A lív nyelv esetrendszere sokban hasonlít más balti-finn nyelvek esetrendszeréhez szerkezetét illetően, megtalálunk benne sok, a közfinn alapnyelvre visszavezetett esetragot, bár ezek közül nem mindegyik tekinthető produktívnak. A finnugor nyelvekre jellemző irányhármasság a lívben is megfigyelhető, de a finnségi nyelvekre jellemző belső és külső helyhatározói rendszer alapvetően visszafejlődött. Az közfinn alapnyelvi esetragok alakjaihoz képest a lívben ‑ más déli finnségi nyelvekhez hasonlóan ‑ jellemző a redukálódás (elsősorban a magánhangzók teintetében) és (főleg a többes számú alakoknál) bizonyos hangok palatalizálódása. A hagyomány úgy tartja, hogy a balti-finn nyelvek közül a lívben maradt meg a legkevesebb eset (az esetek száma pontosan nem meghatározható), illetve a lív esetrendszere vette fel a legtöbb, a flektáló nyelvekre jellemző vonást (a többes számú alakokban a többes szám jele és az esetrag nem különíthető el egymástól, valamint számos alapnyelvi szóban belső flexió is megfigyelhető).
Az esetek jelentés szerint
Az eseteket többféleképpen csoportosíthatjuk, a leggyakoribb csoportosítási elvek a jelentés, a produktivitás és az eredet, a lív esetragok eredetével lejjebb foglalkozunk.
A nominatívuszt, genitívuszt, akkuzatívuszt és partitívuszt (és gyakran a datívuszt is) hagyományosan grammatikai esetknek nevezik, mivel elsősorban konvencionális szabályok rögzítik a használatukat, alkalmazásuk az egyes nyelvekben akár nagy mértékben el is térhet, gyakran kikövetkeztethetetlen és felülírja a jelentést. A lívben ezek az esetek produktívak attól függetlenül, hogy az egyes esetragok alakilag egybe eshetnek.
Az úgynevezett határozóragok használata általában jobban kötődik a rag jelentéséhez, a határozóragok jellemzően eredetileg helyhatározóragok, amelyek gyakran megtartják ezen funkciójukat, de további jelentéseket is felvehetnek, a legkönnyebb átmenet a hely > idő metafora mentén történik, ugyanakkor a helyhatározóragok átalakulhatnak állapot- vagy módhatározóvá. A lívre is jellemző a finnugor nyelvek irányhármassága, ugyanakkor a közfinnben kialakuló belső (illatívusz – inesszívusz – elatívusz) és külső (allatívusz – adesszívusz – ablatívusz) helyhatározói esetek közül ma már csak a belsők produktívak.
A ragok harmadik csoportja speciális eseteket foglal magába, ezek jelentése általában teljesen egyértelmű, de éppen ezért ezek között találjuk a leggyakrabban az eltűnő, passzívvá váló esetragokat. A lívben ide tartozik a transzlatívusz, insztrumentálisz, instruktívusz és az abesszívusz. Ezek közül az instruktívusz ma már nem produktív, az abesszívusz pedig kétséges.
Nominatívusz A finnugor nyelvekhez hasonlóan a lívben sem jelölt az alanyeset, ugyanakkor a nominatívusz alakilag egybeesik egyes számban az akkuzatívusszal, és azoknál a szavaknál, amelyekben nem történik tőhangváltás, a genitívusszal is.
Genitívusz A genitívusz avagy birtokos eset különleges a ragok között, mivel nem közvetlenül a szó mondatban betöltött szerepét fejezi ki, hanem a mondatban lévő két szó kapcsolatát, ennek eredményeként nem is alaptagon (birtok), hanem a bővítményen (birtokos) található. A genitívusz kifejezhet birtoklást, rész-egész viszonyt, pontosítást, azonosítást és sok más kapcsolatot is.
A genitívuszrag a lívben lekopott, viszont a nem egyalakú töveknél az alanyesetű és a birtokos esetű alakok különbözhetnek. A többtövű nem hangváltakoztató szavak némelyikében a rövidebb vagy a hosszabb tő jelenik meg a genitívusz előtt. A rendhagyók esetében pedig előfordulhatnak magánhangzó- és mássalhangzó-váltakozások, ezeknél a hangváltozás nem foglalható szabályba. Néhány példa:
többtövű nem hangváltakoztató szavak: mõtkõz ’ötlet, gondolat’ > mõtkõ umārz ’alma’ > umār kīndaji ’földműves’ > kīndajiz
rendhagyó alakok: tēḑ ’csillag’ > tǟd vȯņ ’szerencse’ > vȯn lēḑ ’lap’ > līed
Akkuzatívusz A balti finn nyelvek mindegyikében az egyes számú akkuzatívusz a genitívusszal, a többes számú akkuzatívusz pedig a nominatívusszal esik egybe, ennek eredményeként a balti finn nyelvek nyelvtanaiban általában nem különböztetnek meg akkuzatívuszt. Holott az akkuzatívusz minden kétséget kizáróan létező eset az alaki egybeesés ellenére. Az akkuzatívusz ugyanis a nominatív nyelvek azon esete, amely megnevezi azt a dolgot vagy személyt, amire/akire a tranzitív igében kifejezett cselekvés irányul. (Az akkuzatívusz nem kötelezően jelölt, csak abban az esetben, ha a tranzitív ige nominatívuszban kifejezett cselekvője is az.)
Partitívusz
A közfinn *-ta/-tä partitívuszrag a legtöbb balti-finn nyelvben nagy változásokon ment keresztül. A finnben -ta/-tä alak csak az egy szótagú hosszú magánhangzóra vagy diftongusra végződő tövekhez járul, más esetekben a t egy δ réshangon keresztül elnémult. Pl.: maa ’föld’ > maata; talo ’ház’ > taloa; puhelin ’telefon’ > puhelinta.
A lívben sok alakváltozata él: -õ, -Cõ, -dõ, -da, -tõ, -tā, -t, -ø; azaz a rag t hangja d-vé változhatott, ugyanakkor bármilyen mássalhangzóvá is hasonulhatott, de el is tűnhetett. A magánhangzó lehet a vagy ā hang, vagy redukálódhatott is õ-vé, de el is tűnhetett. Bizonyos alakokban a rag akár alaktalan is lehet. Az alakok közül a -da, -tõ és a -tā csak rendhagyó alakokban fordul elő. A nem rendhagyó szavakra jellemző kapcsolódási szabályokat a következő táblázat foglalja össze.
-dõ Az egytövű egy szótagú hosszú magánhangzóra vagy hosszú elemet tartalmazó diftongusra végződő szavaknál, pl.: mō ’föld’ > mōdõ; sūo ’mocsár’ > sūodõ. -Cõ A partitívuszrag mássalhangzója hasonult az előtte álló mássalhangzóval: az egytövű egy szótagú mássalhangzóra végződő és rövid magánhangzót tartalmazó szavaknál, pl.: kiv ’kő’ > kivvõ; az egytövő, több szótagos -a/-ā-ra végződő szavaknál, ahol a partitívuszban eltűnik, a tővégi magánhangzó és a mássalhangzóra végződő tő ugyanúgy viselkedik, mint az előző pont szavai, pl.: kalā ’hal’ > kal- > kallõ. -õ Egytövű egy szótagú szavaknál, amelyek: mássalhangzóra vagy mássalhangzó-kapcsolatra végződnek és hosszú magánhangzó vagy diftongus található bennük, pl.: kōj ’kanál’ > kōjõ; jūod ’bíróság’ > jūodõ; okš ’medve’ > okšõ; amelyek olyan diftongusra végződnek, amelynek mind a két eleme rövid, pl.: mai ’május’ > maiõ. Egytövű több szótagos szavaknál, amelyek mássalhangzóra vagy mássalhangzó-kapcsolatra végződnek, pl.: biļet ’jegy’ > biļetõ; kultūr ’kultúra’ > kultūrõ; āigast ’asztal’ > āigastõ. -t Azokban a szavakban, amelyek utolsó szótagjában õ található, pl.: pagrõb ’pince’ > pagrõbt. Az -õz és -Cz végű szavaknál, pl.: mõtkõz ’ötlet’ > mõtkõzt; umārz ’alma’ > umārzt. Az -i végű szavaknál, ahol a tő a ragozásban z-vel bővül, pl.: kīndaji ’földműves’ > kīndajizt; perri ’vég’ > perrīzt. -ø Jelöletlen a partitívusz az egytövű több szótagú, magánhangzóra végződő szavaknál, pl.: radio ’rádió’ > radio; outō ’autó’ > outō.
A partitívusz egy, a finnségi nyelvekre jellemző eset, amely határozatlanságot és részlegességet fejez ki több mondatrész esetében is. A finnugor alapnyelv ablatívuszragjából alakult ki, a távolodás jelentésből jött létre a partitívuszi (egy halmaz egy vagy több kiemelt eleme) és a részlegesség jelentés. A finnségi nyelvekben a partitívusz elsősorban a részleges és határozatlan tárgyat jelöli, de kifejezhet részleges alanyt, a melléknévi állítmány is paritívuszban áll tagadó mondatokban, a finnben pedig a melléknévi állítmány minden esetben. Partitívuszban állnak a szavak számnevek után. A mondatrészek esetkiosztásai eltéréseket mutatnak a leánynyelvekben, a lív esetkiosztás inkább az észtre, mintsem a finnre hasonlít. A nominatívusz, az akkuzatívusz és a partitívusz esetkiosztási gyakorlata lentebb olvasható.
Datívusz(‑lokatívusz‑esszívusz)
A közfinn *-n’ alakú datívusza a finnugor alapnyelv *-n latívuszragjából alakult ki. A rag később depalatalizálódott, aminek eredményeként a legtöbb finnségi nyelvben alaki egybeesés alakult ki a genitívusszal és az akkuzatívusszal, és csak néhány kifejezésben és szerkezetben lehet kimutatni, pl.: fi. Jumalan kiitos ’Istennek hála’; fi. minun täytyy mennä ’mennem kell’. A homonímia kiküszöbölésére a datívusz funkcióját az allatívusz, adesszívusz vagy az ablatívusz vette át. A lívben azért maradhatott meg, mert a genitívusz -n ragja lekopott, és így megszűnt az alaki egyezés. A datívusz megmaradását a lett is erősíthette, ugyanis a lettben a legtöbb datívuszi végződés tartalmaz egy -m elemet. A funkció és a forma egyezése és különbsége megfigyelhető, ha összevetjük a finn, az észt, a lív és a lett birtoklást kifejező szerkezetet.
’Van egy halam.’ ’Van egy halam.’ finn: Minulla on kala. Adess. + létige + N lív: Minnõn um kalā. D + létige + N észt: Minul on kala. Adess. + létige + N lett: Man ir zivs. D + létige + N
A datívusznak három alakja van: -n, -õn, -Cõn. Az -n forma fordul elő, ha a tő magánhangzóra végződik, pl.: mō ’föld’ > mōn; az -õn forma pedig, ha mássalhangzóra, pl.: kōj ’kanál’ > kōjõn. A datívuszrag megnyújtja a tővégi mássalhangzót az egytövű, egy szótagos mássalhangzóra végződő rövid magánhangzós szavaknál, pl.: kiv ’kő’ > kivvõn; de az ugyanilyen szerkezetű rendhagyó szavaknál is, pl.: lum ’hó’ > lummõn. Kivételt jelentenek az olyan egy szótagos, diftongusra végződő szavak, amelyekben mindkét tag rövid, ezekben szabálytalanul -õn jelenik meg a diftongus után, pl.: mai ’május’ > maiõn.
KettunenKettunen, Lauri 1938. Livisches Wörterbuch: mit grammatischer Einleitung. Suomalais-Ugrilainen Seura. Helsinki. a datívuszt datívusz-lokatívusznak nevezi, de kitér arra is, hogy ennek az esetnek esszívuszi funkciói is vannak, amely azonban ma már semmiképpen sem nevezhető produktívnak. Az esszívuszi eset példájára olyan kifejezéseket hoz, mint:Átírva mai helyesírás szerint.
Siedā ma kūliz lapsõn vȯlts. ’Ezt gyerekként hallottam. tkp. gyerekként voltomban’ Sinnõn um jõvā lapsõn vȯlmist. ’Jó gyereknek kell lenned. tkp. gyerekként voltaidban.’ Minnõn um paŗīm tīeran kuodāj lǟdõ. ’Jobb nekem egészségesen hazamenni.’
A lokatívuszi funkció is csak rögzült alakokban lelhető fel, elsősorban határozószókban és névutókban, mint például: kougõn ’messze, a messzeségben, távol’, tagān ’mögött; hátul; (valamit) követően; el(felé)’. Továbbá a -pēḑi utótagú/képzős határozószók, amelyekben irányt fejez ki -pēḑõn ’felé’ jelentésben, pl.: alāz|pēḑõn ’lefelé’, dagārž|pēḑõn ’visszafelé’, ilz|pēḑõn ’felfelé’, jeddõ|pēḑõn ’tovább, előrefelé’, kōgaz|pēḑõn ’tovább, messzebb’, kubbõ|pēḑõn ’összefelé’, pierrõ|pēḑõn ’később’. Szintén ez a forma található a -pǟva ’nap’ jelentésű utótagot tartalmazó határozószók, -pǟvan formában, pl.: ežžõm|pǟvan ’hétfőn’, tūoizna|pǟvan ’kedden’, ändiz|pǟvan ’tegnapelőtt’. Feltehetően analógiásan átkerül az eltérő szerkezetű brēḑig ’péntek’ jelentésű szóra is: brēḑõn ’pénteken’.
Transzlatívusz és insztrumentálisz(‑komitatívusz)
Kettunen szótárának bevezetőjében transzlatívuszi-komitatívuszi esetről beszél. A két eset ragjai ugyan egybeesnek, de mégis jól elkülöníthetők egymástól mind történetileg, mind funkcionálisan, ami miatt érdemes két különálló esetről beszélni. A translatívusz *-kse alakja az uráli eredetű *-k latívuszragra és a finn-volgai *-s latívuszragra vezethető vissza, a kezdeti *-kse alak végén az -e szabályosan -i-vé vált, a finnben ez a -ksi alak őrződött meg a rag alakjában (bár névutókban a -kse is megvan, pl.: taakse ’mögé’), az észtben és a lívben lekopott a véghangzó: -ks. A transzlatívusz valamivé válás fejez ki, a mondatban leggyakrabban állapot- és/vagy eredményhatározó, pl.: lív Ta sai pidātõb mīekõks. ’Ő gazdag ember(ré) lett.’
A komitatívusz a cselekvő társát nevezi meg, ezért hívják szociatívusznak is, magyarul pedig társhatározói esetnek. A finnugor és indoeurópai nyelvek többségében a társhatározó és az eszközhatározó azonos módon van kifejezve, ez utóbbit insztumentálisznak is hívják.
Īldža sīetõb siggõ jovdkõks. ’Ilze liszttel eteti a disznót.’ Ta amtlõb vāldiž sūkõks. ’Nyitott szájjal ásít.’ Ma īedõb sinnõn leibõ veisõks. ’Vágok neked kenyeret a késsel.’