A második világháború az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járóSommerville, 5. o. fegyveres konfliktusa. A legelterjedtebb álláspont szerint kezdete az 1939. szeptember 1-jei, Lengyelország elleni német támadáshoz köthető. A háborút azonban egyesek már 1937. július 7-től számítják, amikor kitört a második kínai–japán háború.Chickering, 64. o.Fiscus, 44. o. A történelemtudósok egy része szerint ugyanakkor ezen két távol-keleti ország katonai konfliktusa még nem terjedt ki a világ több pontjára, így az regionális jellegűként értelmezhető és a világháború szoros előzményének tekinthető. A háború Európában 1945. május 8-án Németország, míg Ázsiában szeptember 2-án Japán feltétel nélküli megadásával fejeződött be.
A világháborúban a szövetségesek és a tengelyhatalmak álltak egymással szemben. Kezdetben javarészt a tengelyhatalmak győzedelmeskedtek a csatákban, majd 1942-től mind a kelet-európai, mind a csendes-óceáni, mind az afrikai fronton a szövetségesek törtek előre, és végül a tengelyhatalmak teljes vereséget szenvedtek.
Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel hetven nemzet vett részt, ennek következtében több mint 73 millióan vesztették életüket, beleértve a megölt civileket és az elesett katonákat is. A háború kitöréséhez nagyban hozzájárult az első világháború után, a Párizs környéki békeszerződésekkel (versailles-i békeszerződés; trianoni békeszerződés; saint-germaini békeszerződés; sèvres-i békeszerződés) kialakított világpolitikai helyzet.
A világháborút végigkísérték mindkét tömb részéről a civil lakosság és a hadifoglyok elleni erőszakos cselekmények. A megszállt területeken a hadviselő felek rendre terrorizálták a helyi lakosságot, melyek közül kiemelkednek a japánok által Kínában és Mandzsúriában, a németek által az elfoglalt szovjet területeken és a szovjetek által Kelet-Európában elkövetett visszaélések. A nyugati szövetségesek terrorbombázásokat hajtottak végre Németország és Japán ellen, melyek sokszor rengeteg halálos áldozattal jártak, mint Drezda, Hamburg és Tokió esetében. A világháború végén két atombombát dobtak Japánra, ami több százezer ember szörnyű halálát eredményezte. A világháború során több népirtás is történt, de az áldozatok számát és az elkövetés módszerét illetően kiemelkedik a több millió zsidó származású ember életét követelő holokauszt. A világégés után a győztesek Európában a nürnbergi perben, míg a Távol-Keleten a tokiói perben háborús bűnösnek ítéltek német és japán vezetőket.
A világháborút a hadviselő felek többsége számára lezáró párizsi békét 1947-ben kötötték meg. Európa térképét átrajzolták, a Szovjetunió jelentős területeket szerzett. A háború előtti Lengyelország, többségében oroszok és ukránok által lakott keleti területeit a Szovjetunió magához csatolta, cserébe az országot német területekkel pótolták nyugaton. A háború után megromlott a két korábbi szövetséges, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok viszonya, és egy új világméretű konfliktus, a hidegháború korszaka kezdődött el.
Az 1914–1945 közötti időszakot egyesek a második harmincéves háború időszakának nevezik. Már 1946-ban Charles de Gaulle úgy nyilatkozott: „A mi győzelmünkkel végződött harmincéves háború drámája számos váratlan eseményt foglalt magában”. Erről a teóriáról írt Sigmund Neumann könyvében,Neumann, 406. o.Lee, 604. o. szerinte az első harmincéves háborúhoz hasonlóan a 20. század eleji nagy háború is több kisebb konfliktus eredménye. Hasonló szemléletben írt könyvet Ravasz István is.Ravasz István, Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban, 1914–1945. Puedlo Kiadó, 2003.
Előzmények Közvetett előzmények Az első világháború következtében drámaian megváltozott Közép- és Kelet-Európa térképe.Fraser-Dunn-Habsburg, 2. o. A meggyengült német és orosz nagyhatalmak között több független állam alakult, többségük, vagyis Lengyelország és a kisantant-államok a francia politika szövetségesének számítottak, azonban az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlása után nem akadt olyan hatalmi tényező, amely a német vagy az orosz (később szovjet) törekvéseket ellensúlyozta volna. Mivel az első világháborút követő forradalmi években a bolsevik típusú hatalomátvétel Oroszországon kívül kudarcot vallott, mintegy válaszként több ország közvéleménye jobbra tolódott. A húszas évek végétől és a harmincas évek elejétől kezdve a térség politikai és gazdasági válsággal sújtott országai sorra autoriterré váltak: vagy egyszemélyes, monarchikus diktatúrává (Jugoszlávia, Románia és Bulgária esetében ún. királydiktatúrává), vagy mérsékelten tekintélyelvű rendszerré (pl. Lengyelország).
Bár a pacifizmusnak rengeteg támogatója akadt, ugyanakkor több, a vesztes oldalon álló, valamint a világgazdasági válságban jelentősen meggyengült országban irredenta és revíziós irányzatokat képviselő pártok kerültek hatalmi pozícióba, élükön diktátorként viselkedő vezetőkkel. Ők kedvük szerint befolyásolhatták népüket, ellenőrzésük alá vonták a médiát és elhitették országuk lakóival, hogy talpra állítják meggyengült országukat. bélyegkép|jobbra|200px|Mussolini és Hitler 1937-ben Az első ilyen diktátor a 20. század történetében az olasz Benito Mussolini volt. Noha Olaszország a győztes oldalon állt az első világháborúban, más győztesekhez képest viszonylag keveset nyert, és az olasz államhatalmat az 1920-as években jelentősen gyengítették a folyamatos sztrájkok. Mussolini 1922-ben került hatalomra, a fasiszta párt elnökeként. Megígérte, hogy helyreállítja a rendet Olaszországban, és országát az „új Római Birodalommá” akarta fejleszteni.Shaw, 35. o. A média befolyásolásával és az ellenzék elfojtásával azt a látszatot keltette, hogy Olaszország fellendülőben van, pedig a tények mást mutattak. A diktátor kezdetben ellenségesen viszonyult a németekhez: 1934. július 25-ét követően, az ausztriai német puccskísérlet idején az olaszok csapatokat vonultattak föl a Brenner-hágón és Dél-Tirolban, így háborús fenyegetéssel ugyan, de egy időre megakadályozták Ausztria Németországhoz csatolását. Az évtized közepén azonban az olaszok fokozatosan közeledtek a németekhez, és 1936-ban Mussolini bejelentette a Berlin–Róma tengely létrejöttét. Egy évvel később pedig csatlakoztak ahhoz az antikomintern paktumhoz, amelyet 1936-ban kötött meg Japán és Németország.
Az első világháborút lezáró versailles-i béke megalázó feltételei és a nagy gazdasági világválság hozzájárult ahhoz, hogy az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban hatalomra jutott Németországban. Németország is romokban hevert a háború után: óriási infláció sújtotta az országot és a munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött. Hitler, a korábbi katona a nemzetiszocialista párt élén került hatalomra 1933-ban, rögtön elkezdve az új állam, a Nemzetiszocialista Németország fölépítését.Bullock, 1962, 265. o. 1934-ben Hindenburg elnök halálával Hitleré lett a köztársasági elnöki cím is, aki nemsokára összevonta azt a kancellári szerepkörrel, ezzel ő lett a „Führer” (Vezér), hamarosan totális diktatúrát építve ki. Külpolitikájának deklarált célja volt a német lakta területek egyesítése, illetve a keleti irányú területszerzés, a „Lebensraum im Osten”. Így 1935-ben felmondta a békeszerződés által előírt katonai korlátozásokat, és gyors fegyverkezésbe kezdett. 1936. március 17-én Németország csapatai a locarnói egyezményt felrúgva bevonultak az addig demilitarizált Ruhr-vidékre.
Az első világháború következményeként Oroszország kiesett a nagyhatalmak sorából. A bolsevik hatalomátvétel és a vele járó polgárháború óriási veszteségekkel járt, egyesek teszik a szocialista rend felépítésével járó emberveszteséget. A Szovjetunióban 1924-ben, Lenin halála után Sztálin vette át a hatalmat. Mivel ez a térség nyersanyagban gazdag, de iparilag és gazdaságilag is elmaradott volt, nagyszabású ipari beruházásokkal, erőltetett ütemben javarészt a falusi parasztság rovására hajtottak végre fejlesztéseket. Ezeknek a beruházásoknak köszönhetően a 20. század közepére a Szovjetunió jelentős ipari-gazdasági nagyhatalommá fejlődött. A háború során a sztálini diktatúra 1941-től került a nyugati szövetségesekkel egy oldalra, de néhány dologban emlékeztetett Hitler nemzetiszocialista birodalmára: Sztálin is bebörtönöztette és kivégeztette valós vagy vélt ellenségeit, köztük a Vörös Hadsereg számos tisztjét, és ugyanúgy koncentrációs és munkatáborok hálózatát (Gulag) tartotta fenn. A sztálinizmus megítélése, a lenini politikához való viszonya, a nemzetiszocializmussal való párhuzamba állítása ugyanakkor mai napig történészviták tárgya.Történelmi tény, hogy már Mussolini hatalomra jutása előtt tömegek életét követelte a lenini vezetés, tehát többek szerint anakronisztikusnak tűnhet azon elképzelés, mely az antifasizmust tekinti későbbi válaszreakciónak. Ernst Nolte a fasizmust egyenesen a kommunizmusra adott válaszként értelmezte, míg François Furet vitába szállt a fenti interpretációval. Kettejük vitáját bemutatja Romsics Gergely: Ernst Nolte fasizmuselmélete. In: Rubicon, 2011/02. különszám
Közvetlen előzmények bélyegkép|400px|A Molotov-Ribbentrop-paktum által meghatározott érdekszférák Spanyolországban 1931-ben kikiáltották a köztársaságot. Öt évvel később sikertelen puccsot hajtottak végre Manuel Azaña elnök ellen José Sanjurjo tábornok vezetésével. A csak részben sikeres puccskísérlet után kitört a spanyol polgárháború. A lázadó nacionalisták puccskísérletét több konzervatív csoport is támogatta, mint például az Autonóm Jobboldal Spanyol Konföderációja (CEDA), de támogatták a monarchisták, a karlisták és a fasiszta Falange is.Payne, 200–203. o. A köztársaságiak fegyvereket és önkénteseket kaptak a Szovjetuniótól, Mexikótól, a nemzetközi marxista mozgalomtól és a Nemzetközi Brigádoktól. A nacionalistákat támogatták a karlista és alfonzista monarchisták, a konzervatívok, a fasiszta falangisták és a legkonzervatívabb liberálisok, valamint Németország és Olaszország. A polgárháborút 1939-ben Francisco Franco vezetésével a nacionalisták nyerték meg. Egyes források szerint ez volt a második világháború főpróbája.
Benito Mussolini fel szerette volna éleszteni a Római Birodalom nagyságát és tekintélyét. Ennek egyik következménye volt, hogy 1935-ben megtámadta Etiópiát, és ezzel kitört az abesszíniai háború, amely egy évig tartott és olasz győzelmet eredményezett.
1938-ban az angol és francia megbékélési politikát kihasználva Hitler a Nemzetiszocialista Németországhoz csatolta Ausztriát (Anschluss), majd a Szudéta-válság kirobbantása után, a müncheni egyezményt követően a Szudéta-vidéket. 1939-ben Németország megszállta Csehország maradék területeit, Szlovákia önálló állam lett. 1939. április 7-én olasz csapatok szálltak partra Durazzóban, Albánia pedig végleg olasz fennhatóság alá került. 1939 nyarán Hitler egyre fokozta a feszültséget Lengyelországgal Danzig szabad város (ma: Gdansk), illetve a német területeket Kelet-Poroszországtól elválasztó danzigi korridor miatt.
Nagy-Britannia és Franciaország – noha a megbékéltetési politika hívei nem gyengültek meg – katonai garanciákat ígért Lengyelországnak egy német támadás esetére (lengyel-brit közös védelmi egyezmény és a francia-lengyel katonai szövetség).
bélyegkép|jobbra|400px|Japán térhódítása Délkelet-Ázsiában Nem sokkal a háború kirobbantása előtt Sztálin elfogadta Hitler javaslatát egy megnemtámadási szerződés megkötésére. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka úgynevezett „érdekszférákat” határozott meg a Szovjetunió és Németország között.Shore, 108. o. A szovjet érdekszférába került északon Finnország, Észtország, Litvánia és Lettország, délen a Romániához tartozó Besszarábia, valamint Bukovina északi területei. Lengyelországot a megállapodás értelmében felosztották a két érdekszféra között.Dear, ICB; Foot, MR D; 608. o.