A Black Sabbath angol heavy metal együttes, amit John „Ozzy” Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár), Terence „Geezer” Butler (basszusgitár) és Bill Ward (dob) alapított. A zenekar azóta több tagcserén is átesett, egyedül Tony Iommi gitáros tekinthető állandó tagnak. Összességében 22 zenész fordult meg a zenekarban az elmúlt több mint négy évtizedben. Az eredetileg Earth néven indult zenekar a korai névváltással egy időben kezdett okkultizmus és horror inspirálta dalszövegeket írni egyedien mélyre hangolt gitárhangzással megszólaló dalaihoz, de írtak dalokat társadalmi és politikai kérdésekről, háborúkról, drogokról és kábítószerekről. Az 1970-es évek elején megjelent nagylemezeivel a Black Sabbath az egyik legelső és legnagyobb hatású heavy metal együttes lett.
A heavy metal műfaját olyan albumokkal gazdagította, mint a négyszeres platinalemezes Paranoid, ami 1970-ben jelent meg. Az MTV 2008-ban a „Legnagyobb metálegyüttes”-nek választotta a csapatot, a VH1 „A hard rock 100 legnagyobb előadója” szavazásán pedig a második helyen végzett a Led Zeppelin mögött. A Rolling Stone az „1970-es évek heavy metal királyainak” nevezte őket.Rolling Stone Encyclopedia of Rock and Roll, 3rd Edition, 2001, Rolling Stone Press, U.S. pg.1028 Csak az Egyesült Államokban 15 millió eladott lemezük van, az egész világon 100 milliónál is több.
Osbourne-t 1979-ben kirúgták az egyre halványabban teljesítő zenekarból és a Rainbow énekeseként hírnevet szerzett Ronnie James Dio csatlakozásával sikerült új életet lehelni a Black Sabbathba az 1980-as évek kezdetén. A következő másfél évtizedben folyamatos tagcserék mellett, állandóan változó felállással készültek az új stúdióalbumok. Dio kilépése után Ian Gillan, Glenn Hughes, Ray Gillen és Tony Martin énekesek fordultak meg az együttesben. Osbourne után a leghosszabb ideig – 9 éven keresztül – Tony Martin volt az együttes énekese.
Osbourne 1997-ben csatlakozott újra a Black Sabbathhoz és az együttes az Ozzfest főzenekaraként turnézott Amerikában. A következő évben Európában is koncerteztek, köztük Budapesten, de új stúdióalbum végül nem készült. A 2000-es években a tagok szólóban dolgoztak, majd a 2007-es Black Sabbath: The Dio Years válogatáshoz már újra Ronnie James Dióval vettek fel három új dalt. Ez a felállás (amely megegyezik a Black Sabbath 1979–82 közötti felállásával) azóta Heaven and Hell néven turnézott és adott ki albumot 2009-ben. Ronnie James Dio 2010-es halálát követően a zenekar eredeti tagjai lezárták az együttes nevének birtoklásáról folyó pert, ami egészen addig tartott.
Története 1968–1969: Előzmények Tony Iommi gitáros és Bill Ward dobos már a Mythology bluesegyüttesben is együtt zenélt, ez a formáció azonban 1968-ban feloszlott. Iommi és Ward ezt követően a The Rest csapatban zenéltek tovább. Ozzy Osbourne énekes és osztálytársa Terence "Geezer" Butler pedig 1967 őszén megalapították a rövid életű Rare Breedet. Később különváltak, de 1968-ban ismét összekerültek a The Polka Tulk Blues Band együttes soraiban. Itt már együtt játszott a későbbi csapat, ugyanis Osbourne és Butler mellett Iommi gitározott, és Bill Ward dobolt. A felállás Jimmy Phillips gitáros és Alan "Aker" Clarke szaxofonos tagságával lett teljes. A zenekarnevet Osbourne találta ki, miután az anyja fürdőszobájában megpillantott egy hasonló nevű hintőpormárkát. Ezt követően nevüket lerövidítették Polka Tulkra, majd megváltoztatták Earthre (amit Osbourne gyűlölt). A névváltoztatást követően Phillips és Clarke elhagyta a zenekart, így alakult ki a klasszikus Osbourne–Iommi–Butler–Ward-felállás.
Az Earth a korszaknak megfelelő blues-rockot játszott, és ebből az érából fennmaradt néhány felvétel, olyan dalokkal, mint a The Rebel, vagy a When I Came Down. Ezek a dalok azonban nem saját szerzemények voltak, hanem Norman Haines orgonista számai. Az együttes akkori menedzsere, Jim Simpson találta ki, hogy Haines dalait adják elő, de a zenekar nem akarta kiadni a felvételeket. Az Earth viszonylag sokat koncertezett, egy alkalommal felléphettek a Jethro Tull előtt is, épp aznap, amikor kirúgták Mick Abrahams gitárost. 1968 decemberében Tony Iommi kilépett az Earth soraiból, és elfogadta a Jethro Tull meghívását. Iommi csak pár hónapig volt a Jethro Tull tagja, és csak egyszer lépett fel velük, akkor azonban a Rolling Stones híres "Rock and Roll Circus"-ában.
Iomminak nem tetszett Ian Anderson munkamódszere, így 1969 januárjában visszatért az Earth soraiba. Mivel egy másik Earth nevű formáció is létezett, a zenekar tagjai elhatározták, hogy nevet változtatnak. Egy közös mozilátogatás alkalmával nézték meg Boris Karloff Black Sabbath című filmjét. A Mario Bava által rendezett film olyan hatással volt rájuk, hogy Butler írt egy hasonlóan okkult témájú dalt, amelynek a "Black Sabbath" címet adta. Később a Sabbath újraegyesülési koncertjén azt mondták, hogy Geezer egyik éjszaka egy sötét dolgot látott az ágya végében, másnap pedig észrevette, hogy az egyik okkult könyv, amit Osbourne-tól kapott, eltűnt. Állítólag ez ihlette a dalt. A szerzemény alapján 1969 augusztusában választották zenekarnévnek a Black Sabbathot, amelynek jelentése "fekete szombat", feltehetően a boszorkányszombatra utalva.
Butler imádta Dennis Wheatley fekete mágiáról szóló regényeit, ennek hatására egyre keményebb zenét kezdtek játszani, okkult témájú dalszövegekkel. Az immáron Black Sabbath néven koncertező formáció nagy meglepetést okozott újszerű hangzásával a korábbi rajongóinak. Főleg akkor, amikor még az Earth néven játszott dalok is a koncertprogram részét képezték. Ezután direkt írtak sötét tónusú szövegeket és baljós riffeket, hogy zenei választ adjanak a horrorfilmekre.
1969–1971: Black Sabbath és Paranoid 1969 decemberében aláírtak egy lemezszerződést a Philips Recordsszal és megjelent első kislemezük Evil Woman címmel, 1970 januárjában. Az anyagot a Philips Records leányvállalata, a Fontana Records jelentette meg. A későbbi kiadásokat a Vertigo gondozta. Bár a kiadvány nem aratott nagy sikert, a zenekar nekiláthatott első albumának felvételeihez. A producer Rodger Bain irányításával mindössze két nap stúdióidőt kaptak. Ebből az egyik nap a lemez keverésére ment el. A munkálatok január végén kezdődtek, és a dalokat egyszeri eljátszás után rögzítették, „második menet” soha nem volt. A debütáló lemez 1970. február 13-án, pénteken jelent meg Black Sabbath címmel. Angliában a Vertigo Records adta ki az albumot, és a brit albumlistán a 8. helyezett lett. Amerikában és Kanadában 1970 májusában jelent meg, a Warner Bros. Records gondozásában. A Billboard 200 listáján a 23. helyen debütált, és ott is maradt több mint egy évig. Az eredeti, bluesos hard rock háttérbe szorult a lemezen, egyre több európai népzenei és gótikus íz keveredett zenéjükbe, amelyhez foghatót akkoriban még senki sem produkált. A lemezen egy lassabb, baljósabb összhatás bontakozott ki, amely Tony Iommi minden korábbinál súlyosabb gitárhangzásával együtt a heavy metal alapvető elemeit fektette le. Az albumon szereplő dalok közül a címadó, az Evil Woman, a The Wizard vagy az N.I.B. az együttes koncertprogramjának szerves részét képezték a későbbiekben is. Szövegeikben sokkal sötétebb témákkal foglalkoztak, mint a korabeli rockegyüttesek. Amikor az 1960-as évek végén a legtöbb együttes a békéért harcolt és pszichedelikus zenét játszott, a Sabbath – hogy megkülönböztessék magukat tőlük – olyan témákkal foglalkozott, mint az okkultizmus, a háború, a világvége és a gótikus történetmesélés. Zenéjükben a düh és az intézményellenesség nyilvánult meg; azelőtt ilyen sosem fordult elő. Témáik között szerepelt még a kábítószerek használata is (az évek során többé-kevésbé mindannyian kábítószerfüggők lettek, de később sikerült leszokniuk).
Az album üzletileg sikeres lett, a kritikusok azonban többnyire széles körben lehúzták. Lester Bangs, a Rolling Stone újságírója különösen kemény kritikával illette a lemezt. A növekvő lemezeladások révén a zenekar szép lassan a médiába is bekúszott.Black Sabbath album, inside book details, re-release, compact disc version
Kihasználván az album sikerét, 1970 júniusában újra stúdióba vonultak, hogy rögzítsék következő nagylemezüket, mindössze négy hónappal azután, hogy megjelent a debütáló albumuk. A második lemezt eredetileg a "War Pigs" című dal után kívánta elnevezni a zenekar, amely a vietnámi háborúra utalt. A Warner azonban a botránytól tartva elvetette az ötletet, és a "Paranoid" dalról nevezték el az albumot. A címadó dal a stúdiózás utolsó pillanatában született meg. Bill Ward elmondása szerint nem volt elég dal a lemezen, mire Iommi egyszer csak elkezdett gitározni, hogy megírjon egy „töltelékdalt”, és 25 perc alatt össze is állt az egész szám. A produceri teendőket ismét Rodger Bainre bízták. Második nagylemezük végül 1970 szeptemberében jelent meg Angliában, Paranoid címmel. Amerikában csak 1971 januárjában jelent meg. Az angol slágerlistán azonnal az első helyen debütált, míg a Billboard 200-on a 12. helyezett lett. 1971 márciusában azonban bejutott a Top 10-be is.
Az album az elődje sikerét messze túlszárnyalta, és mára gyakorlatilag rádiós promóció nélkül kelt el belőle az Egyesült Államokban több mint 4 millió példány. Zeneileg talán még kiforrottabb és hatásosabb lemez született, amely ma már a heavy metal egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású albuma. Az olyan baljós, sötét hangulatú dalok mellett, mint az "Electric Funeral", a "War Pigs", a "Hand of Doom", vagy a "Planet Caravan", olyan slágerek is szerepet kaptak az albumon, mint a címadó dal vagy az "Iron Man". Ezeket kislemezen is megjelentették, bár nem jutottak be a Top 40-be. Ennek ellenére a mai napig a legismertebb számaik közé tartoznak.
Az albumot a kritikák nagy része ismét lehúzta, de ezúttal pozitív visszajelzésekből is több érkezett. Az AllMusic 5 csillagból 5-öt adott rá, és Steve Huey is az egyik legbefolyásosabb heavy metal albumként jellemezte. 2003-ban a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján a 130. helyre rangsorolta. Elsősorban a Paranoid kislemez sikere tette lehetővé, hogy a zenekar megkezdje első amerikai turnéját 1970 decemberében.
Az előadások mindenhol zajos sikert arattak. Ozzy Osbourne excentrikus színpadi akcióival, bizarr megjelenésével, zabolátlan viselkedésével emlékezetes koncerteket adtak, és a zenekar a hetvenes évek elejének egyik legnépszerűbb formációja lett. A Led Zeppelin és a Deep Purple mellett a kemény zenei színtér vezető alakjaivá váltak, s okkultizmusuk sokakban ellenérzést szült. A „sátánista” jelzőt – amit a zenekar mindig is elutasított – teljes egészében sosem sikerült levakarni magukról. Osbourne-nak pedig a közvélemény gyakran felajánlotta az „Antikrisztus” becenevet.
1971–1973: Master of Reality és Volume 4 1971 februárjában visszatértek a stúdióba, hogy nekilássanak a harmadik lemez munkálatainak. A Paranoid sikerének köszönhetően most már több stúdióidő és pénz állt a rendelkezésükre, de ezzel párhuzamosan drogokra is többet költöttek. Az albumot 1971 februárjában és áprilisában vették fel, Los Angelesben, a Record Plant stúdióban.Lásd: Master of Reality Ez volt az első albuma a Black Sabbathnak, amelyet hazájuk, Anglia határain kívül rögzítették. A felvételek hat hónappal a Paranoid amerikai kiadása után elkészültek. A lemez Master of Reality címmel jelent meg 1971 júliusában, ismét Rodger Bain producer közreműködésével. Az album mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban bejutott a Top 10-be, és aranylemez lett kevesebb, mint két hónap alatt. Az 1980-as években platinalemez lett, míg a 21. század elejére dupla platina. Zeneileg legfőképpen a sötét atmoszférájú, doom metalos, komor dalok dominálnak, de ezek mellett újdonságként felbukkantak akusztikus dolgok is. A lemezen szereplő „Sweet Leaf” és „Children of The Grave” a mai napig a rajongók kedvencei közé tartoznak.