A második tikriti csata 2015. március 2. és április 17. között zajlott összecsapás Szaláh ed-Dín kormányzóság központjában, Tikritben, melynek során az iraki hadsereg visszaszerezte a várost az Iszlám Államtól (ISIL). Az iraki hadsereg oldalán harcolt a Kormányzóság Biztonsági Ereje, a síita milicistákból és néhány szunnita harcost összefogó Népi Bevetési Haderő, és őket légi támogatással erősítette az amerikai, a brit és a francia légierő.
Tikrit a kormányzóság középső részén, Bagdadtól és Szamarrától északra, a Tigris közelében fekszik. A területet az ISIL a 2014 júniusi offenzívája során szerezte meg. Ezután került sor a addigi leghíresebb mészárlására a Speicher Táborban Tikrit közelében.
Több hónapnyi előkészület és információgyűjtés után az iraki hadsereg 2015. március 2-án megkezdte a város bekerítését, majd annak visszafoglalását. Ez volt az addigi legnagyobb, az ISIL ellen folytatott harc. A támadók létszáma 20-30 ezer közé volt tehető, míg a várost védők hadereje 13.000 főt számlálhatott. Beszámolók szerint mivel az emberek féltek az ISL-től illetve a visszafoglalás után a síita katonai egységektől, a lakosság 90%-a elhagyta a várost. Az addig itt lakók a közeli Bagdadba vagy Szamarrába, esetleg a távolabbi Kurdisztánba vagy Libanonba menekült.
Heves harcok és a síita haderők bosszúja után április 4-én a városban a helyzet stabilizálódott, és az ISIL ellenállásának utolsó gócpontjait is felszámolták. A rendőrség vezetője úgy nyilatkozott, "Most nyugodt a helyzet". Április 5-én azonban a harcok mégis folytatódtak, mert 500 harcos sikeresen el tudott rejtőzni. Ennek az lett a vége, hogy a kormányerők további egy hétig támadták a várost, főleg annak északi kerületét, hogy teljesen ki tudják űzni az iszlamistákat. 2015. április 12-én az iraki kormány bejelentette, hogy Tikritben már nincsenek az Iszlám Államot szolgáló katonák, és biztonságos a terület az itt lakók számára, meg lehet kezdeni a visszaköltözést. Mindezek ellenére még április 17-én is voltak ellenálló gócpontok, de ekkor megölték a terrorszervezet 130 alvó ügynökét is. A város kitisztítása és a bombák hatástalanítása folyamatban van, de az 5-6000 elrejtett bombát hónapokig is eltart feltárni és biztonságossá tenni.
Előzmények Szaddám Husszein szülővárosa, Tikrit 2014 júniusában került az ISIL kezére. Az első, 2014 júniusi, a város visszaszerzésére irányuló kísérletet az ISIL néhány nap alatt sikeresen visszaverte. Ugyanez lett a vége egy másik, júliusi kísérletnek is. A következő, decemberi kísérlet is kudarccal zárult, mert ekkorra már megszilárdította a városban és annak környékén az állásait a szervezet.
A tikriti akció volt az első nagyobb kísérlet, hogy az iraki hadsereg és az iráni támogatású síiták visszaszerezzék az Iszlám Állam által az előző nyáron elfoglalt területeket. A Pentagon egy magas rangú munkatársa szerint kétség sem férhet hozzá, hogy az akció sikeréhez nagyban hozzájárult Irán támogatása.
2014. augusztus 19-én az iraki hadsereg és a vele szövetséges milicisták nagy támadást indítottak Tikrit visszaszerzése érdekében. A katonai előrenyomulás korán reggel a város déli és délnyugati határában kezdődött. Délutánra azonban már vissza is verte az előrenyomulást a felkelők serege. Ráadásul a hadsereg a pár hete megszerzett állásait is elvesztette a város déli részeiben.
Előkészületek 2015. februárban az iraki és a vele szövetséges hadseregek elkezdték a felkészülést a város megtámadására, csapatokat vontak össze a közeli Szamarrában. A szövetséges erők vegyes összetételűek voltak. Ott voltak köztük a hivatásos iraki katonák, a síita milicisták egy része, sőt még szunnita törzsek is támogatták a második tikriti csatára az ISIL ellen összeállt sereget. Érdemes megjegyezni, hogy az iráni hadsereg külföldi bevetésekkel foglalkozó részlegénél, a Jeruzsálemi Hadseregnél is akadtak a harcot támogató tisztviselők. Közéjük tartozott maga a parancsnok, Kászem Szolejmáni vezérezredes is.
Az iraki hadsereg és az őket támogató, magukat Népi Bevetési Haderőnek nevező síita milicista csoportok a városba minden oldalról egyszerre kezdték meg a behatolást. A támadás irányításában több iráni parancsnok is részt vett, Kászem Szolejmáni például a keleti csoportot vezette a várostól 35 mérföldre fekvő Albu Rayash faluból. Az előző nyár óta ez volt a legnagyobb mértékű katonai akció. Akkor az ISIL több száz, a Tikrit melletti katonai tábort elhagyó katonát mészárolt le. Soleimani was also spotted at camp Speicher where he oversaw elements of the Kata’ib Imam Ali and the Badr brigades.
A szövetséges seregek legnagyobb haderejét a majdnem 20.000 fős síita félkatonai szervezet adta. Az iraki erők létszáma 3000, a szunnita törzsi harcosok harci ereje pedig mindössze néhány száz fő volt.
Egy idézet szerint az iraki kormány egyik tanácsadója azt mondta, a támadó sereget több részre bontják. Az első fele egy 9000 fős, a támadás megindításért felelős csoport lesz, a szunnita törzsek tagjai majd „védelmezik” a várost, egy harmadik csoport pedig a hírszerzéssel és a menekültáradat kezelésével lesz elfoglalva.
Helyi értesülések szerint a lakosok elhagyták a várost. A legtöbben Bagdadba vagy Kurdisztánba mentek. A városban szinte csak az ISIL harcosai maradtak. Az ENSZ becslései szerint mintegy 20.000 civil távozott Szamarrába az ISIL ellen indított offenzíva kitörése után.
Kezdetben az USA-vezette koalíció nem vett részt a hadműveletben. A csata előrehaladtával Martin Dempsey vezérezredes megemlítette, hogy bár közvetlenül nem avatkoztak be a koalíciós csapatok a harcok menetébe, a szíriai és iraki ISIL-területek megállás nélküli bombázása jelentősen meggyengítette a csoport lehetőségeit, és a Tikritbe végrehajtott támadás nem lehetett volna sikeres a több hónapnyi, az egész országra kiterjedő bombázás nélkül. A közös csapatok vezetője hozzátette, hogy ha az ország tovább süllyed a szektásodás lejtőjén, akkor lehetetlen ott a tartós hatalomátvétel.
Az offenzíva
A bekerítés
2015. március 2-án az iraki kormány erőteljes támadást indított Tikrit visszaszerzése érdekében, 20.000–30.000 szövetséges harcos több irányból rohanta meg a várost. Támadásukat légi bombázás segítette.
Március 3-án az iraki biztonsági erők (ISF) – a helyi törzsekkel és milicistákkal együttműködve – Miután az ISIL a folyamatos légi és földi bombázás hatására visszavonult, elfoglalták a Tikrittől keletre fekvő Alas és ‘Ajeel olajmezőit. Mivel ezeket a helyeket el kellett hagyniuk, az ISIL kénytelen volt a meglévő szinte utolsó erősségük, Al-‘Alam városába visszavonulni. A számítások szerint itt kerül készült fel az az ISIL a közte és az Iraki Hadsereg, valamint szövetségeseik között vívott csata a konfliktuszóna északi részében. Al-'Alam volt az utolsó szárazföldi kapocs, amin keresztül az ISIL fenn tudta tartani a kommunikációt a város és a kormányzóság más részei között. Ha ezt a vonalat elvágják, azzal be is vannak kerítve a terroristák.
Az ISF előre nyomulva megszerezte a Tuz Khumato és Tikrit közötti főútvonal felett a teljes ellenőrzést, és az ISIL harcosaival vívott ütközet után kitűzték az iraki zászlót Ksayba rendőrőrsére. Tikrittől keletre az ISF és a vele szövetséges erők elfoglalták a Hamrin-hegységet (Jabal Hamrin), mialatt több milicistát is kivégeztek. Az iraki médiában dolgozó Haidar Sumeri szerint a csatában négy öngyilkos merénylőt öltek meg. A halottak között egy öngyilkosságra készülő nő is volt.
Mivel az ISIL nagy mennyiségű robbanószert helyezett el a Tikritbe vezető lehetséges útvonalak mentén, a szövetséges parancsnokoknak gondosan és óvatosan kellett eljárniuk. Ezen kívül az is lassította az előrejutást, hogy az útvonalak mellett mindenhol az ISIS orvlövészei vigyázták a területet..
Március 5-én az Iszlám Állam tüzet nyitott az Ajil olajmező kútjaira. Ezzel próbálták megnehezíteni az állásaik elleni légi támadást. Katonai források szerint a szövetségesek visszaszerezték a Tikrit és Kirkut között fekvő Maibdi falut, valamint a közelben fekvő Ajil és Alas olajmezejeit Március 7-én a Tikrittől délre fekvő, stratégiai fontosságú Dourt sikerült elfoglalni az ISIL-től. A város védelmének megerősítése után megnyílt az út a további északi előrenyomulás előtt, hogy megerősítsék a Tigris keleti partján állomásozó seregeket, és hogy tovább haladjanak Tikrit felé.
Március 9-én a szövetséges erők gyorsan haladtak előre, és elfoglalták a Tikrittől északkeletre fekvő Alam városát, ezzel elvágták a városban maradt terroristák és a tőlük északra fekvő főbb területeik közötti kommunikációs vonalat. A Kászem Szolejmáni irányítása alá tartozó Hadi al-Ameri sikeresen bevette Alam városát, így sikeresen bekerítették az ISIL-t Tikritben és annak környékén. A terrorszervezet megpróbálta lelassítani a szövetségeseknek a Tigris keleti partján történő előre hatolását, többek között felrobbantották a folyón a városban vezető hidat, a támadók megpróbálkoztak így is egy támadással, hogy hídfőt hozzanak létre. Más források szerint a híd felrobbantása sikeresen lelassította az előre nyomulást. Az egyik helyen ezt írták: “Az ISIS dzsihádistái egy nagyon fontos összekötő hidat robbantottak fel, melynek hiánya nagyban lelassíthatja a Tikrittől keletre az előrejutást. ” Az ISIL sok áldozatot könyvelhetett el, a beszámolók szerint katonáik holttestei töltik be az utcákat, és mindössze 2000-3000 harvos maradt magának a városnak a védelmére.Islamic State’s Grip on City Appears Firmer Than Iraqis Acknowledge
Ugyanekkor az ISIL holttesteket akasztott ki az északi Hawia város bejáratai fölé. Ezek azon emberek maradványai, akik – az Al Rai vezető tudósítója, Elijah J. Magnier szerint – akik Tikritből dezertáltak. Az ISIL Irak több részéből is erősítést küldött Tikritbe.
Benyomulás a városba
Magának a városnak a szárazföldi támadása március 11-én kezdődött, és kormányzati források szerint másnapra már a város háromnegyedét ők uralták. A város központjában már csak pár száz ISIL katona védte az állásaikat. Ilyen körülmények között az ISIL-nek nem volt más választása, klórgázt vetett be a szövetségesek ellen.
Március 13-án az ISIL a város felét ellenőrizte, a szövetséges harcosok viszont elakadtak. Ezalatt olyan jelentések láttak napvilágot, melyek szerint a síita harcosok és az iraki kormány katonái foglyokat kínoznak és ölnek meg. Állítások szerint a fogva tartott katonákat az irakiak kínozták. verték, rájuk lőttek, lefejezték őket, vagy kidobták az épületekből. A megmaradt foglyokat megcsonkították. Ezekről fényképeket készítettek, melyeket az interneten közzé tettek. A síitabarát és iraki fórumokon illetve az Instagramon megjelent felvételek az ISIL lefejezett katonáit mutatták be. Más képeken az látszik, ahogy katonákat húznak a tankok után, másokon lelőtt, magas épületekről kidobott emberek látszanak. A riportok szerint el akartak elégtételt venni az ISIL hasonló cselekményeiért, főleg a 2014. júniusi Camp Speicher-i mészárlásért.
Március 14-én már csak mintegy 1000 katona tartotta Tikrit belvárosát az ISIL kezén, (más riportok szerint mindössze 60 vagy 70)), és az iraki parancsnokok azt mondták, pár nap alatt képesek megtisztítani a várost. Azért van szükség megfontolt, óvatos előre nyomulásra, mert így tudják minimalizálni az ISIL által a város központjába telepített robbanószerek és taposóaknák okozta veszteségeket. Ideiglenesen felfüggesztették az előre nyomulást, hogy a helyszínre hívjanak szakértőket, valamint az elit alakulatok tagjait, akiknek több tapasztalatuk van a városban vívott harcban.
A támadás utolsó fázisában a szövetségesek megerősítették csapataikat, és több iráni fegyver került a frontvonalba. Ezek között voltak tankok, rakétakilövők, támadó kocsik, és még pilóta nélküli repülőgépek is. Az USA egyik tisztviselője a New York Timesnak arról nyilatkozott, hogy Irán drónokat küldött Tikrit felé, az iráni Fars hírügynökség pedig arról számolt be, hogy meg nem határozott járműveket szállítottak a városba.
Március 10. és 15. között a szövetségesek több mint 200 aknát lőttek ki Qadisiya kerületre.