Héra (görögül Ἥρα; a rómaiaknál Juno) a görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, attribútumai a királyi pálca és a liliom, valamint a tehén, a kakukk és a páva, amelyek a szent állatai voltak. Állandó jelzője a "tehénszemű".

Héra Kronosz és Rhea leánya volt, testvérei: Démétér Hesztia Zeusz Poszeidón Hadész

Héra és Zeusz gyermekei:

Hébé Eileithüia Arész Héphaisztosz (Homérosz szerint közös gyermekük, más forrás szerint Héra egyedül esett teherbe)

Harca Zeusz szeretőivel Mivel férjének, Zeusznak rengeteg szeretője volt, köztük halandó nők is, a Hérához kapcsolódó történetek közül több is arról szól, hogyan állt bosszút férje választottjain. A tehénné változtatott Iót böglyökkel kínozta, késleltette Létó és Alkméné vajúdását, gonosz tanácsával Szemelé halálát okozta, rábeszélte Artemiszt, hogy nyilazza le a medvévé változtatott Kallisztót.

A szeretők gyermekeit sem kímélte: két kígyót küldött a csecsemő Héraklészra. A felnőtt Héraklészt is sokszor elgáncsolta hősi tettei végrehajtása közben: hamis híresztelésekkel ellene fordította az amazonokat, vihart támasztott az útjába, végül az őrületbe kergette. Csak azután békült meg Héraklésszal, amikor az elnyerte a halhatatlanságot; ekkor feleségül adta hozzá lányát, Hébét.

Istenek közötti helyzete Nagy tisztelet övezte Hérát, mint az Olümposz királynője. Ezt mutatja Homérosz Íliászának 14-ik dalának több szakasza:

Források Apollodórosz: Mitológia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, online elérés

További információk Héra A házasság istennője

Hera