A hangszeres lányegyüttesek olyan zenei együttesek, melyek kizárólag női zenészekből állnak, ellentétben a lányegyüttesektől, melyek női tagjai kizárólag énekelnek.
Története Észak-Amerika
Az 1920-as évektől az 1950-es évekig A dzsesszkorszakban és az 1930-as években a „csupalány” együttesek, így a Blue Belles, a Parisian Redheads (később Bricktops), a Lil-Hardin’s All-Girl Band, az Ingenues, a Harlem Playgirls, a Phil Spitalny’s Musical Sweethearts vagy a Helen Lewis and Her All-Girl Jazz Syncopators népszerűek voltak. Több tucat korai hangosfilm, különösképpen a Paramount Pictures vagy a Vitaphone rövid promóciós filmjei a vaudeville stílusú, nőkből álló együttesek köré épült fel. Cab Calloway nővére, Blanche Calloway 1932 és 1939 között a Blanche Calloway and Her Joy Boys nevű férfiakból álló együttest vezette, míg Ina Ray Hutton 1934 és 1939 között a nőkből álló Melodearst. Eunice Westmoreland Rita Rio néven vezetett egy nőkből álló együttest, amivel az NBC Radio Networkön, illetve a Vitaphone és az RKO Pictures rövidfilmjeiben is megjelent, azonban később Donna Drake-re váltotta művésznevét és a színészkedés irányába fordult. Az 1920-as és 1950-es évek között vaudeville, varieté és hangosfilm stílusokban aktív nőkből álló együttesekről Kristin McGee Some Liked it Hot: Jazz Women in Film and Television címmel dokumentumfilmet is forgatott. Sally Placksin, Linda Dahl, D. Antoinette Handy, Frank Driggs és Sherrie Tucker professzor is dokumentálta ezt a korszakot a Swing Shift: "All-Girl" Bands of the 1940s című könyvében.
Az 1960-as évek A rock and roll hajnalán egyre több kizárólag nőkből álló együttes kezdett el megjelenni. A legelső lemezkiadóhoz szerződött csupalány rockegyüttesek közé tartozott az 1964-ben az Atlantic Recordshoz aláírt Goldie and the Gingerbreads, az 1964-ben a Hideout Recordshoz, majd 1968-ban a Mercury Recordshoz szerződött Suzi Quatro által vezényelt The Pleasure Seekers, az 1968-ban az Athena Recordshoz aláírt The Feminine Complex vagy az 1969-ben Mo Ostin közreműködésével a Warner Bros. Recordshoz szerződött Fanny. Ezen előadók mellett más, lemezszerződés nélküli zenekarok is aktívak voltak, így a Liverbirds (1962–1967), az Ace of Cups (1967), a Heart Beats (1968) vagy az Ariel (1968–1970).
Az 1970-es évek Roger Ebert az 1970-ben bemutatott Beyond the Valley of the Dolls című film audiokommentárjában a filmnek nyilvánítja ki a nőkből álló rockegyüttesek alapításának ösztönzését a film kitalált Carrie Nations nevű együttesével, megjegyezte, hogy akkortájt az ilyesféle zenekarok ritkaságszámba mentek, viszont a film megjelenésével egyre több jelent meg.
1971. november 6-án a Fanny első hangszeres lányegyüttesként beférkőzött a Billboard Hot 100 slágerlistájának első negyvenedik helyére a Charity Ball című számukkal, a negyvenedik helyen. A dal a WLS rádióadón még ennél is sikeresebb lett, ahol egészen a harmadik helyig jutott.
1975-ben a kanadai testvérpárból álló Kate and Anna McGarrigle felvette első albumát. A The Runaways korai éveiben kereskedelmileg sikeres nőkből álló rockegyüttes volt, első stúdióalbumukat 1976-ban jelentették meg, három tagja, Joan Jett, Cherie Currie és Lita Ford szólókarriert is befutott, egy további tag, Micki Steele pedig később a The Banglesszel ért el világsikereket.
Az 1980-as és az 1990-es évek Az 1980-as években első alkalommal fordult elő, hogy a női együttesek vagy nők által vezetett rockegyüttesek slágerlistás sikereket könyvelhettek el. A Billboard magazin 1982-es év végi összesítő Hot 100 listáján Joan Jett I Love Rock ’n’ Roll harmadik és a The Go-Go’s We Got the Beat huszonötödik helyezése erős üzenetet sugárzott a zeneipari vezetőknek, arról, hogy nőkkel is jelentős anyagi sikert érhetnek el."The Billboard Hot 100 1982" , Billboard. Hozzáférés ideje: October 30, 2008. Amíg Joan Jett „sallangmentes glam rock-himnuszokat” játszott,Haymes, Greg. "Long live the Queen", Albany Times Union, November 23, 2006 addig a The Go-Go’sra inkább játékos lányokként tekintettek,"The Graces interview" (cover story), Endless Party #40, August 1989: Charlotte Caffey: I remember the fact that people would say "You're an all-girl band, you can't possibly make it". amit még a Rolling Stone magazin is kifigurázott, amikor a fehérneműjükben a címlapon szerepeltette a zenekart."The Go-Gos Put Out!" (cover story), Rolling Stone. Issue 375, August 15, 1982"The Graces interview" (cover story), Endless Party #40, August 1989: Question: So no chance of turning up on the cover of Rolling Stone in your underwear with the caption "Graces Put out!"? Charlotte Caffey: The classic cover? No, I don't think so. Ezek ellenére a zenei magazinok tiszteletet kezdtek nyilvánítani a női előadók felé, Bonnie Raittet és Tina Weymouth-ot a címlapjukon szerepeltetve.Bonnie Raitt cover story, Guitar Player Magazine, May 1977Bonnie Raitt cover story, Guitar Player Magazine, July 1998"Tina Weymouth & David Byrne, The Talking Heads" (cover story), Guitar Player Magazine, March 1984 Ugyan a Los Angeles-i klubéletből kiemelkedő The Go-Go’s és The Bangles voltak az első tartós sikereket elérő csupalány rockegyüttesek, azonban a szólóelőadók kövezték ki az utat az ipar női zenészek által vezetett együttesek iránti keresletéhez.
Ugyan az 1980-as években egyre komolyabban vették a női zenészeket, azonban még számos évig egyfajta újdonságnak számítottak a férfiak által uralt zenei piacon."The Graces interview" (cover story), Endless Party #40, August 1989: Meredith Brooks: I remember working with a couple of producers that went "Yeah, and we'll get a guitar player..." and I am like "Um, guys. I play!" 1984-ben Dave Markey filmrendező Jeff és Steve McDonald (Redd Kross) zenészekkel karöltve elkészítette a Desperate Teenage Lovedolls című szatirikus filmet, a Beyond the Valley of the Dolls komikusan punkos változatát,Flipside, Al & Joy, "Surfin' the Cess Pool with Dave Markey", Flipside Magazine #58, 1988: Basically the core of We Got Power films is Jordan and Jennifer Schwartz and myself and Jeff and Steve McDonald helped a lot on the Lovedolls films.Firsching, Robert, All Media Guide amely egy valódi együttest is szült.Flipside, Al & Joy, "Surfin' the Cess Pool with Dave Markey", Flipside Magazine #58, 1988: The Lovedolls became a real band now and from there it became real hectic. To make a movie about an (now) established rock band that was originally a satire would be like a double dip. I figure, they're a "real" band now & they only have a couple of original members at this point- it's evolved into a very separate entity from the film. Ugyan a Lovedolls kezdetben még zenélni is alig volt képes, azonban a film sikere és a női együttes mivolta végett mégis jelentős sajtóvisszhangot kapott.
A Klymaxx lett az első nőkből álló rhythm and blues/pop stílusú saját szerzésű dalokat játszó együttes, melynek összes tagja játszik valamilyen hangszeren. Számos kislemezük felkerült az R&B- és poplistákra is.
Az 1980-as években növekvő népszerűségű heavy metal az 1990-es években új fényt vetett a nők zenében betöltött szerepére. A Go-Go’s és a Bangles sikere miatt számos nő csalódott volt, hogy nem vették komolyan és csak „zenét játszó aranyos csajokként” tekintenek rájuk,Widran, Jonathan. "First Artists – The Rebel Pebbles", Music Connection, Page 30. Volume XV, No. 14. July 8–21, 1991 így vagy rockegyüttesekhez csatlakoztak vagy csupalány metalzenekarokat alapítottak. Az ilyen, keményebb zenét játszó együttesek közé tartozott a San Franciscó-i Rude Girl is.Fong-Torres, Ben. Becoming Almost Famous: My Back Pages in Music, Writing, and Life. Published by Backbeat Books, 2006. Pg 107 Az eredetileg a CBS Recordshoz szerződött együttes még azelőtt feloszlott, hogy bármit is megjelentetett volna, a megmaradt tagjai 1987-ben Malibu Barbi név alatt készítettek el egy kislemezt. Amikor Cara Crash és Wanda Day kilépett a 4 Non Blondesból és csatlakozott az együtteshez,Hall, Shaunna, "Life and Times of Wanda Day" Loudith Faire akkor a hangzásviláguk eltért a heavy metaltól.Miner, Nicola, "BAM" (Northern California Edition), page 14. September 4, 1992 Ez idő tájt a Közép-Nyugaton a Madam X leszerződött a Columbia Records alkiadójával, a Jet Record-szal. 1984-ben megjelent Rick Derringer által producerelt bemutatkozó albumuk,[ "Discography – Madam X, We Reserve the Right"], Billboard a We Reserve the Right a High in High School című kislemez kíséretében."We Reserve the Right" , Sleazegrinder A Petrucci testvérek, Max, a szólógitáros és Roxy, a dobos voltak a zenekar középpontjai. Vezetői döntések miatt azonban úgy határoztak, hogy jobb lenne, ha csak az egyikük szerepelne az együttesben, így Roxy a Los Angeles-i Vixen tagja lett.van Poorten, Toine, "MAXINE: Attack of the Petrucci sisters!" , Metal Maidens, October 2005 : Jet records was going under at the time and was trying to re-group. They owned us all individually and tried to change us. They introduced Roxy to VIXEN. Bret later went on to KAISER. Jet pushed John Ward on us and we just didn't have any chemistry after that. It was over!
Az Egyesült Államokban az 1990-es években újjáéledt az érdeklődés a pop-punk együttesek iránt, illetve a Sunset Strip-i hair metal színtere is egyre zsúfoltabb lett, így megszülettek a „imázs nélküliséget” a hangos nyers zenével ötvöző együttesek. Népszerűek lettek az olyan zenekarok, mint a Hole, a Super Heroines, a Lovedolls vagy az L7, akik amíg a színpadon és az interjúkon időnként a magabiztos „rosszlány” hozzáállást demonstrálták, addig mindig kaphatóak voltak arra, hogy megtámadják azt a feltételezést, hogy hogyan is kéne viselkedni egy hangszeres lányegyüttesnek. Courtney Love a Hole többi tagját úgy írta le, hogy sokkal inkább „holdi nézőpontból” állnak hozzá a zenészi szerepükhöz.Boder, Christopher. "The Hole Story", Buzz, Page 13, Vol VII, Issue 70. October 1991.Most women in rock are only repeating what men have done. The women in this band are not doing that. We're coming at things from a more feminine, lunar, viewpoint. Az 1990-es években a Bratmobile és Bikini Kill megjelenésével feltűnt a Riot Grrrl műfaj. A többi punkegyüttes, így a Spitboy kevésbé volt elégedett a Riot Grrrl esztétika gyermekközpontú problémáival, így kifejezetten a feminizmussal és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel foglalkoztak. A csupalány Queercore együttesek,Chapman, Kathleen / du Plessis, Michael, "Queercore: The distinct identities of subculture" , College Literature, February 1997 mint például a Tribe 8 vagy a Team Dresch is írt kifejezetten a nők és azok társadalmi pozíciójáról szóló dalokat. Lisa Rose Apramian San Diegó-i pszichiáter és Kyle C. Kyle, a The Motels és a The Droogs egykori dobosaKyle C. Kyle bioListing Ship band bio Not Bad for a Girl címmel forgatott dokumentumfilmet, mely bejárja ezen kérdéseket a Riot Grrrl színtér akkori képviselőivel készített interjúkban.Guthmann, Edward "Women Rock Out in `Not Bad' Their wild energy lifts sloppy film" , San Francisco Chronicle, Pg G-3, April 1, 1997
Az 1980-as és az 1990-es hangszeres lányegyüttesek számos női zenésze nagyobb horderejű előadóhoz csatlakozott. A Pandoras egykori tagjai, köztük a Muffs tagjai; Leather Leone, a Rude Girl és a Malibu Barbi egykori énekese a Chastain tagja lett; Warbride alapítója és szólógitárosa, Lori Linstruth Arjen Anthony Lucassenhez csatlakozott; Abby Travis a Lovedollsból Beckkel, az Elasticával és a Banglesszel is játszott; Meredith Brooks a Gracesből sikeres szólókarrierbe kezdett, illetve Janet Robin (Precious Metal), Lindsey Buckingham és az Air Supply turnégitárosa is volt.
Európa 1959-ben megalakult a lengyel Filipinki.