dél-koreai nemzetközi női labdarúgó-játékvezető. Az Egyetemen 1996-ban végezett, a szabadidős tervezés (OC) professzora, az Allive Creative vezérigazgatója, valamint az MBC TV kommentátora.
Pályafutása Labdarúgóként 1990-ben a dél-koreai női labdarúgó-válogatott tagjaként Kínában részt vett az Ázsia-játékokon. Fizikai felkészültségét jól jellemzi, hogy a 100 méteres távolságot 12,8 másodperc alatt teljesítette. Labdarúgó pályafutását befejezve az egyetemi női csapat edzőjeként tevékenykedett.
Nemzeti játékvezetés A játékvezetői vizsgát edzői tevékenysége miatt tett. A Dél-koreai Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével 1999-től a K-League játékvezetője. Az első dél-koreai női játékvezető, az első hivatásos női bíró a világon, a Premier Liga bajnokságban (férfi, női) öt éven keresztül irányított mérkőzéseket. Küldési gyakorlat szerint rendszeres 4. bírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 2003-ban visszavonult.
Nemzetközi játékvezetés A Dél-koreai labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1999-től tartotta nyilván női bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített Vendég játékvezetőként a férfi Super League mérkőzésein is tevékenykedett. A nemzetközi játékvezetéstől 2003-ban búcsúzott.
Női labdarúgó-világbajnokság A 2001-es U17-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta. Az első nemzetközi férfi FIFA labdarúgó torna, ahol első alkalommal női játékvezetői hármast alkalmaztak. Segítői Ana Isabel Pérez és Jackeline Anayawsi Saez Blanquce asszisztensek voltak. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2001. szeptember 16. Dwight Yorke Stadion, Bacolet csoportmérkőzés (B. csoport) Egyesült Államok–Franciaország 0 – 1
Az 1999-es női labdarúgó-világbajnokságon, valamint a 2003-as női labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. 1999-ben az első ázsiai női játékvezető, aki a világbajnokságon feladatot kapott. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 7.
1999-es női labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. június 24. Civic Stadion, Portland csoportmérkőzés (B. csoport) Németország–Mexikó 6 – 0 1999. június 27. FedEx Field Stadion, Landover csoportmérkőzés (B. csoport) Német női labdarúgó-válogatott–Brazília 3 – 3 1999. június 30. Spartan Stadion, San José egyik negyeddöntő Norvégia–Svédország 3 – 1 1999. július 10. Rose Bowl Stadion, Pasadena bronzmérkőzés Brazil női labdarúgó-válogatott–Norvég női labdarúgó-válogatott 0 – 0
2003-as női labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. szeptember 20. Crew Stadion, Columbus csoportmérkőzés (C. csoport) Német női labdarúgó-válogatott–Kanada 4 – 1 2003. szeptember 27. Gillette Stadion, Boston csoportmérkőzés (B. csoport) Kanadai női labdarúgó-válogatott–Japán 3 – 1 2003. október 2. Civic Stadion, Portland egyik negyeddöntő Német női labdarúgó-válogatott–Oroszország 7 – 1
Olimpiai játékok A 2000. évi nyári olimpiai játékokon a FIFA JB bírói szolgálatra alkalmazta. Az első ázsiai női játékvezető, aki az olimpiai labdarúgó tornán foglalkoztattak. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. szeptember 14. Melbourne-i Krikett Stadion, Melbourne csoportmérkőzés (F. csoport) Egyesült Államok–Norvég női labdarúgó-válogatott 2 – 0 2000. szeptember 20. Melbourne-i Krikett Stadion, Melbourne csoportmérkőzés (F. csoport) Amerikai női labdarúgó-válogatott–Nigéria 3 – 1 2000. szeptember 24. Labdarúgó Stadion, Sydney egyik elődöntő Német női labdarúgó-válogatott–Norvég női labdarúgó-válogatott 0 – 1 2000. szeptember 28. Labdarúgó Stadion, Sydney bronzmérkőzés Német női labdarúgó-válogatott–Brazil női labdarúgó-válogatott 2 – 0
Sportvezetőként Labdarúgó pályafutását befejezve az egyetemi női csapat edzőjeként tevékenykedett. Edzőként kellett megtanítania a játékosokat a játékszabályokra. Aktív bírói pályafutását befejezve a FIFA JB instruktora, az AFC JB ellenőre, a Dél-koreai Labdarúgó-szövetség JB ellenőre, oktatója és toborzója.
Szakmai sikerek Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) JB 2000-ben az Év Játékvezetője elismerő címmel jutalmazta. Az AFC JB 2003-ig nem tett különbséget a férfi és női címek adományozásánál. Im Eun Ju férfi mérkőzések minőségi irányításáért részesült a kitüntetésben.
Források
Elődje:Abd er-Rahmán ez-Zejd AFC JB legjobb játékvezetője2000Utódja:Kim Jongdzsu
Kategória:Dél-koreai labdarúgó-játékvezetők Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Koreai nők Kategória:Dél-koreai labdarúgók