bélyeg| agyagedény, ca. i.e. 4000

Korea őstörténete az ember megjelenésével kezdődik a Koreai-félszigeten, melynek dátumáról eltérőek a vélemények. A régészeti ásatások viszonylag későn kezdődtek a területen. Hagyományosan három nagy korszakra osztják: a - és Mumun kerámiakorra és a vaskorra.

Kőkorszak Az első emberek megjelenését a félszigeten különféle források más-más időpontra teszik: egyes források szerint , mások szerint akár már évvel ezelőtti időpont is lehet. Az ásatások viszonylag későn kezdődtek, az 1960-as években, azonban azóta több mint 100 őskőkorszaki lelőhelyet tártak fel. Ezek tanúsága szerint körülbelül évvel ezelőtt az ősemberek már használtak tüzet a Koreai-félszigeten és földbe vájt lakóhelyen éltek, kisebb csoportokba verődve. A leletek alapján az ősemberek leginkább a folyók mentén és a tengerpartok mellett telepedtek le. Azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy a mai koreaiak leszármazottai-e a kőkorszakban itt élt ősembereknek, mivel a vándorlás meglehetősen gyakori volt.

Az újkőkorszakban Szibéria felől érkezett emberek egészítették ki a Koreai-félszigeten élő törzseket, számos újkőkorszaki lelet került elő Phenjan, Szöul és környékéről. Az újkőkorszaki emberek már agyagedényeket is készítettek.

-korszak

I.e. 8000-től i.e. 1500-ig tartónak számítják az úgynevezett -korszakot, melynek neve az agyagedényeken lévő fésűszerű mintát jelöli. Ekkoriban a törzsi csoportok vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoztak és megkezdődött a kis mértékű növénytermesztés is. bélyeg|Dolmen szigetén Mumun-korszak

I.e. 1500-tól számítják az újfajta agyagkultúra, a Mumun-korszak kezdetét és körülbelül i.e. 300-ig tartott. A bronzkor is ebben az időszakban köszöntött be a félszigeten, és ekkortájt épültek a koreai dolmenek is. Ebben az időben a földfalakkal körülvett városállamok voltak a jellemzőek és elterjedt a mezőgazdaság is. A bronzkorban itt élő emberek tekinthetőek a koreaiak őseinek.

Vaskor I.e. 300-ra már elterjedtek a vasból készített eszközök a félszigeten, és megkezdődött a vaskor, még idejében. Ekkor kezdték el Koreában használni az ondol padlófűtési rendszert. Ásatások során kínai pénzérméket is találtak, ami mutatja, hogy ebben a korban már befolyása volt a kínai kultúrának a koreai kultúra fejlődésére. Átvették a kínai típusú szürke kőedényeket is.

Jegyzetek

Források via JSTOR

via Scribd

Kapcsolódó szócikkek Tangun kodzsoszoni király: Korea alapításának legendája

Őstörténet Kategória:Kőkori kultúrák Kategória:Bronzkor Kategória:Vaskor