bélyegkép|260px|Cege, a Wass-udvarház, 1900 körül bélyegkép|260px|Wass Albert családi címere Szentegyedi és cegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor Park, Florida, 1998. február 17.) kétszeres Baumgarten-díjas erdélyi magyar író és költő.
A magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik, akár mint az egyik legolvasottabb magyar szerzőt. Masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon.Wass Albert a mítoszgyárban (interjú Márkus Béla irodalomtörténésszel, Index.hu, 2007. május 22.)T. Szabó Levente: Új magyar irodalmi nemzetépítés? – Négy fogódzó a Wass Albert-kultusz mechanizmusainak értéséhez, Korunk, 3. folyam, 20. évf., 11. szám, (2009. november)
Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza (1974), amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért” halálra ítélte, a felmentésére tett kísérletek nem jártak sikerrel, legutóbb a romániai Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék utasította el a perújrafelvételt 2008 tavaszán.
Nicolae Ceaușescu zsarnoksága éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy Ceaușescu diplomatának álcázott Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba washingtoni nagykövetségük és clevelandi konzulátusuk mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól" – írta Wass Albert.
Műveit Magyarországon csak a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban szinte ismeretlen volt.Márkus Béla: „Kétségbe vonom, hogy azért nem lehetett ismerni-olvasni őt a szocializmus idején, mert a romániai vagy a magyarországi kultúrpolitika, azaz a hatalom keményen tiltotta volna. Durva állítás, ám talán igaz: egyszerűen nem vettek róla tudomást. Sem a romániai magyar írói hagyomány ébresztői, sem Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Rónay László, az emigrációs irodalom kiváló ismerői. Valószínűleg nem tartották az életművet olyan értékesnek, mint például Nyirő Józsefét, ráadásul a mérvadó emigráns folyóiratokban, lapokban sem volt jelen Wass.” (Wass Albert a mítoszgyárban, Index.hu)
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című hazai felmérésben a közönségszavazatok alapján az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művétA_funtineli_boszorkány, hu.wikisource.org a szavazók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között szerepel az Adjátok vissza a hegyeimet! című műve.
Élete Családja A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak; Valentiny Antal oklevélkivonatait felhasználva közzéteszi W. Kovács András, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006 1744-ben, Mária Teréziától kaptak grófi címet.Várdy Béla: Wass-kor
Édesapja szentegyedi és cegei gróf Wass Endre (1886–1975), huszárszázados, édesanyja losonci báró Bánffy Ilona (1883–1960) volt. Apai nagyszülei szentegyedi és cegei gróf Wass Béla (1853–1936), Szolnok-Doboka vármegye főispánja, a széki református egyházmegye főgondnoka, országgyűlési képviselő, az Erdélyi Bank alelnöke, és losonci báró Bánffy Rachel (1859–1936) voltak. Szülei egymás unokatestvérei voltak.
Ifjúsága A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született, 1908. január 8-án. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla (1853–1936) jelentette a biztos pontot gyermekkorában.Raffay Ernő–Takaró Mihály–Vekov Károly: Wass Albert igazsága, Szabad Tér, 2004 Kolozsvárott, a Farkas utcai Református Kollégiumban, 1926-ban érettségizett.
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett gazdászdiplomát. Stuttgartban (Universität Hohenheim) és Párizsban, (Sorbonne) tanult tovább; erdőmérnöki és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe 1932-ben apja betegsége miatt tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben kötelező sorkatonai szolgálatát töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es „Sivatagi vihar” hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
Nagyapja 1936-ban bekövetkezett halála után átvette annak egyházi tisztségét, s az erdélyi magyar református egyházkerület főgondnoka lett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.
A háború alatt Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Honvédség huszárzászlósi rangját kapta meg.
A következő év márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass Albert megbízott helyettes lett. Önéletrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." A háborúban betöltött szerepét árnyalja, hogy hamisan állította, hogy megkapta a vaskeresztet.
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak az országba. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató Budapest ostroma miatt elmaradt. Az Ellenzék című napilap hasábjain jelent meg az 1944-ben született Patkányok honfoglalása – Tanulságos mese fiatal magyaroknak című műve.
A második világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján átlépte a nyugati határt, s az emigrációt választotta.
Szőcs Géza a következőképp értékeli Wass Albert életének ezen szakaszát: „Wass Albert honvédtisztként – meggyőződése szerint – hazájáért harcolt. Nem vitás, hogy egy gonosz birodalom oldalán, egy másik gonosz birodalom ellen, amely hazáját fenyegette megsemmisítéssel. Abban a talán ma már elavultnak számító meggyőződésben tette, hogy a jó katona kötelessége bátornak és fegyelmezettnek lenni, nem pedig politizálni. Az oroszok (és románok) oldalára való átállást, »kiugrást« neveltetése és tapasztalatai lehetetlenné tették számára. Utólag csak annyit mondhatunk: akkor és ott hibázott, amikor elindult a keleti frontra. Ha nem teszi, katonaszökevénnyé válik: saját szemében is gyáva szökevénnyé. Nehezen átlátható helyzet volt és ma úgy véljük, hogy szerencsésebb döntést is hozhatott volna. Ám az, hogy tisztességgel és bátran harcolt utolsó pillanatig egy olyan ügyért, amit ő a nemzet ügyének tartott, legfeljebb anakronisztikusnak mondható. ”Szőcs Géza: A száz éves Wass Albert, In: …és lészen csillagfordulás – Örökségünk Wass Albert - Centenáriumi írások 1908-2008, Kráter, Pomáz, 2008
Emigrációban Először Sopronba ment, majd 1951-ig Németországban, Bleichbachban, később Hamburgban élt. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetem nyelvi laboratóriumában technikai segédszemélyzetként dolgozott (a magnószalagokat kezelte). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért” halálra ítélte. Az író és családja szerint hamisan vádoltákDoma-Mikó István: Wass Albert titokzatos halála. Demokrata, 2003, 10. szám, „Elmondta, hogy… a román diktátor, Ceauşescu… a távollétében koholt vádakkal halálra ítéltette, és háborús bűnösként kiadását kérte az amerikai hatóságoktól. Sikertelenül.” azzal, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatok egyik egységét Omboztelkén, majd később Vasasszentgothárdon is, felbujtotta többek kivégzésére (köztük egy román ortodox pópa és családja, magyar szolgálójuk, helyi román lakosok és egy helyi zsidó kereskedő).Kincses Előd: Wass Albert és halálos ítélete (Erdélyi Napló, 2017. február 26.)
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet.
Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy megvizsgálása után elutasította állampolgárának kiadását.
bélyegkép|260px|Wass Albert sírja Marosvécsen
1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül. Ekkor költözött a család az Ohio állambeli farmról a floridai Astorba, az Ocala Nemzeti Park területére – ez lett végleges otthonuk. Második feleségével, annak haláláig (1987. március 29.) békében éltek, ami a kettőjük viszonyát illeti, ám Erdélyért és a székely nép sorsának jobbításáért folytatott küzdelme – írói munkássága és konkrét politikai ténykedése – miatt sokszor került életveszélybe. Közben rendületlenül írt, esszét, regényeket felváltva, tíz év alatt hat könyvet fejezett be, az Örökösök kisregény viszont félbemaradt.
1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (1963). Cikksorozatot indított Magyar szemmel címmel, s megküldte lapjait az egyetemeknek és a Fehér Ház tagjainak. Angol nyelvű lapokkal próbálta életben tartani a kossuthi Duna-menti Konföderáció eszméjét éppúgy, mint a kisebbségi magyar lét elleni igazságtalanságok számonkérését a szlovák, a román és szerb állammal szemben (Danubian Resarch and Information Center (1966), Transilvanian Quarterly (1979), Hungarian Quarterly (1984), Central European Forum (1988). Nemzetközi tevékenységéért és művei esztétikai értékének elismeréséül a Száműzött Írók Amerikai PEN Klubjának tagjává választották.