A a Scandal japán pop-rock együttes és a Teena weblap közös szervezésű dalversenye, melyet 2010 és 2015 között rendeztek meg. Az együttesnek, és így a versenynek is meghatározó szerepe van az úgynevezett második jelenségre vagyis a szigetország hangszeren játszó női együtteseinek számának nagyarányú növekedésére.
Története A versenysorozatot, melyre kizárólag középiskolás lányok jelentkezhettek 2010 júliusában jelentette be a Teena. A rendezvényen a jelentkezők kizárólag a Scandal nagykiadós diszkográfiájából adhattak elő dalokat. Első kiadására 352 együttes és összesen 1123 fő jelentkezett. A 450 férőhelyes tokiói ESP Zeneakadémián megtartott harmadik, döntő körre 7 előadó, a White Bunny, a Flap, a Hi-Lab, a Pinky Ring, a Joker és az Incato együttesek, illetve Júgó szólóelőadó jutott be. A zsűri a Scandal tagjaiból, a Kitty Records és a Pearl Drums képviselőiből, illetve egy rajongóból állt. Öt díjat osztottak ki; a Haruna-díjat a legjobb énekesnek, a Mami-díjat a legjobb gitárosnak, a Tomomi-díjat a legjobb basszusgitárosnak, a Rina-díjat a legjobb dobosnak, illetve a fődíjat az összesített legjobb előadónak. A versenyt végül a Hi-Lab nyerte meg.
A verseny második kiadásának döntőjét 2011. december 11-én tartották, szintén az ESP Zeneakadémián. A versenyre 486 előadó adta be a jelentkezését, ebből a Tancobuchin, a Hi-Rozalia, a Honey+, a Spunky, a No Name, a Dolls és a Joker jutott el a döntőig. A versenyt végül a Dolls nyerte meg.
A verseny harmadik felvonásának döntőjét immár az 1500 férőhelyes Shibuya-AX koncertteremben tartották meg 2012. december 9-én. A versenyre 510 előadó jelentkezett, a döntőig a Chee bur, a Sasami Street, a Lechery, a Cherish, a My Pace, a Tancobuchin, a Panna cotta, a Doll és a Crazy Zone együttesek, illetve Kahori és Hana Kai szólóelőadók jutottak el. A versenyt végül a Doll nyerte meg.
A verseny negyedik kiadását szintén a Shibuya-AX-ben rendezték meg 2013. február 22-én. A versenyre 550 előadó jelentkezett, a döntőig a Kanikapila, az SDL, a Wisdom, a Rank, a Jaszókjoku, a No Name, a Noizy és a Shilpen zenekarok jutottak el. Ettől az évtől egy különdíjat is kiosztottak. A versenyt fődíját végül a Kanikapila, különdíját a No Name nyerte meg.http://www.beeast69.com/feature/96107http://www.marshallblog.jp/2014/02/scandal-vol4-7443.htmlhttp://www.music-lounge.jp/v2/articl/news/detail/?articl=2013/12/24-14:43:00_826520e7620061ab33753e6b6a2c2a0b
A verseny ötödik évadának döntőjét az 1884 férőhelyes Sinagava Stellar Ball koncertteremben tartották meg 2014. december 14-én. A versenyre 614 előadó adta le a jelentkezését, ebből az N-pop Project, az R-glay, a Rank, a Hi-Dear, a Limit, a Hikahoric és a Winry’s jutott be a döntőbe. A versenyt fődíját végül a Hikahoric, különdíját a Winry’s nyerte meg.http://www.oricon.co.jp/news/2045951/full/
A dalverseny 2015-ös felvonásának döntőjét szintén a Sinagava Stellar Ballban tartották meg 2015. november 3-án.http://natalie.mu/music/news/153589
A Dolls és a Kanikapila együtteseknek a Kitty Records lemezszerződést is ajánlott a versenyen elért teljesítményükért.
Nyertesek Év Díj Haruna-díj Mami-díj Tomomi-díj Rina-díj Különdíj Nagydíj 2010 Júgó Csika (Pinky Ring) Ocu Nozomi (Hi-Lab) Aszami (Flap) — Hi-Lab 2011 Jukiko (Honey+) Csikako (Joker) Nodoka (Tancobuchin) Honoka (No Name) Dolls 2012 Nanami (Doll) Mizuho (Chee bur) Ajame (Lechery) Rina (My Pace) Chee bur Doll 2013 Tabata Hina (No Name) Josii Szanae (SDL) Hidesima Nacuki (Wisdom) Szugita Rio (Rank) No Name Kanikapila 2014 Hidzsikata Kaori (Hikahoric) Josizava Moe (Limit) Tabata Koto (Rank) Szugita Rio (Rank) Winry’s Hikahoric 2015 Macuoka Siho (Cuki no Milk Tea) Nakata Tomoka (Hi-Dear) Kóno Mikan (Namamugi otome Band) Kodzsima Takumi (Shioka with The 5 Stars) — Namamugi otome Band
Jegyzetek
További információk A dalverseny weboldala
Kategória:Japán könnyűzenei fesztiválok