Teizmus (ritkábban: theizmus) a vallásfilozófia és a teológia egyik alapfogalma. Tágabb értelemben bármely olyan álláspontot jelölhet, amely egy vagy több isten vagy istenség létezését vallja. Szűkebb és a nyugati filozófiai használatban elterjedtebb értelemben a teizmus az a felfogás, amely szerint létezik egy személyes, értelmes, szabad és mindenek fölött álló Isten, aki a világ teremtője, fenntartója és gondviselője.Magyar Katolikus Lexikon: teizmus.Theism, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 13. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.
A klasszikus teizmus megkülönbözteti Istent a világtól: Isten nem azonos a mindenséggel, mégis jelen van a teremtményekben mint létük oka és fenntartója. Ezzel elhatárolódik a panteizmustól, amely az istenit és a világot valamilyen értelemben azonosítja, a panenteizmus több olyan formájától, amely Istent a világhoz belsőleg ráutaltként értelmezi, valamint a deizmustól, amely több formájában ugyan elfogadja egy teremtő Isten létét, de tagadja vagy gyengíti a kinyilatkoztatást, a természetfölötti beavatkozást és a részletes gondviselést.Pantheism, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 10. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.Francis Aveling: Deism, in: The Catholic Encyclopedia, Robert Appleton Company, 1908.
A teizmus fogalma nem azonos egyetlen konkrét vallással, bár a nyugati vallásfilozófiában elsősorban a monoteista, különösen az ábrahámi hagyományokkal kapcsolódik össze. A judaizmus, a kereszténység és az iszlám teista vallások, de a filozófiai teizmus önmagában nem tartalmazza a kinyilatkoztatott vallások minden tanítását. A filozófiai teizmus elkülönül a konkrét vallási kinyilatkoztatásoktól: pusztán az ész, a tapasztalati világ és a metafizikai érvelés alapján igyekszik bizonyítani, valószínűsíteni vagy értelmezni Isten létét és tulajdonságait. A kereszténység például monoteista, de Isten egységét a Szentháromság hitével együtt vallja; ez a szentháromságos monoteizmus a filozófiai teizmusnál többet állít, mert kinyilatkoztatott hittitkokra is hivatkozik.Magyar Katolikus Lexikon: monoteizmus.
Fogalom és etimológia
A teizmus szó a görög theosz (θεός, „isten”) szóból ered. A latin eredetű deizmus szó etimológiailag hasonló jelentésű, de a két fogalom jelentése a kora újkorban fokozatosan elvált egymástól. A New Catholic Encyclopedia szerint az angol theism kifejezést Ralph Cudworth használta 1678-ban megjelent The True Intellectual System of the Universe című művében; a theism és a deism szavak jelentése a 19. századig sokszor nem különült el élesen.
A mai szóhasználatban több réteg különíthető el:
Tág értelemben a teizmus minden olyan nézet, amely isteni lény vagy isteni lények létét vallja. Ebben az értelemben a politeizmus is teista álláspont. Szűkebb vallásfilozófiai értelemben a teizmus többnyire monoteista: egy személyes, teremtő, értelmes, szabad és gondviselő Isten létét állítja. Klasszikus teizmus alatt rendszerint azt a nyugati zsidó, keresztény és iszlám filozófiai hagyományban kialakult istenfogalmat értik, amely szerint Isten egyszerű, örök, változhatatlan, mindenható, mindentudó, tökéletesen jó, a világtól különböző, de abban ható teremtő. Természetes teizmus vagy természetes teológia az Isten létére és tulajdonságaira vonatkozó olyan érvelés, amely az ész, a tapasztalat és a világ rendje alapján, közvetlen kinyilatkoztatási tekintélyre való hivatkozás nélkül vizsgálja Istent. Ezt gyakran filozófiai teizmusnak is nevezik, amikor az érvelés nem valamely egyház vagy szent irat tekintélyéből, hanem általános filozófiai premisszákból indul ki.God, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 6. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.
A kifejezés tehát egyszerre használható vallástörténeti, filozófiai és teológiai értelemben. Emiatt fontos megkülönböztetni a puszta istenhitet, a klasszikus személyes Istenbe vetett hitet, valamint a konkrét vallási hagyományok sajátos istenképét.
Alapvető ismertetőjegyek
A klasszikus teizmusban Isten nem egyszerűen a világ egyik része vagy legnagyobb lénye, hanem a lét végső forrása. A különböző teista rendszerek eltérően fogalmazzák meg Isten tulajdonságait, de a nyugati klasszikus teizmusban több elem állandóan visszatér.
Személyesség
A teizmus Istent személyesnek tekinti. Ez nem azt jelenti, hogy Isten emberi módon személy volna, hanem azt, hogy értelem, akarat, szabadság, tudás és cselekvőképesség tulajdonítható neki. A személyes Isten ezért megszólítható, imádható, akaratot fejezhet ki, és viszonyba léphet a teremtményekkel. A teizmus ebben különbözik azoktól az irányzatoktól, amelyek az istenit személytelen abszolútumnak, világtörvénynek, kozmikus erőnek vagy a mindenség egészének tekintik.
Teremtés és fenntartás
A klasszikus teizmus szerint a világ nem önmagában álló, végső valóság, hanem függ Istentől. A keresztény, zsidó és iszlám teremtéstanban a világ Isten szabad teremtő aktusának eredménye. A keresztény teológiában ezt a creatio ex nihilo, vagyis a „semmiből való teremtés” tana fejezi ki: a világ nem Isten anyagából alakult ki, és nem is szükségszerű kisugárzásként áramlott ki belőle, hanem Istentől különböző, tőle függő teremtményi valóság.Causality, Divine, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 3. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.Reginald Garrigou-Lagrange: The Trinity and God the Creator. A Commentary on St Thomas' Theological Summa, B. Herder Book Co., 1952.
A fenntartás tana szerint Isten nem csupán a világ kezdetén oka a létezésnek, hanem a teremtmények létben maradása is tőle függ. Ez a felfogás különbözik attól az órásmester-szerű deista képtől, amely szerint Isten létrehozta a világ rendjét, majd a világ önállóan működik tovább.Providence of God, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 11. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.
Gondviselés
A teizmus szűkebb értelmében Isten nem pusztán teremtő, hanem gondviselő is. A gondviselés azt jelenti, hogy Isten a teremtményeket céljuk felé rendezi, fenntartja a világ rendjét, és az eseményekben nem puszta külső szemlélőként van jelen. Aquinói Szent Tamás szerint a gondviselés Isten értelmi terve a dolgok célra irányításáról, a világ kormányzása pedig ennek időbeli végrehajtása.Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, I, q. 22.
A katolikus és tomista hagyomány hangsúlyozza, hogy a gondviselés nem azonos a fatalizmussal. Isten a teremtményeket természetüknek megfelelően vezeti; a szabad akarattal rendelkező lényeket nem a szabadság megszüntetésével, hanem a szabadság működésén keresztül. Schütz Antal klasszikus megfogalmazása szerint Isten gondviselő tevékenysége elsőoki tevékenység: nem pótolja a teremtményi okságot, hanem lehetővé teszi és felhasználja azt.Schütz Antal: A bölcselet elemei, 2. átdolgozott kiadás, Szent István Társulat, Budapest, 1940.
Transzcendencia és immanencia
A teizmus egyik központi állítása, hogy Isten egyszerre transzcendens és immanens. Transzcendens, mert nem azonos a világgal, nem része a természetnek, és nem korlátozódik a tér, idő és anyagi változás rendjére. Immanens, mert jelen van a világban mint annak teremtő, fenntartó és működtető oka.
Ez a kettősség különbözteti meg a teizmust a két szélső felfogástól: a deizmus Isten távolságát emeli ki a gondviselő közelség rovására, a panteizmus pedig Isten közelségét vagy a világgal való azonosságát hangsúlyozza a transzcendencia rovására.Magyar Katolikus Lexikon: panteizmus.J. Hontheim: Pantheism, in: The Catholic Encyclopedia, Robert Appleton Company, 1911.
Tökéletesség, egyszerűség és változhatatlanság
A klasszikus teizmusban Isten tökéletes lét, akiben nincs hiány, összetettség vagy változás úgy, ahogyan a teremtményekben van. A skolasztika és különösen a tomizmus szerint Istenben a lényeg és a lét nem különbözik: Isten nem csupán birtokolja a létet, hanem önmaga a magától való lét. Ezt a gondolatot a latin teológiai nyelv gyakran az ipsum esse subsistens, vagyis az „önmagában fennálló lét” formulával fejezi ki.Reginald Garrigou-Lagrange: The One God. A Commentary on the First Part of St. Thomas' Theological Summa, B. Herder Book Co., 1943.
A klasszikus isteni attribútumok közé tartozik az aseitas vagy önmagától valóság, az isteni egyszerűség, a változhatatlanság, az örökkévalóság, a mindenhatóság, a mindentudás és a tökéletes jóság. Az aseitas azt jelenti, hogy Isten nem mástól kapja létét, hanem önmagában van létalapja; az isteni egyszerűség azt, hogy Istenben nincs fizikai vagy metafizikai összetétel; a változhatatlanság pedig azt, hogy Isten nem válik valamivé, amivé korábban nem volt. A tomista értelmezésben ezek a tulajdonságok nem egymástól független „részek” Istenben, hanem ugyanannak az egyszerű isteni valóságnak emberi fogalmakkal megragadott aspektusai.William F. Vallicella: Divine Simplicity, in: Stanford Encyclopedia of Philosophy.
A modern vallásfilozófiában ezeket a tulajdonságokat többen újraértelmezték vagy vitatták. A folyamatteológia és egyes panenteista irányzatok például Isten változékonyságát, világra való ráutaltságát vagy „dipoláris” szerkezetét hangsúlyozták. A klasszikus teizmus védelmezői szerint azonban az ilyen modellek könnyen gyengítik Isten abszolút transzcendenciáját és a teremtés szabadságát.Panentheism, in: Berard L. Marthaler et al. (szerk.): New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 10. kötet, Gale–The Catholic University of America, 2003.Donald Viney: Process Theism, in: Stanford Encyclopedia of Philosophy.
Teizmus és rokon fogalmak
A teizmus több fogalommal érintkezik, de nem azonos mindegyikkel. A fogalmak elkülönítése azért fontos, mert a „teizmus” tág és szűk jelentése gyakran keveredik.
Monoteizmus
A monoteizmus egyetlen Isten létének és tiszteletének vallása. A judaizmus, a kereszténység és az iszlám klasszikusan monoteista vallások. A monoteizmus azonban nem minden esetben azonos a filozófiai értelemben vett klasszikus teizmussal: egy vallás lehet egyistenhívő anélkül, hogy részletes metafizikai fogalomrendszerben beszélne isteni egyszerűségről, változhatatlanságról vagy analóg létfogalomról.
A bibliai monoteizmusban Isten egyedülisége nem pusztán elméleti tétel, hanem hitvallási és kultikus követelmény. A Második törvénykönyv híres hitvallása, a Sema Jiszráél („Halld, Izrael...”) Isten egységét és kizárólagos imádását fejezi ki. A keresztény hagyomány ezt az egyistenhitet a Szentháromság tanával együtt értelmezi: Isten természete szerint egy, de három személyben — Atya, Fiú és Szentlélek — létezik.
A vallástörténetben különbséget kell tenni a szigorú monoteizmus, a henoteizmus és a monolátria között. A henoteizmus egy istent tekint legfőbbnek anélkül, hogy feltétlenül tagadná más istenek létét; a monolátria egyetlen istent imád, de nem szükségképpen tagadja más isteni lények létezését. Ezért az ókori vallási jelenségeket — például Ehnaton Amarna-reformját és Aton kiemelt kultuszát — óvatosan kell monoteizmusnak nevezni, mert értelmezésük a kutatásban vitatott.
Politeizmus
A politeizmus több istenség elismerése és tisztelete. A politeista vallásokban az istenek rendszerint nem teljesen egyenrangúak: sok vallásban panteon alakul ki, amelyben a különböző isteneknek saját feladatkörük, helyi kultuszuk, mitológiai kapcsolatrendszerük és hierarchikus rendjük van. A politeizmus ezért nem azonos egyszerűen a „bálványimádás” vagy a „pogányság” fogalmával; ezek történeti és teológiai értékítéleteket is hordozhatnak.Magyar Katolikus Lexikon: politeizmus.
A tág értelemben vett teizmus magában foglalhat politeista formákat is, amennyiben isteni lények létére vonatkozó állítást tesz. A szűkebb, klasszikus értelemben vett teizmus azonban többnyire monoteista, és egyetlen végső, transzcendens, mindenek fölött álló Istent vall.
Deizmus