Az első lexingtoni ütközet, más néven A kenderbálák csatája, avagy Lexington ostroma az amerikai polgárháború ütközete volt, melyet 1861. szeptember 12 és szeptember 20 között vívtak az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi hadserege és a Konföderáció oldalán harcoló Missouri State Guard (Missouri Állami Milícia) vívott Lexingtonban, Lafayette megye székhelyén. A Milícia győzelme bátorítást adott a környék amúgy sem elhanyagolhatóan a déllel szimpatizáló elemeinek, és egy időre megszilárdította a Missouri State Guard ellenőrzését a Missouri folyóvölgy fölött Nyugat-Missouriban.

Az ütközet nem keverendő össze a második lexingtoni ütközettel, melyet 1864. október 19-én vívtak és szintén déli győzelmet hozott.

Előzmények

A háború előtt Lexington mezőgazdasági jellegű, 4000-et meghaladó lakosságú város volt és Lafayette megye székhelyeként viszonylag fontos, helyi jelentőségű stratégiai célpont Missouri folyó mellett Nyugat-Missouriban. Kötélgyártáshoz használt ipari kendert, dohányt termeltek, szenet bányásztak és marhákat tenyésztettek, melyek a folyón való szállítás révén jutottak el az ország más részeibe. A viszonylag jómódú városban a környékhez hasonlóan sok rabszolga-tulajdonos élt; Lafayette megye lakosságának 31,7%-át képezték a rabszolgák.Az Amerikai Egyesült államok 1860-as cenzusa Emiatt a legtöbb fehér lakos nyíltan szimpatizált a Konföderációval a konfliktus kezdete óta. Az 1861 júniusában vívott booneville-i ütközetet követően Nathaniel Lyon dandártábornok utasította az Egyesült Államok tartalékhadtestének 5. ezredét, hogy foglalja el Lexingtont. Az ezredet elsősorban st. louis-i németek alkották és résztvevői voltak a Camp Jackson incidensnek. Július 9-én a White Cloud gőzös fedélzetén érkeztek meg Charles G. Stifel ezredes parancsnoksága alatt. Stifel helyettese Robert White alezredes volt, aki a környék lakosságával tartotta a kapcsolatot. Stifel a használaton kívüli szabadkőműves kollégiumban ütötte fel főhadiszállását és katonáival elkezdette körülárkolni és megerődíteni állásait.

A Routt-incidens

Stiefel őrszemeket küldött ki és folyón átkelésre alkalmas hajókat kutatott fel, hogy részint biztonságba helyezze, részint megsemmisítse őket. Gyűjtöttek 200 hordónyi puskaport, 33 muskétát és 2 hatfontos ágyút a környékről. Az ágyúkat Charles M. Pirner felügyelete alá helyezték. Több helyi Home Guard milicista egységet toboroztak és Frederick W. Beckert tették meg parancsnokukká. Augusztus közepén Stifel ezredének 90 napos szolgálati ideje lejárt, így katonái visszatértek St. Louis-ba. Robert White alezredes ezt megelőzőleg elkezdett helyiekből egy új ezredet és ennek érdekében hetekig járta a vidéket. Ezalatt Becker őrnagy vette át a parancsnokságot.

A déliek oldalán a Clay megyéből származó, öntörvényű Henry Louis Routt ezredes is toborzott a környéken és körülbelül ezer jelentkezőt talált. Routt vezette az áprilisban kézre kerített Liberty Arsenal elfoglalását. Routt számos ismert unionistát letartóztatott, köztük Austin A. King egykori kormányzót is, majd körbevette Becker táborát. Becker visszautasította a fegyverletételre vonatkozó követelésüket és egy éjszaka két uniós milicista, Charles és Gustave Pirner próbát tett a környéken talált mozsarakhoz fabrikált lőszerrel. Az egyik mozsárból három lövést eresztettek Routt táborába, mely nagy riadalmat okozott, de semmiben nem tett kárt. Routtéknak viszont tudomására jutott, hogy Thomas A. Marshall ezredes 1. illinois-i lovasezrede közeledik, ezért visszavonultak. White alezredes augusztus közepén tért vissza és egy időre visszavette a parancsnokságot, míg a lovasság pár nappal később meg nem érkezett. Ekkor folytatta a 14. Home Guard ezred szervezését.

A cél Nyugat-Missouri

Az 1861. augusztus 10-én a Wilson’s Creek-i ütközetben aratott győzelem után a konföderációs szövetséges Missouri State Guard nagyobb része Sterling Price vezérőrnagy parancsnoksága alatt a Missouri–Kansas határ felé vette az irányt. Kansasből ugyanis Missouri területére lépett a James H. Lane dandártábornok Kansas Dandárjának nevezett uniós paramilitáris alakulat. Missouri állam lakosai hagyományosan rossz viszonyban voltak Kansas állam lakosaival, úgyhogy a gyakori portyázások egyikét megakadályozandó a Missouri State Guard azonnal fellépett a kansasi behatolókkal szemben. Szeptember 2-án a Dry Wood Creek-i ütközettel elkergették a kansasieket, akik Fort Scottig vonultak vissza. Price ezután északnak vette az irányt a határ mentén Lexington irányába, hogy a Missouri folyó feletti ellenőrzést elragadja az Uniótól és mindkét parton önkénteseket toborozhasson. Menet közben a Cass megyei Index városában egyesültek Routt ezredes embereivel és más csatlakozókat is maguk közé fogadtak. Szeptember közepére a csatlakozó polgárok 10-12 ezer fősre növelték Price hadseregének létszámát.

A szövetségi erősítések, Everett Peabody ezredes 13. missouri gyalogezrede és Robert T. van Horn őrnagy zászlóalja az Egyesült Államok tartalékhadtestéből szeptember 4-én értek Lexingtonba. John C. Frémont, a nyugati hadszíntér parancsnoka lefoglaltatta a warrensburgi és a lexingtoni Farmers' Bank pénzkészleteit, nehogy az a Missouri State Guarddal együtt visszatérő Claiborne F. Jackson kormányzó kezére kerüljön. Szeptember 7-én Marshall ezredes körülbelül dollárt vitt el Lexingtonból, míg Peabody egysége Warrensburgbe indult hasonló céllal. Odaérkezve azonban Price katonáival találta magát szemközt, így nagy sietve visszavonult Lexingtonba.

Szeptember 10-én Lexingtonba érkezett James A. Mulligan a 23. illinois-i önkéntes gyalogezred élén, melyet az „Ír brigád” néven emlegettek és Benjamin W. Grover alezredes a 27. Missouri lovas gyalogság egy különítményével. Egy nappal később visszaért a 13. Missouri gyalogezred és van Horn zászlóalja, így Mulligan már 3500 fős egység fölött diszponált. Sietve további erődítési munkálatokat végeztek a szabadkőműves kollégium környékén, kidöntött fákból és földsáncokból próbáltak fedezéket rögtönözni a hálóterem és a tanterem épületei körül. Mulligan feletteseitől további erősítést várt, melyet a Wilson’s Creektől visszavonuló Samuel D. Sturgis őrnagy katonái képeztek, melynek birtokában már tarthatónak tartotta a várost. Az erre vonatkozó, távírón érkezett parancsot azonban egy déli hírszerző lehallgatta és értesítette a Missouri State Guardot. Így Sturgist csapdába csalták és visszavonulásra kényszerítették, mielőtt Lexingtonba érhetett volna.

Az első összecsapás Price és milíciája 1861. szeptember 11-én érkezett meg Lexington környékére. Szeptember 12-én kezdődtek az első összeütközések két lenbálák mögé bújó szövetségi század és a milícia előőrse között egy domb mentén, amely Price lovasságának felvonulásának útjában állt. Price néhány mérföldet hátrált a Garrison patakig, bevárta hátrébb vonuló tüzérségét és gyalogságát. Délután folytatta az előrenyomulást, immár egy nyugatabbi útvonalon, lényegében az Independence Road-ot ellenőrzés alá vonva. Mulligan a 13. Missouri gyalogezred négy századát és van Horn tartalékzászlóaljának két századát rendelte ki ennek megállítására. Ezek összecsaptak Price előőrseivel a Macpelah temető sírkövei között, a várostól délre. Az uniós cél valójában időnyerés volt, hogy Mulligan maradék erői befejezhessék az erődítési munkákat. Price tüzérsége állást foglalt, és a támadók egyre növekvő létszámú részvételével kivetették állásaikból a hat századnyi unióst és visszakényszerítették őket sáncaik biztonságába. Price a Guibor és a Bledsoe ütegekkel lövetni kezdte a kollégium körüli állásokat. Három uniós löveg felelt tüzükre és végül el is találták a Guibor üteg egyik lövegének lőszerszekrényét. A két és fél órás tüzérségi összecsapás elfogyasztotta a Missouri State Guard lőszerkészletét, mivel a hadtáptrén jó része Osceolában maradt. Ez a tény, párosulva az uniós sáncok impozáns méretével a további tüzérségi összecsapást haszontalanná tette.

Mivel erői beszorították az uniósokat Lexingtonba, Price úgy döntött, hogy megvárja lőszeres szekereit, és más felszerelésének beérkezését, mielőtt rohamot indít. „Nem szükséges a fiúkat megöletni, a türelem meg fogja teremni azt, amire áhítozunk”, mondta. Ennek megfelelően visszavonta gyalogságát a megyei vásártér határába.

Szeptember 18-ára Price lehatározta az újabb rohamot. A Missouri State Guard az unió tüzérségének csapásai közepette előrenyomult és egyre beljebb szorította az uniósokat állásaikba. A déli ágyúk Mulligan lövegeit támadták és kilenc órányi bombázás után hevített lövedékekkel sikerült felgyújtani a kollégiumot és más északi állásokat, annak ellenére, hogy Mulligan egy ifjat pontosan abból a célból küldött fel a kollégium padlására, hogy eltávolítsa a beeső lövedékeket, mielőtt tüzet okozhatnának az épületben.

Az Anderson ház thumb|Az Anderson Ház, melyben az Uniós kórházat rendezték be. Az ütközet folyamán konföderációs katonák támadták meg. Az egyik helyi újság által egykor a „St. Louis-tól nyugatra a legnagyobb és legjobban felszerelt lakóház”-ként jellemzett Anderson ház három emeletes görög neoklasszicista épület volt. Oliver Anderson, a sikeres lexingtoni iparvállalkozó tulajdonában állt, akit 1861. júliusa folyamán családjával együtt kilakoltattak, mert Mulligan ezredes ki akarta használni erősségét és itt rendezte be a szövetségiek tábori kórházát. Az ütközet elején már száznál is több sebesült és beteg katona foglalta el. A kezelésre szorulókat Dr. Cooley látta el, míg a lelki támogatást Butler atya, a 23. illinois-i gyalogezred káplánja szolgáltatta.

Stratégiai helyzeténél fogva Thomas A. Harris dandártábornok, a Missouri State Guard 2. hadosztályának parancsnoka szeptember 18-án elrendelte a ház elfoglalását. Mulligan ezt a hadijog döbbenetes megszegésének tartotta és minden áron az épület visszaszerzésére törekedett. Két századnyi illinois-i gyalogos és lovassági önkéntesek indultak rohamra és súlyos veszteségek árán visszafoglalták az épületet. Ekkor történt az ütközet legvitatottabb incidense. Az uniós csapatok a hallban levő nagy lépcső aljában kivégeztek három, magát már megadott milicistát. A déliek azt emelik ki, hogy a fegyvert letevőket hadifogolyként kellett volna kezelni. Ezzel szemben a szövetségiek saját súlyos veszteségeiken felbőszülve azt vetették a foglyok szemére, hogy a hadijogot megsértve támadták meg a kórházat. Valamivel később Harris csapatai másodszor is megrohamozták és ezúttal végleg a birtokukba kerítették. Az Anderson ház súlyos károkat szenvedett a becsapódó ágyú- és puskagolyóktól, melyek máig látható üregeket vájtak a falakba kívülről és belülről is. Az épület ma múzeumként funkcionál.

Készülődés a végső támadásra thumb|left|Lafayette County, a lexingtoni bíróság épületével, melynek oszlopába még mindig be van fúródva egy ágyúgolyó. Szeptember 19-én a Missouri State Guard megszilárdította állásait, miközben az uniós sáncokat állandó tűz alatt tartotta és felkészült az utolsó támadásra. A védők egyik nagy gondja a hőség és az állandó vízhiány volt. Az uniós területen levő kutak kiszáradtak és a közeli forrást a milícia puskatüze elérte, így az inni próbálókat le tudták teríteni. Remélve, hogy nőket nem lőnek le Mulligan egy asszonyt küldött ki vizet hozni a forrástól és Price katonái valóban nem is lőttek rá, de az a pár kulacs, melyet megtöltött édeskevés volt a katonáknak. Ez az apró gesztus nem oldotta meg az uniós helyőrség nőttön növő szomjúságának problémáját, mely végül hozzájárult a megadáshoz.