Hármas szövetségnek (, ) nevezik azt a katonai szövetségi megállapodást, amelyet 1882-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia kötött az Olasz Királysággal. Ténylegesen német–osztrák szövetséget jelentett, mert a harmadik szereplő, Olaszország hamarosan elsodródott tőlük, és az első világháború folyamán 1915-ben a németellenes táborban kötött ki.Eric Hobsbawm: A birodalmak kora. 317. o.

bélyegkép|350px|jobbra|A Hármas szövetség tagjai

Előzményei Az ausztriai császár – magyar király, a német császár, valamint az orosz cár véglegesnek 1872 szeptember havától tekintetett, amikor az elől nevezett két uralkodó külügyminisztereik kíséretében I. Vilmos császár látogatására Berlinbe érkeztek és a külpolitikai ügyeket is tanácskozásaik körébe vonták.

A gyanakodó francia sajtó ebben az 1815. évi Szent Szövetség megújítását látta, mely a népszabadság, különösen pedig a köztársasági irány ellen alakult, és az új francia köztársaság szükségesnek hitte nagy hadi készületekkel védekezni. Valóban pedig nem volt egyéb, mint a három nagyhatalmasság egyetértése arra nézve, hogy a dolgoknak az 1866-os prágai és az 1871-es frankfurti béke által keletkezett új rendjébe belenyugszanak, vagyis a létező állapotokat jogosaknak elismerik és a népek életének békés fejlődésére alapul fogadják, védelmezik. Egy nemét képezte tehát a békeszövetségnek, és így azt is magában foglalta, hogy se Franciaország törekvései a nevezett hatalmaknál támogatásra nem találnak, se pedig Oroszország nem fogja a keleti kérdést a szláv-törekvések szempontjából erőszakos megoldásra vezetni. De az 1878 nyarán Berlinben ülésező európai kongresszusnak a keleti ügyekben hozott határozataival az orosz társadalom fölötte elégedetlennek mutatkozott; a sajtó hangosan hirdette, hogy az orosz igények kellő méltatásban nem részesültek, és úgy látszott, hogy a cár is Franciaországhoz közeledik. Ez ismét a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország szorosabb szövetkezését eredményezte Bécsben 1879-ben, amelyhez később, 1882-ben Olaszország is csatlakozott és a szövetség hármasra bővült.

Tartalma A 4. cikkely szerint ha bármelyik fél hadüzenetet küldene harmadik államnak, a másik szerződő fél jóindulatú semlegességet" vállal. „Ha a jelen szerződésben részt nem vevő valamelyik hatalom veszélyeztetné az egyik magas szerződő fél államának biztonságát, és a veszélyeztetett fél ennélfogva hadüzenetre kényszerülne, a másik két magas szerződő fél köteles szövetségesével szemben jóindulatú semlegességet vállalni.”

A szerződés 6. cikkelye kimondta a megállapodás teljes és szigorú titokban tartását. Ez nem valósult meg maradéktalanul.

Románia csatlakozása 1883. október 18-án a Román Királyság titokban csatlakozott a hármas szövetséghez. Ebben szerepet játszott I. Károly román király családjának német kötődése és félelme egy orosz expanzió lehetőségétől. A délkelet-európai szövetségi kapcsolattól Károly országa hatalmi pozíciójának erősödését és Besszarábiára irányuló igényének támogatását várta. A titkos csatlakozási szerződésben, amelyről csak a király és legbizalmasabb munkatársai tudtak, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Román Királyság kölcsönös segítséget ígértek egymásnak orosz, szerb vagy bolgár támadás esetére.

Megszűnése és következményei Az 1887. február 20-án, majd 1891-ben megújított hármas szövetség ellenében született meg 1893-ban az orosz–francia összefogás, majd az 1904-es entente cordiale (francia–angol szerződés), végül a hármas antant (az 1907-es angol–orosz megállapodás után).stop.hu

Jegyzetek

Források Pallas nagylexikona 125 éve jött létre a Hármas szövetség (stop.hu, 2007. május 20.)

További információk Hóman - Szekfű: Magyar történet

Galántai József: Az első világháború (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1980, 12-16. oldal)

Kapcsolódó szócikkek Londoni egyezmény (1871) vagy „Hellészpontosz-konferencia” Három császár egyezménye (1873) Kettős szövetség (1879) Három császár szövetsége (1882) Földközi-tengeri szerződés (1887) Viszontbiztosítási szerződés (1887) Francia–orosz szövetség (1894) Antant (1904) Első világháború

Kategória:1882 Kategória:Nemzetközi szerződések Kategória:Katonai szövetségek Kategória:Német Császárság Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete Kategória:Oroszország történelme Kategória:Német–osztrák kapcsolatok Kategória:Német–olasz kapcsolatok Kategória:Olasz–osztrák kapcsolatok