A Szent István Vándorlás – Az Országos KéktúraA főcímnél "Kék túra"-ként van írva. mentén vagy Szent István Vándorlás nyomában 2000-től 2002-ig készült színes, 36 részes magyar ismeretterjesztő filmsorozat, amelyben Peták István, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat szerkesztője ismét végigjárja az Országos Kéktúra útvonalát, és dokumentálja az ott látott dolgokat, illetve összehasonlítja, hogy mi változott a túraútvonalon az elmúlt két évtized alatt. Ugyanezzel a címmel könyvet is írt a témáról. A cím az 1938-as Szent István túrára, és az Államalapítás 1000. évfordulójára utal.

A forgatócsoport 2000. július 30-án indul el a Zempléni-hegységben lévő Nagy-Milicről és október 12-én érkeztek meg a Kőszegi-hegységben lévő Írott-kőre. A sorozat 2002. szeptember 8-án került először a televízió képernyőjére.

Stáb Író, rendező, szerkesztő, riporter: Peták István Operatőr: Rozsnyai Aladár Segédoperatőr: Rozsnyai Zsolt Gyártásvezető: Herzán Miklós Felvételvezető: Mérő Zoltán Producer: Fényes András, Török Gábor Narrátor: Papp János, Peták István Munkatársak: Asbót Kristóf, Gyebnár Zoltán, Harangozó Szilveszter, Hozleiter László, Trubiánszky Csaba

Epizódok EpizódszámCímElső sugárzás 1. Nagy-Milictől Füzérkomlósig 2002. szeptember 8. 2. Füzérkomlóstól Vágáshutáig 2002. szeptember 15. 3. A Sátoros-hegyektől a Péter-mennykőig 2002. szeptember 22. 4. A Péter-mennykőtől Boldogkőváraljáig 2002. szeptember 29. 5. A Zempléni-hegységtől a Hernád-völgyén át a Cserehátba 2002. október 6. 6. Szanticskától Tornabarakonyig a Cserehátban 2002. október 13. 7. A Szalonna-hegységtől a Bódva völgyén át az Alsó-hegyig, SzádvárigA korabeli újságokban és a Port.hu-n A Szalonna-hegységtől a Bódva-völgyén át Szádvárig címmel van feltüntetve. 2002. október 20. 8. Szádvártól Derenken át Jósvafőig 2002. október 27. 9. Aggtelektől Putnokon át a Sajóig 2002. november 3. 10. A Sajótól az Upponyi-hegységen át a Dédesi várig 2002. november 10. 11. A Bükki Nemzeti Parkban 2002. november 17. 12. Szarvaskőtől Sirokon át a Kékesig 2002. november 24. 13. Kékestetőtől Mátraházán, Galyatetőn át a három falu templomáig 2002. december 1. 14. Mátraszentistván – Tar – Mátraverebély-Szentkút 2002. december 8. 15. Sámsonházától Hollókőn, Cserhátsurányon át TerényigA korabeli újságokban és a Port.hu-n Mátraverebélytől Hóllókőn, Cserhátsurányon át Terényig címmel van feltüntetve. 2002. december 22. 16. Szandától Romhányon át Katalinpusztáig 2002. december 29. 17. Katalinpusztától Kóspallagig 2003. január 5. 18. Kóspallagtól Nagymarosig 2003. január 12. 19. Visegrád 2003. január 19. 20. Visegrádtól Dobogókőig 2003. január 26. 21. Dobogókőtől Csobánkán át a Hármashatár-hegyigA korabeli újságokban és a Port.hu-n Dobogókőtől a Hármashatár-hegyig címmel van feltüntetve. 2003. február 2. 22. A Hármashatár-hegytől Máriaremetén át PiliscsévigA korabeli újságokban és a Port.hu-n A Hármashatár-hegytől Piliscsévig címmel van feltüntetve. 2003. február 9. 23. Piliscsévtől Dorogon át a Nagy-Gete csúcsáig 2003. február 16. 24. A Gerecsén át, Tokodtól SzárligetigA korabeli újságok A Gerecse címmel tűntették fel. 2003. február 23. 25. Szárligettől Csókakőig a VértesbenA korabeli újságok A Vértes címmel tűntették fel. 2003. március 2. 26. Bodajk – Gaja-szurdok – IsztimérA korabeli újságok Bodajktól a Gaja-szurdokon keresztül Isztiméren át Kisgyónig címmel tűntették fel. 2003. március 9. 27. Kisgyón – Zirc – KisszépalmapusztaA korabeli újságokban és a Port.hu-n Kisgyón – Római-fürdő – Zirc – Kisszépalmapuszta címmel van feltüntetve. 2003. március 16. 28. Kőris-hegy – Bakonybél – Városlőd 2003. március 23. 29. Úrkút – Pula – NagyvázsonyA korabeli újságokban és a Port.hu-n Úrkúttól a Kab-hegyen át Nagyvázsonyig címmel van feltüntetve. 2003. március 30. 30. A Káli-medencében 2003. április 6. 31. A Badacsony 2003. április 13. 32. Szigligettől Tapolcán át KeszthelyigA korabeli újságok A Keszthelyi-hegységben és Keszthely városában címmel tűntették fel. 2003. április 20. 33. Hévíztől a Tátikán át SümegigA korabeli újságok Hévíz – Rezi – Zalaszántó – Tátika címmel tűntették fel. 2003. április 27. 34. Sümeg 2003. május 4. 35. Sümegtől Sárváron át SzelestéigA korabeli újságok A Kemenesháton, Sárváron címmel tűntették fel. 2003. május 11. 36. Tömörd – Kőszeg – Írott-kőA korabeli újságok Kőszeg – Kőszegi-hegység – Írottkő címmel tűntették fel. 2003. május 18.

A filmben felbukkanó települések Hollóháza, Lászlótanya, Pusztafalu, Füzér, Füzérkomlós, Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, Sátoraljaújhely, Makkoshotyka, Regéc, Mogyoróska, Arka, Boldogkőváralja, Boldogkőújfalu, Hernádcéce,A sorozatban tévesen Hejceként nevezik meg. Gibárt, Encs, Abaújdevecser, Fancsal, Baktakék, Abaújszolnok, Nyésta, Szanticska, Felsővadász, Irota, Rakacaszend, Tornabarakony, Bódvarákó, Bódvaszilas, Derenk, Szelcepuszta, Jósvafő, Aggtelek, Zádorfalva, Gömörszőlős, Kelemér, Putnok, Uppony, Dédestapolcsány, Mályinka, Tardona, Bánkút, Szilvásvárad, Bélapátfalva, Szarvaskő, Sirok, Recsk, Kékestető, Mátraháza, Parádsasvár, Parád, Galyatető, Mátraszentimre, Mátraszentistván, Tar, Mátraverebély, Szentkút, Sámsonháza, Nagybárkány, Garáb, Felsőtold, Hollókő, Cserhátsurány, Terény, Szanda, Kétbodony, Romhány, Alsópetény, Felsőpetény, Ősagárd, Katalinpuszta, Szendehely, Magyarkút, Nógrád, Királyrét, Nagybörzsöny, Nagyirtáspuszta, Kóspallag, Zebegény, Nagymaros, Visegrád, Dömös, Pilisszentlászló, Dobogókő, Pilisszentkereszt, Csobánka, Pilisborosjenő, Budapest, Solymár, Nagykovácsi, Piliscsaba, Piliscsév, Klastrompuszta, Kesztölc, Esztergom, Dorog, Tokod, Mogyorósbánya, Bajót, Péliföldszentkereszt, Pusztamarót, Tardos, Vértestolna, Szárliget, Csákányospuszta, Körtvélyespuszta, Várgesztes, Vérteskozma, Kőhányáspuszta, Szentgyörgypuszta, Mindszentpuszta, Kápolnapuszta, Gánt, Mór, Csókakő, Bodajk, Isztimér, Kisgyón, Csőszpuszta, Tés, Jásd, Bakonynána, Nagyesztergár, Zirc, Borzavár, Szépalmapuszta, Bakonybél, Németbánya, Csehbánya, Városlőd, Úrkút, Pula, Nagyvázsony, Balatonhenye, Monoszló, Kővágóörs, Szentbékkálla, Salföld, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget, Hegymagas, Diszel, Tapolca, Lesencetomaj, Keszthely, Hévíz, Hévízszentandrás, Egregy, Cserszegtomaj, Rezi, Zalaszántó, Hidegkútpuszta, Sarvaly, Sümeg, Nyírlakpuszta, Kisvásárhely, Hosszúpereszteg, Gérce, Sitke, Sárvár, Csényeújmajor, Csénye, Szeleste, Tömörd, Kőszeg, Rőtfalva, Cák, Velem

A filmben megszólaló személyek (Peták István riportjai)

Nagy-Milictől Füzérkomlósig

Peták István bevezetője, Dobogókő Varga József, a Lászlótanyai Károlyi-kastély gondnoka, Lászlótanya Peták István folytatja a bevezetőjét, Dobogókő FŐCÍM Peták István monológja, Nagy-Milic Mester András erdész, helyi vállalkozó, Pusztafalu fölött Kávási Mihályné és Oterle Jánosné, a helyi pávakör tagjai, Füzér iskoláscsapat énekel a füzéri Katolikus templomban, Füzér Novák Imre polgármester, Füzér Kávási Mihályné és Oterle Jánosné, a helyi pávakör tagjai, Füzér Papp Viktor Gábor természetvédelmi őr, Füzér

Füzérkomlóstól Vágáshutáig

Mester András erdész, helyi vállalkozó, Kakas-bércA riport az előző epizód felvételei során készült. Iván Ernő, a Hegyközi Kisvasút egykori dolgozója, Füzérkomlós Szigeti Gábor helytörténeti kutató és csuhé-készítő, és kisfia, Bózsva Dr. Lenárd György erdészeti igazgató, Pálházi Állami Erdei Vasút Espán Gyula polgármester, Nagyhuta Ribárd néni, Nagyhuta Repke József, a helyi Magánerdő Birtokosok Szervezetének vezetője, Nagyhuta

A Sátoros-hegyektől a Péter-mennykőig

Varga Tibor erdész, Sátoraljaújhely Hőgye István levéltári igazgató, Sátoraljaújhely, Megyeháza Gyarmathy László városépítési szakreferens, Sátoraljaújhely, Magyar Kálvária Nagy György nyugalmazott erdész, Makkoshotyka Pelles Gábor természetvédelmi őr, Zemplén, Zsidó-rét

A Péter-mennykőtől Boldogkőváraljáig

Aranyosi Imre erdészet-kerület vezető, Suta-pataki-rét Kormos Istvánhttps://nava.hu/id/377862/ polgármester, Regéc Özv. Koritár Gyuláné, Mogyoróska Mosolygó Tibor görög katolikus parókus, Mogyoróska Serfőző Sándor, az Állami Népi Együttes igazgatója, Mogyoróska

A Zempléni-hegységtől a Hernád-völgyén át a Cserehátba

Molnár Dánielné Valika néni, a boldogkőváraljai tájház gondnoka, Boldogkőváralja cserkészek, Boldogkőváralja Rohály János elektrikus, Gibárt, vízerőmű Szentimrei Pál, a gibárti kastély tulajdonosa, Gibárt Ambriskó Gábor, Fancsal Szádvári Gyula tanár, Baktakék Hunyák Rudolfné és lánya, Nyésta

Szanticskától Tornabarakonyig a Cserehátban

ARCHÍV FELVÉTELRŐL: Rockenbauer Pál riportja szanticskai lakosokkal, Szanticska Részlet a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatból. Pál István, a Szanticskáért Alapítvány vezetője, Szanticska faszénégetők, Irota Tátrai Tibor erdészet-vezető, Rakacaszend felett istentisztelet Rakacaszend lakóival ARCHÍV FELVÉTELRŐL: görögkatolikus istentisztelet Kaulics Lászlóval és Tornabarakony lakóival Rózsa Sándor természetvédelmi őr, az Aggteleki Nemzeti Park őrszolgálatának vezetője, Tornabarakony fölött

A Szalonna-hegységtől a Bódva-völgyén át az Alsó-hegyig, Szádvárig

Rózsa Sándor, természetvédelmi őr, az Aggteleki Nemzeti Park őrszolgálatának vezetője, Martonyi, kolostorrom ARCHÍV FELVÉTELRŐL: Sinkó László narrációja, Esztramos, Rákóczi-barlang ARCHÍV FELVÉTELRŐL: Végvári Tamás narrációja, Esztramos, Rákóczi-barlangRészlet a Gaia című sorozatból. Szente István barlangász, Bódvaszilas fölött Pázsit Zoltán erdész, és Rózsa Sándor természetvédelmi őr, az Aggteleki Nemzeti Park őrszolgálatának vezetője, Szilas-fennsík Szente István barlangász, Vecsembükki-zsomboly bejárata Izsó Vilmosné tanítónő, Szádvár

Szádvártól Derenken át Jósvafőig

Gorona Attila, az Aggteleki Nemzeti Park Vagyonkezelési Osztályvezetője, Szelcepuszta Berczi Pál barlangász, Vass Imre-barlang Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, Jósvafő Berecz Béla ökoturisztikai előadó, Jósvafő Bárkányi Csaba, Jósvafő Tarcali Istvánné, Jósvafő Novákné Gáspár Mária szövőnő, Jósvafő Pogány László kádármester, Jósvafő Gereguly István méhész, Jósvafő Szabiár Péter barlangász, a jósvafői Faluház gazdája, Jósvafő

Aggtelektől Putnokon át a Sajóig

Dr. Czente Zoltán, Zádorfalva Kovácsné Babus Éva népi iparművész, Gömörszőlős É. Kovács László néprajzkutató, festőművész, a keleméri Tompa Mihály Emlékbizottság és Emlékmúzeum létrehozója, Gömörszőlős É. Kovács Judit Éva, a gömörszőlősi ökológiai Oktatási Központ munkatársa, Gömörszőlős Krajczárné Virágh Mária, Kelemér, ősláp ARCHÍV FELVÉTELRŐL: Dr. Zólyomi Bálint akadémikus, botanikus professzor, Kelemér, ősláp Visnyovszky Tamás, az Ökológiai Intézet munkatársa, Kelemér, ősláp ARCHÍV FELVÉTELRŐL: Sinkó László narrációja, Putnok, Sajó-folyó Vojcsy György, a Garadna-völgyi Pisztrángos vezetője, halászati főfelügyelő, Putnok, Sajó-folyó

A Sajótól az Upponyi-hegységen át a Dédesi várig

Győrffy Géza kerületvezető erdész, Damasa-szakadék és Uppony Paládi-Kovács Attila néprajzkutató, Uppony helyi lakos, Mályinka Tóth László református lelkész és alpolgármester, Mályinka Pál-Kutas Dénesné iskolaigazgató, Mályinka Kulcsár Miklósné Erzsi néni, a tájmúzeum gondnoka, Tardona Dr. Szelekovszky Sándor családorvos, Tardona Kulcsár Miklósné Erzsi néni, a tájmúzeum gondnoka, Tardona Balla Zsigmondné Pogány Gizella és Pogány Lajosné Kiss Matild szövőnők, Tardona Salékri György természetvédelmi őr, és felesége: Lakos Éva, Tardona Salékri György természetvédelmi őr, Dédesi vár

A Bükki Nemzeti Parkban

Rakaczki István, és miskolci természetjáró társai, Bálvány, Petőfi-kilátó Szigeti Miklós, a Simon Menyhért születése című film történetét adó valós esemény egyik szereplője, Csurgói Erdészház Becsei Ferenc természetvédelmi őr, Faktor-rét a serdülő kori lipicai lovak gondozója, Faktor-rét Becsei Ferenc természetvédelmi őr, bükki Nagy-mező, Körös-barlang, Zsidó-rét, bükki őserdő Peták István a Cserepeskői-barlangban Hegedűs István erdész, Bélapátfalva, Kolacsovszky-forrás