Isztrorománok

thumb|300px|A románok elterjedése. Az isztrorománok a legnyugatabbra került águk thumb|300px|A žejanei Zvončar-ok

Az isztrorománok a vlachok azon ága, amely a középkorban vándorolt el nyugat felé az ún. protorománok kialakulásának területéről, és a ma Horvátországhoz tartozó Isztriai-félszigeten telepedett le. Mivel már az odatelepülése óta elkezdett beleolvadni az ottani többségi lakosságba, ma az isztrorománok számát, ezeken az isztroromán nyelvet beszélőket értve, ezer alattira becsülik.

Élnek még isztrorománok az Učka-hegységtől északkeletre fekvő Žejane faluban és e hegytől délre található még hét kisebb-nagyobb faluban. Mások szétszóródtak horvát városokban vagy kivándoroltak főleg Nyugat-Európába, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába.

Az „isztroromán” nyelvészek által alkotott nép- és nyelvnév. Az érintettek magukat vlåš-nak (egyes számban vlåh) nevezik az Učka-hegységtől délre, és žejånci-nak Žejaneban.

Az isztrorománokkal, de főleg nyelvükkel viszonylag sok kutató foglalkozik a 19. század közepe óta, de eredetük pontos helye még a 21. században is vitatott.

Az isztrorománok kulturális sajátosságai csaknem teljesen kihaltak, nyelvüket pedig erősen befolyásolja a horvát nyelv, ezért az UNESCO nagy veszélyben levőnek tekinti. Az utóbbi időben léteznek némely, az isztroromán identitás és nyelv megmentésére és megtartására tett erőfeszítések, amelyeket kulturális egyesületek vállalnak magukra némi állami segítséggel.

A kutatások története

A kezdetek

Az isztrorománok iránti érdeklődés a 19. században kezdődött, a romantika korában, amelyben megvolt a népek hagyományainak és eszmei örökségének a kultusza. 1819-ben Ivan Feretić, egy Krk-szigeten élő pap, lejegyzett két imát a szigeteken élő vlachok nyelvjárásában, amely az isztrorománhoz volt hasonló, és a század első felében halt ki.Ezeket átvette Pușcariu 1929, 6. o. (vö. Filipi 2002b, 91. o., aki ezt a nyelvjárást németül Krkorumänisch-nak, horvátul pedig krkorumunjski-nak nevezi).

Elsőnek egy isztriai polihisztor, Antonio CovazCovaz 1846. jelentetett meg 1846-ban egy olyan sajtócikket, amelyben hasonlóságokat állapított meg a dákoromán és az isztroromán nyelv között. Ugyanakkor már ő jegyezte meg e nyelv kihalását a beszélői által kevesebb számban lakott településeken, valamint a horvát jövevényszavak jelenlétét. Cikkébe néhány grammatikai elemet is beleiktatott, valamint két rövid szöveget latin és olasz fordításaikkal. Ez a szerző úgy gondolta, hogy az isztrorománok az Isztriába betelepült rómaiak leszármazottai. Ugyanabban az évben és kiadványban levél alakú cikk jelent meg a trieszti Pietro Paolo KandlerKandler 1846, 12. o. történész és régész tollából, aki osztotta Covaz véleményét az isztrorománok eredetéről. Ugyanez a szerző utólag más cikkeket és régi dokumentumokat is megjelentetett e témában.Kandler 1861 és 1863.

Az első román, aki az isztrorománokról írt, 1847-ben, Gheorghe AsachiAsachi 1847, 24. o. polihisztor volt, aki ismerte Covaz és Kandler írásait.

Carlo de Franceschi egy másik olasz, aki foglalkozott az isztrorománokkal 1852-ben, azt állítva, hogy ezek az adriai szigetekről kerültek Isztriába szlávokkal együtt.Franceschi 1852, 236. o., idézi Vassilich 1900, 186. o.

Az első román, aki kapcsolatba lépett isztrorománokkal falvaikban az erdélyi Ioan Maiorescu történelemtanár volt, előbb 1857-ben, majd 1861-ben, de élményei csak halála után láttak napvilágot, előbb cikksorozatban 1872-ben, utólag pedig fia, Titu Maiorescu által kiadatott könyvben.Maiorescu, Ioan. Itinerar în Istria și vocabular istriano-român (Din manuscriptele comune) [Isztriai utazás és isztriai román szószedet (A közös kéziratokból)]. Iași: Goldner. 1874. Ioan Maiorescu ugyanazon a véleményen volt az isztrorománok eredetéről, mint Covaz és Kandler.Maiorescu 1872, 118. o.

1861 és 1900 között

A tulajdonképpeni kutatások kezdete nyelvészeknek köszönhető.Vassilich 1900 (159–160. o.) határozott különbséget tesz az 1861-ig és az azután megjelent írások között, csak az utóbbiakat tekintve tudományosaknak. 1861-ben az első viszonylag terjedelmes tanulmány jelent meg Graziadio Isaia Ascoli tollából, aki bőven hasonlította össze a dákorománt az aromán nyelvvel, visszautasítva azt, hogy az isztrorománok római telepesek leszármazottai lettek volna Isztriában.Ascoli 1861.

Német nyelvű tudósok is bekapcsolódtak az isztrorománok kutatásába. Az első Franc Miklošič szlovén szlavista volt, 1861-ben megjelent írásával,Die istrischen Rumunen (Az isztriai románok). Függelék. Die slavischen Elemente in Rumunischen (Szláv elemek a román nyelvben). Bécs. K. Gerold's Sohn. 1861. 55–69. o. aki további két munkában is foglalkozott a témával.Miklošič 1880 és 1882. Ezekben a szerző azt állítja, hogy az isztrorománok a Dunától délre fekvő régióból vándoroltak Isztriába.Miklošič 1861, 56–57. o. A harmadik írásában közölt isztroromán szövegeket Antonio Ive és Theodor Gartner újlatin nyelvekkel foglalkozó nyelvészek bocsátották a rendelkezésére.

Miklošič első írásának megjelenése után Hermann Ignaz Bidermann az Osztrák–Magyar Monarchia területén élő újlatin népekről szóló 1877-ben megjelent könyvében az isztrorománokról is írt, a 15. vagy a 16. századra téve az Isztriába való bevándorlásuk kezdetét.Bidermann 1877, 79-88. o.

Franjo Rački horvát történész is írt tizenegy oldalon az isztrorománokról egy 1881-es írásában. Szerinte vándorlásuk a 12. században kezdődött a Balkán-félsziget keleti részén, és kis csoportokban zajlott le Szerbián, Bosznián, Horvátországon és Dalmácián keresztül Isztriáig és a Krk-szigetig.

Gustav Weigand , a román nyelv német szakértője is közzétett tanulmányokat az isztroromán nyelvről 1892-ben, Nouvelles recherches sur le roumain de l'Istrie (Újabb kutatások az isztriai román nyelvről). Meyer, Paul – Paris, Gaston (szerk.). Romania. Recueil trimestriel consacré à l'étude des langes et des littératures romanes. Párizs. Émile Bouillon. 1892. 240–256. o. 1894-ben Istriches (Isztriai nyelv/dialektus). Erster Jahresbericht des Instituts für rumänische sprache (Rumänisches seminar) zu Leipzig. Leipzig: Johann Ambrosius Barth (Arthur Meiner). 1894. 122–155. o. és 1895-ben. Istriches II (Isztriai nyelv/dialektus II). Erster Jahresbericht des Instituts für rumänische sprache (Rumänisches seminar) zu Leipzig. Leipzig: Johann Ambrosius Barth (Arthur Meiner). 1895. 215–224. o.

A kutatók egyre gyakrabban mentek személyesen a falvaikban tanulmányozni az isztrorománokat és nyelvüket, ahol különféle szövegeket jegyeztek le, mint imákat, népdalokat, meséket, szólásokat, közmondásokat. Miklošič még mások által előbb gyűjtött szövegeken dolgozott,Covaz 1846 szövegei, három Fr. J. Sajovec által a Novice gospodarske, obertniške in narodne (87. sz. Ljubljana. 1856. 348. o.) lapban közölt ima, melyek között a Miatyánk (hozzáférés: 2017. május 21), Lovro Rakovec, munei majd šušnjevicai káplán gyűjtötte közmondások, Antonio Ive és Theodor Gartner szövegei. de Weigand őmaga által gyűjtötteken is.Weigand 1892, 252–256. o.

A második román, aki sokat foglalkozott az isztrorománokkal Teodor Burada népművészet-, néprajz- és zenekutató volt. 1890-ben és 1893-ban látogatta meg őket, és utazásairól 1896-ban jelentetett meg könyvet.Burada 1896. Neki köszönhetően került az első isztroromán, Andrei Glavina , az akkori Romániába és Erdélybe, ahol tanulmányokat végzett.

Egy terjedelmes isztroromán szószedetet Arthur Byhan szerkesztett és tett közzé 1899-ben. Istrorumänisches Glossar (Isztroromán szószedet). Jahresbericht des Instituts für rumänische Sprache. 6. kötet. Lipcse. 1899. 174–396. o.

Giuseppe Vassilich elsőként tette közzé a téma 1900-ig megjelent irodalmát, kielemezte az írásokat és aprólékosan hasonlította össze az isztrorománokról mint Isztriába letelepedett rómaiak leszármazottairól szóló eszmét azzal, mely szerint bevándoroltak Isztriába. Kimondta, hogy az utóbbi elmélet határozott híve, és az isztriai jelenlétük kezdetét a 14. századra tette.Vassilich 1900, 232. o.

1900 után

A 20. században kibővült az isztrorománokkal és nyelvükkel foglalkozó irodalom. Ekkor jelentette meg Andrei Glavina és szerzőtársa az első isztroromán nyelvű könyvet is, 1905-ben.Glavina – Diculescu 1905. Glavina cikkeket is írt a népcsoportjáról.Glavina 1906.

Sextil Pușcariu nyelvész 1906-ban publikálta az isztroromán nyelvről szóló addig legkiterjedtebb munkának az első részét, Studii istroromâne. În colaborare cu M. Bartoli, A. Belulovici și A. Byhan (Tanulmányok az isztrorománról. M. Bartoli, A. Belulovici és A. Byhan közreműködésével. I. Szövegek). Analele Academiei Române. 2. sorozat. 28. kötet. 1905–1906. Az irodalmi osztály emlékiratai. Bukarest: Cultura națională. 1906. 117–182. o. amelyet majd csak 1926-ban követett a másodikStudii istroromâne II. Introducere – Gramatică – Caracterizarea dialectului istroromân (Tanulmányok az isztrorománról II. Bevezető – Nyelvtan – Az isztroromán dialektus jellemzése). Bukarest: Cultura națională. 1926. és 1929-ben a harmadik.Studii istroromâne III. Bibliografie critică – Listele lui Bartoli – Texte inedite – Note – Glosare (Tanulmányok az isztrorománról III. Kritikai bibliográfia – Bartoli jegyzékei – Kiadatlan szövegek – Jegyzetek – Szószedetek). Bukarest: Cultura națională. 1929.

Pușcariu munkájának két része között Iosif Popovici nyelvész két kötete jelent meg 1909-ben és 1914-ben újabb isztroromán szövegekkel és szószedettel.Dialectele române (Rumaenische Dialekte). IX. Dialectele române din Istria, I. (Referințele sociale și gramatica) [Román dialektusok, IX. Isztriai román dialektusok. I. (Társadalmi vonatkozások és nyelvtan), Halle a. d. S.. A szerző kiadása. 1914; II. (Texte și glosar) (Szövegek és szószedet). Halle a. d. S. A szerző kiadása. 1909.

Silviu Dragomir történész 1924-ben jelentetett meg könyvet az isztrorománok eredetéről, Originea coloniilor române din Istria (Az isztriai román települések eredete). Bukarest: Cultura națională. Román Akadémia sorozat. A történeti osztály emlékiratai. 3. sorozat. 2. kötet. 4. emlékirat. 1924. amelyben Miklošič-csal ért egyet a Dunától délre fekvő származási helyükről.

A következő évben Tache Papahagi nyelvész, néprajz- és népművészet-kutató írt tanulmányt a mócokról, kihangsúlyozva az ezek és az isztrorománok közötti hasonlóságokat. Cercetări în Munții Apuseni (Kutatások az Erdélyi-középhegységben). Kivonat a Bölcsészeti és népművészeti intézet Grai și suflet folyóiratából. Bukarest. 1925.

A második, népi verseket, elbeszéléseket, vallásos és erkölcsre tanító szövegeket tartalmazó isztroromán nyelvű könyvet 1928-ban jelentette meg Leca Morariu népművészet-kutató és irodalomtörténész. Lu frați noștri. Libru lu Rumeri din Istrie. Cartea Românilor din Istria. Il libro degli Rumeni Istriani, Susńevița (Valdarsa) – Jeiăn (Seiane) (Testvéreinknek. Isztriai románok könyve). Suceava: Făt-Frumos folyóirat kiadója. 1928.

Az 1930-as évek-ben megjelent Emil Panaitescu, a Római Román Iskola igazgatójának útinaplója, Prin satele românilor din Istria (Az isztriai románok falvaiban). Kolozsvár. Tiparul Ardealul. 1931. és kiadta helyszíni kutatásainak eredményeit Traian Cantemir népművészet- és néprajzkutató. Ciripiri cirebire (Csiribiri csiripelések). Csernovic: Glasul Bucovinei. 1935; Motivele dispariției poeziei populare la istroromâni (Az isztroromán népköltészet kihalásának okai). Făt-Frumos. 10. évf. 1935; Istro-Românii (Isztrorománok). Hotin. 1937; Istro-Românii. Nunta (Isztrorománok. A lakodalom). Csernovic. 1938.

A második világháború után a kutatások lankadtak, de nem szűntek meg. Megemlítendő Ion Coteanu,Coteanu 1957 és 1961. Emil Petrovici , Petru Neiescu,Petrovici – Neiescu 1964. August Kovačec,Kovačec 1971. Antony H. HurrenHurren 1972. tevékenysége.

1990 után a kiadványok megszaporodtak. Fontosabb szerzők August Kovačec ,Kovačec 1998. Elena Scărlătoiu,Scărlătoiu 1998. Richard Sârbu, Vasile Frățilă,Sârbu – Frățilă 1998. Goran Filipi,Filipi 2002. Antonio Dianich.Dianich 2011.

Az isztrorománok története