Réthy Mihály (Szikszay; Debrecen, 1810. június 21. – Budapest, 1875. május 29.) magyar színész.

Élete

Kezdetben katona, később pap szeretett volna lenni, azonban 1834-ben a színészi pálya mellett döntött és Debrecenben kezdte karrierjét. Dolgozott jegyszedőként, világosítóként, és több különböző szerepben is láthatta a közönség. 1835–36-ban Arany Jánossal közösen lépett színpadra. 1837-ben Kassán, 1838-ban Miskolcon szerepelt még Szikszay Mihály név alatt. 1840-ben kardalos és ügyelő lett a Pesti Magyar Színházban, ahol 1843-ig dolgozott. Ekkor egy véletlennek köszönhetően Nagy Ignác Tisztújítás című darabjában Aranyos Mihályt alakította, s később is több paraszt-szerepet játszott. Tóth Ede az ő alakjára írta A falu rossza Gonosz Pistáját. 1859 őszén nézeteltérés támadt közte és a színház vezetése között, emiatt egy évre eltávozott. 1860-tól egészen haláláig volt a Nemzeti Színház tagja.

Sírja a Kerepesi úti temetőben 34/1-2-31 található, és 2004-től védett.

Főbb szerepei Szigligeti Ede: Két pisztoly – Piros Pesta Szigligeti Ede: Czigány – Kurta, Zsiga cigány Szigeti József: Vén bakancsos.. – Mihály Nagy Ignác: Tisztújítás – Aranyos Mihály Vahot Imre: Farsangi iskola – Gödry Tóth Kálmán: Nők az alkotmányban – Barbócs Shakespeare: Szentivánéji álom – Ösztövér Szigligeti Ede: Liliomfi – Kátai kocsmáros Szigligeti Ede: Csikós – Andris Eötvös József: Éljen az egyenlőség – kortes Szigeti József: A csizmadia mint kísértet – Sas István Eötvös József: A nemesek hadnagya – Kovács Pál

Jegyzetek

Magyar Színházművészeti Lexikon Debrecen.hu

További információk Budapest Főváros Levéltára Réthy Mihály sírja Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Bp., Győző Andor, 1930. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Kapcsolódó szócikkek Népszínmű

Kategória:Debreceniek Kategória:1810-ben született személyek Kategória:1875-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek