Tóvári Tóth István

Tóvári Tóth István (Pozsony, 1909. január 22. – Győr, 2004. július 6.) Munkácsy-díjas magyar festőművész, Győr díszpolgára.

Élete, munkássága Apja vasúti segédtiszt volt. 1912-ben munkáltatója Győrbe helyezte át az apát, így a család is oda költözött. Ott végezte az elemi és a polgári iskola négy-négy osztályát, és rajzkészsége, érdeklődése a formák iránt már korán megmutatkozott. Az apa a szűkös anyagiak miatt azonban nem tudta támogatni a fiút, volt, hogy még a tankönyveket sem tudták beszerezni.

A középiskola után a Fa- és Fémipari Szakközépiskolában tanult másfél évig. 1930–31-ben Szőnyi István előkészítő iskolájába járt, majd felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. Végig kitűnő tanuló volt, 1935-ben végzett. A főiskolán iparostanonc-iskolai rajztanári oklevelet is szerzett.

1939 és 1949 között a Győri Vagon- és Gépgyárban dolgozott dekoratőrként, majd 1949-től 1963-ig a gyár képzőművészeti szabadiskoláját vezette. Itt festő és szobrász tagozat is működött, s a tanulók közül később néhányan ismert művészek lettek.

Már főiskolás korában – mélységesen tisztelve mesterét – új utakat keresett, megismerte az új európai áramlatokat, de kötődött a magyar valósághoz is. Témái között a vidéki élet mindennapjai, a Dunántúl, a Kisalföld, a Balaton-vidék szerepelt. Első időszakában még természetesen nem alakult ki egységes formanyelve, mégis végzése után egy évvel – miután addig már több csoportos tárlaton is kiállított – 1936-ban megtartotta első önálló kiállítását Győrben, ahol műveiben sötét foltokba kényszerítette mondanivalóját. 1942-ben, a Műbarátban tartott kiállításáról elismeréssel írtak a kritikusok. A sötét tónusok változatlanul uralkodtak képein, de tudatosan alkalmazta az egymás hatását fokozó ellentétes színeket.

Az 1940-es évek második felétől új vonásokkal gazdagodott festészete: egyrészt a sötét színek közül egyre inkább elővillantak az élénk sárgák, vörösek, másrészt művészetében egyre erőteljesebben jelent meg az elvontabb ábrázolás. Szinte folyamatosan egzisztenciális nehézségekkel küzdött, anyagi gondjai miatt az olajfestéket lassan felváltotta az olcsóbb tempera, a papír, de később az élénkebb színek miatt olajtemperát használt. Ebben a technikában ért művészete addigi csúcsára, élete végéig szívesen dolgozott ezzel. Sok tájképet, majd egyre több csendéletet festett. Tájképeiben többször megfestette ugyanazt a témát, de a kép mindig más lett, mások lettek a színek, a fények. Műterme nem volt, ezért éjszaka festett, amikor a család (öt gyermeket nevelt fel) már nyugalomba vonult.

1955-ben rendezték első gyűjteményes kiállítását a Xántus János Múzeumban, és lassan némiképp enyhültek anyagi gondjai. Az élet friss élményeit, ellesett pillanatait festette, munkái színesebbek lettek, ez és a drámai előadásmód tette izgalmassá műveit. Alkotásaira a tömör kifejező erő és a dinamika jellemző. Ars poetikáját így fogalmazta meg: „A festő feladata: sohasem megállni, mindig újat adni, sajátosan egyénit, korszerűt és mégis mindig ugyanazt – művészit!” Öregkorában visszatértek festészetébe az ötvenes évek komor témái, a halál, a szomorúság, a magány. Késői műveiben a dekorativitás felé mozdult el, megromlott egészsége miatt már nehezebben mozogva közvetlen környezetét festette, csendéleteket, enteriőrt, műteremrészletet.

1965-ben csatlakozott a Magyar Képzőművészek Szövetségéhez, Győrben pedig megalapította a Paál László képzőművészeti kört. Mindazonáltal mindig a maga útját járta. „A magam részéről nem szeretek semmiféle csoportosuláshoz tartozni. Úgy szeretem, ha maga irányítja magát a festő” – nyilatkozta.

Egyéni kiállításai 1936 – Győr 1942 – Műbarát, Budapest 1955 – Xántus János Múzeum, Győr 1956 – Művészeti Szövetségek Háza 1957 – Fényes Adolf Terem, Budapest 1962 – Műcsarnok, Győr 1964 – Ernst Múzeum, Budapest 1967 – Xántus János Múzeum, Győr 1969 – Képcsarnok, Győr 1971 – Műcsarnok, Győr 1978 – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1984 – Festetics-kastély, Keszthely 1988 – Xántus János Múzeum, Győr 1989 – Képtár, Győr 1990 – Városi Könyvtár, Győr 1991 – Bartók Béla Művelődési Központ, Győr 1991 – Városi Könyvtár Galéria, Győr 1993 – Csepeli Galéria, Budapest 1994 – Bezerédi kápolna, Bezeréd 1995 – Városi Könyvtár Galéria, Győr 1996 – Xántus János Múzeum, Győr 1996 – Goldmark Károly Művelődési Központ, Keszthely 1997 – Műcsarnok, Győr (gyűjteményes kiállítás)

Válogatott csoportos kiállításai 1958 – Párizs 1982 – Nemzetközi Művésztelep, Kuopio, Helsinki 1988–90 – Alpok-Adria Nemzetközi Tárlat

Díjai, elismerései 1944 – A dunántúli kiállítás ezüstérme 1958 – Munkácsy Mihály-díj 1947 – A Budapesti Nehézipari Központban rendezett kiállítás első díja 1965, 1970 – A Győr-Sopron megyei tanács nívódíja 1966 – A felszabadulási pályázat nagydíja 1971, 1972 – A felszabadulási pályázat első díja 1973 – A Munka Érdemrend arany fokozata 1979 – Pro Urbe Győr 1993 – Győr város díszpolgára 1997 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

Források Hamar Imre: Tóvári Tóth István. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1973 ArtPortal – Tóvári Tóth István festő kultúra.hu – Tóvári Tóth István emlékkiállítása gyoriszalon.hu – Joó József: Két tanyája volt: Győr és Párizs Tóvári Tóth István Galéria hircity.hu – Tóvári titkai (videó)

További információk YouTube – Tóvári Tóth István (videó) Képtalálatok

Kategória:Magyar festők Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Győr díszpolgárai Kategória:1909-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Pozsonyiak Kategória:Győriek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei