A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium Pécs művészeti középiskolája a Rókusdomb városrészben.
Története 1952-ben Antal György vezetésével jött létre az Állami Zeneművészeti Szakiskola, amely 1956-ban felvette Erkel Ferenc nevét. A középiskolás növendékek közismereti tanulmányaikat a Leőwey Klára Gimnázium zenei tagozatos osztályaiban végezték, zenei tanulmányaikat pedig a szakiskolában. 1957-ben a Leőwey Gimnázium négy zenei osztályát Erkel Ferenc Zenegimnázium néven önálló intézménnyé szervezték, az új iskolát ideiglenesen a Széchenyi István Gimnázium épületében helyezték el és külön tantestületet alakítottak ki. A zenei képzés azonban továbbra is az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában folyt. Az új intézmény a Szent István tér 8. szám alatt önálló épületbe került. 1960-ban megkezdődött a képzőművészeti, majd 1966-ban az iparművészeti képzés is. Az iskola neve ekkor változott Pécsi Művészeti Gimnáziumra, kezdetben egy, majd két osztállyal. A diákok az ország minden tájáról érkeztek, hiszen Magyarországon kevés hasonló intézmény működött. Pécs meghatározó kulturális jelentőségét bizonyítja, hogy a Pécsi Művészeti Gimnáziumban neves művésztanárok oktatták a diákokat. Ekkoriban létesítettek az intézményben műhelyeket és rajztermet.
Az 1961 óta működő és meghatározó jelentőségű Pécsi Balett utánpótlásának biztosítására és Eck Imre kezdeményezésére, 1974-ben elindult a táncművészeti képzés. A táncművészeti szakot 1991-2013 között Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, Apáczai-díjas táncpedagógus vezette. 1967-ben az iskolát Művészeti Szakközépiskolává szervezték át, így a Zeneművészeti Szakiskola középfokú osztályai is beépültek a Művészeti Szakközépiskolába. A struktúraváltozás egyben feladatbővülést is jelentett: a zenei-szakmai képzés feladatának ellátására a tantestület zeneművész tanárokkal egészült ki.
A feladatok bővülésével a Szent István téri épületet kezdte kinőni az intézmény. Az 1980-as évek elején egy új, speciálisan a művészetoktatás céljaira tervezett épületegyüttes nőtt ki a földből a Rókusdombon. Az épületet Getto József Ybl-díjas építész tervezte. 1984-ben elkészült az új iskolaépület első üteme, majd 1988-ban a tantermek átadásával lehetővé vált, hogy a művészeti képzést és az általános közismereti oktatást az addigiaknál lényegesen jobb körülmények között lehessen folytatni, bár több terem mérete, beosztása (pl. balett-termek, műhelyek) elmaradt a kívánatostól. A fejlesztések motorja Gelencsér Géza igazgató volt, aki 1967–1985 között vezette az intézményt. Utódja tíz éven át Rónaky Edit volt, akit Fükéné Walter Mária követett 1995 és 2010 között. Az intézményt 2010-2016 között Rajnai Richárd igazgatta, majd Gosztomné Ivsics Eszter lett az intézményvezető. Az iparművészeti képzések mellett 2002-ben újraindultak a képzőművészeti képzések, így a képző-iparművészeti osztályban már hat szakma oktatását végzik. A zenei képzés orgona tanszakkal bővült. A szakmai képzést olyan meghatározó szakemberek vezették, mint Knoll Éva, Erdős János, Tóth István, Rigó István, Kuti László és Vida Lóránd. 2000-től az intézmény neve Pécsi Művészeti Szakközépiskolára módosult, majd az elnevezésbe 2008-ban bekerült a gimnázium is, hisz a képzési struktúra 2008-ban vált teljessé a gimnáziumi drámaképzés beindításával, melyet Tóth Zoltán és Bagossy László hoztak létre. Az oktatási rendszert érintő legutóbbi törvénymódosítás óta a neve Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium.
A növendékek rendszeresen lépnek fel különféle városi ünnepélyeken, rendezvényeken. Állandó az együttműködés a Pécsi Nemzeti Színházzal, a Pécsi Balettel, a Pannon Filharmonikusokkal, a Bóbita Bábszínházzal, az Apolló Kulturális Egyesülettel és a Zsolnay Örökségkezelővel.
Elismerések A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola 2010 óta Akkreditált Kiváló Tehetségpont, 2016 óta Európai Tehetségpont, emellett 2005-ben elnyerte a Magyar Művészetoktatásért Díjat, 2012-ben pedig megkapta Pécs Város Művészeti Díját.
Híres oktatói Almási Éva – Apáczai Csere János-díjas magyartanár Bizse János (1920–1981) festő, rajzpedagógus Eck Imre (1930–1999) kiváló művész, Liszt- és Kossuth-díjas koreográfus Erdős János (1938–) festőművész Fükéné Walter Mária – Németh László- és Bonis Bona-díjas, az iskola igazgatója Gellér B. István (1946–2018) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész Kothencz Melinda (1974–) Bonis Bona-díjas oboatanár Kovács Zsuzsanna – balettmester Kuti László (1965–) szobrászművész, Bonis Bona-díjas művésztanár Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művészpedagógus Lovas Pál (1952–) érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas táncművész Megyimóreczné Schmidt Ildikó Bonis Bona-díjas zongoratanár, igazgatóhelyettes Radics Miroslav (1975–) Bonis Bona-díjas klarinéttanár Rónaky Edit (1938–2010) Apáczai Csere János-díjas magyartanár, az iskola igazgatója R. Fürtös Ilona (1941–2012) Munkácsy Mihály-díjas textilművész Simon Béla (1910–1980) Munkácsy Mihály-díjas festő T. Surányi Anna (1947–) keramikusművész, ipari formatervező Uhrik Teodóra (1943–) a Nemzet Művésze, kiváló művész, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas táncművész, Apáczai-díjas táncpedagógus Valkó László (1946–) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, festő- és grafikusművész
Híres diákjai
Jegyzetek
Források
Kategória:Pécs középiskolái Kategória:1957-ben alapított oktatási intézmények