A 22-es számú Országos Kéktúra szakasz az Országos Kéktúra egyik szakasza a Mátrában (földrajzilag valójában a Bükk-vidéken), Siroktól Szarvaskőig.

Történelem Az Országos Kéktúra 2013-as nyomvonal-felülvizsgálata eddig nem érintette; a Sirok és Sirok vm. közötti szakasz a tervek szerint a 24-es főút helyett délről kerülte volna a Kis-Várhegyet, de ezt 2018 márciusáig nem hajtották végre.

2017 végén az Egerlátó lábától Szarvaskő nyugati végéig új nyomvonalra került az Országos Kéktúra, kiváltva egy veszélyes, ugyanakkor természetjáró szempontból jellegtelen aszfaltútszakaszt. Az új nyomvonal a Hegyes-kő szép kilátást nyújtó füves laposán, majd a Kecskefar oldalában vezet, végül az úgynevezett „tündér út” ösvényén ereszkedik le a faluba.

Alszakaszok Szám Szakasz (25pxpecsételőhely) Táv középre|30px 111(OKT-221) Sirok vm.25px|pecsételőhely – Hunor Étterem25px|pecsételőhely – Siroki vár – Barát- és Apáca-sziklák – Alma-lápa-tető – Kígyós-patak – Rozsnakpuszta erdészház25px|pecsételőhely 9,0 km középre|30px 112(OKT-222) Rozsnakpuszta erdészház – Laskó-patak – Major-oldal – Szarvaskő vá.25px|pecsételőhely 11,5 km Összesen: 20,5 km

300px|bélyegkép|jobbra|Rozsnakpuszta, OKT pecsételőhely 300px|bélyegkép|jobbra|Egy ideig a 2413-as közúton vezet az útvonal 300px|bélyegkép|jobbra|Az Országos Kéktúra útvonala 300px|bélyegkép|jobbra|Szarvaskői várhegy

Érintett települések A túraszakasz a következő települések közigazgatási területét érinti: Sirok Egerbakta Bátor Szarvaskő

Jegyzetek

További információk Kéktúra.hu, a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos Országos Kéktúra honlapja Sirok - Szarvaskő (OKT-22.), Természetjáró.hu, a Magyar Természetjáró Szövetség túraajánló oldala

Ennél magasabbra nem lehet lépcsőzni Magyarországon, Bakancslista Kéktúra 7. rész

22