A Vámbéry Ármin Gimnázium egy négy- és nyolcosztályos magyar tannyelvű középiskola Dunaszerdahelyen. 17 osztályában 388 diák tanult 2015-2016-ban, ezzel Felvidék második legnagyobb magyar tannyelvű gimnáziuma volt.
Elhelyezkedése
Az iskola épülete a Szent István téren fekszik, a városközpont közelében. A tér túloldalán működik a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Kollégium és a Sportgimnázium, egy udvarban az Egészségügyi Középiskolával. A buszpályaudvar és a vasútállomás sétával 15 perc alatt elérhető, a városi tömegközlekedés vonalai is érintik az iskola környékét.
Történelme A középiskolai oktatás Dunaszerdahelyen az iskola megalapításával kezdődött 1938-ban. Ekkor a tanulók nyolcosztályos szakon tanultak az akkori Temető soron, a római katolikus népiskola épületében, az iskola a Dunaszerdahelyi Magyar Királyi Állami Gimnáziumi Tanfolyam nevet viselte. Az 1938/39-es csonka tanév végén magánvizsgát kellett tenniük a tanulóknak. Az igazgatója ekkor Bessenyei Lajos volt.
1940-ben az iskolát összevonták a mai Pázmány Péter Gimnáziummal (Érsekújvár), így az új neve Érsekújvári Magyar Királyi Állami Pázmány Péter Gimnázium Önálló Hatáskörű Dunaszerdahelyi Gimnáziumi Tagozata lett. E változás értelmében az intézet növendékeinek már nem kellett külön vizsgát tenniük, megkapták bizonyítványukat az egész évben végzett munka alapján. Ebben az évben az iskola 9 osztályában 378 diák tanult, Szeliánszky Ferenc látta el az igazgatói teendőket.
1944. október 31-én megszakadt a tanítás, mivel az iskola épületében katonai kórházat létesítettek, ami a háború végéig működött. 1945 és 1948 között nem folyt magyar nyelvű tanítás Csehszlovákiában.
Az iskola 1951-ben nyitotta meg újra kapuit az evangélikus templommal szemben, mint a Dunaszerdahelyi Gimnázium magyar tagozata. Évente egy-egy osztállyal bővült, a magyar tagozaton a létszám mindig 30 felett volt.
1951-ben az iskolaügyi átszervezések miatt a gimnázium elnevezést tizenegy éves középiskola vette át. Ezt a tanévet újra a Temető soron (akkoriban már Május 1. tér, a mai Szent István tér) kezdték. Az épületben csak 9 osztály fért el, a 16 osztálynyi diák miatt áttértek a kétváltásos tanításra. Ez az épület a kevés férőhely mellett szertárral, műhellyel és tornateremmel sem rendelkezett, a szemléltetőeszközök és a magyar tankönyvek is hiányoztak.
1954-ben az iskola diáklétszáma elérte a 685-öt, abban az évben 30 tanuló tett sikeres érettségi vizsgát.
Az 1958/59-es tanévre elkészült a mai épület. A magyar tagozaton még mindig kétváltásos tanítás folyt, a 22 osztály 11 tantermet kapott a 2. emeleten. A következő tanévben esti tagozata nyílt. 1961-ben az iskola kettévált 9 éves alapfokú iskolává és általános műveltséget nyújtó 4 éves középiskolává. Két évvel később külön igazgatóság működtette az iskolákat, ekkor az alapiskola visszaköltözött a Lenin utcába, az evangélikus templommal szembeni épületbe.
Az iskola a tanítás színvonalának növelése érdekében szoros, még ma is tartó kapcsolatot létesített a komáromi középiskolákkal. A tanárok bemutató órákon, konferenciákon tapasztalatot cserélhetnek.
1966-ban az iskola neve lerövidült általános középiskolára, majd 3 év múlva újra a gimnázium nevet viselte. 1969 óta kísérleti oktatás folyt az iskolában magyar nyelvből és irodalomból, valamint szlovák nyelvből és irodalomból. Ezt a munkát Vörös Veronika és Hölgye István végezték. Rendszeresen együttműködtek a Pedagógiai Kutatóintézet dolgozóival, elősegítették az új tantervek, tankönyvek és módszertani kézikönyvek összeállítását.
1973 februárjában megújult az igazgatóság: Horváth Tibor lett az igazgató, helyettesévé Olgyay Ede mérnököt nevezték ki. Nyugodt légkört teremtettek a tanároknak, az épületet teljes mértékben felújították, nekik köszönhető az iskola színvonala és hírneve. Még abban az évben a 3. emeleten is engedélyezték a tanítást.
1987-ben a szlovák alapiskola elköltözött, így az első emelet a szlovák gimnáziumé lett. Az igazgatóság új tantermeket rendezett be a kötelező szaktantárgyaknak (elektrotechnika és közgazdaságtan). Ebben az időszakban államilag korlátozott volt a felvehető tanulók száma, de 1990-től ismét egyre több diák kezdte meg itt középiskolai tanulmányait. Ekkoriban négy párhozamos osztály nyílt, érdeklődés szerint kerültek be a diákok a különböző tagozatokra: társadalomtudományi, matematikai-fizikai, nyelvi és természettudományi.
Az 1989-es rendszerváltás változásokat hozott az iskolarendszerbe. Az iskolatanácsok javaslatot tehettek az igazgató kinevezésére. Az 1994/95-ös tanév végén lemondott igazgatói posztjáról Szolgai Miklós, helyére Cseh Máriát nevezték ki. A helyettesi posztot Bíró Gizella és Gálffy Éva töltötte be. Mindkét igazgató közös érdeme, hogy a gimnáziumban végzett, már tanári diplomával rendelkező diákoknak munkát adtak.
1995-ben a nagy érdeklődés miatt újra nyílt nyolcéves szak a gimnáziumban, 34 elsőssel. Többen átléptek a hagyományos alapiskolából, így tíz osztályban folyt a tanítás. A négyosztályos gimnáziumban felsőbb utasításra csak három osztály nyitása lett engedélyezve.
1997-ben az iskola igazgatónője átvehette Budapesten az Országházban a Magyar Köztársaság miniszterelnökétől a Kisebbségekért Díjat. Az értékelésben a következő szerepelt: "A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium a szlovákiai magyar ifjúság oktatása, képzése és nevelése terén elért példaadó eredményei elismeréseként, amely egyben támogatást, hitet és erőt adhat valamennyi szlovákiai magyar oktatási intézmény számára a mára ismét bizonytalanná vált jövőben való további helytálláshoz is."
2001-ben az iskola felvette Vámbéry Ármin keletkutató és nyelvtudós nevét. 2003-ban sikeres érettségi vizsgát tettek az 1995-ben újra megnyílt nyolcosztályos gimnázium akkori elsősei. Ebben az évben az igazgatóság megalapította a Vámbéry Igazgatói Díjat, amit a végzős diákok közül kapja egy, a versenyeken kitűnően szereplő tanuló.
2004. június 30-tól Zirig Ferenc vezette az iskolát 2019 nyaráig, a helyettesi székben Cseh Mária, Szolgai Miklós és Kálmán Miklós ült, helyüket később Salma Erzsébet vette át (Cseh Mária 2006 nyarán vonult nyugdíjba). 2005-ben mindenki eredményes érettségi vizsgát tett a változtatások ellenére, ami jelentősen megnehezítette a diákok dolgát.
A 2005/2006-os tanévben a szlovák gimnázium elköltözött, így az iskolának sok idő után újra lett saját épülete. Az iskola diáklétszáma ebben az évben érte el a csúcsot: 24 osztályában (ebből 10 nyolcosztályos szakon) 681 diák tanult.
2006 tavaszán ünnepelte a gimnázium jelenlegi formában való fennállásának 55. évfordulóját. Az ünnepségre ellátogatott az oktatásügyi miniszter, a parlament elnöke és az államfő helyettese is.
A Magyar Tannyelvű Magángimnázium 2008-as megalakulása miatt az ide jelentkező diákok száma mérséklődött, bár még így is évente 3-4 osztály nyílik a négyéves szakon.
Az utóbbi években az igazgatóság baráti kapcsolatot alakított ki több magyarországi középiskolával, többek között a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziummal.
2019. július 1-től Valkai Anett lett a gimnázium új igazgatója (helyettese Csicsay Bernadett).
Korábbi nevei Dunaszerdahelyi Magyar Királyi Állami Gimnáziumi Tanfolyam Érsekújvári Magyar Királyi Állami Pázmány Péter Gimnázium Önálló Hatáskörű Dunaszerdahelyi Gimnáziumi Tagozata Dunaszerdahelyi Gimnázium Dunaszerdahelyi Tizenegy éves Középiskola Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Általános Középiskola Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Vámbéry Ármin Gimnázium
Igazgatói Bessenyei Lajos (1938-1940) Szeliánszky Ferenc (1940-1944) Hostock István (1951-1953) Matušek Rudolf (1953-1953) Lukovics Izabella (1953-1954) Ozorai Ferenc (1954-1957) Varga Lajos (1957-1960) Somogyi Vince (1960-1973) Horváth Tibor (1973-1991) Szolgai Miklós (1991-1995) Cseh Mária (1995-2004) Zirig Ferenc (2004-2019) Valkai Anett (2019)
A Tanári Kar (2026) Aranyossy Ildikó - magyar, angol nyelv Bereck Annamária - magyar, angol nyelv Cseh Márta - német, spanyol nyelv Csicsay Bernadett - magyar, szlovák nyelv Cződör Henrietta - magyar, szlovák nyelv Egri Péter - biológia, kémia Földes József - magyar nyelv, történelem Karácsony Magdaléna - fizika, kémia Mancal Attila - földrajz, testnevelés és sport Nagy Frigyes - hittan Nagy Mária - matematika, informatika Várkonyi Linda - magyar, angol nyelv Patassy Zsolt - matematika, fizika, informatika Pintér Judit - művészetre nevelés, testnevelés és sport Pintes Éva - német, magyar nyelv Soóky Ágota - magyar nyelv, történelem Szabó Mária - magyar, szlovák nyelv Valkai Anett - igazgatónő Bíró Dóra Nagy - szlovák nyelv Bugár Katalin - magyar, angol nyelv Ivett Dömény - matematika
Az épület és környéke Az 1958-ban felavatott épületen régen több iskola is osztozott, de a szlovák gimnázium 2005-ös elköltözésével birtokba vehette az egészet a Vámbéry Ármin Gimnázium. A főépület 4 szintes, két szárnya van. A főbejáratot 3 színes üvegmozaik díszíti, amik napsütéskor bevilágítják az előteret. A kétszintes előtérben jobb és bal oldalon, valamint a hátsó részen vezet fel lépcső. Itt vezet egy folyosó a melléképületekhez, a hátsó udvarra is innen lehet kijutni. Az előtérből balra és jobbra vezető folyosókon találhatóak a szekrények, öltözők, az erősítőterem, néhány tanterem és az ebédlő. Innen vezet fel egy lépcsősor az első emeletre. A két tornaterem az ebédlő felett található. Az első emeleti folyosón található a laboratórium, számos tanterem, a titkárság és a helyettesi iroda. A második emeleten az osztálytermek mellett az igazgatói iroda, a gazdasági részleg, a tanári, a biológia, informatika és a történelmi szaktanterem található. Az erkélyre is innen lehet kijutni. Egy emelettel feljebb nyelvi osztótermek, könyvtárt és egy előadóterem van. A sportpályák az épület mellett fekszenek. Jó időben sok diák tölti a szüneteket a hátsó udvaron. Ide évek óta minden végzős osztály ültet egy-egy fát.
Iskolai élet
Tanév menete Évnyitó ünnepség (szeptember első munkanapja) - Az ünnepség rendszerint 9 órai kezdettel, az iskolaudvaron kerül megrendezésre. Az igazgató köszöntőbeszéde mellett néhány diák is fellép, sokszor valamilyen híres közéleti személyiség is megjelenik Osztálykirándulások - Az őszi osztálykirándulások általában egy egynapos, sokszor színházlátogatással egybekötött kirándulások. Minden évben október 23-án (Ausztria nemzeti ünnepén) a diákok ellátogatnak Bécsbe, ahol ezen a napon ingyenesek a belépők a helyi múzeumokba. Az utóbbi években lehetőség nyílt egy egyhetes Olaszországi látogatásra a 2. és 3. osztályoknak Gi-mit tud? (november első fele) - A diákok ezen a napon bemutathatják tehetségüket. A legkedveltebb műsorszám az osztálytánc, hangszeres, énekes előadás, de néhányan bűvészkedéssel és stand up comedy számmal is elkápráztatták már a közönséget. A helyi kultúrház színháztermének nézőtere mindig tele van. A műsor zárószámaként az elsősök megkapják a gólyaigazolványukat és a "Vámbérys nyakkendőt". Szülői bál (november vége) - A gimnázium tornatermében kerül megrendezésre. A belépő árába beletartozik a vacsora, a zenészek, a befolyt összeg az iskolakasszába kerül. Szalagavató ünnepség (december eleje) - A végzős osztályok műsorral kedveskednek a helyi kultúrházban. Az előadások után az osztályok valamelyik étteremben folytatják az ünneplést. Egyszerre kettő osztály adja elő a szalagavató műsorát. Műveltségi vetélkedő (karácsonyi szünet előtti utolsó hét) - A diákok itt felmérhetik tudásukat különböző tantárgyakban Diákbál (január folyamán) - A helyi kultúrházban megrendezésre kerülő bált a diákok már év eleje óta várják. Sítanfolyam (január vége - február eleje) - A diákok a testneveléstanárok és osztályfőnökeik kíséretében elsajátíthatják a sielés alapjait, a sportban haladó diákok továbbfejleszthetik magukat. Évek óta a Selmecbánya melletti Salamandra Resort síparadicsomot látogatják a résztvevők.