Verőcei Balázs Mór, született Kohn Mózes (Pest, 1849. április 6. – Remagen, 1897. augusztus 1.) magánzó, a Budapesti Városi Villamosvasút Társaság alapító vezérigazgatója.

Életpályája Kohn Ármin és Lurje Rózsa fia. Angliában végzett közlekedési tanulmányokat. Az ő elképzelései nyomán indult el 1889. július 30-án Budapesten az első villamos, amely az Egyetem tér és az Orczy tér között közlekedett a Stáció utcában (mai Baross utca), majd szeptember 10-én a Podmaniczky utcai villamos. A „kis földalatti” megépítése is az ő érdeme, amely 1895–96-ban készült mint a kontinens első földalattija. A szakasz hosszúsága 3228 méter volt. Egyéb terveit már nem tudta megvalósítani, mert viszonylag fiatalon elhunyt.

Emlékezete Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található. Nevét viseli a kidolgozás alatt álló Balázs Mór-terv, Budapest közlekedésfejlesztési koncepciója.

Művei Budapest gőzmozdonyu közuti vaspálya (gőztramvay) hálózata. Budapest, 1886 (ugyanez német nyelven. Budapest, 1886)

160px|bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben

Jegyzetek

Források

További információk

Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Budapest, 1938–1939. Budai-Bernwaliner József ny.

Zsigmond Gábor: Balázs Mór élete és munkássága, In: Közlekedés-és Technikatörténeti Szemle, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, 2018, 63–82. o.Archiválva Akiről még nem neveztek el utcát – Balázs Mórra emlékezünk (enbudapestem.hu)

Kategória:1849-ben született személyek Kategória:1897-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar szakírók Kategória:Pestiek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek