A budapesti 3-as jelzésű villamos a Marx tér (Kádár utca), majd a metróépítés előrehaladtával az Árpád híd és Újpest, Fóti út között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. 1982. május 2-án szűnt meg a Váci úti villamosvonal Árpád híd–Újpest kocsiszín (napjainkban Újpest-Városkapu környéke) közötti szakasza, ezzel együtt a 3-as és az 55-ös villamosvonal. Pótlásukra az 1981-ben indult 3V jelzésű pótlóbuszt Újpest, Árpád út végállomásig hosszabbították. 1990. december 13-án az M3-as metró Árpád híd – Újpest-Központ szakaszának átadása után megszűnt.
Története Itt a Váci úti 3-as villamos története található. Ha a jelenlegi 3-as villamos története érdekel, lásd a 3-as villamosnál.
Az 1-es villamos betétjárataként közlekedett Nyugati pályaudvar és Újpest között. 1915-ben meghosszabbították, a Margit hídon át a Fehérvári útig, a mai Móricz Zsigmond körtér területéig járt. 1919 augusztusában a Kelenföldi pályaudvarig hosszabbodott, november 21-én megszűnt.
1920. március 8-án újra Nyugati pályaudvar és Újpest között közlekedett. 1921 júliusától novemberig lóversenyjáratként, kizárólag versenynapokon Rákospalotáig közlekedett. 1944 karácsonyáig közlekedett, majd 1945. április 30-án újra forgalomba állt Nyugati tér és Újpest, vasúti híd között. 1950. november 11-én végállomását Újpest, víztoronyhoz helyezték át. 1954. szeptember 6-án útvonala Újpest, Fóti út végállomásig hosszabbodott, ekkor betétjárata indult 3A jelzéssel a Marx tér – Újpesti vasúti híd útvonalon. 1955. február 28-án a 3A jelzése 1-esre módosult, majd 1961. szeptember 4-én ismét 3A-ra változtatták. 1963-ban a betétjárat megszűnt, majd 1964-től ismét közlekedett, végül 1974-ben szűnt meg.3A tábla: 1978-tól a metróépítés miatt terelve, a Dózsa György út–Lehel utca útvonalon közlekedett. 1981. április 1-jén az M3-as metró Deák tér–Élmunkás tér szakaszának építési munkálatai miatt megszűnt a Kádár utcai villamosvégállomás, ezért a 3-as (és az 55-ös) villamos az Árpád hídig rövidült. A kimaradó szakaszon a BKV elindította a 3V pótlóbuszt. 1982. május 2-án közlekedett utoljára a Váci úti 3-as és 55-ös villamos, pótlásukra a 3V járatot Újpest, Árpád útig hosszabbították. A pótlóbusz a metró Árpád híd–Újpest-Központ szakaszának átadásáig, 1990. december 13-ig közlekedett az Árpád híd és Újpest, Szilágyi utca között.
Útvonala Újpest, Fóti út felé Árpád híd feléÁrpád híd vá. – Váci út – Újpest, Fóti út vá.Újpest, Fóti út vá. – Váci út – Árpád híd vá.
Megállóhelyei
!Sorszám (↓) !Megállóhely !Sorszám (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Árpád hídvégállomás |14 |align=left| |- |1 |Frangepán utca (↓)Dagály utca (↑) |13 |align=left| |- |2 |Forgách utca |12 |align=left| |- |3 |Thälmann utca (↓)Csavaripari Vállalat (↑) |11 |align=left| |- |4 |Gyöngyösi utca |10 |align=left| |- |5 |Szekszárdi utca |9 |align=left| |- |6 |Kender-Juta |8 |align=left| |- |7 |Újpest forgalmi telep |7 |align=left| |- |8 |Árpád út (↓)Váci út (↑) |6 |rowspan=2 align=left| |- |9 |Táncsics Mihály utca |5 |- |10 |Zsilip utca |4 |align=left| |- |11 |Paksi József utca (↓)Timár utca (↑) |3 |align=left| |- |12 |Egyesült Izzó |2 |align=left| |- |13 |Hoffmann Ottó utca |1 |align=left| |- |14 |Újpest, Fóti útvégállomás |0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Útvonaldiagram
További információk Hegyi Iván: Sárga föld felett járó – Váci úti villamos In.: XIII. kerületi Hírnök, Budapest, 2020. okt. 1., 11. o.
Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai