a koreai három királyság néven emlegetett egyik királyság volt és Silla mellett, a Koreai-félsziget délnyugati részén. király fia, (온조) alapította. A 4. században élte virágkorát, területe ekkor a Han folyótól egészen a félsziget déli csücskéig tartott. 384-ben lett buddhista állam, művészetére a kínai államok voltak hatással, melyekkel szoros kapcsolatot tartott. Jó viszonyt ápolt Japánnal, ahová közvetítette a kínaiaktól átvett kultúrát. Az ötödik századtól területe csökkenni kezdett, harcokat vívott val és Sillával, végül 660-ban Silla végleg meghódította a területeit. 2015-ben a korszakból fennmaradt épületeket és sírokat Pekcsei történelmi régió néven a Világörökség részévé nyilvánították.
Története thumb|150px| buddhista szobor király arcmásával király fia, (온조) alapította a szerint i. e. 18-ban. Az alapító legenda szerint amikor féltestvére, lett a trón várományosa, és testvére délnek vándoroltak, hogy saját törzset alapítsanak. (a mai ) területén telepedett le, pedig a mai Szöul környékén. nak azonban nem sikerült az államalapítás a mocsaras tengeri területen, emiatt öngyilkos lett, népe pedig hoz csatlakozott. A legenda valódiságára nincs bizonyíték, azt azonban szemlélteti, hogy a iak egy része délre vándorolva hozta létre .
Először csupán egy kis városállam volt, egyike az 54 városállamból álló Mahan államszövetségnek, majd lassanként növelte a területét más városállamok meghódításával a konföderáción belül. A 3. században király tovább növelte a területet (koreaiul 낙랑, Nangnang) és (koreaiul 대방, ) körzetek, valamint a nép (koreaiul 말갈, malgal) északabbra szorításával. 369-ben király a maradék mahani államokat is meghódította, is szerzett területeket, 371-ben pedig ba is benyomult, ahol Phenjanban megölte királyt.
A 4. század közepére így már jelentős kiterjedésű királyságként, a Han folyó medencéje is hozzá tartozott, itt volt megtalálható első fővárosa, is. Az állam barátságos viszonyt ápolt a -dinasztiával, és a va (japán) néppel is, átemelte a kínai találmányokat és közvetítette őket Japán felé. megerősítette a királyságot azzal, hogy bevezette az utódlásos monarchiát, melyben a király fia örökli a trónt. A trónörökösök rendre a klánból választottak feleséget maguknak. Ekkortájt született a (서기, 書記), mely történetét írta le. Ma már nincs nyoma ennek a feljegyzésnek, csak a említi.
Az 5. században agresszív terjeszkedése megfosztotta északi területeitől, és a székhelyt délebbre, (a mai ) kellett áthelyezni. A Han folyó területének elvesztése végzetes csapás volt a virágzó kereskedelemmel rendelkező királyság számára. király idejében (523–554) a főváros átkerült (a mai megye). A folyóparton fekvő város kereskedelmi szempontból jobb fekvésű volt, mint a hegyekben elzárt . A király országa nevét is megváltoztatta: (Dél-) lett. Ebben az időszakban megerősödött a kapcsolat a kínai Liang-dinasztiával és a japánokkal is.
A királyság közben Sillával próbált szövetkezni, király még sillai feleséget is választott magának. király is kötött Sillával katonai szövetséget, abban a reményben, hogy visszaszerezheti a által elfoglalt területek egy részét, 551-ben sikerült is elfoglalnia a Han-folyó alsó területét, a felsőt pedig Silla szerezte meg. 553-ban azonban váratlanul Silla felbontotta a szövetséget és elfoglalta az alsó szakaszt is. ekkor korábbi ellenségével, és a japán Jamato-udvarral, valamint kötött szövetséget Silla ellen és véres csaták sorozata kezdődött. Végül azonban 660-ban Silla beolvasztotta a királyságot, majd is legyőzve egyesítette a Koreai-félszigetet.
Közigazgatása thumb|250px|Földfal-maradvány Szöulban, azon a területen, ahol egykor a főváros, állhatott. Öt adminisztratív egysége létezett, a kormányban 16 hivatalos rangfokozat volt, az első fokozat hat tisztviselője egyfajta kabinetet alkotott. A legmagasabb rangú tisztviselő a volt, akit három évre választottak. Az ba költözést követően a közigazgatási rendszert is átalakították, 22 körzetet (담로, ) hozva létre, egy-egy körzetben a királyi család valamely tagjának volt hűbérbirtoka. ban király új rendszert állított fel, öt fővárosi kerületet (부, ) és öt vidéki tartományt (방, ).
Gazdasága thumb|250px|-kori falusi vásár makettje A három királyság korában rizst, kölest, tarka cirokot, Ázsiában honos babfajokat és szójababot, ginzenget, szezámmagot, kendert termesztettek, és állatokat is tenyésztettek. Folyt a selyemkészítés, és a bőrárukkal való kereskedés is. A földek a királyi család birtokában voltak, a buddhista templomok is nagy földterületekkel rendelkeztek, melyeket a nemesektől kaptak ajándékba (használati jogként). Négyféle birtoktípus létezett: a királyi birtok, mely a királyi család közvetlen tulajdonát képezte; a nemeseknek és katonai vezetőknek ajándékozott föld, melynek azonban csak a használati jogát élvezhették; a helyi klánfejeknek adományozott föld, melynek továbbadásába a király nem szólt bele; valamint a falvak által megművelt közös földterület, ahol a közösségi munkában termelt gabonát elosztották a közösség tagjai között. A föld tulajdonjoga a királynál maradt minden esetben.
jelentős öntözőrendszerrel rendelkezett, ami hozzájárult a mezőgazdaság fejlődéséhez. Megmunkálták a vas mellett az aranyat és az ezüstöt is, de a kézművesség is fejlett volt. Az adót áruban vagy terményben kellett megfizetni. Nincs bizonyíték arra, hogy ebben a korban rendszeresen vertek volna fémpénzt a Koreai-félszigeten, de kínai érméket használtak a fővárosi vásárokban, ahová kínai és japán kereskedők is ellátogattak. Ugyanakkor a templom feltárásakor a 2000-es években aranypénzt találtak, melyre az volt vésve: „1 (량) arany” – ez utalhat arra is, hogy pénzként használták.
Társadalma thumb|250px|Paraszti ház rekonstrukciója megyében Az uralkodó és a nemesi réteg a ból ide vándorolt iakból tevődött össze, míg a parasztságot a már a területen korábban élő hanok alkották. A nemesek közé a helyiek nem kerülhettek, csupán katonai rangokat érhettek el, illetve alacsonyabb civil rangban szolgálhatták az uralkodó osztályt. A nemesek palotái egyben adógyűjtő hivatalként és katonai központként is működtek, a nemesek a parasztoktól elkülönülve éltek. A parasztok a földet bérlőként művelték. A háborúban elfogott ellenséges katonákból rabszolgák lettek, akiket a manufaktúrákban, építkezéseken és a földeken dolgoztattak, de rabszolgák lettek a bűnözők is (például a lopásért, házasságtörésért vagy adósság vissza nem fizetéséért elítéltek). Ha valaki rabszolgává vált, visszaút már nem volt, leszármazottai is rabszolgasorba kerültek. A nobik voltak a személyi rabszolgák, akik a háztartásokban dolgoztak, de ide tartoztak a mutatványosok, táncosok is. A társadalmi rétegek felépítése, jellemzői mindhárom államban hasonlóak voltak.
Külkapcsolatai thumb|150px| A királyok aktívan keresték a kapcsolatot más államokkal, például a -dinasztiával (265–420), az északi -dinasztiával (386–535) és eleinte Sillának is küldtek ajándékokat. A kínai dinasztiákkal való kereskedés révén került be a i kultúrába a buddhizmus és a taoizmus. 652-ben király szakított meg minden kapcsolatot a kínaiakkal, amikor a Tang-dinasztia felszólította, hogy ápoljon barátságos viszonyt az akkor már ellenséges Sillával.
Japánnal hosszú időn át jó kapcsolatuk volt, számos (kiváló mesterember vagy akadémikus) küldtek oda, akik átadták tudásukat. A Nihonsoki és a Kodzsiki szerint 400 körül (왕인) tudóst küldte Japánba, aki kínai nyelvű könyveket vitt magával. Létezésére egyéb említések nincsenek, valószínűleg kitalált személy.Seki Akira 関晃: Kodai no kikajin 古代の帰化人, 1996. A Silla elleni harcokban a japánok segítették a királyságot.
Számos i telepedett le Japánban, a Soku Nihongi szerint például Takano no Niigasza (ca. 720–790), Kammu japán császár anyja király (501–523) egyik leszármazottja volt.
Kultúrája Művészetek virágzott a buddhizmus, mely 384-ben egy kínai szerzetes révén került az országba, de a konfuciánus eszmék is szabadon terjedtek. A királyság a kínai déli dinasztiákkal ápolt szoros kapcsolatokat, melyek a művészetére is hatással voltak. Jól példázzák ezt az arányosan kidolgozott buddhista szobrok, melyeken a jellegzetes mosolyra „-mosoly” néven hivatkoznak a művészettörténészek. A legelső ismert koreai buddhista szobor az úgynevezett -buddha, mely az ötödik századi származik.
A hetedik században, a mai Észak- tartományban épült a templom, melynek egyik pagodája fénykorában Kelet-Ázsia legmagasabb kőpagodája lehetett.
A királyság jelentős szerepet játszott a buddhizmus közvetítésében Japán felé. Emellett a kulturálisan virágzó számos tudóst, kézművest, festőt, építészt küldött Japánba, akik átadták a tudásukat. A fémmegmunkálásban is jelentős eredményeket értek el, a jellegzetesen nek tulajdonított „hétágú kard” (칠지도, ) is Japánba került. A három királyság közül technikailag valószínűsíthető a legfejlettebbnek.
Nyelv
nyelvéről nagyon kevés információ maradt fenn, jelenleg a besorolatlan nyelvek közé tartozik, azt sem sikerült bizonyosan megállapítani, melyik nyelvcsaládhoz tartozhatott. Mivel a királyságot származásúak alapították, ezért a nyelvet szokás i nyelvnek is hívni.
A három királyság korában kezdtek el terjedni a Koreai-félszigeten a klánnevek kínai mintára, olyan klánnevek bukkantak fel, mint a (진), a (백), a (사) vagy a (연), melyeket kínai írásjegyekkel írtak.
Irodalom thumb|150px|A kőtábla
A kor irodalmában a meghatározó műfaj a (향가) volt, melyet népdalként lehetne leginkább definiálni. A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni. Számos óriás kőfaragvány született ebben a korszakban, melyekre neves személyek, királyok tetteit vésték fel, kínai írással. A konfucianizmus és a buddhizmus terjedése az irodalmi témaválasztást is befolyásolni kezdte. A i irodalomból nem sok emlék maradt fenn, az egyetlen megmaradt Mu királynak tulajdonítják, a címe (서동요, c. 600), és feltehetően a sillai hercegnő nak címezték. A i szövegek közül egy levél maradt még fenn, amit király küldött Kínába, egy kőtáblára vésett szöveg (사택지적비, ) 654-ből, valamint a király sírkövére vésett hatsoros szöveg.
Zene A korabeli zenéről keveset tudni, az azonban bizonyos, hogy a i zenészek gyakran jártak a kínai dinasztiák udvarában, és cseréltek tudást. Feljegyzések megerősítik, hogy a dél-kínai dinasztiáktól vette át a maszkos táncokat, melyeket Japán felé közvetített (gigaku). Az egyik átvett, népszerű kínai hangszer a hárfához hasonlító (箜篌; hangul: 공후, ) volt. A királyság zenészei, hangszerkészítői Japánba is gyakran látogattak, így feltételezhető, hogy fejlett és sokrétű zenei tudással rendelkeztek.
Ruházat thumb|150px| követről készült kínai rajz
A ruházat színeiről és mintáiról írásos emlékek, rajzok, valamint sírokban fennmaradt kelmedarabok tanúskodnak. A kender mellett többféle szövésű selymet és ramit is felhasználtak. A színeknek már ekkor is nagy jelentősége volt, a hivatalnokok ruházata rang szerint más-más színű volt. A király színei közé tartozott a lila, a fekete, a fehér és a zöld, a tisztviselők vöröset, lilát, zöldet, feketét, fehéret és sárgát viseltek. A lila volt a legrangosabb szín, utána a vörös következett, emiatt e két színt a parasztok nem viselhették. A ruházat és a kiegészítők (aranyozott bronzcipők, övek, koronák, ékszerek) mintázataiban geometriai alakzatok, virágminták, hosszanti és keresztvonalak, T alakú minták és állatformák (például sárkány, főnix, varangy) köszönnek vissza. Emellett szörnyalakok, természeti motívumok (felhők, hegyek, fák) és buddhista szimbólumok is megjelennek.
Gasztronómia
korában már ismerték a fermentált ételeket, a szójababkrémet, a szójaszószt, létezett a is, ekkor még csilipaprika nélkül. Buddhista hatásra a is elterjedt. Régészeti leletek alapján elmondható, hogy többféle edényt használtak, ismerték a hosszú alagútkemencét. Korábbi feljegyzések alapján valószínűsíthető, hogy már ismerték a ot, melyet vallási rituálékban is felhasználtak. Az is feltételezhető, hogy a buddhizmus megjelenésével terjedt el a teázás szokása.
Emlékezete