John Spencer, született John Speshock Jr. (New York, 1946. december 20. – Los Angeles, Kalifornia, 2005. december 16.) Primetime Emmy-díjas amerikai színész.
Legismertebb alakítása Leo McGarry Az elnök emberei című sorozatban.
Élete Fiatalkora és tanulmányai New Yorkban született és a New Jersey állambeli Totowában nőtt fel, apja ukrán származású, anyja ír származású amerikai állampolgár.
16 éves koráig egy manhattani magániskolába, ahol Liza Minnelli és Pinchas Zukerman voltak az osztálytársai. Később a Fairleigh Dickinson University hallgatója lett, de nem szerzett diplomát.
Pályafutása Televíziós karrierjét a Patty Duke Show-ban kezdte. Nyomozót játszott Harrison Ford mellett az 1990-ben bemutatott Ártatlanságra ítélve című thrillerben. Az 1990-es évek elején az L.A. Law sorozatban kapott főszerepet, de a Felejtsd el Párizst! című 1995-ös romantikus filmvígjátékban is feltűnt. Egy évvel később A sziklában FBI-igazgatót alakított.
Az elnök emberei című sorozatban Leo McGarry volt alkoholista elvált személyzeti főnököt játszotta hét évadon keresztül. Spencer volt az első színész, akit beválogattak a sorozatba.
Halála 2005. december 16-án szívrohamban halt meg Los Angelesben, 58 éves korában. Az elnök emberei egyik szereplője, Stockard Channing, meglátogatta a kórházban halála napján.
Leo McGarry és John Spencer élete sok mindenben megegyezett. Figurája és ő maga is elvált, a sorozatban is eljátszott egy szívrohamot és az életében is alkoholista volt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1982 Echoes Stephen 1983 Háborús játékok WarGames Jerry, a légierő százados 1985 Leszámolás Hongkongban The Protector Ko pilótája Key Exchange zenekiadó vezetőségi tag 1987 Gengszterek földje The Verne Miller Story George Sally Inkognito Bakey 1989 Sivatagi sorozatgyilkos Far from Home televíziós prédikátor A szerelem tengere Sea of Love hadnagy Konrád Antal Fekete eső Black Rain Oliver százados Gruber Hugó Simple Justice Phil Sullivan nyomozó 1990 Ártatlanságra ítélve Presumed Innocent Lipranzer nyomozó Felföldi László Zöld kártya Green Card Harry Rosta Sándor 1995 Felejtsd el Párizst! Forget Paris Jack Izsóf Vilmos Cafe Society Ray Davioni 1996 A szikla The Rock James Womack FBI-igazgató Szokolay Ottó Albínó aligátor Albino Alligator Jack Breyer László 1997 Gyilkos társak Cold Around the Heart Mike nagybácsi Cop Land Cop Land Leo Crasky nyomozó Uri István 1998 Lesser Prophets Ed Rejtélyes alkony Twilight Phil Egan százados Izsóf Vilmos Bolla Róbert OK Garage Bill Gunter Nincs alku The Negotiator Al Travis rendőrfőnök Konrád Antal 1999 Farkaséhség Ravenous Slauson tábornok Kránitz Lajos
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1963–1964 The Patty Duke Show Henry 7 epizód 1976 Ryan's Hope küldönc 2 epizód 1986 Miami Vice Miami Vice Lee Atkins hadnagy Spenser: For Hire Joe Moran 1 epizód 1987 One Life to Live Evan Sutton 1 epizód 1987–1988 Another World Frank Julian ismeretlen epizódok 1988 As the World Turns Don West 2 epizód 1990 Esküdt ellenségek Law & Order Howard Morton 1 epizód 1990–1994 L.A. Law Tommy Mullaney főszerep (71 epizód) 1992 A gyilkos karjaiban In the Arms of a Killer Vincent Cusack nyomozó tévéfilm Nincs menekvés When No One Would Listen Walter Wheeler 1994 Duckman Dennehy ügynök (hangja) 1 epizód Perry Mason: A fintorgó kormányzó esete A Perry Mason Mystery: The Case ofthe Grimacing Governor Al Rhinehart tévéfilm 1995 Angyali érintés Touched by an Angel Leo 1 epizód 1996 F/X: The Series Carl Scofield 1 epizód 1997 Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai Lois & Clark: The New Adventures of Superman Hank Landry / Mr. Gadget 1 epizód Tracey Takes On... Ray Weggerly 1 epizód A kiválasztott – Az amerikai látnok Early Edition Howard Banner 1 epizód 1998–1999 Trinity – Érzelmek viharában Trinity Simon McAllister 9 epizód 1999 Végtelen határok The Outer Limits Wallis Thurman ezredes 1 epizód Doktorok L.A. Doctors Dr. Edmund Church 1 epizód 1999–2006 Az elnök emberei The West Wing Leo McGarry
Jegyzetek
További információk
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:New York-iak