Az igei toldalékok történetének összefoglalása
PFU PF finn észt lív időjelek *-ø jelenidő *-ø jelenidő -ø -ø -ø *-k jelenidő *-k jelenidő – – – *-j múltidő *-i imperfektum -i -si/-i -iz/-īz *-s’ múltidő – – – – módjelek *-ø kijelentő mód *-ø kijelentő mód -ø -ø -ø *-ø felszólító mód *-ø felszólító mód (Sg2-ben) -ø -ø -ø *-k felszólító mód *-k felszólító mód + *-ta/-tä Pl2 személyrag -kaa/-kää -ge -õgid *-ne feltételes mód *-ne lehetőségi mód -ne – – *-η’c’i/-η’s’i > *-isi feltételes mód(az északi csoportban) -isi – – *-kc’i > *-ksi feltételes mód (a déli csoportban) – -ks -õks/-āks/-aks [*-va/-vä befejezetlen mn. in. + *-t partitívusz > *-vat/-vät referatív mód] – -vat – [*-ja/-jä nomen agentis > *-iji referatív mód] – – -iji/-ji [*-k felszólító mód > *-k parancsoló mód] – -gu -õg igenemek *-tз deverbális nomenképző *-ta/-tä imperszonálisz/visszaható/szenvedő -tt-/-tta/-ttä -a-/-ta-/-da- – igenevek *-ta/-tä deverbális nomenképző + *-k latívuszrag > *-tak/-täk infinitívusz -ta/-tä/-da/-dä/-a/-ä/-Ca/-Cä -da/-a -õ/-Cõ/-dõ/-da *-ma/-mä deverbális nomenképző + *-hen illatívuszrag > *-mahen/-mähen -ma/-mä -ma -õm/-mõ *-pз igenévképző *-pa/pä befejezetlen melléknévi igenév > *-va/-vä -va/-vä -v – *-ja/jä befejezetlen melléknévi igenév > *-ja/-jä (-ja/-jä) (-ja) -ji *-ta/-tä passzívumképző + *-pa/pä befejezetlen mn. in. > *-tava/-tävä -ttava/-ttävä -tav/-dav -tõb/-dõb *-n igenévképző + *-t (*-ut/-üt) denominális nomenképző > *-nut/-nüt -nut/-nyt -nud -õn *-ta/-tä passzívumképző + *-u/-ü képző > *-tu/-tü -ttu/-tty -tud/-dud -tõd/-dõd
Az időjelek
Az finnugor alapnyelv gazdag volt olyan képzőkben, amelyeket nem tudunk önálló szavakra visszavezetni. A képzők kezdetben aspektust jelöltek, később specializálódtak időjelekké: a folyamatosságot kifejezők jelenidő-jellé; a nem folyamatosságot kifejezők pedig múltidő-jellé váltak. Erre azért volt szükség, mert a puszta igető kifejezhetett jelen időt és múlt időt is, ennek megváltoztatásához volt szükség a képzőkre. Egyes finnugor nyelvekben ma is a jelen idő a jelölt a múlt időhöz képest. Ugyanakkor mindent összevetve a múlt idő ritkábban volt jelöletlen, mint a jelen idő.
Evvel magyarázható, hogy az alapnyelvre két múltidő-jelet is vissza tudunk vezetni, a *-j-t és az *-s’-t, e kettő közül az *-s’ eltűnt a balti-finn nyelvekből. A *-j a közfinn korra *-i-vé vált, amely az északi csoportban megőrződött, a déli csoportban viszont a -t végű igékben ti > si változás nyomán a nyelvérzék egy -si múltidő-jelet feltételezet, amely más tövű igékbe is átkerült. Az észtben ezt a -si jelet találjuk, a lívben -iz lett az alakja. A jelen idő lehetett jelöletlen, ennek folytatását találjuk a balti-finn nyelvekben is, a *-k elem eredetileg mozzanatos képző volt, amely a jelen idő jelévé, majd a felszólító mód jelévé vált.
A jövő időnek nincs jele, mind a három nyelvben a jelen idejű alak fejezi ki a jövő időt, szükség esetén valamilyen időhatározóval kiegészítve, úgy, ahogy a magyarban.
A módjelek
Az egyes szám második személyben a felszólító mód jelöletlen és személyrag nélküli, azaz a puszta igető fejezi ki. Többes szám második személyben jelenik meg a *-k jel, amelyhez a *-ta/-tä többes szám második személyű személyrag kapcsolódott. A finnben megmaradt a -k, az észtben és lívben -g-vé zöngésült. A finnben a személyrag -t-je kiesett, az észtben a személyrag emlékét a toldalékvégi -e őrzi, a lívben a -t -d-vé alakult.
Az alapnyelvi *-ne feltételes mód jele a közfinnben potenicálisszá, azaz a lehetőségi mód jelévé alakult, amely a cselekvés valószínű, lehetséges voltát fejezi ki, pl.: mennen ’talán megyek’. Az észtben és a lívben nem található meg, a finnben is nagyon ritka.
A közfinnben két feltételesmód-jel található, az északi csoportban az *-isi (< *-η’c’i/-η’s’i), a déli csoportban pedig *-ksi (< *-kc’i), ezekben talán a transzlatívusz és a prolatívusz elemeit találjuk. A finnben megőrzödött az -isi, az észtben és a lívben lekopott a véghangzó: -ks.
Az észt és a lív kifejlesztett két olyan módot, amelyek nem vezethetők vissza a közfinnre. Ezek balti hatásra alakultak ki, és a nyelveknek új eszközöket kellett kifejleszteniük ezek kifejezésére. Ezeknek az eseteknek nem csak a kifejezőeszköze, a felhasználása, de elnevezése is roppant változatos.
A referatív módnak nevei a szerint váltakoznak, hogy a mód melyik tulajdonságát emeljük ki. A magyarban nevezik kötőmódnak, mivel ’hogy’-gyal kezdődő mellékmondatokban fordul elő; függőmódnak, vagy idéző módnak, mivel az idézett szöveg ebben a módban áll; állítólagos módnak, mivel azt fejezi ki, hogy valamilyen hallomásból szerzett információt osztunk meg, amelynek igazságtartalmáról nem vagyunk meggyőződve, sőt kifejezhetünk vele szándékosan bizonytalanságot is. Latinul modus obliquus a neve, az obliquus jelentése: ’1. ferde, nem egyenes; 2. oldalsó, szélső; 3. közvetett’, fordíthatjuk tehát közvetett mód-nak. Másik latin neve a quotativus, azaz idéző mód. Észt elnevezése: kaudne kõneviis, amelyben a kaudne ’közvetett’-tet jelent, latin átvétel a kvotatiiv. A lettben az atstāstījuma izteiksme elbeszélő mód-nak fordítható, amely atstāstīt ’újramondani, újraírni’ igét tartalmazza. Az észtben a referatív mód -vat végződése a *-va/-vä befejezetlen melléknévi igenévi képzőre és a *-t partitívuszragra megy vissza, a -vat minden személyben és számban azonos alakú. A lív -iji a *-ja/-jä képzőből jött létre. A -ja/-jä egyrészt a nomen agentis képzője, azaz olyan képző, amely névszóból vagy igéből hozza létre a cselekvőt vagy a tárgyat, pl.: ’énekes’: finn laulaja, észt laulja, lív lōlaji. Másrészt a folyamatos melléknévi igenévi másik képzője a *-va/-vä mellett, amely a karjalaiban és a vepszében használatos. A -ja/-jä és -va/-vä végű alakok válthatják is egymást, pl.: finn laulaja/laulava; észt laulja/laulev ’énekes/éneklő’. A -ji végű forma a lívben a folyamatos melléknévi igenévi alakká vált, szerkezetben először modus relativus lett belőle, kifejezhetett feltételességet és a közvetett megnyilatkozást. Az -iji módjeles referatív igékhez nem járulnak személyragok, de többes számban megkapják a -d többesszám-jelet. A lettben a referatív mód végződései -ot az ún. egyenes igéknél, és -oties az ún. visszaható igéknél, ezek az alakok szintén személyragnélküliek. Az -ot/-oties azonos az egyik határozói igenév képzőjével, amely a mondatban mód- vagy időhatározó.
A másik, az észtben és a lívben megtalálható, nem közfinn eredetű igemód a parancsoló mód, latinul: jussiv, észt megnevezése: möönev kõneviis vagy jussiiv. A parancsoló mód közvetett parancsolást fejez ki, azaz akkor használják, ha mellékmondatban jelenik meg egy felszólítás. Az észtben a végződése -gu, a lívben -g, történetileg a felszólító mód jelére vezethető vissza. Egyik nyelvben sincs teljes paradigmája, az észtben minden számban és személyben azonos, a lívben többes számban az -õd többesjel járul hozzá.
Az igenemek
A balti finn nyelvekben található egy ún. imperszonáliszi alak, ennek lényege, hogy általános érvényű kijelentésekben önmagában állhat alany kitétele nélkül, pl.: finn Kutsutaan. ’Hívnak./Hívatnak.’ Csak egyetlen alakja van, amely megfeleltethető a harmadik személynek, de számot nem jelöl. Alapvetően aktív cselekvést fejez ki, de ha alanya valamilyen tárgy, akkor szenvedő szerkezethez hasonló jelentést kapunk (pl.: Ovi suljetaan. ’Az ajtó bezáródik./Az ajtók záródnak.’), ezért az imperszonáliszt passzívumnak is nevezik. A közfinnben *-ta/-tä, (esetleg *-tta/-ttä) volt az alakja, megegyezett a visszaható igeképzővel (pl.: finn houli ’gond’ > huoltaa ’gondoskodni’), a műveltető képző is innen származik (pl.: finn syödä ’enni’ > syöttä ’etetni’). A finnben -tta-/-ttä- az alakja, amelyben a mássalhangzó nyúlása feltehetően másodlagos. Az észtben -a-/-ta-/-da- alakokban fordul elő. A lívben az igén egy -t- passzívumképzőt és egy -b elemet találunk, amely egyszerre lehet az egyes szám harmadik személyű igei személyrag vagy a folyamatos melléknévi igenév képzője. Az első esetben egy ragozott igével van dolgunk ‑ mint az észt vagy a lett esetében ‑ a második esetben pedig egy olyan passzív szerkezettel, amelyből hiányzik a ragozott ige és csak egy melléknévi igenév szerepel.
lív: Iļ laps kītõb, ku ta doņņõb. ’A gyerekeről (azt) mondják, hogy szeszélyesek.’ észt: Lapsest öeldakse, et ta jonnib. lett: Par bērnu saka, ka viņš niķojas. lív: Kuskõs lōlab. ’Valahol énekelnek.’ észt: Kuskil lauldakse. lett: Kaut kur dzied. lív: Ku äb ūo tõvā, või siz kītõb vaigā. ’Ha nem mély, akkor azt mondják (rá, hogy) sekély.’ észt: Kui ei ole sügav, kas siis öeldakse madal. lett: Ja nav dziļš, vai tad saka sekls. lív: Zīngõb luštõks. ’Az örömről énekelnek.’ észt: Lauldakse lusti pärast. lett: Ziņģē par prieku.
Igenévképzők
A főnévi igenevek képzői
A közfinnben két infinitívuszi végződés volt. A *-tak/-täk a *-ta/-tä deverbális nomenképző és *-k latívuszrag összeolvadásával jött létre, a toldalékvégi -k hamar eltűnt, és a toldalék elején lévő t sem marad érintetlen. A finnben ugyan bizonyos esetekben megőrződött, de egy szótagos tövekben zöngésült (pl.: juoda ’inni’), a fokváltakozás nyomán pedig hasonult (pl.: nt > nn – mennä ’menni’; lt > ll – tulla ’jönni’; rt > rr – purra ’harapni’), vagy teljesen eltűnt (pl.: sanoa ’mondani’). Az észtben leggyakrabban -da alakban van jelen (pl.: elada ’élni’), de egy szótagos hosszú magánhangzóra vagy diftongusra végződő szavaknál az -a is előfordul (pl.: süüa ’enni’). A lívben hosszú magánhangzós szótag után és mássalhangzó-torlódásra végződő töveknél a t eltűnik és csak egy redukált magánhangzó, az -õ az alakja, más esetekben a t hasonul az előtte álló mássalhangzóval, alakja tehát -Cõ. A finnben és a lívben ez az infinitívusz az elsődleges forma, ez a szótári alak, és minden olyan mondatbeli szerepet elláthat, amelyet a magyar -ni képzővel ellátott megfelelője, azaz lehet alany, tárgy és különböző határozók. Az észtben viszont visszaszorul a másik infinitívusszal szemben, és alapvetően csak tárgy a mondatban, a szótárban pedig a -ma végű igék találhatóak. A *ma/-mä deverbális nomenképzőből és a *-hen illatívuszragból megalkotott *-mahen/-mähen infinitívusz minden vizsgált nyelvben erősen megrövidült, az illatívuszi rag teljesen lekopott, evvel magyarázható, hogy a finnben újra hozzáillesztették a ragot -maan/-mään alakban, ugyanakkor az észtben önállóan is magában hordozza az illatívuszi jelentést. Az alakja a finnben -ma/-mä, az észtben -ma, a lívben pedig -õm. Az infinitívuszokhoz különböző esetragok kapcsolódhatnak határozókat hozva létre.
Esetragos főnévi igenevek
infinitívusz:- finn: -ta/-tä/-a/-ä/-Ca/-Cä- észt: -da- lív: -õ/-Cõ/-dõ/-da infinitívusz:- finn: -ma/-mä- észt: -ma- lív: -õm/-ām/-am/-mõ illatívusz:- finn: -Vn/-hVn/-seen- észt: -se- lív: -z (a cselekvés kezdete)- finn: -maan/-mään- észt: -ma(-ø)- lív: -mõ(-ø) inesszívusz:- finn: -ssa/-ssä- észt: -s- lív: -s/-õs (egyidejű időbeliség)- finn: -essa/-dessa/-Cessa …- észt: -des- lív: -õs/-Cõs/-dõs/-das (a cselekvés folyamatossága)- finn: -massa/-mässä- észt: -mas- lívben nincs elatívusz:- finn: -sta/-stä- észt: -st- lív: -st/-õst (a cselekvés befelezettsége)- finn: -masta/-mästä- észt: -mast- lív: -õmõst/-āmõst/-amõst adesszívusz:- finn: -lla/-llä- észt: -l- lívben nincs (módhatározó)- finn: -malla/-mällä- észtben nincs- lívben nincs insztuktívusz:- finn: -n- észt: -n- lív: -ņ (mód- és állapothatározó)- finn: -en/-den/-Cen- észtben nincs- lívben nincs transzlatívusz:- finn: -ksi- észt: -ks- lív: -ks/-õks/-kõks (célhatározó)- finn: -akse-/-dakse-/-Cakse- …- észtben nincs- lívben nincs (célhatározó)- finnben nincs- észt: -maks- lívben nincs abesszívusz:- finn: -tta/-ttä- észt: -ta- lív: -t/-õt (állapothatározó)- finn: -matta/-mättä- észt: -mata- lív: -õmõt/-āmõt/-amõt