Barátom, Harvey Elwood P. Dowd Thália Színház 1992. december 22. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=948 Bob herceg Pomponius, a herceg nevelője Kisvárdai Színház 2009. augusztus 11. Bob herceg Pomponius, a herceg nevelője Soproni Petőfi Színház 2009. szeptember 19. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19343 Bolond nyár! Pufi úr Centrál Színház http://www.port.hu/bolond_nyar!/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=5842 Csakazértis szerelem Zavargó Vendel bá', Tamás nagyapja Turay Ida Színház 2014. március 1. Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! Arnold Needham Turay Ida Színház 2009. október 3. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19973 Csárdáskirálynő Miska Budapesti Operettszínház 1987. március 20. Ének az esőben Dexter Budapesti Operettszínház 1989. március 24. Énekes madár Bakk Lukács Kisvárdai Várszínház 2005. július 23. Énekes madár Bakk Lukács, vénlegény, az Eszter vőlegénye Turay Ida Színház 2005. november 4. Folytassa Svejk! Svejk IBS Színpad 2007. november 10. Francia négyes, avagy négyen a kanapén Centrál Színház http://www.port.hu/francia_negyes,_avagy_negyen_a_kanapen/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=7135 Furcsa pár Felix Unger Soproni Petőfi Színház 2006. október 12. Gyalog a holdsugáron Karl Friedrich Hieronim von Münchhausen báró Thália Színház 1987. április 10. Háború és béke Bonaparte Napóleon Thália Színház 1984. április 14. Hajmeresztő Victor Rossetti, építőmunkás Soproni Petőfi Színház 2000. április 8. Hazatérés Az idős apa Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház 2016. szeptember 8. Háztűznéző Csocsalov Radnóti Miklós Színház 1994. november 27. Horgász a pácban Blaireau IBS Színpad 2003. február 8. Imádok férjhez menni Mr. Paton Turay Ida Színház 2003. október 26. Incidens az Ingeborg-hangversenyen Breitmayer Soproni Petőfi Színház 2000. november 18. Indul a bakterház Bakter Turay Ida Színház 2007. november 30. Indul a bakterház Bakter Soproni Petőfi Színház 2008. december 13. Indul a bakterház Bakter Kecskeméti Katona József Színház 2009. november 27. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=19728 John Fitzgerald Kennedy Hruscsov Margitszigeti Szabadtéri Színpad 1996. augusztus 8. Karnyóné Karnyó Magyar Állami Operaház 2007. május 4. Kicsengetés St. John Quartermaine Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza 1995. január 8. Komámasszony, hol a stukker? K. Müller Turay Ida Színház 2009. április 11. La Mancha lovagja Sancho (Szolga) Nagyerdei Színház 1977. július 30. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=8417&kr=A_10_%3D%22La%20Mancha%20lovagja%22 Légy jó mindhalálig Valkay tanár úr Soproni Petőfi Színház 2007. szeptember 15. Lovagias ügy Virág Soproni Petőfi Színház 1993. november 20. Lóvátett lovagok Pille Thália Színház 1987. február 20. Macskák Tus, Gastrofar George Madách Színház 1983. március 25. http://www.port.hu/macskak/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=382 Mária főhadnagy Zwickli Tóbiás Budapesti Operettszínház 2006. október 7. Marica grófnő Kudelka Soproni Petőfi Színház 2000. október 14. Menyasszonytánc Herskovics Budapesti Operettszínház 2006. március 17. Mi lesz veled, emberke? Schlüter, Franz, Schulz Thália Színház 1982. április 9. Mi van a szoknya alatt? (avagy a káprázatos kisasszonyok) Doki Turay Ida Színház 2004. december 18. Miko(r) lesz a fantom?! Thália Színház 1989. december 29. Mikszáth különös házasságai Mikszáth Kálmán Madách Színház 1999. október 24. Mikszáth különös házasságai Mikszáth Kálmán Soproni Petőfi Színház 1999. november 6. http://www.port.hu/mikszath_kulonos_hazassagai/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=82 Mikszáth különös házasságai Mikszáth Kálmán Turay Ida Színház 2015. október 31. Mindenkit megnyúzunk Szomszéd Thália Színház 1991. október 18. Mindhalálig Beatles Janó Thália Színház 1988. november 5. Mindhalálig Beatles Janó Városmajori Szabadtéri Színpad 2000. július 1. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=7889&kr=A_10_%3D%22Mindhal%C3%A1lig%20Beatles%22 Mirandolina, te drága Kisvárdai Várszínház 2006. július 20. http://www.port.hu/mirandolina,_te_draga/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=10231 Miss Amerika Robert Atkins, komornyik, kapitány, olasz énekes, arab, török, betyár Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza 2010. május 14. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=22607&kr=A_10_%3D%22Miss%20Amerika%22 Miss Arizona Dzseri Sztrakov Thália Színház 1981. december 2. Nem tudok élni nélküled Misi, üzletember Soproni Petőfi Színház 2010. május 29. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=22376 Nyakfelmetsző Pirelli Magyar Állami Operaház 1992. június 5. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=1434 Oscar Bertrand Barnier Soproni Petőfi Színház 1995. március 11. http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=2766&kr=A_10_%3D%22Oscar%22 A Pápa és a császár Napóleon Thália Színház 1987. november 27. Pletykák Lenny Thália Színház 1993. május 15. REJTŐsködők Soproni Petőfi Színház 2001. december 16. Sakk Frederick, amerikai sakkozó Arizona Színház 1992. május 31. Svejk vagyok Svejk IBS Színpad 2003. január 25. Sybill Kormányzó Turay Ida Színház 2004. május 16. Szombat, vasárnap, hétfő Soproni Petőfi Színház 1996. december 7. Szomorú vasárnap Seress Rezső Soproni Petőfi Színház 2008. március 8. Sztárcsinálók Néró Rock Színház Szerepátvétel Übü Übü papa Szigligeti Színház 2005. április 29. Vegyes-páros Tito Morelli, világhírű tenorista Vidám Színpad 1990. március 2. Vegyes-páros Tito Morelli, világhírű tenorista Soproni Petőfi Színház 2001. szeptember 22. Viktória Jancsi Volpone vagy a pénz komédiája Volpone, magnifico Soproni Petőfi Színház 1999. november 27.

Rendezései