Varga Krisztina (Budapest, 1982. június 10. –) magyar mozgásszínházi (fizikai színházi) rendező, koreográfus, színművész.
Élete Pest megyében, Budakeszin nevelkedett, és itt kezdte iskoláit, illetve első színész képzését.
6 éves korától Budakeszin a Kompánia Színházi Társulatban kezdett először színészetet tanulni Lukács Lászlónál, szülei jóvoltából tinédzserként pedig teniszedzésekre járt.
Rendszeres tánctanulmányait 20 évesen kezdte magánúton Lakatos János és Földi Béla tanítványaként, majd ezt folytatva több nemzetközi tánckurzuson is részt vett a Budapest Táncszínház szervezésében.
A Szegedi Tudományegyetemen filmtanulmányokat is folytatott, melyek nagy hatással voltak későbbi budapesti tanulmányaiban és az általa létrehozott különleges előadásokban.A Tánckritika a Persona előadásról
2009-től járt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező-fizikai színházi koreográfus-rendező szakára, első generációs hivatásos fizikai színházi rendező. Három társa bevonásával 2010-ben kezdeményezte a "Négykezes" című előadást a MU Színházban, ami az immár egyetemi szintű, hivatásos fizikai színházi rendezés első magyarországi, egyetemen kívüli megjelenése volt.A Négykezes leírása a port.hu-n
Munkái Rendezőként-koreográfusként
Persona, bemutató: 2010, MU Színház Hosszútávfutár, bemutató: 2012, Nemzeti TáncszínházEgy ifjúliszt és egy hosszútávfutár Keselyűfészek, bemutató: 2012, SzFe, majd ez a darab a Madách Színház musicalpályázat megosztott első díj-át nyerte el Dögkeselyű címmel Varga Krisztina koreográfus munkájával.A Keselyűfészek rendezés a port.hu-n Papírhajótöröttek, 2014, előadások: SzFE, Bethlen Téri SzínházPapírhajótöröttek 7óra7Papírhajótöröttek: Negyvenperc Ébredés, 2016, tánc: Tóth Károly, zene: Szervác Attila (434cam), Videó: Szapu DánielÉbredés, Tóth Károly táncos, Szervác Attila zeneszerző és Szapu Dániel videoművésszelVarga Krisztina és az alkotótársak a magyar Nemzeti Audiovizuális Archívumban)MEOSZ OTTI sajtófigyelés, hírekInterjú Tóth Károllyal - origo.hu
thumb|right|Részlet az Ébredés című darab 2016. tavaszi bemutatójából, tánc: Tóth Károly, szabad zenei aláfestés: Szervác Attila, videó: Szapu Dániel
Jegyzetek
Források
Varga Krisztina a Reblogon Mesterség felé - kulturszalon.hu
Galéria
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Kortárstánc Kategória:Budapesten született személyek