thumb|right|300px|Orrszarvú alakú bronzból öntött boros edény a Korai Han-korból (i. e. 206 – i. sz. 9)

Az orrszarvú létezését a régi Kínában régészeti leletek és a legrégebbi kínai írott források is alátámasztják. Az orrszarvút ábrázoló tárgyak már a legrégebbi korokból rendkívül élethűek és pontosak, amely arra utal, hogy a készítőik saját maguk is látták modelljüket, és nem csupán elmesélésekre, legendákra támaszkodtak. A leggyakrabban előforduló orrszarvú fajta a szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) volt, de nem lehet kizárni a jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) egykori kínai jelenlétét sem.

Elnevezései thumb|right|450px|A 兕 írásjegy változatai a -kori jóslócsont-feliratokonA Chinese Etymology alapján: Két kínai írásjegy is létezik, amelyet 'orrszarvú'-ként szokás értelmezni, az egyik a 犀, a másik pedig a 兕. (A modern kínai nyelvben az előbbi karakter szerepel az 'orrszarvú' jelentésű szóban: 犀牛). Az első kínai etimológiai szótár, az i. sz. 100-ban összeállított szerint a írásjegy jelentése: „egy, a déli határokon túl [honos] bivaly, amely az orrán egy szarvat visel, egy másikat pedig a fején és a sertéshez hasonlít”,Lásd az eredeti szövegben: a pedig „egy vadbivalyhoz hasonló, sötét színű állat”. A feltehetően az i. e. 3. század környékén összeállított című szótárban az olvasható, hogy a vaddisznóhoz hasonló állat, a pedig inkább vízibivalyra emlékeztet.Lásd az eredeti szövegben: A mű egyik kommentátora, (276–324) szerint a vízibivalyhoz hasonlít ugyan, de nagyobb hasa van, rövid lábai mindegyikén három ujj található, és a sertészerű fején három szarvat visel, míg a csupán egyetlen szarvval rendelkezik. Egyértelműnek tűnik, hogy ebben a két korai forrásban szereplő a kétszarvú szumátrai orrszarvút jelenti, az azonban nem teljesen világos, hogy a melyik állat megnevezése lehetett. Egyes kutatók véleménye szerint a a jávai orrszarvúra vonatkozott, míg mások inkább a Ming-kori gyógyászati enciklopédia, a értelmezését fogadják el, amely szerint a a nőstény orrszarvút jelentette. Olyan álláspont is létezik, amely szerint a egy vízibivalyszerű állat lehetett., vagy mindkét állat megnevezésére használhatták: gyakrabban a vízibivalyra, ritkábban az orrszarvúra.

Fajtái és elterjedése thumb|right|350px|Kétszarvú rinocéroszt ábrázoló bronz övkampó a Hadakozó fejedelemségek korából (az egykori állam, a mai tartományban) A történelem előtti időkben a mai Kína területén élt a hatalmas méretű, egyszarvú Elasmotherium, amely a pleisztocén végén, mintegy 20 ezer évvel ezelőtt halt ki. Akár az is feltételezhető, hogy ennek az állatnak az emléke élt tovább a kínai legendás unikornis, vagyis a formájában. 1959-ben a tartománybeli ben egy Nyugati Han-dinasztia idejéből származó sírban egy hatalmas, egy szarvat viselő bikaszerű lény fából készült szobrát fedezték fel, amely feltűnő hasonlóságot mutat az elasmotherium modern rekonstrukcióival.

A legtöbb kínai orrszarvú-ábrázolás az ókori Kínából, vagyis a -, a - és a Han-dinasztia idejéből származik, amelyeken két szarv figyelhető meg, és esetenként az állat szeme körüli ráncok is kivehetők. Ezek az ismertető jegyek egyértelműen a szumátrai orrszarvúra jellemzők (az indiai és a jávai orrszarvúnak csak egyetlen tülke van). Azonban az egy tülköt viselő orrszarvú ábrázolására is található példa, amely alapján néhány történész arra a következtetésre jutott, hogy a szumátrai orrszarvú mellett a jávai orrszarvú is jelen lehetett az ősi Kínában. Másrészről viszont a szumátrai orrszarvú hátsó tülke gyakran fejletlen és nem annyira feltűnő, így az sem kizárt, hogy az egy tülköt viselő orrszarvú ábrázolás modellje is a szumátrai orrszarvú lehetett. Másrészről, a hátulsó szarv a szumátrai orrszarvú gyakran fejletlen és nem feltűnő, így még mindig lehetséges, hogy az ilyen példák egy-szarvú orrszarvú előfordulhat, hogy is képviselik a szumátrai orrszarvú.

A -dinasztia idején messze északon, még a Sárga-folyó völgyében is éltek orrszarvúk, de idővel állományuk lecsökkent és fokozatosan kiszorultak az északi területekről. A Han-korban Észak-Kínában már egyáltalán nem voltak jelen, élőhelyük áttevődött a Jangcétől délre.. A Tang-dinasztia idején (618–907) már kizárólag csak a Jangcétől délre, a mai és tartományok területén éltek. Az orrszarvúk kínai élőhelyével kapcsolatos utolsó feljegyzések a 17. század végéről származnak, amikor is tartományban még fellelhetők voltak.

Orrszarvúvadászat A -dinasztia idejéből számos jóslócsont-felirat is a nek nevezett orrszarvú vadászatáról számol be, melyek közül az egyik király balesetéről tudósít:

A -dinasztia idején összeállított, Dalok könyve című antológia is megörökítette a néven említett állat vadászatát:

Egyes tudósok úgy vélik, hogy a valójában egy vadbivalyféle állat lehetett, nem pedig egy orrszarvú, így a jóslócsontokon előforduló karakter sem feltétlenül az orrszarvúra vonatkozik. Ebből az következik, hogy írásos bizonyíték nincs arra, hogy az orrszarvú jelen lett volna a -dinasztia idején, illetve, hogy csakugyan vadásztak volna rá. A régészeti bizonyítékok – az orrszarvú csontok, és az orrszarvú ábrázolások azonban azt erősítik meg, hogy az egykori főváros környékén éltek orrszarvúk. A legtöbb történész azon az állásponton van, hogy az egykori területeken élt orrszarvú és vadásztak is rá.

A karakterrel írt orrszarvú legkorábban elveszett könyvében ( 逸周書) fordul elő egy olyan szakaszban, amely az első uralkodó, király egyik vadászatának zsákmányát veszi számba tételesen:

Fogságban tartott orrszarvúk A legkorábbi tárgyi bizonyíték arra nézve, hogy az ókori Kínában fogságban is tartottak orrszarvút, az első Han császár, Han Kao-cu császár egyik ágyasának, az özvegy császárné (elh. i. e. 155) sírjából került elő, amelyben egy teljes orrszarvú csontvázat találtak. Ebből arra lehet következtetni, hogy az állat az uralkodói vadaspark különlegessége lehetett. Írott források azonban arra utalnak, hogy már ennél jóval korábban is tartottak orrszarvúkat fogságban. Például a Konfuciusz tanításait tartalmazó Beszélgetések és mondások (XVI/1) című műben a következő olvasható:

A Tang-dinasztia idején nagyszámú orrszarvú érkezett a császári udvarba ajándék formájában Délkelet-Ázsia több országából is. A történeti feljegyzések tanúsága szerint császár uralkodása (712–756) idején elefánt és orrszarvú mutatványokkal is szórakoztatták az udvart.

Az orrszarvú a korai kínai művészetben thumb|right|300px|Orrszarvú alakú boros edény a -kor végéről A legkorábbi és az egyik legimpozánsabb orrszarvú ábrázolás egy bronz típusú boros edény formájában 1843-ban került elő bor hajó előkerült tartományban, amelyről úgy vélik, hogy az utolsó uralkodó idejéből, az i. e. 11. század első feléből származik.

Egy másik, ugyancsak bronzból öntött orrszarvút ábrázoló boros edény a nyugati Han-dinasztia (i. e. 206 - i. sz. 9) idejéből származik, és 1963-ban, tartományban találták. Ez még élethűbben ábrázolja az orrszarvút, feltételezhetően valós modell után készült. Ennek a tárgynak az érdekessége, hogy a boros edény teteje az orrszarvú hátára elhelyezett nyeregformájában lett kialakítva. A nyerget pedig pántok erősítik az állat hátára, vagyis elképzelhető, hogy egy szelídített szumátrai orrszarvút formáz az edény.

Orrszarvú páncélzat thumb|right|400px|Orrszarvú- és bivalybőrből készült testpáncélzat rajza Már a -korban (i. e. 1045–256) is viseltek orrszarvúbőrből készült vértet, páncélt a katonák, legalábbis erre lehet következtetni a szertartásai című mű egyik részletéből:

A Hadakozó fejedelemségek korában a déli (楚) fejedelemségben orrszarvú bőréből készítettek testpáncélzatot a harcosoknak. Erről a filozófus is megemlékezik művében:

Az orrszarvú- és a bivalybőr páncélzatot olykor ráöltötték a koporsóba helyezett uralkodó holttestére is, amely alighanem ugyanazt a célt – nevezetesen a holttest konzerválását – szolgálta, mint például a Han-korban a jádelapokból összeállított öltözék.

Az orrszarvútülök thumb|right|350px|Orrszarvútülköt utánzó jáde ivóedény A korai időkben az orrszarvútülköt olyan különleges tulajdonságúnak tartottak, hogy példának okáért felpezseg benne a beletöltött folyadék, ha az mérget tartalmaz. Talán épp ezért előszeretettel készítettek belőle ivóedényeket. Orrszarvú tülökből már a Hadakozó fejedelemségek korában biztosan készítettek ivóedényeket, de a Dalok könyve néhány verse alapján feltételezhetően korábban is. Az antológia négy versében is szerepel az 'orrszarvú ivótülök' jelentésű (兕觥) kifejezés:

Megjegyzendő azonban, hogy ebből a korai korszakból nem került elő tárgyi bizonyíték, vagyis orrszarvútülökből készült ivóedény. A legkorábbi ehhez a tárgyhoz kapcsolható lelet állam királyának (ur. i. e. 137–122) sírjából származik egy tülköt utánzó, jádéből csiszolt ivóedény formájában. A legkorábbi kézzelfogható tárgyi bizonyíték csak a Tang-korból származik. Ezt, a sikeres császári vizsgát tett írástudók ünneplésére használt orrszarvútülökből készült serleget ma Japánban, Nara városában őrzik. Az orrszarvútülök-ivókupák a Ming-dinasztia (1368–1644) és a -dinasztia (1644–1912) idején rendkívül népszerűek voltak, amelyeket leginkább ünnepi alkalmakkor, szertartási kellékként használtak. Az ivóedényeken kívül olykor természetesen más tárgyakat is készülhettek az orrszarvútülökből, például hajtűk, övkapcsok, vagy az öltözék más kiegészítői.

Jegyzetek

Irodalom Chang, Tsung-tung. „A New View of King Wuding”. Monumenta Serica 37, 1–12. o Chapman, Jan. The Art of Rhinoceros Horn Carving in China. Christies's Books. Dalok Könyve (Si King). 2. kiadás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1959. Ellis, Richard. Tiger bone & Rhino Horn: the Destruction of Wildlife for Traditional Chinese Medicine. Island Press, 74–77. o. Fiskesjö, Magnus. „Rising from blood-stained fields: royal hunting and state formation in Shang China”. Bulletin of the Museum of Far Eastern Antiquities 73, 49–191. o. William Raymond Gingell. The Ceremonial Usages of the Chinese: B. C. 1121, as prescribed in the "Institutes of the Chow dynasty strung as pearls;" or, Chow le kwan choo. Smith, Elder, & co. Laufer, Berthold. Chinese Clay Figures Part 1: Prolegomena on the History of Defensive Armor, Field Museum of Natural History Publication 177 (Anthropological Series Vol. XIII, No. 2). Field Museum of Natural History, 89–96. o (1914) MacKenzie, Donald A. Myths of China and Japan. Kessinger Publishing, 2005. Meacham, William. „Sha Po Tsuen”. Journal of the Hong Kong Archaeological Society 13, 33–54. o. Rookmaaker, Cornelis. „The Distribution of the Rhinoceros in Eastern India, Bangladesh, China, and the Indo-Chinese Region”. Zoologischer Anzeiger 2005, 260. o. Schafer, Edward H. The Golden Peaches of Samarkand: A Study of T'ang Exotics. University of California Press, 83–84. o. Shaughnessy, Edward L. Before Confucius: Studies in the Creation of the Chinese Classics. SUNY Press. Sickman, Laurence The Art and Architecture of China. 3. kiadás, Pelican History of Art, 30, 37. o (1971). Kínai filozófia. Ókor. 2. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) Stephen, Barbara. The Bow-Shaped Bronze Fitting and Its Context in Shang China, Sages and Filial Sons: Mythology and Archaeology in Ancient China. Chinese University Press, 186–187. o (1991). Wang, Tao. „Shang ritual animals: colour and meaning (part 1)”. Bulletin of the School of Oriental and African Studies 70 (2), 367. o. Meacham, William. „Sha Po Tsuen”. Journal of the Hong Kong Archaeological Society. 1993, 13, 33–54. o

Fordítás

További információ

Kategória:Orrszarvúfélék Kategória:Kína emlősei Kategória:Kínai kultúra