Nem tévesztendő össze a jóval későbbi Barnabás evangéliumával.
A Barnabás levele vagy Barnabás-levél görög nyelvű, levélformát használó korai keresztény teológiai értekezés, amelyet rendszerint az apostoli atyák írásai közé sorolnak. Szerzője ismeretlen; az óegyházi hagyomány egy része Barnabás apostolnak, Pál apostol munkatársának tulajdonította, a modern kutatás többsége azonban ezt nem fogadja el.Vanyó László bevezetője: „A Barnabás-levél”, in Vanyó László (szerk.): Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980; elektronikus kiadás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár, 117–118. o.James N. Rhodes: „Barnabas, Epistle of”, in New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003; online reprodukció: Encyclopedia.com.
A mű nem klasszikus értelemben vett személyes levél: nincs megnevezett címzettje, és nem tartalmaz konkrét gyülekezeti ügyekre vonatkozó részletes utalásokat. A szakirodalomban ezért gyakran levélformájú traktátusként, homíliaként vagy kateketikai-buzdító iratként határozzák meg.Paulin Ladeuze: „Epistle of Barnabas”, in The Catholic Encyclopedia, vol. 2, Robert Appleton Company, New York, 1907; New Advent.Michael W. Holmes (szerk. és ford.): The Apostolic Fathers: Greek Texts and English Translations, 3. kiadás, Baker Academic, Grand Rapids, 2007, „Barnabas” bevezető. A szöveg fő célja a szerző szerint a „tökéletes tudás” közlése: annak bemutatása, hogyan kell a zsidó Szentírást Krisztusra, a keresztre, az egyházra és a keresztény életre vonatkoztatva olvasni. A szerző az áldozat, böjt, körülmetélés, étkezési törvények, szombat és templom kérdését allegorikus és tipologikus módon magyarázza, majd az irat végén a „két út” erkölcsi tanítását adja elő.James N. Rhodes: The Epistle of Barnabas and the Deuteronomic Tradition: Polemics, Paraenesis, and the Legacy of the Golden-calf Incident, Mohr Siebeck, Tübingen, 2004.
Keletkezését általában a jeruzsálemi templom 70-es pusztulása utáni időre teszik. A pontos datálás vitatott: több kutató az 1. század végét vagy a 2. század elejét, mások Hadrianus uralkodását és a Bar Kohba-felkelés előtti éveket tartják valószínűnek. A datálási javaslatok többsége nagyjából a 90–132 közötti sávba esik, bár a 70 utáni korábbi és a 130 körüli későbbi keltezés mellett is születtek érvek.James Carleton Paget: The Epistle of Barnabas: Outlook and Background, Mohr Siebeck, Tübingen, 1994.Reidar Hvalvik: The Struggle for Scripture and Covenant: The Purpose of the Epistle of Barnabas and Jewish-Christian Competition in the Second Century, Mohr Siebeck, Tübingen, 1996.Jonathon Lookadoo: The Epistle of Barnabas: A Commentary, Apostolic Fathers Commentary Series, Cascade Books, Eugene, 2022. A teljes görög szöveg két legfontosabb tanúja a 4. századi Codex Sinaiticus és a 11. századi Codex Hierosolymitanus.Codex Sinaiticus, hivatalos online kiadás: codexsinaiticus.org.Ferdinand R. Prostmeier: Der Barnabasbrief, Kommentar zu den Apostolischen Vätern 8, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1999.
Címe és műfaja
A szöveg hagyományos címe a görög kézirati hagyományban Barnabáshoz kapcsolódik, de maga az irat nem nevezi meg szerzőjét. A „levél” megjelölés részben formai: a mű üdvözlő bevezetéssel kezdődik, a szerző a címzetteket „fiaim és leányaim” megszólítással illeti, és lelkipásztori hangon szól hozzájuk. A levélműfajra jellemző konkrét címzés, helyzetleírás és személyes híranyag azonban hiányzik belőle.
A szöveg célját az első fejezet a hithez kapcsolódó „tökéletes tudás” közlésében jelöli meg. A görög gnószisz itt nem a későbbi gnoszticizmus rendszerét jelenti, hanem a szerző szerint a Szentírás mélyebb, krisztológiai és erkölcsi értelmének felismerését. A mű ennek megfelelően egyszerre buzdító irat, teológiai értekezés és szentírás-magyarázó traktátus. Nem pogányságellenes apológia, és nem is valamely pontosan azonosítható gnosztikus iskola elleni vitairat; polemikus hangvétele elsősorban a zsidó törvény és kultusz szó szerinti értelmezésével szemben érvényesül.
Irodalmi szerkezete asszociatív és nem mindig lineáris. A gondolatmenetben ószövetségi idézetek, kulcsszavak, szimbolikus megfeleltetések, számmisztikai magyarázatok és erkölcsi következtetések kapcsolódnak egymáshoz. A korábbi irodalomban ezt gyakran szerkezeti lazaságként értékelték; a mai kutatás inkább a korai keresztény tanítói, homiletikus és testimonia-jellegű írásmagyarázat összefüggésében vizsgálja.Robert A. Kraft: The Epistle of Barnabas: Its Quotations and Their Sources, Harvard University PhD dissertation, 1961; összefoglaló és elektronikus változat: University of Pennsylvania, CCAT.
Szerzője, keletkezési helye és ideje
A szerző személye ismeretlen. Alexandriai Kelemen és Órigenész Barnabás apostol műveként hivatkozott rá, és ez a tulajdonítás az óegyházi hagyományban tovább élt. A modern kutatásban az apostoli szerzőséget többnyire valószínűtlennek tartják. Ennek fő érvei közé tartozik, hogy a mű a jeruzsálemi templom 70-es pusztulását már múltbeli eseményként feltételezi, és a zsidó törvény értelmezésében jóval élesebben szakít a szó szerinti kultikus olvasattal, mint amit Pál apostol Barnabás nevű munkatársáról az Apostolok cselekedetei és a páli levelek alapján feltételezni szoktak.
A szerző vallási háttere vitatott. Sok modern szerző pogánykeresztény szerzővel számol, mivel a mű a keresztény olvasóközösséget következetesen szembeállítja „a zsidókkal”, és a mózesi kultusz szó szerinti értelmezését elutasítja. Ez a meghatározás azonban nem zárja ki a hellenisztikus-zsidó befolyást. A szerző alaposan ismeri a görög Ószövetség nyelvét, zsidó apokaliptikus és bölcsességi motívumokat használ, és olyan allegorikus, illetve kultuszkritikai hagyományokra támaszkodik, amelyek a hellenisztikus zsidóságon belül is jelen voltak. Robert A. Kraft klasszikus elemzése szerint a Barnabás-levél számos idézete és hagyományblokkja nem egyszerű keresztény „átírás”, hanem késő zsidó és hellenisztikus-zsidó iskolai hagyományok keresztény alkalmazása.
A keletkezési helyet nem lehet biztosan meghatározni. Az alexandriai vagy egyiptomi eredet mellett szól, hogy a művet legkorábban alexandriai szerzők idézik, és allegorikus írásmagyarázata jól illik az alexandriai teológiai és zsidó-hellenisztikus közeghez. Ugyanakkor a szöveg nem tartalmaz olyan egyértelműen egyiptomi helyi utalásokat, amelyek a kérdést eldöntenék; ezért a szakirodalomban Szíria és Kis-Ázsia is felmerült lehetséges háttérként.
A datálás alsó határa a templom pusztulása miatt 70 utánra tehető. A 16. fejezet templomra vonatkozó utalásait több magyarázó Hadrianus 130 körüli jeruzsálemi terveivel, illetve a Bar Kohba-felkelés előtti helyzettel kapcsolta össze. Más értelmezések a Dániel könyvére tett utalásokat vagy az újszövetségi idézetek hiányát hangsúlyozva korábbi, 1. század végi dátumot is lehetségesnek tartanak. A magyar patrisztikai irodalomban Vanyó László óvatosságot javasolt az allegorikus utalások datáló erejével kapcsolatban, és a 2. század második negyedét tartotta a legvalószínűbbnek. A mai összefoglalások többsége a művet a 2. század elejéhez vagy első harmadához köti, gyakran kb. 100–130 közé helyezve.
Szöveghagyomány és kéziratok
A Barnabás-levél görög szövegének hagyománya több ágon maradt fenn. A 19. század közepéig a nyugati könyvtárakban ismert görög kéziratok közös forrásra vezethetők vissza, és nem tartalmazták a mű elejét teljes egészében. A szöveghagyomány döntő fordulópontja a 4. századi Codex Sinaiticus és a 11. századi Codex Hierosolymitanus ismertté válása volt, mert ezek a teljes görög szöveg önálló tanúi.
A Codex Sinaiticusban a Barnabás-levél az újszövetségi könyvek után, a Jelenések könyve és Hermasz pásztora közelében áll. Ez nem jelenti azt, hogy a teljes egyház kanonikus könyvként fogadta volna el, de jól mutatja a mű határterületi státuszát: egyes ókeresztény körökben nagy tekintélyű, olvasott és idézett irat volt, amely bizonyos kézirati környezetekben bibliai könyvek közvetlen szomszédságában hagyományozódott.Euszebiosz: Historia ecclesiastica III,25,4; VI,13,6; VI,14,1.
A másik teljes görög tanú az 1056-ban másolt Codex Hierosolymitanus, amely a Didakhét, Kelemen leveleit és Antiochiai Ignác leveleinek hosszabb gyűjteményét is tartalmazza. A teljes kéziratok mellett több hiányos vagy töredékes görög tanú ismert; a szakirodalom külön tárgyalja a Codex Vaticanus graecus 859-hez kapcsolódó hiányos kéziratcsaládot, amelyben a Barnabás-levél szövege a Polikárp filippiekhez írt levelének csonka szövegéhez kapcsolódik.
A görög hagyomány mellett ismert egy régi latin fordítás is, amely a mű első tizenhét fejezetét őrzi. Ezt gyakran a 4. vagy 5. századra keltezik, és afrikai eredete is felmerült. A latin változat szabad fordítás, ezért a görög szöveg helyreállításában korlátozott értékű, de fontos tanúja annak, hogy a Barnabás-levél nem kizárólag görög kézirati környezetben volt ismert. Patrisztikus idézetek Alexandriai Kelementől, Órigenésztől, Didümosztól és Jeromostól további adalékokat szolgáltatnak a recepcióhoz és a szöveg történetéhez.
Felépítése
A mű hagyományosan 21 fejezetre oszlik. Belső szerkezete többféleképpen tagolható. A legegyszerűbb felosztás szerint az 1–17. fejezetek a Szentírás és a szövetség értelmezésével, a 18–21. fejezetek pedig a „két út” erkölcsi tanításával foglalkoznak. Részletesebb felosztásban az 1–5,4 inkább buzdító bevezetés, az 5,5–17 szentírás-magyarázó és teológiai rész, a 18–21 pedig záró paraenézis, vagyis erkölcsi buzdítás.
Az első nagy egység központjában a mózesi törvény, az ószövetségi kultusz és a prófétai szövegek Krisztusra és a keresztény életre vonatkozó értelmezése áll. A szöveg az áldozatokról, a böjtről, a körülmetélésről, az étkezési törvényekről, a vörös tehén szertartásáról, a bűnbakról, Mózes kitárt karjairól, Józsue/Jézus nevének tipológiájáról, a szombatról és a templomról szóló magyarázatokat kapcsolja össze.
A záró egység a „két út” tanítását tartalmazza: a fény útját és a sötétség útját. A szakasz szoros rokonságot mutat a Didakhé első fejezeteivel, ezért a kutatás gyakran közös zsidó vagy zsidó-keresztény erkölcsi hagyományból, illetve közvetlen vagy közvetett irodalmi kapcsolatból magyarázza a párhuzamot.Robert A. Kraft: Barnabas and the Didache, The Apostolic Fathers: A New Translation and Commentary, vol. 3, Thomas Nelson, New York, 1965.
Tartalma és főbb témái
A Szentírás allegorikus és tipologikus értelmezése
A Barnabás-levél legjellemzőbb vonása az allegorikus és tipologikus írásmagyarázat. A szerző szerint a törvény számos előírását nem pusztán külső, szó szerinti rendelkezésként kell érteni, hanem Krisztusra, a keresztre, az egyházra és a keresztény erkölcsi életre mutató jelként. Ez a módszer nem elszigetelt jelenség az ókorban: a hellenisztikus zsidóságban és a korai kereszténységben is ismert volt az a törekvés, hogy a szent szövegek mélyebb, spirituális értelmét keressék.
A szerző sok ószövetségi idézetet és utalást használ, de nem mindig közvetlenül a ma ismert Septuaginta-szövegformából. Több helyen úgynevezett testimonia-hagyományokkal számolnak: előre összeállított, témák szerint rendezett bibliai idézetcsoportokkal, amelyeket a tanítói és vitázó irodalom felhasználhatott. Kraft kutatása szerint a Barnabás-levél jelentősége részben abban áll, hogy megőrizte e korai zsidó és keresztény idézési gyakorlat nyomait.
A szerző az áldozatokról és a böjtről szóló prófétai kritikát úgy értelmezi, hogy Isten nem a puszta kultikus cselekményt, hanem a megtört szívet, az igazságosságot és az irgalmasságot kívánja. A körülmetélés esetében a „szív” és a „fül” körülmetélésére helyezi a hangsúlyt. Az étkezési törvényeket erkölcsi példázatokként magyarázza: a tisztátalan állatok szerinte nem elsősorban táplálkozási tilalmakat jelentenek, hanem kerülendő magatartásformákat jelképeznek.