A 2015. október 10-ei ankarai események egy két robbantásból álló merényletsorozatból indult eseménysorozat.

A robbantások 10 óra 04 perckor 2 robbanás történt az Ankara Central vasútállomáson. Közvetlenül (azon a napon) 102 halottja és több, mint 400 sebesültje volt a robbantásoknak.

A robbantás a több erős mozgalom által szervezett „Munka, béke és demokrácia” felvonuláson történt, mely a török hadsereg és a kurd PKK közti párbeszédet szorgalmazta. Az elkövetők tekintetében valószínűsítik, hogy az Iszlám Állam 2 tagja követte el, és a megbékélési tüntetés elleni provokációnak is tekinthető.Azonosították a török robbantás egyik gyanúsítottját (index)

Törvénysértő reakciók Az események folytatása a kormány törvénysértő reakcióiból állt. Az időzítés nem független a november 21-ei választásoktól sem.

A kormány a robbantásokban megsérült ellenzéki tüntetőkkel szemben könnygázt vetett be, és akadályozta a mentőautók forgalmát.Könnygázt vetettek be az ankarai merénylet helyszínén (index) Ezek után a török kormány – durván korlátozva a szólásszabadságot – a legtöbb tudósítást betiltotta.

Nemzetközi tiltakozások A török kormány jogsértései ellen a demokratikus világban tiltakozások indultak. Az Európai Unió tagországai közül először Franciaországban, Párizsban tartottak sok ezres tiltakozást a török kormány eljárása ellen.Usnews

Görögországban a legtöbb állami szervre jellemző részvétnyilvánítás mellett kormányszinten is felhívták Törökországot a demokratikus értékek tiszteletben tartására. Mindemellett számos demokratikus török közösség tiltakozott a török kormány eljárása ellen szerte a világon.

thumb|right|A demokratikus török közösség nyilatkozata Magyarországon

Jegyzetek

Fordítás

Források Bombamerénylet Ankarában: a török kormány a káoszra játszik - Kettős Mérce blog "A török kormány szerint az ISIS felelős az ankarai robbantásért": 444

Kategória:2015-ös terrorcselekmények Kategória:Tömeggyilkosságok Kategória:Ankara Kategória:Törökország történelme Kategória:Az Iszlám Állam által elkövetett terrorcselekmények