bélyegkép|jobbra|Edmond (balra) és Jules de Goncourt (Nadar felvétele)

A Goncourt fivérek – Edmond de Goncourt (1822–1896) és Jules de Goncourt (1830–1870) – két francia írótestvér, az irodalomtörténet egyik leghíresebb alkotói párja. Együtt éltek, közösen írták könyveiket. Az első naturalista regény szerzői, a naturalizmus úttörői a regényirodalomban. Nevüket viseli a francia irodalmi díj és akadémia, melyet alapítottak.

Indulásuk Edmond tizenkét éves, Jules még négyéves sem volt, amikor apjuk meghalt; 1846-ban elvesztették anyjukat. Jelentős vagyont örököltek, ami lehetővé tette, hogy a művészetnek, az irodalomnak szenteljék életüket. Kezdetben festészettel és drámaírással foglalkoztak, de próbálkozásaik sikertelenek maradtak. Nem kapott elismerést első, történeti tárgyú könyvük sem (En 18…, 1851), mely épp a Louis Napoléon Bonaparte által végrehajtott decemberi puccs napjaiban jelent meg.

Művelődés- és művészettörténeti művek A 18. század életmódját és művészetét sok részletgazdagsággal bemutató munkáikkal jelentkeztek az irodalomban, melyek már komoly elismerést kaptak. Az 1850-es években megjelent könyveik középpontjában nem a politika, hanem elsősorban a hétköznapok eseményei álltak. Eredeti módon használták fel bennük a kor apró nyomtatványait (színházi műsorok, ruhaminták, étlapok) és más dokumentumait: Histoire de la Société française pendant la Révolution (A francia társadalom története a Forradalom idején, 1854) és Portraits intimes du dix-huitième siècle (18. századi intim portrék, 1857–1858). A 18. századi francia művészetről publikált munkájukkal sikerrel hívták fel a figyelmet Watteau, Fragonard, François Boucher és mások életművére, jelentőségére (L'Art du dix-huitième siècle, 1859). Már ekkor megmutatkozott írásaik néhány jellemzője: a csiszolt stílus és a részletek, a dokumentumok kitüntetett szerepe.

Regények Közös munkásságuk tetőpontján, az 1860-as években hat regényt írtak és jelentettek meg. Ezeket is „emberi dokumentumok”-ra, közvetlen környezetük mindennapi valóságából megismert történetekre és hősökre építették. a Charles Demailly (1860) egy ismerős házaspár története a Sœur Philomène (1861) Rouen egyik kórházában megtörtént eseményen alapul, melyet egy barátjuk elbeszéléséből ismertek a Renée Mauperin (1864) hősnőjének prototípusa egykori gyermekkori pajtásuk a Germinie Lacerteux (1865) az alacsony társadalmi osztály életéből vett első nagy francia regény, Zola munkáskörnyezetű könyveinek előhírnöke; ehhez házvezetőnőjük korábbi züllött életét vették alapul a Manette Salomon (1867) személyes ismerőseiknek, művészeknek és modelleknek állít emléket a Madame Gervaisais (1869) nagynénjük vallási megszállottságát és halálát beszéli el.

Regényíróként céljuk a valóság hű ábrázolása volt, koruknak minden szennyével, kegyetlenségével együtt. Gondosan gyűjtötték a mindennapi élet jellemző tényeit, a „modern”, érzékeny ember lelki életének megnyilvánulásait. Központi hőseik nem kivételes emberek, akik úrrá lesznek az élet nehézségein, hanem a hétköznapok többnyire passzív figurái; a körülményeket nem annyira alakítják, mint inkább hatását elszenvedik. Gyakran az akarerő beteges hiánya jellemzi alakjaikat, ez okozza a hős bukását, ami néha elzüllésben nyilvánul meg. „Mi voltunk a modern idegesség Keresztelő Szent Jánosai.” – idézi Edmond de Goncourt naplóbejegyzését Szerb Antal, majd hozzáteszi: – „A Goncourt-ok esetében az a tragikus, hogy csakugyan mindent ők találtak ki. A századvégi „modernség” minden szála hozzájuk vezet; oly gazdag kezdeményezők, mint a XVIII. században Diderot.Szerb Antal i. m., 572. oldal.

A festők, írók világát ábrázoló regényeik modellje a becsvágy és a való élet ellentmondásai között vergődő művész (Manette Salomon és Charles Demailly, eredeti címe: Les hommes de lettres). Az utóbbi hőse betegesen érzékeny, pesszimista beállítottságú művész, az őt játékszerként használó, züllött színésznő iránti őszinte szerelmének áldozata.

Legismertebb regényük valószínűleg a Germinie Lacerteux (1865), „a hisztéria egyik első mélyreható elemzése az irodalomban.”Szerb Antal i. m. 571. oldal. Tartalmát így foglalta össze Ambrus Zoltán: „A Germinie Lacerteux az első igazán naturalista regény. Ízekre szedése egy egészen az öntudatlanságig egyszerű lénynek. Egy szegény cselédlányról szól, akiben megvolna minden jóra vezető hajlandóság s minden jóra való készség, aki azonban csak: asszonyi állat. (…) A gaz férfinak, aki kizsákmányolja, mindenre rávehető, vak eszközévé válik, s gyorsan gurul lefelé a sárba, a sáros halálba, hogy végül tetemét a közös sírba vessék.”Ambrus Zoltán: A Goncourt-testvérek In: Vezető elmék (Irodalmi karcolatok). Budapest, 1913 (MEK, elektronikus változat). Szinte a naturalista regény mintája lehetne ez a könyv, emlékeztet Zola későbbi történeteire, akire saját bevallása szerint nagy hatással volt.

A Soeur Philoméne egy apáca és egy kórházi segédorvos önmaguk előtt is titkolt, majd a ráébredés után önváddal terhelt, öngyilkosságba torkolló szerelmének megható története. „Ebben a regényben érvényesül leginkább a Goncourtoknak az a jellemző tulajdonsága, mely a naturalizmus többi rajongójától annyira megkülönbözteti őket: az érzések nőies gyöngédsége, s a gyöngéd érzések elemzésében megnyilvánuló, csupa érzékenységre és csodálatosan fejlett idegrendszerre való rendkívüli finomság.”Ambrus Zoltán i. m.

Stílusuk Stílusukat maguk a szerzők is „artisztikus”-nak nevezték, mások a festőkéhez hasonlították. Munkájukat rendkívüli műgond jellemezte, de a megfelelő kifejezés görcsös keresése (le mot qui peint), a jelzők halmozása modorossá tette írásaikat. Ez a stílus már akkor is gyakran erőltetettnek, kényeskedőnek hatott, inkább csak a beavatottak számára lehetett vonzó. „A Goncourt-ok az írók írói – mégis megmérgezi életüket a sikertelenség, annak felismerése, hogy a nagyközönség nem kíváncsi az elit-írók művészetére.”Szerb Antal i. m. 572. oldal. Regényeiket ma már alig olvassák.

Közös munkáik 180px|bélyegkép|A fivérek és szüleik sírja a Montmartre-i temetőben (Division 13.) Művelődés- és művészettörténeti művek Histoire de la société française pendant la Révolution (1854) Portraits intimes du XVIII siècle (1857–1858) Histoire de Marie-Antoinette (1858) L'Art au XVIIIe siècle (1859) Les maîtresses de Louis XV (1860) La Femme au XVIIIe siècle (1862)

Regények Charles Demailly (eredeti címe: Les hommes de lettres, 1860) Sœur Philomène (1861) Renée Mauperin (1864) Germinie Lacerteux (1865) Idées et sensations (1866) Manette Salomon (1867) Madame Gervaisais (1869)

Külön említendő óriási terjedelmű Naplójuk, életük krónikája és a korabeli művészvilág értékes dokumentuma, melyet kezdetben főként Jules de Goncourt vezetett, majd az ő halála után testvére folytatott és adott ki 1887-től kezdve haláláig.

Magyarul Közösen írott műveik Demailly Károly; ford. ifj. Korányi Frigyes, bev. Ambrus Zoltán; Révai, Bp., 1905 Mauperin Renée / Faustin Julia; ford. Salgó Ernő, Adorján Andor et al.; Révai, Bp., 1908 (Klasszikus regénytár) Lacerteux Germinie. Regény; ford., bev. Fehér Sándor; Tevan, Békéscsaba, 1918 A nő a XVIII. században; ford., átdolg. Wildner Ödön és Fábry Rezső; Rózsavölgyi és Tsa, Bp., 1921 Madame Gervaisais; ford. Győri Károly; Táltos, Bp., 1923 Germinie Lacerteux. Regény; ford. Bajomi Lázár Endre; Európa, Bp., 1968 A XVIII. század művészete és egyéb művészettörténeti tanulmányok; ford. Pődör László, bev. J. P. Bouillon; Corvina, Bp., 1975

Jegyzetek

Források Ambrus Zoltán: A Goncourt-testvérek In: Vezető elmék (Irodalmi karcolatok). Budapest, 1913 (MEK, elektronikus változat) Szerb Antal: A világirodalom története (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962) Francia realizmus c. fejezet, 571–572. oldal

Salgó Ernő: A két Goncourt In: Budapest Szemle 1896. 87. kötet, 236. szám, 291. oldal. (Az Arcanum Adatbázis Kft. merevlemezes kiadványa)

Kategória:Francia írók Kategória:19. századi személyek Kategória:Irodalmi duók