César Rodríguez Álvarez, gyakran egyszerűen César, (León, 1920. június 29. – 1995. március 1., Barcelona) spanyol labdarúgó, csatár.
Évtizedekig ő volt a Barcelona történetének legeredményesebb gólszerzője, rekordját Lionel Messi döntötte meg 2012 tavaszán. César egyik legnagyobb erényének a szögletek utáni hatékony befejezéseket tartották. Testvére, Calo szintén ismert labdarúgó volt, Césarhoz hasonlóan ő is játszott a Barcelonában.
Pályafutása
Barcelona
Bár már 1939-ben leigazolta a Barcelona, a katalánoknál egészen 1942-ig kellett várnia a bemutatkozásra, ugyanis 1940 és 1942 között Granadában töltötte katonai szolgálatát. A Granadával 1941-ben megnyerte a másodosztály küzdelmeit, egy évvel később pedig, már az első ligában huszonhárom meccsen huszonnégyszer talált be, hozzásegítve a frissen feljutott Granadát egy tizedik helyhez a tizennégy fős bajnokságban. A huszonnégy találatból hatot egy meccsen szorgoskodott össze, amikor a Castellónt verték 7–3-ra 1942. március 22-én.
A Barcelonához 1942-ben került vissza, és az 1944-45-ös idény végén már első bajnoki címét ünnepelhette a klubbal. César a bajnoki címhez tizenöt góllal járult hozzá. A Barcelonában töltött tizenhárom évéből tizenegyben kétszámjegyű gólt szerzett, háromszor pedig a húszgólos álomhatárt is átlépte. A háromból egyszer, 1949-ben megszerezte a gólkirályi címet is. Egyik legjobb meccsét három évvel később játszotta, amikor a Real Sociedad elleni kupadöntőben két gólt vállalt a 3–0-s győzelemmel végződő fináléban.
A gránátvörös-kékeknél eltöltött tizenhat év alatt végül 351 tétmeccsen 232 alkalommal talált az ellenfelek hálójába, ebből 192-szer bajnokin. Ezzel a mutatóval évtizedekig a Barça történetének legeredményesebb góllövője volt. Rekordját 2012-ben Lionel Messi döntötte meg.
Barcelonai időszakára esett az is, amikor tizenkét találkozóra meghívót kapott a spanyol válogatottba is, mindannyiszor barátságos meccsekre. Bár részt vett az 1950-es vb-n is, egyetlen percet sem játszott.
A levezetés és az edzősködés
César harmincöt évesen távozott a katalán fővárosból, és a Cultural y Deportiva Leonesa csapatához szerződött. Ez az időszak nem volt túl sikeres, ugyanis a Cultural 1956-ban kiesett az első osztályból. Ezt követően rövid ideig légiósnak állt, és a Perpignant erősítette. 1957-ben hazatért, és az akkor harmadosztályú Elchéhez igazolt. A zöld-fehérekkel sikerült végrehajtania azt a bravúrt, hogy két év alatt kétszer is feljusson a csapat, így az első idény után, melyet a harmadosztályban töltöttek, César pályafutása utolsó évét már ismét a Primera Divisiónban tölthette, afféle hattyúdalként. 1960-ban vonult vissza, negyvenéves korában. A bajnokság történetének összesített góllövőlistáján bár többen megelőzték azóta, még mindig a legjobb tíz játékos között található.
1959-ben, még visszavonulása előtt játékos-edzőként dolgozott az Elchénél, majd rögtön visszavonulása után a Real Zaragoza kispadjára ülhetett le. Dolgozhatott egy évet játékoskarrierje legsikeresebb állomásán, Barcelonában is, azonban trénerként legnagyobb eredménye a Zaragozával elért kupadöntő 1963-ból. Az említett csapatokon kívül ült még a Real Betis, a Celta Vigo, a Mallorca, a Hércules és a Sant Andreu kispadján.
Statisztikái
KlubSzezonBajnokságKupaEurópaEgyébÖsszesenMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólGranadaAz 1940-41-es másodosztályú idény nem szerepel a táblázatban.1941–42242353––2926 Összesen242353––2926 Barcelona1942–43231383––3116 1943–44261241––3013 1944–45241546––2821 1945–46261120–112912 1946–47251043––2913 1947–48191920––2119 1948–49242742–323131 1949–50231822–002520 1950–51272974––3433 1951–52242375–313429 1952–53271354––3217 1953–5415276––228 1954–554010––50 Összesen2871925736–74351232 Cultural Leonesa1955–56153––––153 Összesen153––––153 Perpignan1956–57134––––134Összesen134––––134 Elche1957–582533––––25331958–5928442––3261959–6027596––3611 Összesen8042138––9350 Karrier összesen4192647547–74501315
Válogatott góljai
# Időpont Helyszín Ellenfél Állás Végeredmény Kiírás 1 1945. március 11. Lisszabon, Portugália 2–2 Döntetlen Barátságos 2 1945. május 6. A Coruña, Spanyolország 4–2 Győzelem Barátságos 3 1948. március 21. Madrid, Spanyolország 2–0 Győzelem Barátságos 4 1951. február 18. Madrid, Spanyolország 6–3 Győzelem Barátságos 5 1952. június 1. Madrid, Spanyolország 6–0 Győzelem Barátságos 6 1952. december 28. Madrid, Spanyolország 2–2 Döntetlen Barátságos
Sikerei, díjai
Játékosként
Barcelona
Bajnok: 1944-45, 1947-48, 1948-49, 1951-52, 1952-53 Kupagyőztes: 1942, 1951, 1952, 1953 Szuperkupa-győztes: 1945, 1948, 1952, 1953 Latin kupa-győztes: 1949, 1952
Granada
A másodosztály győztese: 1940-41
Elche
A másodosztály győztese: 1958-59 A harmadosztály győztese: 1957-58
Edzőként
Kupadöntős: 1962-63
Egyéni elismerések
Gólkirály: 1948-49
Jegyzetek
Források Adatlapja a BDFutbol oldalán Edzői statisztikái FC Barcelona archív
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Granada labdarúgói Kategória:Az Elche labdarúgói Kategória:Az 1950-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az FC Barcelona vezetőedzői Kategória:A Celta Vigo vezetőedzői Kategória:A La Liga edzői