keretnélküli|jobb Spanyolország történelmének előzményei 1,4 millió évre nyúlnak vissza: ekkora datálják az ember első nyomait az Ibériai-félszigeten. A vaskorban kelták települtek be a félszigetre a korábbi őslakosok, az ibérek, turdetánok, valamint a mai baszkok ősei mellé. Az ókorban a több provinciára osztott Hispania a Római Birodalom része volt. Az 5. században germán népek vándoroltak Ibériába, ahol a vizigótok, meghódítva szomszédaikat, létrehozták az egész félszigetre kiterjedő keresztény királyságukat. A Vizigót Királyságot a 8. században muzulmán arab és berber hódítók döntötték meg és rövid idő leforgása alatt az északi partvidék kivételével az egész félszigetet az Omajjád Kalifátushoz csatolták. A kalifátus bukása után létrejött az önálló Córdobai Emírség (majd kalifátus), amely később több kis emirátusra (taifa) esett szét. Az északi keresztény királyságok (Kasztília, Aragónia, Portugália) kihasználva a muszlimok gyengeségét, fokozatosan visszahódították egész Ibériát. A reconquista csak 1492-ben fejeződött be teljesen a Granadai Emírség bukásával. A 15. század végén Kasztília és Aragónia perszonálunióra lépett: belőlük alakult ki a mai Spanyolország. 1492-ben a kasztíliai Izabella és aragóniai Ferdinánd házaspár támogatta Kolumbusz Kristóf expedícióját. Amerika felfedezésével elkezdődött az egész világra kiterjedő spanyol gyarmatbirodalom kiépítése, amely magába foglalta egész Dél- és Közép-Amerikát (Brazília kivételével), valamint a Fülöp-szigeteket. A Habsburg-házhoz tartozó V. Károly egyben német-római császár is volt és az amerikai nemesfémimporttal megtámogatva, Spanyolország Európa egyik legerősebb hatalmává vált. A folyamatos háborúskodás, az aranybehozatal miatti infláció és a járványok azonban aláásták az ország teljesítőképességét és a 17. század végére fokozatosan másodrangú hatalommá süllyedt. A Habsburg-ház spanyol ágának kihalása után a francia Bourbon-dinasztia adta az ország királyait. A napóleoni háborúk és a spanyol függetlenségi háború nagy pusztítást végzett az országban, amely soha nem nyerte vissza korábbi erejét. Ennek eredményeképpen a 19. század elején amerikai gyarmatai is függetlenné váltak. A 19. század nagy része a liberális és reakciós politikai csoportok hol fegyveres, hol békés harcával telt, közben több alkalommal hosszú évekre destabilizálva az országot. 1898-ban a spanyol–amerikai háborúban elvesztek a hajdani gyarmatbirodalom maradékai is: Kuba, Puerto Rico és a Fülöp-szigetek.

Spanyolország nem vett részt az első világháborúban, de a katonai diktatúra és az 1929-es világgazdasági válság nyomán újabb belpolitikai krízisbe jutott és 1936-ban kitört a spanyol polgárháború, amelyben a szélsőjobboldali Francisco Franco tábornok győzedelmeskedett. Diktatúrája egészen 1975-ig tartott. Halála után visszaállították az alkotmányos monarchiát és Spanyolország demokratikus útra lépett. Tagja lett a NATO-nak, az Európai Uniónak és 1999-ben bevezette az eurót. A 2008-ban kezdődő világgazdasági válság különösen súlyosan érintette az országot, a csúcsokat döntögető munkanélküliség miatt több százezer polgára más európai tagállamokban keresett állást.

Őstörténet

thumb|Ibéria népei i. e. 200 körül Az ember legrégebbi nyugat-európai nyomát, egy 1,4 millió éves kovakő eszközt, a spanyolországi Atapuerca-hegység barlangjaiban találták meg. Ugyanitt 1,2 millió éves emberi csontmaradványokra is bukkantak. See also: A modern emberek (cro-magnoniak) kb. 35 ezer évvel ezelőtt, a Pireneusokon keresztül érkeztek az Ibériai-félszigetre. Jelenlétükről árulkodnak az észak-spanyolországi Altamira-barlang 17 ezer éves falfestményei, amelyek az őskori művészet legkiválóbb képviselői közé tartoznak.

Az újkőkori és bronzkori fejlett kultúrák tárgyi emlékeit Almería tartományban a Los Millares és El Argar régészeti lelőhelyeken, valamint a Murcia melletti La Almoloyán találták meg.Robert Chapman, Emerging Complexity: The Later Prehistory of South-East Spain, Iberia and the West Mediterranean (2009)

A vaskor idején kelták vándoroltak Ibériába és főleg annak középső, északi és keleti részein telepedtek meg. A római hódítás idején az eredeti nem-indogermán lakosság elsősorban a mediterrán partvidéken élt: nyugaton az ibérek, délen pedig a turdetánok. Az indogermán nyelvet beszélő pre-kelta luzitánok a félsziget nyugati részén laktak.

A föníciaiak és a görögök több kereskedőállomást létesítettek a keleti és déli partok mentén. Az első görög kolóniákat, mint Emporiont (a mai Empúries) az i. e. 9. században alapították északon, míg a déli partok a föníciaiaknak jutottak. A görögök adták a félszigetnek az Ibéria nevet is az Iber (Ebro) folyóról. Az. i. e. 6 században az előbb a görögökkel, majd a rómaiakkal vetélkedő karthágóiak alapítottak városokat Ibériában. Legnagyobb településük Carthago Nova (a mai Cartagena) volt.

A nyugat felé terjeszkedő rómaiak a félszigeten először az ibérekkel találkoztak. A szárazföld belsejében élő keltákkal keveredve a határvidéken létrejött a keltibér kultúra. Őket a római légiók az i. e. 181 és 133 között vívott keltibér háborúk során hódították meg. A félsziget teljes alávetése azonban még majdnem két évszázadig tartott, csak i. e. 19-ben fejeződött be véglegesen.

Hispania A rómaiak által Hispániának nevezett félsziget lakói fokozatosan elromanizálódtak. A korábbi törzsi birtokrendszer helyett hatalmas nagybirtokok jöttek létre és tulajdonosaik bekerültek a római arisztokrácia soraiba.

Fejlődtek a meglévő települések, mint Tarragona (Tarraco) és sok új város a római időszakban jött létre: Zaragoza (Caesaraugusta), Mérida (Augusta Emerita), Valencia (Valentia), León ("Legio Septima"), Badajoz ("Pax Augusta"), és Palencia. A félszigetet több provinciára osztották fel: Hispania Baetica Corduba központtal, Hispania Lusitania Emerita Augusta (ma Mérida) központtal, Hispania Citerior (Tarragona), Hispania Nova (Tingis); a 3. században pedig rövid időre létrehozták Hispania Nova Citerior és Asturiae-Calleciae provinciákat.

A gyorsan növekvő gazdaság elsősorban az élelmiszertermelésre és bányászatra specializálódott; Hispánia gabonával, olívaolajjal, borral és ércekkel látta el Rómát. A félszigeten születtek Traianus, Hadrianus és I. Theodosius császárok, valamint a filozófus ifjabb Seneca és Martialis, Quintilianus és Lucanus költők.

Az 5. században a Nyugatrómai Birodalom bukásával germán vandálok, szvébek, alánok és vizigótok árasztották el észak felől Hispániát és létrehozták helyi királyságaikat. A birodalom összeomlása és a népvándorlás Hispániában nem járt a társadalom olyan teljes átalakulásával, mint Britanniában, Galliában vagy Germániában. Bár a városok népessége csökkent, az infrastruktúra és az intézményrendszer jelentősen hanyatlott, a nép nyelve, vallása, törvényei nem változtak és idővel beolvasztották a hódítókat. A római uralom évszázadai a mai napig hatással vannak Spanyolország társadalmára.

A Vizigót Királyság thumb|A Vizigót Királyság legnagyobb kiterjedése (halvány naranccsal jelölve a vouillé-i csata után a frankok által meghódított terület) A germán törzsek ekkor már jórészt keresztények voltak, a vizigótok például 360 körül tértek át az ariánus kereszténységre, még mielőtt a hunok elől a Római Birodalom területére vándoroltak volna.

406 kemény telén, kihasználva a Rajna befagyását, vandálok, svébek, szarmaták és alánok árasztották el Galliát, majd három évvel később átkeltek a Pireneusokon. A vizigótok, akik 410-ben kifosztották Rómát, két évvel később vándoroltak Dél-Galliába és Toulouse központtal megalapították királyságukat. Innen terjeszkedtek tovább az Ibériai-félszigetre, kiszorítva onnan a vandálokat és alánokat, akik végül Észak-Afrikában telepedtek le és alakították ki államukat. A vizigótok Toledóba tették át a fővárosukat. 507-ben, a vouillé-i csata után a frankok kiűzték őket Galliából, 585-ben azonban sikerült meghódítaniuk a galíciai szvéb királyságot, így az egész Ibériai-félsziget a hatalmukba került.

Az ariánus vallású, germánul beszélő vizigót nemesség élesen elkülönült a meghódított, latin nyelvű, katolikus köznéptől. A rómaiaktól örökölt nagybirtokrendszert délen egyfajta feudalizmussá alakították át és seregük jórészt besorozott rabszolgákból állt. Északon a vazallus népek látták el őket csapatokkal. A király nagyban támaszkodott az arisztokratákból álló tanácsára és csak az ő jóváhagyásukkal hívhatta hadba a nemeseket.

A vallási elkülönülés idővel megszűnt. Toledóban a 6. és 7. században tizenhat zsinatot tartottak, melyek kezdetben az ariánus és katolikus doktrínák közötti különbségeket simították el, majd miután Reccared király 587-ben áttért a katolicizmusra, az egész országra érvényes, egységes keresztény liturgiát tárgyalták meg.

Bár Ibériában a barbár hódítás után a római kori gazdasági rendszer és infrastruktúra kevésbé esett vissza, mint északabbra; a városok itt is elnéptelenedtek és a latin lakosságtól elkülönülő vizigót nemesek keveset törődtek a köznép jólétével vagy az utak, csatornák fejlesztésével. Így amikor a muszlim hódítók megérkeztek, nem is számíthattak a nép lojalitására.

Al-Andaluz

thumb|Al-Andaluz 720-ban, legnagyobb kiterjedése idején

711-ben Tanger muzulmán kormányzója, Tárik ibn Zijád mintegy 7 ezer berber lovassal átkelt Gibraltárba (amelynek arab eredetű neve Tárik szikláját jelenti). A Vizigót Királyságot polgárháború dúlta és Tárik átszállítását Julianus, Ceuta keresztény ura segítette, akinek lányát Roderik király állítólag megerőszakolta. A guadeletei csatában a berberek döntő győzelmet arattak és megölték Roderiket is. A sikeres előrenyomulás hatására Észak-Afrikából újabb erősítések érkeztek és a keresztény királyság összeroppant: a muszlimok 718-ra meghódították majdnem az egész Ibériai-félszigetet, majd 720-ra a Vizigót Királyság végső maradékát, Septimania tartományt is. Egyedül Pelagius tudott ellenállni nekik az északi hegyek között, aki a megmaradt talpalatnyi területen létrehozta Asztúria királyságát. 739-ben Galicia is fellázadt és elűzték a muzulmánokat. Ez a tengermelléki kis régió adta az alapját a későbbi reconquistának. A muszlim előrenyomulást Martell Károly állította meg 732-ben a tours-i csatában.

Ibéria döntő része az Omajjád kalifátus részévé vált al-Andaluz néven. Uralkodója I. al-Válid kalifától emír címet kapott. 750-ben az Abbászidák megdöntötték az Omajjád kalifátust és lemészárolták az uralkodó családot. Ennek csak egy tagja tudott el menekülni nyugatra, Ibériába, ahol önálló emirátust hozott létre.

bélyegkép|A córdobai mecset belső tere

929-ben III. Abd-ar-Rahmán emír véglegesen szakított az egyiptomi és szíriai kalifátusokkal és kikiáltotta magát Córdoba kalifájává. Állama több irányból is védekezésbe szorult: Ceuta kivételével elvesztette minden észak-afrikai birtokát, 844-ben vikingek fosztották ki Sevillát,Timelines - Vikings, Saracens, Magyars 942-ben pedig a kalandozó magyarok is fosztogattak al-Andaluzban. Keresztény alattvalóik is fokozatosan települtek át az északi katolikus királyságokba, növelve azok erejét, bár a muszlim állam még sokáig döntő fölényben maradt mind katonai, mind gazdasági potenciálját tekintve. A keresztény államokat marakodásuk is semlegesítette.