Kralováni Kralovánszky Alán (Budapest, 1929. november 13. – Budapest, 1993. október 7.) régész, muzeológus. Felesége Éry Kinga régész, antropológus.

Élete

Kralovánszky Gyula és Pekáry Katalin fia. A budapesti Érseki Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be, ahol 1955-ben régész és muzeológus diplomát szerzett. 1957-ben a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatójának nevezték ki, de még ebben az évben koholt vádak alapján nyolchónapi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban rehabilitálták, ettől kezdve tudományos pályája töretlen. A doktorátus megszerzése (1964) után a székesfehérvári István Király Múzeumba került, ahol elévülhetetlen érdemeket szerzett az Árpád-kori bazilika feltárásában.

1974-től a veszprémi Bakony Múzeum igazgatójaként és tudományos munkatársaként a veszprémi vár romjainak feltárását vezette, szintén kimagasló eredményekkel. 1983-tól haláláig Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, melynek 1993. június 1-től 1998. május 31-ig terminussal főigazgatója lett, de még abban az évben októberben szívmegállásban elhunyt.https://mnm.hu/muzeum/muzeumtortenet/igazgatoink/kralovanszky-alan

Fő szakterülete, a középkori régészet mellett foglalkozott a régészeti antropológia módszertanával és a középkori magyar várostörténettel. Kutatási eredményeiről mintegy száz publikációja jelent meg. Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között megkapta a Kuzsinszky Bálint-emlékérmet, a Móra Ferenc-díjat, illetve az 1956-os forradalom emlékének ápolásáért a Nagy Imre-emlékplakettet. (Ő tárta fel 1989-ben a budapesti Új Köztemetőben több forradalmár, köztük Nagy Imre miniszterelnök sírját.)

Főigazgatóként fővárosunkban született első Nobel-díjasunk, Szent-Györgyi Albert születésének 100. évfordulója évében, 1993. szeptember 22-én ő nyitotta meg Szentágothai Jánossal a Magyar Nemzeti Múzeumban Nobel-díjasaink első, s azóta állandóvá lett kiállítását, amely az ő emlékének hirdetője is.

Kralovánszky Alán sírja a budapesti Fiumei úti sírkertben található.

Főbb művei A Közép-Duna-Medence magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleletei. Leletkataszter; szerk. Fehér Géza, Éry Kinga, Kralovánszky Alán; Akadémiai, Bp., 1962 (Régészeti tanulmányok) A Bakonycsernye-Ubald pusztai középkori leletekről; István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1965 (István Király Múzeum közleményei C. 4-5.) Székesfehérvár évszázadai, 1-4.; szerk. Kralovánszky Alán; István király Múzeum, Székesfehérvár, 1967–1979 A székesfehérvári középkori bazilika; átdolg., bőv. kiad.; Fejér Megyei Ny., Székesfehérvár, 1968 (István Király Múzeum közleményei B. sorozat) Kralovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból. Veszprém – Vár u. 29. Dubniczay-ház, Veszprém – Szt. Miklós-templom, Taliándörögd – Szt. András-templom feltárásainak dokumentumai a feltáró hagyatékából; szerk. Regenye Judit; Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság–Veszprém Megyei Múzeumok Baráti Köre, Veszprém, 2000 Balassa László–Kralovánszky Alán: Veszprém; 2. átdolg. kiad.; Panoráma, Bp., 2006 (Magyar városok)

Díjai, elismerései Veszprém Megyéért Érdemérem Alba Regia-emlékérem (1972) Pro Urbe Székesfehérvár (1972) Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1975) Pro Urbe Székesfehérvár (1982) Móra Ferenc-emlékérem (múzeumi) (1989) Magyar Műemlékvédelemért Emlékplakett (1994, posztumusz) Deák Dénes-díj (1995, posztumusz)

Jegyzetek

Források Kralovánszky Alán – Magyar Nemzeti Múzeum

További információk Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002 Díjasok és kitüntetettek adattára 1981-1990. Összeáll. és szerk. Csapó Tamásné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1994 Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990 Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993- Magyar tudományos akadémiai almanach az ... évre. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998 Szent-Györgyi Albert és a Magyar Nobeldíjasok. Írta és szerk. Nagy Ferenc. MTESZ. Bp., 1993

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Móra Ferenc-emlékérmesek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek