Szendrő városának és egész Magyarországnak is jelentős műemléke a barokk stílusban épült római katolikus Assisi Szent Ferenc-templom. Eredeti formájában 1635/36-tól a ferences kolostor zárdatemplomának készült, ma ismert alakját az 1741-ben kezdődő átépítésével nyerte el. A rendalapító Assisi, avagy szeráfikus Szent Ferenc (1182–1226) tiszteletére szentelték.
bélyeg|A szendrői római katolikus templom Assisi Szent Ferenc főoltára, és Páduai Szent Antal, valamint Szent Anna mellékoltárai A barokk eszmei hátterét a katolikus egyház által indított ellenreformáció, az egyház hivatalos szóhasználatában a „katolikus megújulás” adta. Ennek céljai egyrészt a reformáció következtében elvesztett hívek visszaszerzése, másrészt a megmaradt nyáj hitében való megerősítése voltak. A szendrői templom és kolostora eredetileg szintén a magyarországi ellenreformáció szolgálatára épült.
Jelentősége A templomot a maga nemében igazán különlegessé a teljes egészében épen fennmaradt barokk berendezése teszi. Feltétlenül említést érdemel a 17. századból származó Betlehemi mellékoltár, illetve a 18. század közepére datálható Assisi Szent Ferenc főoltár, a Szent Anna, a Páduai Szent Antal, valamint a Loretói és a Fájdalmas Anya mellékoltárok, a szerzetesi zsolozsmázó stallumok, a szószék, a padok, az aranyhímzéses moire miseruha, a Nepomuki Szent János és a katakombai szentek relikviáit tartalmazó ereklyetartók, a teológiai tárgyú könyvgyűjtemény, a stációképek és a földszinti oldalfolyosó késő reneszánsz Lorántffy címeres kő ajtókerete.G. Györffy Katalin: Adatok Hartmann József kassai szobrász tevékenységéhez in: Ars Hungarica 1984/1.Szarvas Péter: A szendrői Assisi Szent Ferenc Templom és egyházközség rövid története Szendrő 2005 A helyi katolikus egyház elsősorban az innen származó gótikus szendrői monstranciáról híres. Ez az 1430-as évek elejéről származó Úrmutató a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának része, a korabeli magyar ötvösművészet remeke.Kárpáti László: Az egyházi művészet javai in: Szendrő monográfiája szerkesztette: Veres László-Viga Gyula, Szendrő 2002
A templom és a katolikus egyház története Szendrőben A 13-14. század A szendrői katolikus egyház történetének kezdeteiről szinte semmit sem tudunk, a település csak a 14. század elején jelenik meg az írott forrásokban. 1317-ben az egri püspök és a káptalan egyházi tized tulajdonával kapcsolatos jogvitája kapcsán bukkant fel Szendrő neve, a pervesztes a püspök lett, a tized eztán a káptalant illette. A XXII. János pápa (1316–1334) adószedői által összeállított és fennmaradt magyarországi tizedjegyzékek (1332–1337) tanúsága szerint ebben az időszakban Szendrő 27-32 ezüstgarast fizetett évente, amiből következtethetünk arra, hogy már ekkor jelentős, falusias környezetéből egyértelműen kiemelkedő, mezővárosi jellegű település lehetett. 1332–től önálló plébánia, templomát az államalapító Szent István király tiszteletére szentelték, első név szerint ismert papja, bizonyos Márk 1333-1334 táján szolgált itt.Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése, Szent István Társulat Budapest 1985
A 16-17. század, reformáció és ellenreformáció Szendrő mint Borsod vármegye székhelye, fontos királyi végvár, főúri uradalmi központ és a felső-magyarországi (kassai) végvidéki főkapitányság egyik várkörzetének központi erőssége, a Habsburgok, az oszmánok és Erdély harcainak fókuszában állt a 16–17. században. A mezőváros mind a reformáció, majd elsősorban az 1635-től épített, mára elpusztult ferences kolostora révén az ellenreformáció jelentős regionális központja. Az 1550 –es évek derekától a Szendrőt birtokló, protestánssá lett Bebek família ellehetetlenítette a katolikus hitéletet a mezővárosban, csak az erőd császári zsoldosai és várnépe követték a katolicizmust. 1625. november 12-én II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király papot és kántortanítót küldött a szendrői, a Szentháromságról elnevezett kis katolikus kápolna számára a Habsburg Monarchiában, így az annak részét képező királyi Magyarországon is megindult ellenreformáció jegyében. 1632–től ferences áldozár működött a városban. 1635–ben egy ferences rendi pap kezdte meg szolgálatát Szendrőben, ugyanekkor Lósy Imre, a Jászón székelő egri püspök, később 1637-től 1642-ig Pázmány Péter utódaként esztergomi érsek és Magyarország prímása lehetővé tette egy ferences kolostor megépítését a mezővárosban. 1636–ban történt meg a szerzetesek bevezetése Gyöngyösi Aranyszájú János vezetésével, a barátok intenzív missziós feladatokat is elláttak a környéken. 1638-ban fejeződött be a kolostor és a zárdatemplom építése. A kolostor mellett egy zárdatemplom építéséhez is hozzáfogtak, alapjait 1635-ben rakták le, ennek későbbi átépítése és kibővítése révén jött létre az 1760-as évekre a templom ma ismert formájában. Maga az épület 17. században többször vált az erdélyi, a kuruc és a császári-királyi seregek közötti összecsapások áldozatává. 1671–től elnyerte a konvent titulust, tehát már nagyobb létszámú szerzetesi közösség élt a kolostor falai közt. Ekkorra jelentős rendházzá nőtte ki magát, ahol komoly teológiai tárgyú képzés folyt. 1674–es javításakor kapta meg a templom a külső támoszlopait.
A 18. század 1741-től gróf Csáky István átépíttette és kibővíttette a templomot. A szentélyt nyugati irányban meg is hosszabbították. A 18. század közepén már 25-30 szerzetes élt a kolostorban. 1752–ben elkészült el az új főoltár. 1759-ben szentelték a templomot, tornyának átalakítása pedig 1765-ben befejeződött be. 1788-tól ismét önálló plébánia jött létre Szendrőben. 1789. november 18-án II. József német-római császár, magyar és cseh király a felvilágosult abszolutizmus szellemében fogant 1788–as rendelete alapján feloszlatták a Kisebb Testvérek Rendjét a Habsburg Monarchiában, így a szendrői ferences kolostor is megszüntetésre került, épületét 1808-ig, a jelenlegi nagyméretű paplak elkészültéig plébániaként használta tovább a katolikus egyház.http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef,%20II..html
A 19. század Az 1829-es katolikus canonica visitatio – egyházlátogatás, melyet a püspök, vagy a nevében eljáró valamely kanonok végzett az egyházmegye plébániáin – jegyzőkönyve számol be először részletesen a templomról, a főoltáron kívül négy mellékoltárt említ, melyek ma is a templomban találhatóak. 1835–1844 között márkus- és batizfalvi Máriássy Gábor (1807–1871) későbbi címzetes paleopoliszi püspök, az 1870-es I. vatikáni zsinat résztvevője volt a plébános. Itt szolgáltak Schákovits Ferenc és Baratius József későbbi egri kanonokok is.
A 20. század B Kiss János kanonok, esperes, Szendrő plébánosa 1953-tól negyven éven keresztül, egészen haláláig szolgálta a híveket a városban.
Az épület A templom barokk stílusban épült. A barokk eszmei hátterét a katolikus egyház által indított ellenreformáció, az egyház hivatalos szóhasználatában a „katolikus megújulás adta”. Ennek céljai egyrészt a reformáció következtében elvesztett hívek visszaszerzése, másrészt a megmaradt nyáj hitében való megerősítése voltak. A barokk építészet legfőbb alkotásai egyértelműen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel az egyszerű embereket voltak hivatottak elkápráztatni. Az első barokk stílusban épült templom a Vignola tervezte római Il Gesù volt. bélyeg|A szendrői Assisi Szent Ferenc-templom 2020-ban Az egyhajós, nagyméretű templom hangsúlyos osztópárkányokkal tagolt, főhomlokzat előtt álló tornya laternás, hagymaidomú, órapárkányos, párnás sisakkal bír, melynek tetejét apostoli kettős kereszt koronázza, négy órája van, és három harang lakik benne. Második emeletén három, az alábbi szinteken egy-egy félköríves záródású ablakkal rendelkezik. A homlokzat fülkéiben Szent István király és Árpád-házi, más néven Türingiai Szent Erzsébet közelmúltban odahelyezett szobrai láthatóak. Az épület déli oldalán szintén félköríves záródású ablakok, és támpillérek váltakoznak. Az északi oldalon az egykori kolostor kerengőjének maradványát képező kétszintes oldalfolyosó van, belső bejárati késő reneszánsz kőkeretes ajtaja frízén hársleveles Lorántffy-címer és a család jelmondata: „DOMAT OMNIA VIRTUS”- az erény mindent megzaboláz. A hajó négy szakaszra osztható, a hevederívek között fiókos dongával fedett. A keskenyebb, kétszakaszos, egyenes apszissal záródó szentélyt csak az 1741-es átépítéssel toldották a templomhoz. Alatta jelenleg talajvízzel elárasztott kripták fekszenek, melyek a Csáky család tagjai és a ferences barátok számára készültek. A kriptában nyugszik ghymesi és gácsi gróf Forgách Ferenc Xavér (1689-1764) császári-királyi altábornagy is. Az elhunyt főnemesek a szentély, még a barátok a kórus alatti kriptában nyugszanak.Borsod-Abaúj-Zemplén Megye képes műemlékjegyzéke VI. Bódva-völgye, Edelény környéke Miskolc, 1992Zuszkó Zsuzsanna: Szendrő egyháztörténeti vonatkozásai Szendrő 1992
A templom előterében egy emléktábla tiszteleg a 14. század óta a településen szolgált ismert katolikus papok előtt, nevüket és a városban eltöltött szolgálati idejüket tartalmazza. 1996-tól az Országos Műemlékvédelmi Hivatal a berendezés egy részét restauráltatta, előre láthatóan 2016-ban veszi kezdetét a tetőszerkezet teljes felújítása.
A kolostor és a templom 1802-es térképe A Magyar Országos Levéltárban, a helytartótanácsi térképek gyűjteményében látható Szendrőjensium Franciscanorum Claustri et Ecclesia címen egy a szendrői ferences kolostort és templomot ábrázoló, Johannes Michael Seidler kőművesmester által 1802-ben készített térkép. Megtekinthető a Hungaricana adatbázisban, a hivatkozott linken.http://maps.hungaricana.hu/hu/12342/
A templom berendezése és műtárgyai A templombelső terét a gróf Csáky Antal által rendelt egységes stílusú oltárok uralják, a főoltár, a Szent Anna, a Szent Antal és a Loretói mellékoltárok a jó hírű mester, a kassai Hartmann József műhelyében készültek.
Az Assisi Szent Ferenc-főoltár A főoltár a baldachinból aláhulló drapériás oltárok szép példája. Dúsan omló kárpitredők keretezte, törtívű oltárképe a ferences rend alapítóját, a stigmatizált Assisi Szent Ferencet ábrázolja, amint a mennyei seregektől körülvett Megváltótól és a Szűzanyától átveszi a teljes búcsú céduláját, bűntelensége, testi és lelki tisztasága bizonyítékaként. Két fő szoboralakja Magyarország szent királyai, István, ki egykor jogart és László, aki országalmát tart kezében. Összesen tizenkét kisebb és nagyobb angyalszobor és puttó ékesíti. Az oltár hátsó része és a díszes tabernákulumot magában foglaló eleje között átjáró van a ferences liturgikus szertartások számára, két oldalán gyóntatószékek nyílnak. Hátfalán a következő feliratok olvashatóak: „1760 Antonius Csáky curavit, decoloravit hanc aram.” – illetve: ED. Comes Antonius 17 CSÁKY 60. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint a főoltárt 1752 körül állították.Koleszár Krisztián-Jozef Peniasko: Torna és Szendrő. Képek a két szomszédos végvár, egykori mezőváros és megyeszékhely kulturális örökségéről. Torna 2007 Feltehetően a templom eredeti berendezéséhez tartozott az oltár 1636-ból származó bronz gyertyatartópárja.
A Páduai Szent Antal, a Szent Anna és a Loretoi mellékoltárok A Páduai Szent Antal oltár a Csáky család férfi tagjai számára készült. A mellékoltárok állításának szokása a 7. századtól jelent meg Nyugat-Európában a magánmisék tartásának elterjedése miatt. A főoltártól jobbra a Szent Antal mellékoltár látható, oltárképén az 1232-ben kanonizált Páduai Szent Antal (1192–1231) egyháztanító a gyermek Jézus előtt térdel, akinek angyal ajánlja figyelmébe őt. A konzolokon a nyilakkal átlőtt testű Szent Sebestyén, védszent járványok idején, és a csodatévő Szent Rókus ferences szerzetes kapott helyet, az oromzaton pedig Nepomuki Szent János képe látható, akit a Csáky család védőszentjének tekintett, ezért is köszön vissza alakja oly gyakran a templomban. Oltárlapját a megrendelő levágott kun fejes, grófi koronás címere díszíti.