A 2017-es Formula–1 világbajnokság volt sorrendben a 68. Formula–1-es szezon, amelyet a sport irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezett. A csapatok és a versenyzők húsz futamból álló szezont teljesítettek, amely március 26-án, az ausztrál nagydíjjal vette kezdetét a melbourne-i Albert Parkban, és november 26-án ért véget az abu-dzabi nagydíjjal a Yas Marina öbölben, miután a versenyzőknél és a konstruktőröknél egyaránt bajnokot avattak.

Jelentős változás volt a sportág történetében, hogy az amerikai illetőségű Liberty Media vette át Bernie Ecclestone helyét a sportágat irányító testület élén, ami számos média- és szurkolóbarát intézkedéssel járt a szezon közben.

Huszonhárom év után először fordult elő, hogy a regnáló világbajnok a távozása okán nem lett a mezőny tagja, miután 2016 decemberében Nico Rosberg bejelentette visszavonulását. Erre ezt megelőzően Alain Prost leköszönését követően volt példa, 1994-ben. A Mercedes istálló címvédőként kezdte a szezont, miután sorozatban a harmadik bajnoki címét szerezte meg a 2016-os japán nagydíjon.

A hibrid turbó érában ez volt az első olyan idény, ahol valódi, csapatok közt zajló küzdelem zajlott, egész pontosan Lewis Hamilton (Mercedes) és Sebastian Vettel (Ferrari) között. A meglepően erős Ferrarival Vettel az idény első 12 versenyzén vezette az egyéni világbajnokságot és komoly kihívó volt. Műszaki problémák, balesetek, és egyéni vezetői hibák miatt azonban az idény vége felé az előnye nemcsak elolvadt, hanem tetemes hátránnyá nőtt, így Hamiltonnak és a Mercedesnek ismét sikerült bajnoki címet szereznie.

A világbajnokságot végül az így négyszeres bajnokká váló Lewis Hamilton nyerte, miután ezt matematikailag is bebiztosította a mexikói nagydíjon. Hamilton 363 pontot ért el, mögötte Sebastian Vettel végzett a második helyen 317 ponttal, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen, 305 ponttal. A konstruktőröknél az amerikai nagydíjon a Mercedes sorozatban a negyedik bajnoki címét is megszerezte. A német gyártó 668 pontot gyűjtött; a Ferrari 522 ponttal végzett a második helyen, míg a Red Bull 368 egységgel lett harmadik.

Felipe Massa az utolsó futam után befejezte Formula–1-es pályafutását. A brazil tizenhat szezonon át volt a mezőny tagja, ez idő alatt pedig 272 nagydíjon állt rajthoz, 11 győzelmet aratott, 2008-ban pedig kevésen múlott, hogy nem ünnepelhetett világbajnoki címet.

Csapatok és pilóták Valamennyi csapat egységesen 1,6 literes V6-os hibrid turbómotorokat használt, továbbá a Pirelli gumiabroncsait. CsapatKonstruktőrKasztniMotorRajtszámVersenyző(k)VersenyTesztversenyző(k) Scuderia Ferrari FerrariSF70H Ferrari 062 5 Sebastian Vettel 1–20 Antonio Giovinazzi Charles Leclerc 7 Kimi Räikkönen 1–20 Sahara Force India F1 Team Force India-MercedesVJM10 Mercedes M08 EQ Power+ 11 Sergio Pérez 1–20 Alfonso Celis, Jr. George Russell 31 Esteban Ocon 1–20 Haas F1 Team Haas-FerrariVF-17 Ferrari 062 8 Romain Grosjean 1–20 Santino Ferrucci Charles Leclerc Antonio Giovinazzi 20 Kevin Magnussen 1–20 McLaren Honda Formula 1 Team McLaren-HondaMCL32 Honda RA617H 2 Stoffel Vandoorne 1–20 Jenson Button 14 Fernando Alonso 1–5, 7–20 22 Jenson Button 6 Mercedes AMG Petronas F1 Team MercedesF1 W08 Mercedes M08 EQ Power+ 44 Lewis Hamilton 1–20 George Russell 77 Valtteri Bottas 1–20 Red Bull Racing Red Bull Racing-TAG HeuerRB13 TAG Heuer F1-2017 3 Daniel Ricciardo 1–20 Pierre Gasly Sébastien Buemi 33 Max Verstappen 1–20 Renault Sport Formula 1 Team RenaultRS17 Renault R.E.17 27 Nico Hülkenberg 1–20 Szergej Szirotkin 30 Jolyon Palmer 1–16 55 Carlos Sainz Jr. 17–20 Sauber F1 Team Sauber-FerrariC36 Ferrari 061 9 Marcus Ericsson 1–20 Charles Leclerc 36 Antonio Giovinazzi 1–2 94 Pascal Wehrlein 3–20 Scuderia Toro Rosso Toro RossoSTR12 Toro Rosso 10 Pierre Gasly 15–16, 18–20  Pierre Gasly Sean Gelael Niko Kari 26 Danyiil Kvjat 1–14, 17 39, 28Hartley bemutatkozó futamán, az amerikai nagydíjon a Toro Rosso egyik tartalék rajtszámával, a 39-essel versenyzett, a mexikói nagydíjtól kezdve váltott a 28-asra. Brendon Hartley 17–20 55 Carlos Sainz Jr. 1–16 Williams Martini Racing Williams-MercedesFW40 Mercedes M08 EQ Power+ 18 Lance Stroll 1–20 Paul di Resta 19 Felipe Massa 1–10, 12–20 40 Paul di Resta 11

Pénteki tesztpilóták Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik a szezon folyamán lehetőséget kaptak, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek.

CsapatRajtszámPilótaFutam(ok) Renault 46 4–5, 9, 15 (RUS, ESP, AUT, MAL) Force India-Mercedes 34 9, 11, 18 (AUT, HUN, MEX) 35 19–20 (BRA, ABU) Haas-Ferrari 50 10–11, 14–15, 18–20 (GBR, HUN, SIN, MAL, MEX, BRA,Giovinazzi Brazíliában nem az első, hanem a második szabadedzésen ülhetett autóba. ABU) Toro Rosso-Renault 38 14–15, 17–18 (SIN, MAL, USA, MEX) Sauber-Ferrari 37 15, 17–19 (MAL, USA, MEX, BRA)

Csapatváltozások

A Manor Racing MRT tulajdonosa, a Just Racing csődbement 2017 januárjában, majd nem sokkal később fel is számolták, és mivel a Manornak nem akadt vevője márciusig, a csapat megszűnt. A Sauber továbbra is a Ferrari motorjait használta, azonban ebben az évben maradtak az előző évi specifikációnál. A Scuderia Toro Rosso a Ferrari motorjairól visszaváltott a Renault erőforrásaira. Azonban, akárcsak a Red Rull esetében, ők is átcímkézték azokat, szimplán csak Toro Rosso névre keresztelték őkethttp://www.autosport.com/news/report.php/id/124549/red-bull-and-toro-rosso-sign-renault-deal. Erre a két csapat és a motorgyártó közt megromlott kapcsolat miatt volt szükség.

Pilótaváltozások

Kevin Magnussen úgy döntött, hogy nem marad a Renault csapatánál, hanem a Haas-hoz igazol. Ennek következtében Esteban Gutiérrez szerződését nem hosszabbították meg, aki a Formula–E-be távozott. A Renault új pilótája Nico Hülkenberg lett, így megüresedett egy hely a Force Indiánál. Ide Esteban Ocont igazolták le, aki az előző évben fél idényt már eltöltött a Manornál. Alig pár nappal a világbajnoki cím megszerzése után Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását. A helyére a Mercedes kivásárolta a Williamstől Valtteri Bottast, és mivel szüksége volt az utóbbi csapatnak egy tapasztalt pilótára is az újoncként debütáló fiatal (ekkor még csak 18 éves) Lance Stroll mellé, visszahívták még egy évre a visszavonulását már korábban bejelentő Felipe Massát. Miután Jenson Button bejelentette, hogy kihagy egy évet (amelyből aztán végleges visszavonulás lett), a McLarennél is üresedés volt. A csapat annak a Stoffel Vandoorne-nak szavazott bizalmat, aki az előző évben már helyettesítette Fernando Alonsót egy versenyen. Pascal Wehrlein a megszűnt Manor csapattól a Sauberhez igazolt. Az ausztrál nagydíjon azonban nem tudott részt venni, a szezon előtti Race of Champions megmérettetésen elszenvedett balesete miatt, ezért a tesztpilóta Antonio Giovinazzi ugrott be helyette, majd a soron következő kínai nagydíjon is. Monacóban Fernando Alonso nem ült a volán mögé, mert éppen az Indianapolis 500 versenyen vett részt, ezért Jenson Button helyettesítette. A magyar nagydíj szabadedzése után Felipe Massa nem érezte jól magát, ezért a hétvége hátralévő részben Paul di Resta helyettesítette. A japán nagydíj után, rossz eredményei miatt, a Renault szélnek eresztette Jolyon Palmert. A helyére máris leigazolták azt a Carlos Sainz Jr.-t, aki eredetileg csak a 2018-as idénytől lett volna a pilótájuk. Ez beindított egy igen komoly pilótakeringőt a Toro Rosso csapatánál is. Már a maláj nagydíjat követően megváltak Danyiil Kvjattól, a helyére a 2016-os GP2-bajnok Pierre Gasly érkezett, azonban Sainz távozását követően Kvjat visszatért az amerikai nagydíjon. Gaslynak ki kellett hagynia ezt a versenyt, mert még párhuzamosan részt vett a Super Formula Championship küzdelmeiben, ezért ezen a futamon az új-zélandi Brendon Hartley helyettesítette őt, aki szintén Red Bull-növendék és az FIA World Endurance Championship versenyzője volt. Mexikóban aztán visszatért Gasly, Kvjatot pedig lapátra tették és kikerült a Red Bull pilótagondozó programjából is. A hátralévő három versenyen Hartley volt a csapat pilótája helyette.

Szabályváltozások

A sportág történetében nagy változás állt be azzal, hogy az amerikai Liberty Media felvásárolta a száguldó cirkuszt. Bernie Ecclestone-t súlytalan pozícióba helyezték, helyére pedig Ross Brawn került. Az új tulajdonos szemléletváltást is eredményezett: számos szurkolóbarát intézkedéssel hozták közelebb a sportágat a nézőkhöz. A csapatok sokkal kevesebb megkötéstől szenvedtek, és az új tulajdonos bátorította is őket a közösségi média használatára. Az Ecclestone-éra zárt, a megközelíthetetlenség mítoszát sugárzó száguldó cirkusza fokozatosan feloldódott.

Már pár évvel korábban eldöntötték, hogy 2017 ismét a szabályváltozások éve lesz. Ezért az idény előtt minden versenypályát felülvizsgáltak biztonsági szempontból, ugyanis a szurkolói panaszokra reagálva döntés született az autók körönkénti 5-6 másodperccel történő gyorsításáról, és ezáltal a futamok látványosabbá, izgalmasabbá tételéről is. Ennek keretén belül az alábbi szabályváltozások léptek életbe ettől az idénytől:

Az autók szélessége 20 cm-rel, 200 cm-re nőtt, ahogy maga a kasztnié is 140-ről 160 cm-re. Ezzel összhangban az első szárnyak mérete is 165-ről 180 cm-esre nőtt, a hátsó szárny magassága pedig 95-ről 80 cm-re ereszkedett, és 20 cm-rel hátrébb is került. A hátsó diffúzor magasságát 12,5 cm-ről 17,5 cm-re emelték, a szélességét pedig 100-ról 105 cm-re. Ezzel párhuzamosan a hátsó kerekek középvonalától előrehozták azt 17,5 cm-rel. A bargeboardok is előrébb kerültek, hogy a csapatok szabadabban variálhassanak a légáramlatokkal. A nagyobb tapadás érdekében a gumiabroncsok 25 százalékkal szélesebbek lettek. Az első kerekek esetében ez 24,5 cm-ről 30,5 cm-re nőtt, a hátsóknál pedig 32,5 cm-ről 40,5 cm-re. A kerekek átmérője minimálisan, 66-ról 67 cm-re nőtt. Az autók minimumtömegét jócskán megemelték, 728 kg-ra. A nehezebb, szélesebb, és a kanyarokban gyorsabb autók a futamokon immár 100 helyett 105 kg üzemanyagot használhattak fel. Engedélyezték a csapatok számára az úgynevezett T-szárnyak használatát. Ezek a vékony kialakítású elemek a nevüket az alakjukról kapták, és a motorborításra lettek rögzítve, közvetlenül a hátsó szárny előtt. Mivel némelyikük rezonált a szezon előtti tesztek alatt, ezért felmerült, hogy mozgó aerodinamikai segédletről van szó, amit tiltottak a szabályok. Ezt azonban inkább csak esetileg vizsgálták, és egyebekben megengedték az alkalmazásukat. A 2018-as idénytől kezdve azonban ezeket, valamint a motorborításnak a hátsó szárny felé történő meghosszabbításait, az úgynevezett cápauszonyokat, betiltották. A Force India egy különleges, fűrészfogú terelőelemmel ellátott T-szárnyat használt.

Továbbá növelték a V6-os turbómotorok fordulatszámát, és a hangjukat is erősebbé tették.Nem lehetett már többé kamerát rögzíteni se az orrkúpba, se az orrkúpra rögzített elemre. Ötödik motor beszerelése a szezon folyamán továbbra sem lett engedélyezve, és a versenyzők nem halmozhattak erőforráselemeket: ha egy hétvégén (a maximális öt egységen felül) egynél többet szereltek be egy adott elemből, akkor csak az utolsót lehetett továbbvinni a következő futamokra. A szezon első öt nagydíjára a Pirelli jelölte ki a gumiösszeállításokat a csapatok számára. A kizárólagos gumiszállítói partnerségért ebben az évben versenyben volt a Michelin is, de nem ők tették a jobb ajánlatot.

Megszűnt az ún. zsetonrendszer, amely korlátozta a motorok fejlesztését, így lehetőséget biztosítottak a csapatoknak a szezon közbeni felzárkózásra. A motorok költségét is limitálták, amelyet a következő idényben még tovább terveztek csökkenteni. Ettől az évtől kezdve a mezőny esőben is állórajttal indulhatott el (nem pedig a biztonsági autó mögött, ami csak addig marad a mezőny előtt, amíg a pálya nem alkalmas a versenyzésre). A pilóták évente egyszer megváltoztathatták sisakfestésüket.