A hebefília a serdülőkorúak (típusosan a 11-14 éves fiatalok) iránti szexuális vonzalom. Különbözik az kronofíliától, mely a későbbi adoleszcens korú, 15-19 éves fiatalok iránti tartós nemi vonzalmat jelenti, és a pedofíliától is, mely alatt definícióból adódóan a serdülőkor előtti gyermekek iránti szexuális vonzalmat értik. Ugyan a felnőttek iránt vonzódók körében is előfordulhat, hogy időnként serdülőkorú fiatalhoz vonzódjanak szexuálisan, a hebefília esetén az egyén alapvetően ezt az életkortartományt részesíti előnyben a felnőtt partnerekkel szemben. A hebefília pontos életkor szerinti definiálása nem lehetséges, mivel a pubertás nem mindenkiben azonos életkorban zajlik le, így az életkor szerinti besorolás tekintetében átfedhet mind a pedofíliával, mind az efebofíliával. A pszichiátriai betegségeket jelenleg osztályozó DSM-5 a serdülőkor előtti, ún. prepubertás felső határát 13 évnél határozza meg, az Egészségügyi Világszervezet által használt BNO-10 pedig a pedofília alá besorolja a korai pubertáskorúak iránti nemi vágyat is.

A hebefília az ifjúság görög istennőjéről, Hébéről kapta a nevét. Elsőként Kurt Boas használta a kifejezést 1914-ben, aki a női fetisizmus egyik altípusát értette alatta. A ma is használt értelemben először Bernard Glueck használta 1956-ban az olyan szexuális bűnelkövetőkre, akik jellemzően 12-15 éves kor közötti áldozatokat választottak ki. A fogalom ezt követően feledésbe merült, egészen 2009-ig, amikor is Ray Blanchard és munkatársai 881 parafíliával, szexuális bűncselekménnyel vagy egyéb szempontból problémás szexuális viselkedéssel kivizsgálásra utalt férfit vizsgáltak pénisz pletizmográffal és azt találták, hogy a fiatalkorúak iránt szóban vonzódó személyek a vizsgálattal a preferált korcsoportok szerint megkülönböztethetőek és további alcsoportokra oszthatók. Ezen eredményeik alapján javasolták a pedofília definíciójának újragondolását, a pedofília és hebefília klinikai megkülönböztetését az akkor készülőfélben lévő DSM-5-ben. A hebefília, mint mentális betegség koncepciója heves szakmai vitákat eredményezett, így végül elvetették Blanchardék elgondolását és a fogalom nem került be a DSM 2013-ban megjelent ötödik kiadásába.

A hebefil vágyak kielégítése a legtöbb országban illegális, Magyarországon 2013-tól a 18 éven aluliak 12. életévét betöltött partnerrel létesíthetnek szexuális kapcsolatot, korábban csak fajtalankodhattak (párzáson kívül minden: petting). A 18. életévüket betöltöttek számára 14 év a beleegyezési korhatár.

A DSM-5 körüli vita

A DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) az Amerikai Pszichiátriai Társaság kiadványa, mely definiálja és rendszerezi a pszichiátriai betegségeket. Orvosi jelentőségén túl a DSM-ben foglaltak iránt általános társadalmi érdeklődés mutatkozik, illetve jelentős igazságügyi jelentőséggel is bír, mivel a mentális betegségben szenvedők esetén az orvosi szakvélemények alapjául szolgálhat büntetőperekben. A negyedik kiadása 1994-ben jelent meg, melyben a pedofíliát a serdülőkor előtti (jellemzően 13 éves kor alatti) gyermekek iránti nemi vonzalomként határozták meg.

A 2009-es javaslat

2009-ben Ray Blanchard és kollégái leközöltek egy tanulmányt, melyet 881 különböző szexuális zavarok (parafília, szexuális bűncselekmény) miatt vizsgálatra rendelt férfi adatai alapján végeztek. Ebben a különböző vizuális ingerekre adott nemi vonzalmat kutatták a hímvessző vérteltségét mérő pletizmográf segítségével. Az alanyoknak a nemi érettséget meghatározó ún. Tanner skála alapján vetítettek képeket, a kontroll csoportot a Tanner 5. stádiumú, érett egyének iránt vonzódók jelentették. A kutatás során azt találták, hogy a vizsgált egyének a szexuális vonzódásuk tekintetében további alcsoportokra oszthatók az egyes érettségi stádiumok és korcsoportok szerint. Eredményeik alapján a DSM IV akkori, pedofíliával kapcsolatos definíciójának átírását javasolták a DSM következő, 5. kiadásában. Javaslatuk alapján a pedofíliát átnevezték volna pedohebefíliára, melyen belül a klinikusok számára további három altípust definiáltak volna: a 11 évesnél fiatalabbak iránt vonzódókra a pedofil altípust, a 11-14 év közöttiek iránt vonzalmat mutatókra a hebefil, míg azokra, akikre mindkét állítás igaz, a pedohebefil típust kívánták használni. Javaslatuk alapján a hebefília mentális betegség lett volna, a pedohebefil személyeket pedig a következő módon akarták definiálni a DSM-5-ben:

Blanchardék új definíciója számos következménnyel járt volna. Azzal, hogy a pedofíliánál leírt "serdülőkor előtti" kifejezést kibővítették a "serdülő vagy serdülőkor előtti" meghatározásra, illetve az életkor szerinti definíciót 13-14 éves korra emelték, jelentősen megváltoztatták a pedofíliával kapcsolatos diagnosztikus kritériumokat, nevezetesen a Tanner 2-3 stádiumú, pubertáskorú személyek iránt vonzódókat is mentálisan betegnek minősítették volna, szemben a korábbi gyakorlattal.

Ellenvélemények

A Blanchard és munkatársai által javasolt új definíciók hamar heves vitákat váltottak ki a pszichiáterek között. Michael First, a Columbia Egyetem pszichiáter professzora ellenezte, hogy a hebefília betegségként legyen meghatározva, mivel szerinte nem dönthető el, hogy a serdülők iránti szexuális vonzalom normális vagy kóros állapot-e. Véleménye szerint a médiában évek óta jelenítenek meg serdülőkkel kapcsolatban szexualizált tartalmakat is, és evolúciós szempontból nem tekinthető hátrányosnak, hiszen olyan egyének iránti vonzalomról van szó, akik már biológiailag termékenyek. Egyben felvetette, hogy a szexuális bűnelkövetők sem mindig tesznek különbséget a serdülőkor előtti, vagy éppen serdülő fiatalokat illetően, és a hebefília, mint mentális betegség bevezetésével az ilyen személyeket tévesen parafilként könyvelnék el, holott lehetséges, hogy egy részük egyszerűen antiszociális, és opportunista módon választotta ki áldozatait. Ugyancsak kritizálta, hogy a javasolt definícióval sok álnegatív diagnózis is születne, például két áldozat esetén nem minősíthetnék betegnek a vizsgált személyt, de háromnál már igen, amit nonszensznek nevezett. A pszichológus Bruce Rind szintén bírálta a hebefília, mint betegség jellemzését. Szerinte bár a hebefília a mai társadalmi berendezkedésben erősen problematikus lehet, és emiatt esetleg szerepelhetne a DSM V-ben, de a társadalmilag széleskörűen elfogatottaktól eltérő magatartás vagy preferencia önmagában nem jelent mentális betegséget. Egyben cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy mint sok más, ennek megítélése is koronként változó, hiszen a házasság kritériumának sokáig nem a felnőttkort, csupán a termékenység elérését vélték mind a keresztény, mind a muzulmán világban, ahol ma sem ritka, hogy 12-14 éves lányokat férjhez adnak. Az, hogy a házasságkötés kitolódott a nyugati világban, véleménye szerint inkább az iparosodással és annak következményeként végbemenő társadalmi átrendeződéssel hozható kapcsolatba. Utal arra is, hogy számos vizsgálat alapján a férfiak többsége alapvetően a fiatal nők iránt vonzódik, olyannyira, hogy számítógéppel a különböző korú nőkre jellemző arányokkal készített digitális arcok közül egy vizsgálatban a férfiak legnagyobb arányban a 14 éves korúakra jellemző tulajdonságok alapján készített arcot nevezték a legvonzóbbnak. Továbbá érvként hozza fel, hogy a nők is igyekeznek megőrizni fiatal, pubertáskori jellemzőiket, melyekről tudják, hogy attraktívnak számítanak, így például szőrtelenítik a lábukat, kozmetikumokat használnak, stb. Összességében, noha a társadalom ellenségesen viszonyul a fiatalkorúakkal szembeni szexualitáshoz, a szerző szerint annak jelenléte bizonyos értelemben általánosnak vehető.

Szintén árnyalja a kérdést, hogy a pedofíliával szemben, ami komoly traumát és személyiségfejlődésbeli zavart idézhet elő a sértett gyermekben, a hebefília traumatizáló jellege jelenleg nem bizonyított. Egy 1965-ös vizsgálatban serdülőkorú (12-15 éves) lányok hajlandóságát vizsgálták arra, hogy férfiakkal létesítsenek szexuális kapcsolatot. A kutatásban részt vevő lányok 69 százaléka nem volt alapjaiban elutasító a nem rokonnal vagy ismerőssel folytatott szexuális együttléteket illetően, amit csak 31 százalékuk utasított volna határozottan el. Egy másik, 2014-ben közölt vizsgálatban az első közösülésnek, mint az egyén életének egy meghatározó eseményének a hatásait vizsgálták a fiatalkorú lányok és fiúk esetében. Az aktus élvezetét szem előtt tartva nem találtak lényeges különbséget a tekintetben, hogy az első alkalom hebefil kapcsolatból vagy felnőttként következett-e be, és a hebefil együttlét nem jelentett nagyobb érzelmi megterhelést sem a felnőttkori eseményhez képest.

A Blanchard által közölt tanulmányt is heves szakmai bírálatok érték, hiányolták többek között a normális, serdülőkoron átesettek iránt vonzódók kontroll csoportként való vizsgálatát, és kritizálták, hogy a Blanchard által élesen elkülönített alcsoportok egymással átfedést mutattak. A kritizálók szerint Blanchard cikkében nem definiálta a mentális betegségeket, és nem hozott fel érveket, hogy a hebefília miért sorolható ezek közé, egyszerűen csak annak bélyegezte.

Jegyzetek

További információk Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány A Magyar Pszichiátriai Társaság honlapja Nyugat.hu: Betegség vagy sem a pedofília?

Kapcsolódó szócikkek

Pedofília Efebofília Beleegyezési korhatár Szexuális erőszak

Kategória:Szexuális irányultság Kategória:Pedofília