Solymár nagyközség Pest vármegyében található, a Pilisvörösvári járás (korábban Pilisvörösvári kistérség) második legnagyobb települése. Bár a lélekszáma már 2010-es évtized elején meghaladta a tízezer főt, a városi címet sohasem kérvényezte a település önkormányzata, büszkén viseli 1970-ben elnyert nagyközségi címét, így már évek óta Magyarország legnépesebb nagyközségének számít.
Lakosságára a rendszerváltás óta eltelt időszakban döntően az országos, sőt a megyei átlagnál is magasabb fokú közéleti aktivitás és főként a nemzeti konzervatív eszmék támogatása volt jellemző. A Parlamentbe bekerült jobboldali pártok szinte mindegyikének volt (vagy ma is van) szervezete a településen, ezzel szemben a liberális SZDSZ csak az 1990-es választáson tudott tényező lenni a helyi közéletben, az MSZP pedig a tanácsrendszer felbomlását követően majdnem negyedszázadon keresztül még csak képviselőjelöltet sem indított Solymáron.
A település politikai élete a kezdetektől a rendszerváltásig
Az 1919-es év tanácsköztársasági időszakát megelőzően nem ismertek számottevő adatok arra vonatkozóan, hogy a település lakói politikával foglalkoztak volna. Hézagosan ismert a korábbi időszakból a községi bírók, törvénybírók és jegyzők személye, néhányuknak bizonyos mértékig az életrajza is, de ezekből komolyabb megállapításokat nemigen lehet levonni sem a község, sem az ő személyük politikai attitűdjével kapcsolatosan. A lakosság második világháború előtti „politikai” attitűdjéről, kevés kivétellel csak annyit tudunk, hogy a solymáriak – dacára annak, hogy túlnyomórészt német származásúak voltak – számos alkalmat megragadtak magyar érzelmű mivoltuk, nemzethűségük tanúsítására. A Tanácsköztársaság, majd a második világháború körüli időkben a közeli Budapestről érkező politikai hatások Solymárt sem hagyták érintetlenül, de a pártpolitizálás, és egyáltalán a politikában való, legcsekélyebb szintű részvétel szándéka is csak a lakosság kis hányadára volt jellemző.
A tanácsköztársasági időszak Az első világháborút követő nélkülözések és 1918. október 30-án lezajlott őszirózsás forradalom itt is éreztették hatásukat: néhány hónappal ez utóbbit követően a lakosok 32 pontos panaszbeadványt juttattak el dr. Mészöly László helyettes járási főszolgabíróhoz, aki 1919. február 11-én helyszíni vizsgálatot tartott, s ennek során egy szociáldemokrata párti küldött „a Solymári Szocialista Pártra” hivatkozva követelte a bíró és törvénybíró lemondását – mindez tehát arra utal, hogy akkor már volt hasonló helyi pártszervezet. A nevezettek lemondása után Taller András (1875–1932), a Nemzeti Tanács elnöke bíró, Kopp Márton (1888–1968), a Nemzeti Tanács egyik tagja pedig törvénybíró lett.
A Tanácsköztársaság kikiáltása után 1919. április 7-én került sor munkástanácsi választásra, ekkor a lakosság 34 tagú községi munkástanácsot és 10 tagú szegény földműves tanácsot választhatott. A munkástanács a saját tagjai közül választotta a 3 fős direktóriumot, ennek tagjai Wenczel Márton (?–?Névazonosságok miatt a kiléte teljes biztonsággal nem állapítható meg.), Kopp Márton és Judt György (1872–1952) lettek. A fennmaradt munkástanácsi rendelkezések döntően a község érdekeit, a közrendet és a közbizalom megerősítését szolgálták, erőszakos cselekmény a mai ismeretek szerint nem történt, és nagyobb értékű rekvirálásra is csak egy esetben került sor (5 disznót rekviráltak egy 18 sertést tartó gazdától). Május 29-én Wenczel Mártont a direktórium kizárta tagjai közül, mert egy rekvirálást követően nem tudott elszámolni 5 kg liszttel és 10 kg kukoricával – a kis tételek is utalnak a szűkös viszonyokra. Wenczel utóda Eschler József (1887–1968) lett; Judt György a nyáron szintén lemondott, utódaként Binder Tamást (1883–?Külföldön halt meg, nem ismert helyen és időben.) választották a direktóriumba.
A tanácskormány lemondása után újjáalakult a régi községi elöljáróság és képviselőtestület, mely kimondta, hogy a forradalmi alakulatok által elkövetett jogtalanságokat elítéli és visszahelyezi hivatalába a visszaélésekkel vádolt, és emiatt lemondatott Perágovics Márton (1862–1948) törvénybírót. (John György (1876–1919) volt bíró időközben meghalt.Nincs adat arra, hogy halála összefüggne a Tanácsköztársasággal, belgyógyászati operáció közben hunyt el.) Az ellenforradalmi időszak a forradalmi bizottságok tagjainak letartóztatását hozta el a településen, néhányukat nyilvánosan megbotoztatták, illetve megalapozatlan vádak alapján, vagy vádemelés nélkül több hónapra internálták őket; egyebekben komolyabb erőszak, kegyetlenkedés nem történt.Seres István: Solymár története és néprajza. Helytörténeti Alapítvány, Solymár, 1993.
A második világháború évei A két világháború közötti időszakból csekély, a témába vágó biztos adat ismert, míg a második világháború éveiből annyi kezelhető tényként, hogy a Volksbund és a Nyilaskeresztes Párt rendelkezett solymári szervezettel. Igen valószínű, hogy a Szociáldemokrata Pártnak is lehetett helyi csoportja, erre az enged következtetni, hogy az elérhető források mindegyike „régi szociáldemokrata vezető” megjelöléssel említi azt a Wenczel Mártont (1902–1945), aki bár szívből üdvözölte a szovjetek győzelmét Hitler felett, nem úszhatta meg, hogy málenkij robotra el ne hurcolják, majd ennek során ki ne végezzék.Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár történetéhez. Helytörténeti Alapítvány, Solymár, 2002Milbich Tamás–Hegedűs András: Solymári Arcképcsarnok 1266–2000. Solymár, 2011
A Volksbund solymári szervezetének tagnévsora is fennmaradt, melyen 157 személy neve szerepel (a lélekszám ebben az időben 4100 fő körül volt); a tagság zöme a szegény népréteghez tartozott, akiket könnyű volt megtéveszteni az életkörülmények javulásának ígéretével. Sok tag ki is lépett, megtudván, hogy az itteni férfiaknak a német SS kötelékébe való toborzásában is szerepet kellene vállalniuk, de a kilépéseket a vezetőség politikai okokból nem jegyezte fel, a kilépetteket is tagként tartották nyilván. Olyanok alig néhány tucatnyian lehettek, akik a hitleristákat aktívan támogatták és segédkeztek a kényszerű SS-sorozás elől bujkálók felkutatásában, ők – összesen 25 család – a közeledő szovjet hadsereg elől 1944. október végén szervezetten nyugatra menekültek és nem is tértek vissza.
A Volksbund-szervezet alapító elnöke Wiederhall József (1909–?), alelnöke Taller János (1896–?), az ifjúsági csoport elnöke Voko Károly (1921–?), alelnökei Taller Mária (1923–?), John János (1922–1944) és Rappl Mária (1925–?) voltak. 1944-ből egy adat Gruber Jakabot (1900–?) említi a szervezet elnökeként; a szervezet fő helyi agitátora a Tolna megyéből ide költözött – a Volksbund országos vezetésében is szerepet vállalt – Zirkelbach Ádám (1915–?Személyét említik Basch Ferenc perének irataiban is, de nincs adat arra, hogy kihallgatták volna. Elhagyta Magyarországot, további sorsa ismeretlen.) volt.
A Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetéről sem névsor, sem létszámadat nem ismert. A pártszervezet ifjúsági vezetője volt Róth Mátyás (1921–1945) és vezetőségi tag volt Szilaj (Noszanovits) Tivadar (1925–1990). A helyi nyilaspárti szervezetről annyi ismert még, hogy a háború végén, 1945-ben számszerűleg 4 nyilas vezető ingatlanait kobozták el a község területén, de az érintettek neve ismeretlen.
A pluralista évek A háború végét követően, nem sokkal a front elvonulása után a község papja, a bíró és a jegyző közösen keresték fel Kopp Mártont, a Tanácsköztársaság solymári direktóriumának volt elnökét, azzal a kéréssel, hogy szervezze meg a Magyar Kommunista Párt solymári szervezetét, ami által a község megnyerheti a szovjet megszállók jóindulatát. A szervezet megalakításához pár nap is elég volt, az alakuló ülés 1945. március 1-jén zajlott, fél évvel később pedig a szervezetnek már 220 tagja volt.
Két héttel a helyi MKP-szervezet alakulása után sor került a háború utáni első falugyűlésre is, ahol 12 fős vezetőséget választottak, ebből a községfelelős Kopp Márton, a tömegszervező pedig a szintén ’19-es Eschler József lett. Rövidesen, még tavasszal megalakult a kisgazdák és a Szociáldemokrata Párt solymári szervezete is; az előbbi szervezet vezetősége 13, utóbbié 12 fős volt. A Nemzeti Bizottság solymári szervezete 1945. április 26-án alakult meg 9 taggal, akiket az említett három párt delegált egyező arányban; az elnök Kopp Márton lett, a járási Nemzeti Bizottságba pedig rajta kívül Schäffer Bernátot (1904–1980) delegálta a község, utóbbit kisgazda színekben.
Az első, 1945-ös nemzetgyűlési választásokra 1945. november 4-én került sor, ekkor a solymári szavazók 60%-a a Független Kisgazdapártra, 20%-a a Szociáldemokrata Pártra, 18%-a a Magyar Kommunista Pártra, 1-1% pedig a Nemzeti Parasztpártra és a Polgári Demokrata Pártra szavazott.
A következő évek durván átalakították a település lakosságának arculatát, a még ekkor is túlnyomó többséget alkotó német lakosság kb. 60%-át kitelepítették, helyükre előbb az önálló gazdálkodás terén minimális tapasztalattal bíró dél-borsodi summásokat, majd a csehszlovákiai lakosságcsere kapcsán kényszerrel áttelepített felvidéki magyar gazdacsaládokat és erdélyi áttelepülőket költöztettek. A kitelepítést követően újjászervezték a falut vezető Nemzeti Bizottságot, a 15 fős grémiumba immár 5 szervezet, az MKP, az SZDP, az FKGP, az NPP és a Földműves Szövetkezet 3-3 tagja került; az elnöki tisztet pedig az MKP-delegált Szalay Lajos kapta meg, de 1947 körül újból Kopp Márton lett a bizottság vezetője. A szervezet ezen időszakra eső legjelentősebb döntése az volt, hogy a nemzeti bizottság egységesen foglalt állást a német kitelepítés 1948-ra tervezett folytatása ellen, habár a tagságban kisebbségben voltak a sváb származásúak.
1947-1949 között a Nemzeti Bizottság összetétele gyakran változott, újabban alakult szerveződések is delegáltak tagokat a grémiumba, melynek tagjai között növekvő arányban szerepeltek újonnan betelepült lakosok. Helyet kért magának a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének (FÉKOSZ) 1946-ban alakult solymári szervezete és az Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége (UFOSZ) helyi szervezete is – ezek 1948-ban a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) solymári szervezete néven egyesültek.
Az 1947. évi országgyűlési választáson Solymáron 1279 választópolgár szavazott, a háborús mortalitás és a hadifogság ellenére majdnem 3 tucattal több férfi, mint nő, az itteni szavazóhelyiségekben ugyanis két teherautónyi budapesti, munkás kinézetű férfi is szavazott – mint kiderült, ők a falu mind a hat szavazóhelyiségét felkeresték, tehát kb. 150 szavazatot adtak le szabálytalanul. A választást így a Magyar Kommunista Párt nyerte 537 szavazattal (42%), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 289 szavazattal a voksok 23%-át szerezte meg, harmadik helyre a Demokrata Néppárt futott be 209 szavazattal (17%), ily módon a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt az 5. helyre csúszott vissza a megszerzett 57 szavazatával (4%), mert még a Magyar Függetlenségi Párt is megelőzte 94 szavazattal (7%).
1948-ban a két munkáspárt egyesülése és a Magyar Dolgozók Pártja megalakulása rövid időn belül hatást gyakorolt a község vezetésére: a régi elöljáróság lemondott, helyettük újat választottak, akik nagyrészt MDP-jelöltek és egy kivétellel újgazdák voltak. 1948. november 6-ától a bíró Duba András (1904–1985), a törvénybíró Kakuk Mátyás (1910–1966) lett; az új elöljáróság átvette a Nemzeti Bizottság szerepét is. A bírói poszton a következő másfél évben még két váltás is történt, mígnem az újonnan felálló tanácsrendszer vette át a községvezetés feladatait.
1949. február 25-én egy újabb politizáló grémium is alakult, Magyar Függetlenségi Népfront Solymári Bizottsága néven, ennek funkciója és feladatköre nem ismert. A 7 tagú testületben 6 tag szintén újgazda volt és csak egy fő volt régi solymári; az elnököt, Kakuk Mátyást és két tagot az MDP delegálta, a további tagok az FKGP, a DÉFOSZ, az EPOSZ és az MNDSZ jelöltjei voltak.