bélyegkép|300px|A Margit-sziget részletes térképe 1928-ból, amely a sziget sétányainak szerkezetét és intézményeinek elhelyezkedését emeli ki

bélyegkép|jobbra|Árpád-házi Szent Margit, a sziget névadója A Margit-sziget a Duna egyik szigete Budapest területén. Területe 96,5 hektár, hossza kb. 2 és fél kilométer, legnagyobb szélessége kb. 500 méter. A sziget teljes területe szabadidőpark, rajta szállodákkal, sportcentrummal, uszodával és stranddal valamint vendéglátóhelyekkel és egyéb látnivalókkal. Történelme igen gazdag, és már legalább a középkortól ismert.

A Margit-sziget eredetileg három szigetrészből állt, a fő szigetből, az ennek a déli csúcsánál elhelyezkedő Festő-szigetből (ismert még Budai- vagy Kis-szigetként is), és az északi csúcsnál lévő Fürdő-szigetből. A 20. század elejére a Festő-szigetet hozzákapcsolták a fő szigethez, a Fürdő-szigetet pedig elkotorták.

Geológia Budapest legfiatalabb felszínrészei közé tartozik, nyugati fele magasabb. A Duna ezen szakaszán több ágra szakadva már a földtörténeti jelenkor elején is számos zátonyszigetet épített, az összeolvadásukból jött létre a Margit-sziget. Mai formáját a 19. század közepén nyerte el. Ekkor a sziget északi részén lévő Fürdő-szigetet részben elkotorták, a déli oldalon elhelyezkedő Festő- (más néven Budai- vagy Kis-) szigettel összekapcsolták, majd a partvonalakat rézsűs falakkal erősítették meg. Ennek célja az volt, hogy megállítsák azt a természetes folyamatot, melynek során a Duna az északi oldalt folyamatosan koptatta, míg a déli oldalt folyamatosan építette, és a sziget két oldalán a Duna ágait is közel azonos szélességűre alakították ki. A sziget talaját átlagosan 10 méter vastag, alul kavicsos, felül inkább homokos-iszapos hordalékból felépült, jó víztározó képességű rétegsor alkotja, aminek köszönhetően változatos növényvilág él rajta.

Ókor A korábban általános vélemény szerint a Margit-szigeten is lenniük kellett római építményeknek, hiszen valószínűtlennek tűnt, hogy a rómaiak ne foglalták volna el a szigetet. A 19. században több kutató úgy vélte, hogy a sziget északnyugati és keleti partjánál valamint a Fürdő-szigeten látott vastag falmaradványok római eredetűek. A 20. században végrehajtott ásatások azonban nem igazolták ezt a feltevést, mivel a szigeten nagyon kevés római kori követ találtak, és valószínűleg azok is máshonnan kerültek ide. Ugyanakkor lehetséges, hogy a sziget csúcsainál lehettek az átkelést segítő római kori hídfőépítmények, még ha a nyomaik el is tűntek.

Középkor

bélyegkép|jobbra|A 20. század elején újjáépített Szent Mihály-kápolna bélyegkép|jobbra|A domonkos kolostor főkápolnájának és kútházának újjáépített részei

A Margit-szigettel kapcsolatos írásos és régészeti adatok csupán a 12. század végétől ismertek, az első épületek előtt valószínűleg egy növényzettel sűrűn benőtt sziget lehetett. Első említése egy 1225-ben kelt oklevélből származik, amiben a király a Nyulak szigete egész területét a premontrei Szent Mihály-prépostságnak adja, ami nem sokkal azelőtt települt be a szigetre. Azonban tudni lehet, hogy már ez előtt is, 1196 és 1204 között Imre király többször is itt tartotta az udvarát. A sziget akkori, nyulakról való elnevezése is arra utalhat, hogy a sziget vadászterületként használt királyi birtok volt. A 13. században a sziget várakkal, templomokkal, kolostorokkal és valószínűleg legalább egy faluval beépült népes hely volt, azonban a század végétől a sziget vesztett jelentőségéből, de papok és domonkos apácák egészen a török hódításig éltek a szigeten, és legkésőbb 1541-ben hagyták csak el végleg. Másfél évszázaddal később a domonkos apácák jogutódjai, a pozsonyi klarisszák birtokolták a szigetet, de a romos középkori épületeket nem újították fel, így nem is költöztek vissza. A sziget így újra visszavadult eredeti, természetes állapotába és csak kaszálóként használták. Jelentős események a szigeten A Margit-sziget több jelentős esemény színhelye is volt, tudni, hogy IV. Béla sokat tartózkodott a szigeten, és 1266-ban itt kötött békét az ellene fellázadt V. István ifjabb királlyal, és itt halt meg 1270-ben. Margit egy évvel később, 1271-ben a kolostorban halt meg, V. István pedig újabb 1 év múlva, 1272-ben szintén a Margit-szigeten fejezte be az életét. Margitot és Istvánt az apácák templomában temették el. Ugyanebben az évben itt gyilkolták meg Béla macsói herceget. IV. László pedig az apácakolostorba záratta be feleségét, Anjou Erzsébetet. 1288-ban pedig megtámadta a kolostort, hogy "elrabolja" onnan a nővérét, Erzsébetet, aki valójában egy új házasság miatt akarta elhagyni a zárdát.Kanyó Ferenc: A boldog Erzsébet. Egy zárdából megszöktetett Árpád-házi hercegnő kalandos élete. Múlt-kor, 92-97.

Középkori épületek a szigeten A premontrei templom a királyi udvarhelyen kívül az első épület, melyről már a források is beszélnek. Első említése akkor történik, amikor IV. Béla 1245-ben és 1249-ben kelt okleveleiben megerősíti apja 1225-ös adománylevelét, amelyben arról írnak, hogy a szigetet még az őseik adományozták a premontreieknek. Így valószínűsíthető, hogy a templom már a 12. század végén is létezhetett. A templom eredeti helyét az 1920-as években tárták fel, azelőtt a ferences templomot vélték a premontrei templom maradványának. A királyi udvarhely helye a 20. század végéig ismeretlen volt, amikor az apácakolostor templomától északra megtalálták egy olyan épületnek a nyomát, ami valószínűleg azonosítható ezzel az épülettel. Ezt az udvarhelyet IV. Béla bővítette ki a 13. század derekán. A domonkos apácák kolostora és temploma a sziget legnagyobb és legfontosabb épületcsoportja. Ezt szintén IV. Béla építtette lánya, Margit hercegnő részére a tatárjárás után, a 13. század közepén. A később szentté avatott Margit 1251-ben vagy 1252-ben költözött be és itt élt haláláig. A király az egész szigetet a kolostor tulajdonába adta, kivéve azt a területet, amit a premontreiek birtokoltak. valamint számos kiváltságot és jövedelemforrást adott nekik, például a pesti rév és vám hasznát. Emiatt állandó viszályok és perek támadtak a kolostor és szomszédaik között, aminek köszönhetően a kolostorról sok írásos forrás maradt fent. A ferences kolostor legkésőbb a domonkos kolostor alapítása utáni években épülhetett, 1278-ban már biztosan állt. A johannita vár és a érseki vár annak a védelmi rendszernek a része lehetett, amit IV. Béla a tatárok ellen kívánt kiépíteni. A johanniták négy saroktornyos vára a sziget déli csúcsánál állt, az esztergomi érsek vára pedig az északi csúcsnál. Forrásokban ritkán említik őket, de valószínűsíthető, hogy legkésőbb a domonkos kolostor építése utána első években vagy évtizedekben épülhettek, és 1278-ban már álltak, mert ekkor említette meg őket IV. László egy oklevélben, melyben a területüket kivette az apácák fennhatósága alól. Valószínűsíthető, hogy a szigeten volt egy jobbágyfalu is, mivel a kolostornak szüksége lehetett őt ellátó emberekre, nyomait azonban nem találják. Több forrás is említi a falut, például egy 1294-ben kelt oklevél, melyben a premontreiek visszavonják a szigeti apácák és „ugyanezen a szigeten lévő egész falujuk, s annak bírája és esküdtjei ellen” korábban beadott keresetüket. A falu plébániajogait a premontrei kolostor gyakorolta. 1467-ben és 6 évvel később is felsorolják a falu jobbágyait, akik között több iparos is szerepelt. A falu, hasonlóan a sziget többi épületéhez, a török korban pusztult el.

A Margit-legenda

A Margit-sziget hírét Szent Margit legendája alapozta meg. Miután már életében sok csodás történet keringett Margit, IV. Béla lánya, jámbor, önzetlen és önsanyargató életéről, 1270-ben bekövetkezett halála után nem sokkal, 1276-ban elkezdték a szentté avatásához szükséges vizsgálatokat és a tanúk kihallgatását. Ezek alapján állították össze a Margit-legendát a 13. században, aminek magyar nyelvű szövege Ráskai Lea másoló apáca jóvoltából maradt meg, aki szintén a Margit-szigeti kolostorban élt a 16. század elején. Margitot már a 15. században a boldogok közé sorolták, de szentté avatására csak 1943-ban került sor. Ennek ellenére a sziget neveként már a 17. századtól előfordult a Szent Margit szigete elnevezés.

17-18. század bélyegkép|jobbra|A Margit-sziget 1686 körül A szerzetesek és a sziget egyéb lakói legkésőbb Buda török kézre jutásakor elmenekültek, tehát a Margit-sziget az 1500-as évek közepén elnéptelenedett. A következő másfél évszázadban az épületek romlásnak indultak, a karbantartás hiánya miatt. Egyes források szerint ez idő alatt a törökök a budai pasa lovait legeltették itt és „rossz lányokat” tartottak a szigeten. Buda visszavételére több ostromot is vívtak 1542-ben, 1598-ban, 1602-1603-ban, és mindegyik nagy pusztítást okozott a szigeten. Az ekkor készült látképek romos épületcsoportokat mutatnak. Amikor Budát 1686-ban a keresztény seregek végleg visszahódították, ezek a romos épületek még alkalmasak voltak arra, hogy a tetejüket befedve katonai raktárt vagy szükségkórházat alakítsanak ki bennük.

1708-ban vita alakult ki a sziget tulajdonjoga körül a domonkos apácák jogutódja, a klarisszák és Pest városa között. 1727-ben a következőket jelentették Pozsonyba a Helytartótanácsnak:

„A Nyulak szigetét jelenleg a budai Klára apácák bírják, egészen néptelen, nem is igen lakható; a Duna közepén hosszában 918 ölre [1 öl=1,896m], közepett 148, két csúcsa felől pedig 37 ölnél nem szélesebb. Hat helyen különféle épületromok látszanak. Kettőből kitűnik, hogy templomok voltak; egynek falai nagyrészt most is állnak, a másik omladékaiból ismerhető meg. Három düledék körül jókora téren négyszögletű falkerítés maradványai láthatók, hajdan kertek lehettek, egynek közepén az elrombolt kút szemlélhető. Egyébiránt miféle épületek lehettek e romok, azt a falak maradványaiból meghatározni nem lehet. Az sem tudatik, kik voltak hajdan e sziget lakosai.”

1739-ben az esztergomi érsek engedélyével kis kápolnát emeltek a ferences templom romjai mellett, melyben havonta egyszer misét is tartottak. A következő század közepén a nádori főkertész emlékei szerint a „a nép sok időn keresztül búcsúra járt” ehhez a kis kápolnához, amit valószínűleg az 1838-as árvíz mosott el. Az apácarendet II. József feloszlatta, és a sziget a Vallás- és Közoktatási Alap részeként 1782-ben haszonbéres kaszálóvá vált, ahol budai és óbudai lakosok dolgoztak. A középkori romokból kinyerhető köveket valószínűleg építkezéseken használták fel.

19. század A tulajdonosok bélyegkép|jobbra|Sándor Lipót nádor bélyegkép|jobbra|József nádor bélyegkép|jobbra|József főherceg

A pozsonyi országgyűlés után, 1790-ben Sándor Lipót nádor kapta meg a sziget használati jogát évi 500 forint bér ellenében, amit a Vallás- és Közoktatási Alapnak kellett fizetnie, és nyári pihenőhelyet alakított ki rajta. A nagyobb szabású, tervbe vett átépítésnek azonban gátat vetett korai halála, utódja, József nádor 1799-ben birtokcserével már tulajdonjogot szerzett a sziget fölött (a Bihar-megyében lévő püspökladányi uradalmat cserélte el a piliscsabai uradalomra, aminek a részét képezte a Margit-sziget). A sziget előbb 1808. október 2-án, majd 1810. március 2-án jutott teljesen a nádor tulajdonába.

Ekkor lett a sziget új neve Nádor (más néven Palatinus)-sziget. A nádor halála után, 1847-től legidősebb fia, István nádor, majd a legkisebb fia, József Károly Lajos főherceg tulajdonában volt a sziget.

József nádor alatt: 1799–1847 Sándor Lipót nádorrá választása után kapta meg a szigetet a királytól üdülőhelyéül, és rögtön el is határozta, hogy rendbe hozza. 1792 őszén a Magyar Hírmondóban tudósítás jelent meg arról, hogy a „Nádor-Ispány ő Fő Hertzegsége rajta van tellyes igyekezettel, hogy az úgy nevezett Sz. Margit vagy más névvel Nyúl-szigetéből egy kies mulató helyet formálhasson. Derekasan készülnek ugyanis benne az ő Fő Hertzegsége költségén a szép épületek és kertek; mellyek által visszanyeri ezen hely némineműképpen előbbeni fényességét.” A nádor azonban már 1795-ben meghalt, ezért ezek a tervek nem valósulhattak meg.