Xanten település Németországban, azon belül Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.

Fekvése Weseltől nyugatra fekvő település.

Története

Xanten - ma Birten nevű - déli részén i. e. 15-ben Castra Vetera néven a rómaiak létesítettek hatalmas tábort. Az itt végzett ásatásokkor tízezer nézőt befogadó amfiteátrum került elő, amelyben nyaranta szabadtéri előadásokat tartanak. Innen indult ki i. sz. 9-ben hadjáratra Varus a Teutoburgi erdőbe a cheruskok (ógermán törzs) vezetője, Hermann (Armin) ellen. A tábort 70-ben lerombolták, közelében - a mai város északi peremén - az 1. században újabb település jött létre: Colonia Ulpia Trajana. Köln után ez volt a legjelentősebb római város a Rajna alsó szakaszán. Lerombolása után a 4. században a frankok építették újjá a várost.

A középkorban Xanten nevét először 883-ban említette oklevél "ad Sanctes" (latinul: a szenteknél) néven. Innen ered a Xanten elnevezés.

A település a 13. század elején a kölni érsektől kapott városjogot. A 15. században a klevei hercegséghez, majd Brandenburg-Poroszországhoz tartozott.

A város középkori városerődítésének maradványai, elsősorban a még 1393-ban épült Klevei-kapu (Klever Tor) ma is látható. Középkori városmagja 1945-ben csaknem teljesen elpusztult, a legjelentősebb történelmi épületeit azonban restaurálták.

Nevezetességek Szent Viktor Dóm Amfiteátrum

Itt születtek, itt éltek A legenda szerint Siegfrid-nek, a Nibelung-éneknek, a leghíresebb német eposz hősének itt ringott a bölcsője. Szent Viktor a monda szerint itt szenvedett mártírhalált.

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Észak-Rajna-Vesztfália települései

Kategória:Észak-Rajna-Vesztfália települései Kategória:Bottal létrehozott német település cikkek