Diego Placente (Buenos Aires, 1977. április 24. –) argentin válogatott labdarúgó, 2013-ban hagyott fel a profi futballal.
Pályafutása
Klub
Profi karrierjét 1995-ben kezdte az Argentinos Juniors csapatánál, majd az egyik legsikeresebb hazai csapathoz, a River Plate-hez szerződött, ahol négy évet töltött. Itt lett igazán ismert és elismert labdarúgó, és itt figyeltek fel rá az európai csapatok is, melyek közül végül a Leverkusen szerződtette 2001-ben. Itt 2005-ig, szerződése lejártáig játszott, és a 2001-02-es szezonban BL-döntőt is játszhatott a „gyógyszergyáriakkal”.
2005-ben, Németországból való távozása idején visszautasította az angol Everton ajánlatát, és inkább Spanyolországba, a Celta Vigóhoz szerződött. Két év után hazatért Argentínába, és a San Lorenzo játékosa lett. 2011-ig itt szerepelt, azonban ebben volt egy kétéves Bordeaux-i kitérő is. 2012-ben visszatért nevelőegyesületéhez, az Argentinoshoz, innen vonult vissza egy évvel később.
A válogatottban
A válogatottba először 2000-ben került be, majd összesen huszonkét meccsen kapott lehetőséget. Részt vett a 2002-es vb-n is.
Magánélet
Placente felesége zsidó származású, emiatt volt olyan időszak, amikor felmerült, hogy a Makkabi Tel-Aviv játékosa lesz. Végül a feleség volt az, aki nem akart Izraelbe költözni, így az átigazolás nem jött létre.
Válogatott statisztikái
argentin labdarúgó-válogatottÉvMeccsGól200010200120200250200360200460200520Összesen220
Sikerek
Klub
argentin bajnok: 1997 (Apertura), 1999 (Apertura), 2000 (Clausura) Libertadores-szuperkupa-győztes: 1997 német kupadöntős: 2001-02 BL-döntős: 2001-02 francia bajnok: 2008-09 francia szuperkupa-győztes: 2007, 2009 francia ligakupa-győztes: 2006-07, 2008-09 uruguayi bajnok: 2011-12
A válogatottban
U20-as világbajnok: 1997 Copa América-döntős: 2004 konföderációs kupa-döntős: 2005
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldala
Argentin bajnoki statisztikái
Leverkusen ki kicsoda
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Argentinos Juniors labdarúgói Kategória:A River Plate labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:A San Lorenzo labdarúgói Kategória:A Bordeaux labdarúgói Kategória:A Club Nacional de Football labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Buenos Aires-iek