Alsóterényi Auer Pál1910-től(Budapest, 1885. október 3. – Párizs, 1978. június 21.) magyar jogi író, nemzetközi jogász, szabadkőműves.http://aprofan.blogspot.com/2007/07/l-nagy-zsuzsa-paneuropai-mozgalomrol.html

Életpályája Jómódú budapesti zsidó családban született. Apja, Auer Róbert (1861–1945) tőzsdetanácsos, a Kereskedelmi Utazók Egyesületének elnöke, anyja Gallitzenstein Klára. A család kitért a református vallásra, s 1910-ben nemesi címet kapott. Ettől fogva viselték az alsóterényi előnevet. Auer Pál a budapesti VII. kerületi főgimnáziumban érettségizett 1903-ban, majd a budapesti tudományegyetemen 1908-ban szerzett jogi doktorátust.

Külföldi tanulmányait követően 1910-ben tett ügyvédi szakvizsgát. 1911-ben Budapesten nyitott ügyvédi irodát, ahol elsősorban nemzetközi jogi vonatkozású ügyekkel foglalkozott. Az első világháborúban tüzértisztként teljesített frontszolgálatot 1914 és 1918 között.

A magyarországi Tanácsköztársaság idején1919 márciusa és augusztusa között Bécsben élt. 1919-ben Magyarországot képviselte a Nemzetek Szövetségét előkészítő nemzetközi konferencián, majd 1920-ban a trianoni békeszerződés által létesített határmegállapító bizottság jogi szakértője volt. A két világháború között ismét ügyvédi irodája volt Budapesten. 1923-ban a Magyar Békeegyesület elnöke lett, később (1924) a Páneurópai Unió magyar osztályának elnöke, a francia követség jogtanácsosa volt. 1926-ban a frankhamisítási botrányban a francia államot képviselte. 1936-ban javaslatot dolgozott ki a Nemzetek Szövetsége reformjára. A Journal de Genève magyarországi munkatársa volt.

A gróf Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Párt tagja (1918–1919), Kossuth-párti, majd független képviselőként a budapesti törvényhatósági bizottság tagja (1926–1939). 1943-tól volt a Független Kisgazdapárt (FKgP) tagja. Francia és angol kapcsolatai, valamint németellenes nézetei miatt 1944-ben – az ország német megszállása után – illegalitásba kényszerült.

A második világháború után az FKgP budapesti VI. kerületi szervezetének elnöke és az országos intéző bizottság tagja (1945–1946), továbbá a budapesti nemzeti bizottság (1945), illetve a budapesti törvényhatósági bizottság tagja volt (1945–1946). Az Ideiglenes Nemzetgyűlés (Budapest, 1945. április–november), a Nemzetgyűlés képviselője (Nagy-Budapest, 1945–1946) és Külügyi Bizottságának elnöke (1945–1946). Ő volt 1946-tól Magyarország párizsi követe.Megbízólevelét 1946. május 10-én adta át. Amikor Nagy Ferenc miniszterelnök lemondott és elhagyta az országot, 1947. június 2-án Auer is lemondott tisztségéről, és Franciaországban maradt. Ezután haláláig Párizsban élt.

Számos jogi tanulmány szerzője. A magyar politikai emigráció egyik meghatározó személyiségeként írott politikai írásai az európai egység kérdésén kívül főleg a nagyhatalmak konfliktusainak békés megoldásával foglalkoztak.

Főbb művei Kezdetben Avar Pál néven szépirodalmi műveket is írt, és műfordításaiból Benedek Marcell-lel közösen adott ki egy kötetet (Idegen költők, Bp., 1906). Becsület és becsületsértés (jogi tanulmány, Budapest, 1908) A magyar középosztály forradalma (politikai tanulmány, Budapest, 1913) A népek szövetsége (tanulmány, Budapest, 1918) Das Pariser Völkerbundabkommen (1920) The protection of national minorities (International Law Association, London) L'ONU. Ce qu'elle est. Ce qu'elle devrait être (tanulmány, Párizs, 1962) Fél évszázad (emlékezések, Washington, 1971) Elkerülhető-e a harmadik világháború? (politikai tanulmány, München, 1977)

Díjai, elismerései A Francia Becsületrend lovagja (1927), parancsnoka (1947) Irodalom Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája, 1944–47 (Budapest, 1976)

Jegyzetek

Források

Haas György tortenelmitar.hu

További információk Csécsy Imre visszaemlékezése Gantner Péter: Magyar diplomaták küzdelme a párizsi békekonferencián. 1946–47; Publikon, Pécs, 2015

Kapcsolódó szócikkek Somoskőújfalu

Kategória:1885-ben született személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:FKGP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (FKGP) Kategória:Országgyűlési képviselők (Ideiglenes Nemzetgyűlés) Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Református hitre tért személyek Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban