A KC–390 Millenium a brazil Embraer repülőgépgyár kéthajtóműves, hátsó rámpás kialakítású katonai szállító repülőgépe. A repülőgép 2015 februárjában repült először, sorozatgyártása 2016-tól folyik. Ez a legnagyobb felszálló tömegű típus, amelyet a gyártó ez idáig tervezett. Hasznos terhelése 23 tonna, amellyel a C–130J Super Hercules piaci konkurensévé válik, sőt számos paramétere még jobb is annál.
A Magyar Honvédség a típus harmadik megrendelőjeként két KC–390-es repülőgépet rendszeresített 2024-ben illetve 2025-ben.
Története A prototípus 2015. február 3-án repült először. Az első prototípus 2018. október 5-én balesetet szenvedett. Az első sorozatgyártású gép 2018. október 9-én repült először. A KC–390, 2018. október 23-án megkapta a Brazil Légügyi Hatóság típusengedélyét.
Kialakítása, jellemzői A repülőgépet fejlesztő vállalat a brazíliai székhelyű Embraer – amelyet a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártójaként tartanak számon – elsősorban a kisebb, regionális utasszállító és üzleti repülőgépeiről ismert. A piackutatást követően a gyártó elképzeléseiben egy többfeladatú, új generációs, közepes katonai teherszállító repülő körvonalazódott, amely sok légierőben a közeljövőben kiöregedő C-130-as repülőgépeket válthatja majd. Az így megszülető repülőgép képességei röviden a következőek:
Az alapváltozat képességei Levegőben üzemanyag felvétele Különleges alakulatok és eszközeik célba juttatása SAR („kutatás és mentés”) feladatok ellátása Előkészítetlen repterekről való üzemelés
Kiegészítő berendezésekkel ellátható feladatok
Orvosi evakuációs feladatok (MEDEVAC) – megfelelő orvosi berendezések beépítése szükséges (ICU-egység) Légi utántöltés – a brit Cobham 912E típusú tölcséres tankolókonténerrel (WARP) biztosított ez a képesség Személyszállítás – ülések beszerelése szükséges Légi tűzoltás – MAFFS II típusú modulárisan beépíthető tartály- és kiszórórendszer segítségével 11300 liter vizet képes kijuttatni erdő- és bozóttüzek megfékezésére, amelyek egyre gyakrabban fordulnak elő a klímaváltozás következtében.
A repülőgép a szállító feladatkörben megszokottnak mondható T-vezérsíkos felsőszárnyas kialakítást kapott. A gyártó egy civil repülésben nagyon elterjedt és bevált sugárhajtóművet választott a repülőgép számára az ebben a kategóriában jellemző légcsavaros megoldás helyett. A két IAE V2531–E5 gazdaságos üzemeltetést biztosító nagy kétáramúsági fokkal rendelkező, FADEC 7 vezérlésű sugárhajtómű egyenként max. 132 kN-os tolóerőt biztosít a Millenium számára.
A repülőgép össztechnikai üzemideje repülési ciklus, vagy repült óra vagy 30 év, ami igencsak magasnak tekinthető. A gyártó által biztosított integrált logisztikai támogatással akár 90%-os, folyamatos rendelkezésre állás biztosítható.
A KC-390 raklapos teherszállítás esetén maximum 23 tonna, míg gépjárművek szállítása során akár 26 tonna hasznos terhelést tesz lehetővé, amely jelentősen meghaladja a hosszított törzsű C–130J–30 Super Hercules 20 tonnás terhelhetőségét.
A gép avionikáját, repülőműszereit az amerikai Rockwell Collins, 10 kerekes futóműveit a francia Messier Dowty tervezte és gyártotta, aminek köszönhetően füves kifutópályáról is üzemelhet, nincs szüksége betonozott felületre. A gép – mint manapság az megszokott – valójában egy "nemzetközi termék": részegységeket portugál, argentin és cseh cégek is szállítanak be.
bélyegkép|250px|A KC-390 hatótávolsága különböző terhelésekkel
A tehertér hosszúsága 18,54 m, hátsó rámpa nélkül 12,68 m, szélessége 3,45 m, magassága pedig 3,2 m. Érdekesség, hogy hátsó rámpa is pakolható, terhelhető a szállítás során, így raktér szinte teljes "légtere" kihasználható.
A KC-390-es katonai szállító repülőgépen szállítható: 80 felfegyverzett katona 64 ejtőernyős katona 7 db szabványos méretű légi szállítású rakodólap 2 db szabványos méretű 20 lábas konténer 3 db Mercedes-Benz G 270 CDI könnyű terepjáró személygépjármű 3 db HMMWV M1151A1 terepjáró jármű 1 db Gidrán páncélozott jármű 2 db NMS páncélozott jármű 2 db M113 szállító harcjármű 1 db LAV–25 gyalogsági harcjármű 1 db UH–60M Black Hawk szállítóhelikopter bélyegkép|Összevetés más szállító repülőgépekkel A gépek ún. CHADS rendszerének segítségével, bármilyen időjárási viszonyok között, precíziós pontossággal lehet a terhet leszállás nélkül a rendeltetési helyére kijuttatni. Ehhez a szállítmányspecialistának (loadmaster) egy külön monitor áll a rendelkezésre, amelyen kontrollálni tudja a teherrámpa vezérlését és az elektromotorokkal működtetett görgősort. Mindezt nagymértékben támogatja a fedélzeti radar, amely nemcsak időjárásjelző, hanem térképező funkcióval is rendelkezik annak érdekében, hogy felhőzeten keresztül is lehetővé váljon a célzott teherdobás.
A KC-390 repülőgépek önvédelmi rendszerét a legmodernebb technikai megoldások alkalmazásával alakították ki. A passzív önvédelmi rendszer részeként – az üzemanyag-robbanást meggátoló rendszeren túl – a pilótafülke front része fix páncélzattal van ellátva. A kiemelt fontossággal bíró rendszerek (a pilótafülke alsó és hátsó része, az oxigéntartály, a loadmaster munkaállomása, az üzemanyag rendszer központi váltószelep) védelme érdekében – 7,62 mm-es lőszer elleni védelmet biztosító – eltávolítható páncélzattal szerelhetők fel néhány óra alatt. Az aktív önvédelmi rendszer magába foglalja a közeledő rakétákra figyelmeztető elektro-optikai berendezést (MAWS), a radar- (RWS) és lézeres besugárzásjelzőt (LWS), valamint az infracsapda- és dipolszórókazettákat. A törzsvégen lévő farokkúp alá helyezték el a legkorszerűbb DIRCM berendezést, amely lézerrel vakítja el a gép felé tartó infravörös önirányítású rakétákat.
A Magyar Honvédség szállító repülőgépeibe az izraeli BIRD AeroSystems által szállított komplex védelmi rendszerét építik be, amely a radar- illetve lézeres besugárzás mellett észleli majd a gépek ellen indított rakétákat is, és a megszokott zavarótöltetek kilövése és az elektronikai zavarás mellett, az alkalmas lesz a közeledő, infravörös irányítású légvédelmi rakéták keresőfejének lézersugárral történő megrongálására, semlegesítésére is. Ugyanezt a védelmi rendszert a Honvédség más szállító repülőgépei is megkapják (A319, Falcon).
A repülőgép a légi utántöltés mellett növelheti a hatótávolságát az AAR-póttartályok (egyenként 5095 l kapacitás) által biztosított többlet tüzelőanyaggal. A légiutántöltő képesség érdekében a két szárny alá szerelik fel a brit Cobham 912E típusú tölcséres tankolókonténert (WARP). Az egyenként 612 kg tömegű berendezésben 26,5 m kiengedhető tömlő található. A beépített szivattyú percenként 1500 l átadását teszi lehetővé, amellyel egyidejűleg két harci repülőgép vagy helikopter utántöltése végezhető. A gép a raktérben elhelyezett póttartályokkal összesen 36 tonnányi üzemanyagot képes szállítani, amely 7-8 Gripen vadászrepülőgép teljes feltöltésére elegendő.
Ez a művelet nagy felkészültséget igényel, mivel a szállító repülőnek a minimális (átesési) sebesség közelébe kell lelassulnia, ráadásul nem keletkezhet túl erős turbulencia a gép mögött. Az üzemanyag-utántöltés minél biztonságosabb végrehajtása érdekében az operátor munkáját a beépített kamerarendszer segíti. A magyar vonatkozást tekintve a Honvédség megrendelte a légi utántöltő csomagot a szállító repülőgépeihez, így a Gripenek légi utántöltése illetve annak rendszeres gyakorlása itthon is megoldottá válik. A két szállító repülőgép egymást is tudja üzemanyaggal utántölteni, így a hatótávolság jelentősen megnövelhető. Felmerült az is, hogy a még gyártás alatt álló H225M helikoptereink egy része is légi utántöltő képességet kapjanak.
A Honvédség A319-es szállító repülőgépeken kialakított egészségügyi evakuációs feladatok végrehajtása (MEDEVAC) képesség növelése érdekében 4 intenzív terápiás egység (ICU vagy PTU) kiszolgálását biztosító ún. előbeépítést alakítottak ki. A külön beszerzésre tervezett ICU-egység megegyezik majd az A319 típusú szállító repülőgépeken alkalmazottal. A katasztrófavédelmi feladatokban történő részvétel érdekében – elsősorban tömeges légi kiürítés során – a 74 db hordágy és 7 db oxigéntartály rögzítése lehetséges az ICU egység beépítésével.
Alkalmazás a Magyar Honvédségben Magyarország a légi ereje számára 2 db KC–390-est rendelt 2020 novemberében. Egy évvel később, 2021 novemberében a brazil Embraer vállalat megkezdte az első Magyarországra szánt repülőgép gyártását. A két repülőgép érkezése 2024-ben várható.
Az első C–390-es repülőgépet 2024. április 12-én adta át a gyártó a Magyar Légierőnek. Ezt követően a gépet háromhetes tesztnek vetették alá, ellátták a NATO-szabványok szerinti kommunikációs rendszerekkel, majd a végső gyári tesztekre visszatér Brazíliába. Az első gép 2024. szeptember 5-én érkezett Kecskemétre, ahol a magyar KC–390-esek bázisa van.
A második repülőgép 2025. november 21-én érkezett meg Kecskemétre, ezzel teljessé vált a Honvédség KC–390-es flottája. Az elsővel ellentétben a második magyar repülőgép nem alkalmas arra, hogy levegőben üzemanyagot vegyen fel: a töltőcsonk hiányzik róla.
Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy mekkora előrelépést jelent a Honvédség számára KC–390-es a korábbi teherszállító típusához illetve fő konkurenséhez képest.
+TípusSzemélyzet (fő)Max. hasznos teher (t)Utazó-sebesség (km/h)Repülési magasság (m)Hatótávolság max. terheléssel (km)Szállítható utasok száma (fő) An–265 5,5 440 7500110040 C–130J Super Hercules3 20 644 85003300 (15,4 t teherrel)92 KC–390 Millennium2–423800 11 000 2110 (23 t teherrel)80 KC–390 az An–26-hoz képest –3 +17,5 +360 +3500 +1010 +40 KC–390 a C–130J-hez képest –1 +3 +156 +2500 –1190 –12
Rendszeresítő haderők
Tényleges megrendelések
– 4 db repülőgép vásárlását határozta el 2023 szeptemberében. – 15 db a korábbi 28 db + 2 db gyári tesztpéldányos megrendelés helyett. Az EMBRAER perre megy a brazil állammal megrendelés csökkentés miatt. – 2 db repülőgép vásárlását határozta el a cseh kormány 2024 októberében – 5 db repülőgép beszerzése mellett döntött a Holland Királyi Légierő 2022 júniusában régi C–130 Herculeseik leváltására. Az első repülőgépeket 2026-ban veszik át várhatóan. – 2 db, 2025 novemberére mind a két repülőgép megérkezett. – 5 db - 2022 október 17-én vette át az első repülőgépet Portugál Légierő, amely a típus első külföldi megrendelője volt. – 3 db repülőgép beszerzését határozták el 2024 novemberében
Érdeklődők
Műszaki adatok Repülési teljesítmény Maximális teherbírás: 23 tonna Hajtóművek: 2× IAE V2500-E5 sugárhajtómű, 2×132 kN tolóerő Utazósebesség: 870 km/h Maximális sebesség: 987,8 km/h Hatótávolság: Teljes terheléssel: 2110 km 14 tonna teherrel: 5055 km Maximum hatótávolság: 8556 km Repülési magasság: 11000 m Személyzet: 4 fő (2 pilóta és 2 szállítmány-specialista (loadmaster))
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:Katonai teherszállító repülőgépek Kategória:Brazil katonai repülőgépek