A vepsze (vepszéül: vepsän kel' ) egy finnugor, közelebbről balti finn nyelv, amelyet mintegy 3610-en beszélnek a Ladoga-tó, Onyega-tó és a Beloje-tó közötti területen Oroszországban.
A vepsze kapcsolata más nyelvekkel bélyeg|bal|300px|Az uráli nyelvcsalád A vepsze a balti finn nyelvek közé tartozik a finnel, a karjalaival, az izsórral, a vóttal, az észttel és a lívvel közösen. Jelenleg a legközelebb a karjalai és a lűd áll hozzá. Ugyanakkor a lűdöt hagyományosan nem tartják külön finnségi nyelvnek, mivel a térségben számos, egymástól távol található, kisebb nyelvközösség nevezi magát lűdnek vagy livvinek a karjailaiak és a vepszék között is. A két szó etimológiailag rokon, mindkettő az orosz люди [ljudi] 'nép, emberek' jelentésű szóból származik. Feltehetően ez a szó található meg a lívek nevében is, ugyanis a finnségi népek ma használt neveinek nagy része idegen eredetű, és jellemzően nem adtak maguknak megkülönböztető nevet. Ezt bizonyítja például az észt maa rahvas '(e)földi nép', a lív rāndali 'partlakók' és a vepsze tähine 'idevalósi' önelnevezések. A vepsze név feltehetően a vepsi 'haluszony' jelentésű szóból származik, a finnségi népeknél jellemző volt ugyanis, hogy a törzsek a különböző, ruhán hordott szövetdarabokkal jelezték hovatartozásukat.Bereczki 2000: 4-9.
Arra vonatkozóan nincsenek biztos ismereteink, hogy a közös balti finn alapnyelvből milyen sorrendben és hogyan váltak ki az egyes leánynyelvek. Bár evvel kapcsolatban számtalan elmélet született, de a finnségi nyelvek nagy fokú grammatikai hasonlósága, a szétvált nyelvek további együttélése és hosszan tartó egymásra hatása, valamint az egyes nyelveknél későn kialakuló írásbeliség a rekonstrukciót szinte lehetetlenné teszi.
A vepsze fokváltakozás létének kérdése megosztja a nyelvészeket. A fokváltakozás lényege, hogy egy szótagban bizonyos mássalhangzók (olykor magánhangzók) megjelennek/eltűnnek, mennyiségileg vagy minőségileg megváltoznak a szerint, hogy az adott szótag nyitott (magánhangzóra végződik) vagy zárt (mássalhangzóra végződik). Say Istvánvepsze.hu: Alaktan: 6-9. fokváltakozásnak tartja a következő tőváltozatokat:
Ezek közül az első oszlop szavainak tőtípusai a finnben is megtalálhatóak, de nem történik bennük fokváltakozás (kivéve az utolsó szóban, de nem ott, ahogy a vepszében).
Ez persze nem bizonyíték arra, hogy a vepszében sem történik fokváltakozás, de az egyes tőtípusokat ebben az esetben inkább a múltban lejátszódó hangváltozások eredményeinek köszönhetjük, mint fokváltakozásnak.
Evvel szemben a második oszlop szavainak mássalhangzó-változásait joggal nevezhetnénk fokváltakozásnak, hiszen ezekben a szavakban az a közös, hogy bennük egy k hang jelenik vagy nem jelenik meg, méghozzá jellemzően zárhangok környezetében. A k, t és p hangok és azok geminátái minden olyan balti finn nyelvben részt vesznek a fokváltakozásban, amelyekben a jelenség létezik, a nyelvészek azt feltételezik, hogy a kk, tt, pp hangkapcsolatokban játszódott le először a fokváltakozás. Ráadásul a bemutatott szavakban tipikusan olyan hangkapcsolatok találhatóak, amelyeket más nyelvekben érint a fokváltakozás.
A nyelvészek meg szokták különböztetni a finnségi nyelvek északi és déli csoportját, a legszembeötlőbb, nem más nyelvekkel való érintkezés nyomán kialakult különbség a két csoport között, hogy az északi ágban az *-isi-, a déliben a *-ksi- feltételesmódjel rögzült a korábbi alternatív alakok közül. A vepszében az északi ágra jellemző toldalékot találjuk -iži- alakban. Szintén jellemző, hogy az északi csoportban a birtokos személyjelek megőrződtek, a déli csoportban pedig eltűntek, és szerepüket a személyes névmások birtokos esetű alakjai vették át, bár a vepsze az északi csoportba tartozik, a birtokos személyjelek kivesztek.
A balti finn nyelvek között különbséget tehetünk a szerint is, hogy melyekben található meg a fokváltakozás jelensége, és melyekben nem. A nyelvészet úgy tartja, hogy a vepszében nincs fokváltakozás, csakúgy, mint a lívben. Ez két dolgot jelenthet, vagy azt, hogy ez a két nyelv előbb vált ki a finnségi nyelvek közül, mintsem, hogy a fokváltakozás kialakult volna, vagy azt, hogy a jelenség megvolt, és csak később veszett ki. A nyelvészek nem értenek egyet abban, hogy melyik eset áll fenn, mint ahogy abban sem, hogy a fokváltakozás valóban hiányzik-e a lívbőlAngolul a lív fokváltakozás mellett.Dánul a lív fokváltakozás mellett. és a vepszéből.Elveti a vepsze fokváltakozás létét a hivatkozottak közül Bereczki Gábor (2000) és Hajdú Péter (1991), létezése mellett érvel a vepsze.hu szerzője, Say István.
A vepszére legnagyobb hatással az orosz volt, és ennek nyomai a nyelv minden szintjén megmutatkoznak. A legszembeötlőbb a hangrendszer átalakulása. Az oroszhoz hasonlóan a vepsze sem használja a rövid-hosszú megkülönböztetést sem a magánhangzók, sem pedig a mássalhangzók esetében, viszont a vepszében is jellemző, hogy a legtöbb mássalhangzó meglágyul bizonyos magánhangzók hatására, ha azok követik őket. Szintén orosz hatásra létrejött az ige paradigmában egy visszaható ragozás (ami a balti finn nyelvek között egyedülálló), ez logikájában nagyban hasonlít a lettben és litvánban tapasztaltakra is. Mind a négy nyelvre jellemző, hogy a visszaható ragozásban egy -s/-š/-s hang található (igaz a vepszében csak a többes számú alakokban), és a visszaható igék ragjai valamilyen alakbeli alternánsai az egyszerű ragozáséinak. A visszaható ragozás megkülönböztetése olyan innováció, amely nyelvi érintkezéssel került át egyik nyelvből a másikban.
nyelv: főnévi igenév E/1 E/2 E/3 T/1 T/2 T/3 vepsze pesta ’mosni’ pezen pezed pezeb pezem pezet pezeba pestas ’mosakodni’ pezemoi pezetoi pezese pezemoiš pezetoiš pezesoiš orosz мыть ’mosni’ мою [moju] моешь [mojeʃʲ] моет [mojet] моем [mojem] моете [mojete] моют [mojut] мыться ’mosakodni’ моюсь [mojusʲ] моешься [mojeʃʲsja] моется [mojetsja] моемся [mojemsja] моетесь [mojetesʲ] моются [mojutsja] lett mazgāt ’mosni’ mazgāju mazgā mazgā mazgājam mazgājat mazgā mazgāties ’mosakodni’ mazgājos mazgājies mazgājas mazgājamies mazgājaties mazgājas litván mazgoti ’mosni’ mazgoju mazgoji mazgoja mazgojam mazgojat mazgoja mazgotis ’mosakodni’ mazgojuos mazgojies mazgojasi mazgojamės mazgojatės mazgojas
A baltikumi indoeurópai nyelvek közül a lettben, litvánban is létezik szintetikusan képzett jövő idő, a vepsze azonban ezekkel feltehetően közvetlenül nem érintkezett, ezért sokkal valószínűbb, hogy a vepszében a szintetikus jövő idő belső fejlődés eredménye. Szintén belső fejlemények azok a ragok, amelyek a névutók és a primér ragok összeolvadásából jöttek létre.
Története és jelene bélyeg|bal|250px|A vepszék a Ladoga-tó délkeleti, az Onyega-tó délkeleti és a Beloje-tó által körülzárt háromszögben élnek. A Beloje-tó (oroszul: Белое озеро) (angolul:Lake Beloye) a térkép jobb alsó sarkában található bélyeg|150px|Az Onyegamelléki járás térképe, rajta pirossal jelölve a Vepsze nemzetiségi körzet, amely 1994 és 2004 között létezett A vepszék a Ladoga-tó délkeleti, az Onyega-tó délkeleti és a Beloje-tó által körülzárt háromszögben élnek. A vepszék közel fele él a Karél Köztársaság területén, a többiek a Leningrádi és a Vologdai területen. A Karél köztársaság Onyega-tó melletti területét nevezik Onyegamelléki járás, ennek legdélkeletibb része 1994 és 2004 között részben önálló volt Vepsze nemzetiségi körzet néven. A körzet önállósága idején a terület lakosságának közel harmada volt vepsze. Bár Oroszországban az egyes köztársaságoknak és autonóm területeknek vannak az orosz mellett regionálisan elfogadott nyelvei, a Karél Köztársaság az egyetlen, ahol csak az orosz nyelv a hivatalos nyelv, így tehát sem a karjalai, sem pedig a vepsze nem használható a hivatali életben, és nincsen vepsze nyelvű oktatás sem.
A vepszének három fő nyelvjárása van. Az északi vepszét az Onyega-tó környékén, a középső vepszét a Leningrádi területen, a déli vepszét pedig a Vologdai területen beszélik. Az irodalmi nyelv alapja a középső vepsze nyelvjárás lett. bélyeg|200px|A vepszék zászlaja. A finnségi népek északi csoportjának zászlói a finn zászlóval hasonlatosak. A vepsze zászlóban is megtalálható a finnek kék keresztje. A piros csík az inkeri finnek zászlajából való. A zöld rész a vepszéknek kedves erdőségeket jelképezik. A vepsze zászló sokban hasonlít a karjalai zászlóhoz. A vepsze írásbeliség kezdetei csak az 1930-as évekig nyúlnak vissza. A vepsze ábécét 1931-ben alkották meg, amelynek alapja a latin betűs írás lett. Hamarosan elkezdtek vepsze nyelvű tankönyveket írni, a munkacsoport vezetője Matti Hämäläinen, leningrádi egyetemi docens volt. Az első tankönyv 1932-ben látott napvilágot Ezmäne vepsiden azbuk i lugendknig (A vepszék első ábécéje és olvasókönyve) címmel. 1932 és 1933 között a leningrádi területen 54 vepsze nyelvű iskola működött, 1934-ig minden iskolát elláttak anyanyelvi tankönyvekkel. 1932 és 1937 között közel 30 vepsze könyv és szótár jelent meg, köztük három nyelvtan és egy szótár. Az északi nyelvjárás területein csak 1937-ben kezdődött el az anyanyelvi oktatás, és csak két hónapig tartott. Ugyanis a hatalom azon volt, hogy egyre inkább visszaszorítsa a kisebbségi nyelveket, 1936-ban még csak arról hoztak rendeletet, hogy a latin betűs írást használó nyelveknek át kell térniük a cirill ábécére, 1937-ben pedig már arról, hogy a kisebbségi nyelveket be is tiltják.Bereczki 2000: 96-97. A tiltás évei után az 1990-es években ismét lehetőség adódott a nemzetiségek számára. Újra jelennek meg vepsze nyelvű könyvek, főként finn és észt közreműködéssel.
Jelenleg a finnországi Vepsän Seura, az oroszországi St. Petersburg Vepsian Society és az Orosz Tudományos Akadémia Karéliai Központjában működő Nyelvészeti, Irodalmi és Történeti Intézete dolgozik a vepsze nyelv fejlesztésén és ápolásán. 1993-tól megjelenik a Kodima (Szülőföl) című internetes újság vepsze és orosz nyelven, és a Wikipédiának is van vepsze nyelvű változata. Mivel azonban a hivatalos érintkezésben nem használható és nincsen anyanyelvi oktatás, a vepsze eltűnőben van. A vepsze szerepel a veszélyeztetett nyelvek listáján.A vepsze a veszélyeztetett nyelvek között
Hangtan és írás
Magánhangzók
A vepszében nyolc magánhangzó található, amelyeket a következő táblázat foglal össze. IPA Vepsze a e i o u ü ä öMagyar(ȧ)(ë) i o u ü(ä) ö
Találunk köztük hátul képzetteket (a, o, u) és elöl képzetteket (e, i, ü, ä, ö). Mivel azonban a vepszében nincs magánhangzó-harmónia és illeszkedés, ezért valódi jelentősége a magánhangzók lágyító képességében van. A források nem értenek egyet abban, hogy mely hangok képesek lágyítani az előttük álló mássalhangzót: egyes források szerint az összes elöl képzett magánhangzó (e, i, ü, ä, ö), máshol azt találjuk, hogy csak az ajakréses hangok (e, i, ä), megint máshol azt írják, hogy csak azok a hangok, amelyek az oroszban is lágyítanak (e, i). A nyelvtörténetben elsősorban az i és a j hangok lágyították az előttük (pl.: kil''' 'nyelv' < *kieli, pall'az 'csupasz' < *paljas), bizonyos esetekben pedig a mögöttük álló hangot is (pl.: il'm 'levegő' < *ilmä).
A vepsze nem különböztet meg rövid és hosszú magánhangzókat, evvel egyedülálló a balti finn nyelvek között. Ez a jelenség feltehetően idegen, mindenekelőtt orosz hatásra alakulhatott ki. A finnugristák azt feltételezik rokon nyelvi összevetések alapján, hogy a hosszú magánhangzók a mari nyelv finn-volgai közösségből való kiválása után kezdtek el kialakulni. A hosszú magánhangzók főként a tővéghangzók lekopásából eredő pótlónyúlás nyomán jöttek létre, a közfinn kor végére felteszik a hosszú ē, ī, ō, ū hangok meglétét. Nem lehet tudni, hogy a vepszében kialakult-e a rövid-hosszú szembenállás a teljes magánhangzó-rendszerben mire elkezdődött a különbségtétel eltűnése.
Mássalhangzók
A mássalhangzók között megkülönböztethetünk keményeket, lágyítottakat és olyanokat, amelyek nem lágyíthatóak, ide tartoznak č, š, ž és j hangok.