Josep Gonzalvo, spanyol változatban José Gonzalvo, gyakran Gonzalvo II (Mollet del Vallès, 1920. január 16. – Barcelona, 1978. május 31.) spanyol labdarúgó, középpályás, illetve hátvéd.
Családja
Két testvére, Juli (Gonzalvo I) és Mariano (Gonzalvo III) szintén neves labdarúgók voltak a maguk korában. Josep és Mariano együtt szerepeltek az 1950-es vb-n is.
Pályafutása
Gonzalvo és testvérei a Mollet del Vallès nevű kisvárosban születtek. 1941-ben kezdődött felnőttkarrierje, katonai szolgálata idején a Ceuta játékosa volt a másodosztályban. 1943-ban a Sabadell játékosa lett, ahol idősebb testvérével, Julival játszhatott együtt. 1943. szeptember 26-án mutatkozott be az első osztályban, egy Sevilla elleni 5–2-es vereség alkalmával.
Mindössze egyetlen sabadelli szezon elteltével a korszak egyik legsikeresebb csapata, a Barcelona szerződtette, ahol bátyja után ezúttal öccse, Mariano lett a csapattársa. Katalónia fővárosában az ott töltött hat év alatt 198 összecsapáson lépett pályára, ebből közel százötven bajnoki. Összesen öt gólt szerzett a Barcelonában, ebből hármat a liga találkozóin. A hat ott töltött idény alatt három bajnoki címet ünnepelhetett a „blaugrana” színeiben. 1950-ben visszavonult, azonban két év múlva visszatért, és egy szezont eltöltött még Zaragozában.
1948 és 1950 között nyolc találkozón pályára lépett a spanyol válogatottban, valamint részt vett az 1950-es vb-n, ahol a spanyol csapat negyedik helyen végzett. A spanyolon kívül meg lett hívva a katalán nemzeti 11-be is.
1963-ban rövid időre belekóstolt az edzősködésbe, amikor korábbi csapattársát, Kubala Lászlót váltotta. Mivel tréneri megbízása csak ideiglenes volt, ezért mindössze tizenöt meccsen ült a kispadon. Ezalatt a fél év alatt is sikerült a gárdával egy kupagyőzelem.
Sikerei, díjai
Játékosként
Bajnok: 1944-45, 1947-48, 1948-49 Szuperkupa-győztes: 1945, 1949 Latin kupa-győztes: 1949
Edzőként
Kupagyőztes: 1962-63
Források
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:Az 1950-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az FC Barcelona vezetőedzői Kategória:A La Liga edzői