Az ördög ügyvédje () a köznyelvben olyan személy, aki egy vita, terv vagy álláspont vizsgálata során szándékosan az elfogadott vagy többségi nézettel ellentétes érveket fogalmaz meg. A szerep betöltője nem feltétlenül ért egyet az általa képviselt állásponttal: célja rendszerint az érvelés próbára tétele, a rejtett előfeltevések és gyenge pontok feltárása, valamint további lehetőségek mérlegelésének elősegítése.
A kifejezés a katolikus egyház boldoggá- és szenttéavatási eljárásának történetéből ered. Az advocatus diaboli nem hivatalos tisztségnév volt, hanem a promotor fidei („a hit előmozdítója” vagy „a hit ügyésze”) népies elnevezése. A tisztségviselő nem az ördögöt képviselte, hanem az Egyház és az eljárás érdekében összegyűjtötte és előterjesztette mindazokat az ellenvetéseket, amelyek a jelölt erényeinek, vértanúságának vagy a neki tulajdonított csodáknak a bizonyítottságát érinthették.
Egyházi eredete
A szenttéavatási eljárás formalizálódása
A kereszténység első századaiban a mártírok, majd más, szent életűnek tartott személyek tisztelete elsősorban a helyi egyházakban alakult ki. A középkor folyamán az egyházi hatóságok egyre részletesebb vizsgálati eljárásokat vezettek be, mert a puszta népi tiszteletet és a szentség hírét nem tekintették minden esetben elegendő alapnak az egyházi kultusz hivatalos jóváhagyásához. A pápai szenttéavatások eljárása a 12–13. században fokozatosan egységesült; IX. Gergely pápa 1234-ben olyan eljárási normákat foglalt joggyűjteménybe, amelyek a jelölt életére és a neki tulajdonított csodákra vonatkozó vizsgálatot rendezték.
A későbbi promotor fidei feladatkörének első formális említését a szakirodalom X. Leó pápa pontifikátusának idejére (1513–1521), Lorenzo Giustiniani szenttéavatási ügyéhez köti. Ekkor a funkció még a fiskális ügyvéd tisztségéhez kapcsolódott.
A tisztség intézményesülése összefüggött a Római Kúria kora újkori átszervezésével. V. Szixtusz pápa az 1588-as Immensa aeterni Dei apostoli konstitúcióval a Rítuskongregációra bízta a szenttéavatási ügyek felügyeletét. A kongregáció a következő évtizedekben egységes eljárási gyakorlatot alakított ki, amelyet VIII. Orbán pápa 1642-ben rendeletek gyűjteményében foglalt össze. Emiatt a népszerű összefoglalók gyakran V. Szixtusz kúriai reformjához kapcsolják „az ördög ügyvédje” hivatalának létrejöttét, jóllehet a feladatnak korábbi előzményei voltak, önálló tisztséggé pedig csak később vált.
XI. Kelemen pápa 1708-ban elválasztotta egymástól a fiskális ügyvéd és az általános promotor fidei feladatkörét. A tisztséget az ekkor kinevezett Prospero Lambertini mintegy húsz éven át töltötte be. Lambertini később XIV. Benedek pápa néven lett pápa, és De servorum Dei beatificatione et beatorum canonizatione című munkájában részletesen rendszerezte a boldoggá- és szenttéavatási eljárás történetét, bizonyítási követelményeit, valamint a tisztség jogait és kötelességeit.
Feladata a régi eljárásban
A promotor fidei a szenttéavatási ügy kontradiktórius, vagyis egymással szemben álló érvekre épülő szakaszában az ügy előmozdítói által bemutatott bizonyítékokat vizsgálta. Írásban fogalmazta meg az úgynevezett animadversiones-t, azaz az eljárás, a tanúvallomások, az iratok, a jelölt erényei, vértanúsága és az állítólagos csodák ellen felhozható észrevételeket. Ellenőrizte az előírt jogi formák megtartását, hiányosság esetén kifogást emelt, és megkövetelte, hogy a felmerült nehézségekre érdemi választ adjanak.
A csodák vizsgálatánál feladata volt a természetes magyarázatok, az orvosi bizonytalanságok, az egymásnak ellentmondó vallomások és az esetleges téves adatközlések számbavétele. Az erények vizsgálatában azt mérlegelte, hogy az egyes cselekedetek valóban a keresztény erények hősies fokáról tanúskodnak-e, illetve nem magyarázhatók-e kevésbé rendkívüli indítékokkal. A tisztség tehát nem a szentség vagy a csoda lehetőségét általában vitatta, hanem azt, hogy az adott ügyben rendelkezésre álló bizonyítékok elégségesek-e a kedvező egyházi döntéshez.
A szigorú ellenőrzés célja a megalapozatlan vagy elsietett döntések elkerülése volt. Az ellenvetések egyes ügyekben az eljárás megszüntetéséhez vagy felfüggesztéséhez vezettek; más esetekben arra késztették az ügy előmozdítóit, hogy további dokumentumokat, tanúvallomásokat vagy szakvéleményeket szerezzenek be. A funkció így egyszerre szolgálta az eljárási szabályosságot és a bizonyítékok teljesebb feltárását.
A tisztségviselővel szemben álló felet a népszerű szóhasználat olykor advocatus Dei („Isten ügyvédje”) néven említette. Ez sem volt minden korszakban pontos hivatalos cím. Az ügyet kezdeményező kérelmező képviseletét és előmozdítását a posztulátor, illetve a régi eljárásban az ügy jogi pártfogója látta el. Az 1983-ban kihirdetett normák szerint a kérelmező az ügyet szabályosan kinevezett posztulátor útján viszi; a posztulátornak teológiai, egyházjogi és történeti ismeretekkel kell rendelkeznie.
Az 1983-as reform és a mai eljárás
Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv részletesen szabályozta a boldoggá- és szenttéavatási pereket. Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv 1403. kánonja ezzel szemben kimondja, hogy ezeket az ügyeket külön pápai jog szabályozza. A külön jog alapját II. János Pál pápa 1983. január 25-én kihirdetett Divinus perfectionis Magister apostoli konstitúciója és az ahhoz kapcsolódó, 1983. február 7-ei eljárási normák alkotják.
A reform átalakította a régi, peres jellegű modellt. Nagyobb szerepet adott a helyi püspök által vezetett egyházmegyei vagy eparchiai vizsgálatnak, és a római szakaszban létrehozta a relátorok testületét. A relátor a külső munkatársakkal együtt elkészíti a jelölt életéről és erényeiről, vértanúságáról vagy élete felajánlásáról szóló összefoglaló dokumentációt, a positio-t. A történeti ügyeket történész szakértők, az erények és a vértanúság kérdését teológiai tanácsadók, az állítólagos gyógyulásokat pedig orvosszakértői testület vizsgálja.
A reform nem szüntette meg teljesen a promotor fidei elnevezésű tisztséget, hanem megváltoztatta annak feladatát. A Divinus perfectionis Magister szerint a kongregációban továbbra is működik egy „a hit előmozdítója vagy prelátus teológus” (Promotor Fidei seu Praelatus Theologus). Ő elnököl a teológusok tanácskozásán, szavazati joggal vesz részt abban, elkészíti a tanácskozás jelentését, továbbá szakértőként jelen van a bíborosok és püspökök ülésén, ott azonban nem szavaz. Szükség esetén egy adott ügyre külön promotor fidei is kinevezhető. A tisztségviselő tehát már nem a régi eljárás jogi ellenfeleként működik, ezért a történeti „ördög ügyvédje” elnevezés a mai feladatkört csak korlátozottan írja le.
Az egyházmegyei vizsgálatban szereplő promotor iustitiae, vagyis az igazságosság előmozdítója más eljárási tisztség: közreműködik a tanúk meghallgatásában, és jelzi a tisztázandó nehézségeket. Nem egyszerűen a korábbi advocatus diaboli átnevezése vagy közvetlen jogutódja.
A Ferenc pápa által 2022-ben kihirdetett Praedicate Evangelium apostoli konstitúció alapján a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma ad iránymutatást az egyházmegyei és eparchiai püspököknek, ellenőrzi a már lefolytatott vizsgálatok szabályosságát, értékeli az ügyek érdemét, majd azokat a pápai döntés előkészítéseként terjeszti elő.
Átvitt értelmű használata
Az egyházi eredetű elnevezés az újkorban került át a világi vitanyelvbe. Mai értelmében „az ördög ügyvédjét játszani” annyit jelent, mint egy állásponttal szemben olyan ellenvetéseket megfogalmazni, amelyeket a beszélő nem feltétlenül vall saját meggyőződésének. A szerep célja nem szükségképpen a másik fél megcáfolása, hanem annak vizsgálata, hogy az érvelés ellenáll-e a legerősebb ésszerű kifogásoknak.
A módszert oktatási vitákban, szervezeti döntéshozatalban, kockázatelemzésben és stratégiai tervezésben is alkalmazzák. A kijelölt résztvevő ilyenkor megkérdőjelezi a döntési javaslat feltételezéseit, alternatív magyarázatokat keres, kedvezőtlen következményeket vázol fel, és olyan adatokat kér számon, amelyek hiánya egyébként rejtve maradhatna. A technika rokonságban áll a dialektikus vizsgálattal és a tervek szervezett ellenőrzésére alkalmazott red team („vörös csapat”) módszerrel, de nem azonos velük: az ördög ügyvédje rendszerint egy már kialakult állásponttal szemben épít fel ellenérveket, míg a dialektikus vizsgálat két vagy több önálló alternatíva összevetésére épül.
Az ördög ügyvédjének szerepe különbözik a puszta ellentmondástól, a provokációtól és az érvelési hibákra épülő vitától. Az eljárás akkor tölti be vizsgálati funkcióját, ha az ellenvetések tárgyszerűek, a rendelkezésre álló bizonyítékokra vonatkoznak, és a lehető legerősebb, ténylegesen megfontolandó ellenérveket mutatják be. Az ellenfél álláspontjának szándékos eltorzítása, a szalmabábérvelés vagy a vita akadályozását célzó kötekedés nem tartozik a fogalom szoros értelméhez.
Hatékonysága és korlátai
A szervezeti és szociálpszichológiai kutatások nem tekintik minden körülmények között azonosan hatékonynak a kijelölt „ördög ügyvédje” alkalmazását. Charles R. Schwenk kísérleti eredményeket összegző metaanalízise szerint a strukturált ellenvélemény és a dialektikus vizsgálat több döntési helyzetben javíthatja az alternatívák elemzését és a döntések minőségét, hatásuk azonban függ a feladat jellegétől és a módszer alkalmazásának módjától.
Charlan Nemeth, Keith Brown és John Rogers kísérletei ugyanakkor azt mutatták, hogy a valódi meggyőződésből fakadó kisebbségi vélemény több és jobb minőségű megoldást ösztönzött, mint a pusztán kijelölt szerepként előadott ellenvélemény. A csoport tagjai ugyanis másként értékelhetik azt a kritikát, amelyről tudják, hogy a felszólaló csak megbízásból képviseli. A módszer ezért nem helyettesíti a valódi nézetkülönbséget és az olyan szervezeti környezetet, amelyben a résztvevők következmények nélkül kifejezhetik tényleges fenntartásaikat.
Az „ördög ügyvédje” szerepének értéke így elsősorban abban áll, hogy intézményesített lehetőséget teremt a kifogások megfogalmazására. Eredményességéhez szükséges, hogy a szerep ne váljon üres rítussá, a felvetett nehézségekre tényleges válasz szülessen, és az ellenvélemény képviselője hozzáférjen a vizsgált álláspont megítéléséhez szükséges adatokhoz.
Kapcsolódó szócikkek Szentté avatás Érvelés Dialektika Csoportgondolkodás Szalmabábérvelés
Jegyzetek
Források
További információk „Advocatus diaboli” – Magyar katolikus lexikon Divinus perfectionis Magister – az 1983-as eljárási reform apostoli konstitúciója Sanctorum Mater – a boldoggá- és szenttéavatási ügyek egyházmegyei vizsgálatáról szóló instrukció
Kategória:Kifejezések Kategória:Vallásfilozófia